Kondenzcsíkok


Azt mondod, írjam meg azt, hogy a
kondenzcsíkok az égen annyira mulandók,
mint az élet - nem tudom, honnan
jut eszedbe ilyesmi, talán a meleg.
A felhevült beton issza a hideg söröd
utolsó kortyjait, ő arra,
mi valami állandóra szomjazunk.
Utoljára vagyok úgy itt, hogy még máshová
megyek haza, négy holdfelkelte,
és már nem lesz hová mennem innen.
Csendben várjuk, hogy eloszoljanak
a félelmeink, mint a repülőgépek után maradt
fehérség, úgy teszünk, mintha
rendben lenne, hogy félünk.
Az otthon is mulandó, mint a kondenzcsíkok,
egymásban keressük azt, ami nem.

 

Utoljára frissítve:2018. november 21., szerda 13:45
Bodrogi Sára


Bodrogi Sára vagyok, 1995-ben születtem Miskolcon, jelenleg Budapesten tanulok a Károli Gáspár Református Egyetem kommunikáció- és médiatudomány szakos, másodéves hallgatójaként, de Győrben élek és dolgozom.

Kisiskolás korom óta foglalkoztatnak a versek, mindig szerettem írni, de csak két éve veszem igazán komolyan a költészetet. Ijjas Tamás mentoráltja voltam öt hónapon keresztül a 2017-es Független Mentorhálózatnak köszönhetően, júniustól pedig Finy Petrával folytatom a munkát.

Szeretek elveszni a páratlan számokban, vagy épp a kiégett villanykörték nyugalmában, keresem az otthon fogalmát, és egyre jobban foglalkoztatnak az állatok világából vett hasonlatok. "Kiégett villanykörték nyugalma" címen futó verses blogot vezetek, eddig 221 bejegyzéssel. Igyekszem minél többet írni és publikálni, mert a hobbi mögött most már nagyobb álmok is megbújnak.

Legfrissebbek a szerzőtől: Bodrogi Sára

Tovább a kategóriában: « Nevermind Máshogy fekete »
A hozzászóláshoz be kell jelentkezned