Nevermind

(In memoriam K.C.)

 

Vannak, akik lehunyt szemmel a
Nirvánába tartanak, én tág
pupillákkal épp onnan jövök,
s a tagbaszakadt valóság felé
haladok már vagy huszonhét
cizellálatlan éve, de még mindig
csak a félút lehetőségét
realizálhatom.

 

Már az írás sem vonz kéjes
csípőjének verbális ringásával,
s a nyelv, melyet holtomban is
beszélek, mintha egy idegen nyelv
lenne, vagy a szavaknak valamely határa,
ahol egyik oldal sem otthonos igazán;
mint távolba szakadt ősök
gyökértelen leszármazottja, akinek
minden régmúltról szóló história
csak mese, de legalábbis fikció,
egy ennek ellenére magáénak érzett, bár
idegen történelem, mégiscsak megtanult,
de sosem azon álmodott nyelvén.

- Bár mondják; ahány nyelven
beszélsz, annyi ember vagy…
nem tudom, hogy ez a lírára
miként fordítható le, de azt
érzem, mintha inverz lenne; ahogy
egyre bőbeszédűbb az életmű,
úgy leszek egyre hallgatagabb…
elértem már a Némaság vakolatlan,
megnyugtató jelentésszintjét.

 

Az elmúlásban látok még
nem elkallódásra kárhoztatott
lehetőségeket. Egyébként is
csak akkor létezik minden,
amikor már empátiából elmúlt.
Ezért hiszem szentül, hogy égni
kell, mint olcsó cigaretta végén
az elperzselt dohánytöredék, égni,
és tüdőjárt füstként araszolni
egy fizikai törvényekkel pontosan
leírható légkör sohasem ismert
koordinátái felé…

égni kell, elégni, vagy kiégni(?)…
…milyen lángárnyalatnyi a különbség…

 

Amíg fel-fellobbanó tekintetünk közös
metszete változó, és testem
az anyaföldre csupán merőleges,
addig minden elhallgatható
egy sóhajban. De ha a vízszinteshez
illeszkedek, akkor kezd az eddig csak
gyarmatként feszengő igazság felfesleni…

 

…hát legyen igazság…

 

Partmann Tibor

Önéletrajz


Partmann Tibornak hívnak, 1983.12.20.-án születtem. Gyermekkoromat Iregszemcsén töltöttem, de most már hosszú évek óta munkám és életem Tamásihoz köt. Nős vagyok, és egy kislány apukája.
Már egészen fiatal korom óta humán beállítottságúnak éreztem magam, ezért is volt furcsa, hogy tanulmányaim szinte végig a reálgondolkodás irányába tereltek (közgazdász diplomám van). Ez a kettősség érződik verseimben, hisz gondolataim a magam által szabott szabályok közt törekednek arra, hogy az olvasót szabad továbbgondolásra sarkallják.
12 éves korom óta írok. Először helyi lapokban publikáltam. Huszonéves koromban kezdett el komolyabban foglalkoztatni a versek megmérettetésének gondolata. Ekkor mélyebben vizsgáltam a kortárs költők műveit, s így fokozatosan próbáltam meg kialakítani saját költői világomat.
Fontos év volt számomra 2011, hiszen ekkor leltem írói otthonra a Holnap Magazin hasábjain, valamint az év nyarán öltött fizikai valóságot gyermekkori álmom, mikor kezembe foghattam első kötetem, a „Hajnalnyi magány”-t. Magánkiadásban jelent meg a Holnap Magazin gondozásában. 2012-ben szerepelhettem a szintén Holnap Magazin szerkesztésében megjelent első „Így írunk mi” antológiában. Ebben a kötetben olvastam Kiss Beáta verseit, melyek megtetszettek nekem, és elkezdődött köztünk egy párbeszéd. Eredménye egy izgalmas, közös kötet lett, mely 2013-ban jelent meg, Tandem címmel.
Több művem szép helyezést ért el különböző pályázatokon, 2014-ben vehettem át a Batsányi-Cserhát Művész Kör által adományozott Radnóti-emlékdíjat a költőóriás tiszteletére íródott szonettkoszorúmért. Erre a díjra vagyok a legbüszkébb, de öröm számomra, hogy neves költők, valamint irodalomkritikusok mellett irodalomkedvelő pedagógusok is tiszteltek már meg első helyezéssel.
2016 nyarán jelent meg harmadik (második önálló) kötetem Reflexió címmel, szintén a Holnap Magazin Kiadó gondozásában. Szinte az indulása óta kisebb-nagyobb kihagyásokkal publikálok a Hetedikben, valamint 2017 évtől vendégszerkesztőként is segítem a lap szerkesztőinek munkáját.

Partmann Tibor

Legfrissebbek a szerzőtől: Partmann Tibor

Tovább a kategóriában: « Trubadúr VI Kondenzcsíkok »
A hozzászóláshoz be kell jelentkezned