Emléket őriz

A ház, ahol együtt éltünk
harminc évnél is több időt,
a ház és udvar dacosan kinőtt
társai átlag kötelességéből:
emléket őriz örökre, nekem az örökből.
A szobák, akácok, jázminok, a bodza:
tudatunk telefonja, mert együtt szerettük őket.
Te testvére lettél a múltnak,
jelen és én ellenséggé váltunk.
Kényszerű, közös barátunk
a Mindenen Túl érthetetlen ténye,
Neked kiosztva, engem környékezve.
/Osztanák bár nekem, hogy az érzelembe
zárt jajongó értelem elcsitulna./
Amíg megvoltál, tudatom vakon szűrte
létedet, mint tüdő a levegőt:
automatikus velenőtt megszokással.
Most meg a Van közönyös egyszerűsége,
s a Nincs összetört miértje
gyötrő kontrasztot hasít agyamba.
Lassan, akaratlanul beleágyazom
önmagamba e kettősség lényegét:
mint lombon a zöld, égen a kék,
fogható és foghatatlan közt másszínű az érzés.
Te anyaggá osztódott, egykor
világot felfogó egység: Anyám!
Fényes hazádat bevonták, hol a hazád?!
S nekem hol a hazám?!
Időtlenül a roppant csillaghálózaton túl,
földhöz gravitálva, s mégis talajtalanul
vagyok Veled a semmiben,
ahova hiányod kínja sodort.
Józanok közt élek, s hogy már ne lássak hozzád,
józan szavak, banális vigaszok
süllyesztenének mélyebbre sírodba,
ám a tartó szavakon virággá
dúsul a bimbós nosztalgia;
én is oda hozzád, csak oda:
a nem-tudom-hova…
Mert mondom, nem ért más a nyelvünkön,
mint az akácok, a jázminok, a bodza.
Még hajtűid: kontyod rendőrei is hallgatnak,
hallgatnak a ruháid, elárvult öblével
szürkén hallgat a kabátod: még ott van
ahová Te tetted, s ott is hagyom.
Várj egy kicsit, ha majd meghaltam Rád adom.

1967. január

Utoljára frissítve:2018. október 11., csütörtök 07:47
Bartos Aranka

Bartos Aranka / 1932-2012 / költő Bácsborsódon született, majd hamarosan Bajára került. Három testvére közül a bátyja, Endre híres festőművész lett, de szobrászként is nagyot alkotott. A bajai ház, amiben felnőttek és amiben Aranka leélte az életét, ma Bartos Emlékház címen látogatható hely a művészetek iránt fogékony közönség számára.
Bartos Aranka több mint negyven éven át könyvtáros volt a bajai Ady Endre Városi könyvtárban. Első versét tizenöt évesen írta, az utolsót pedig halálos ágyán, húgának diktálva azt. Tagja volt a helyi Sugovica Irodalmi Körnek, valamint a Kézjegynek, vagyis a Tolnai Tollforgatók Egyesületének. Rendszeresen publikált a "Jelkysvárosban", az évenként megjelenő "Kézjegy" antológiában; emellett a "Bajai Honpolgárban", a "Heti Hírmondóban", a "Művészet és Barátai" folyóiratban, a csongrádiak "Üzenet társaimnak" című, és még egyéb antológiákban is. Irodalmi pályázatokon lett díjazva, és elismerte őt városa is: Megkapta a "Baja Város Kultúrájáért" kitüntetést.

Bartos Aranka: Önéletrajz helyett

Úti keresztfa tövénél a vándor, ha
leroskad, s a látóhatáron túlra tekint,
ősi erő szövi át csendjét, mint annak,
aki békét nyer a szavak reményzöld
sűrűjében, e viharpihentető nagyerdő
közepén... Már gondolati formában is
zenél a magyar szó, Istentől való
nyelv a mienk, ahol hittel rak
fészket a költészet: - tölgyfalomb
sátorban a dalos madár. Az emberi lét
talaján annyi a buktató, ahány a lépés,
de a tilosba tévedt, űzött elme, ha
elfárad, itt nyugvóhelyre talál, mert
versben a szó megdicsőül, mint déli
sugár az úti kereszt pléhkrisztusán.

https://www.youtube.com/watch?v=HNry1rl4xIs

Tovább a kategóriában: « Élj túl Olyan volt »
A hozzászóláshoz be kell jelentkezned