A szülői házat


A szülői házat az ősz már körbe ülte
Hullik a szilva, a körte a fűbe
Vöröslik levele majd’ minden bokornak
Elmúlást hirdet, pusztulást csokorban

A vén fák gesztje már korhadoz,
de a szíjácsuk még él
Az út szürkésfehér szalagján
vidáman nyargal a szél

Bugás fűcsomók fakó arany haja
Hullámos dombokon terül, úszik, szalad
Kopottas ruhájában néz körül az erdő
Napbarnított kérges arca, barnás, vörös, felhős

S a hegyek, síkok, dombhajlatok
mezők, rétek, jó illatok
Futnak egyre, futnak messze
belekiáltva a csendbe

Hogy a nyár ablakában könyököl az ősz
a sóhaj, a szívdobbanás magányos, kergetőz,
Az őszi est, mint barna folt, mint hosszú forró csók
áll lesben a tájon, mint bizsergő emlék a szájon

S ez órában szívesen adná neki a lánynak
szívét minden ember hűséges társnak

Utoljára frissítve:2018. november 21., szerda 13:57
Bolgárfalvi Z. Károly

Bolgárfalvi Z Károly

1954 szeptember 24-én születtem Budapesten. A versek iránti szeretetemet gyermekkoromból hoztam
magammal. Nehéz tudomásul venni, hogy az értékét veszített mai világban egyre kevesebben olvasnak verseket és egyre kevesebben vásárolják a kortárs költők műveit. A költő feladata, így nem más, mint, hogy a csend mögé hatoljon és áttörje a csend és agyonhallgatás falát. Reményem szerint verseimben az emberi értékek, érzések, mint az öröm, a bánat, a szerelem, az elmúlás, a vágyódás, hitelesen tükröződnek vissza. A verseimhez kívánok kellemes időtöltést.

Legfrissebbek a szerzőtől: Bolgárfalvi Z. Károly

Tovább a kategóriában: « Fölkelt a Nap Elégia arról »
A hozzászóláshoz be kell jelentkezned