Az Óperenciás tengeren is túlról


Valahogy távolról is
belélegezlek téged.
Egyszerű vagy és színes,
mint májusi rét csöndje,
tücsökhad zsolozsmái,
dünnyögve szálló méhek
virágról új virágra
a kaptár hűvöséig.

Tán gondolnom se kell rád,
hisz minden gondolatom
féltőn te cirógatod,
hűvös csókot lehelsz rá.

Olyan természetes vagy,
mint következő léptem
koppanása a járdán,
mint tavaszi fák zöldje,
hajnali friss derengés,
nehéz találós kérdés,
melyet fel se kell tenni,
hisz világos a válasz.
Hát mivel vagyok különb
hogy tudván tudhatom
a választ, mely sokaknak
csupán csak fájó rejtély?

Nem akarom megszokni
a léptem koppanását,
a fényben úszó rétet,
az új lélegzetvételt,
a szív bizonyosságát:
akarok csodálkozni,
csak csodálkozni rajtad.

Legyen hát ez a vers most
nyugodt alkonyi séta.
Ujjaink összeérnek,
ketten ugyanazt látjuk,
ketten ugyanazt halljuk,
ugyanazt érezzük is:
vagyis hogy ketten egymást.


Atlanta, USA, 2002. április 5.


 

Utoljára frissítve:2017. június 07., szerda 11:13
Kerekes Ernő Ferenc

Voltam építészmérnök, lelkész; vagyok férj, öt gyerek apja és egyelőre öt unoka nagyapja. 47 évesen egyszer csak elkezdtem verseket, dalokat, dalszövegeket írni - például feleségemnek az első szerelmes verset és dalt. Részben egy barátság kezdett inspirálni, részben az, hogy mélyebben kezdtem megérteni Isten kegyelmét. Direkt nem nagyon tudok írni, de időnként valahogy megtelik a tubus, és akkor kinyomom. Izgat a kérdés, hogyan lehet megélni és megfogalmazni a remény és harmónia igaz költészetét ebben a gyötrelmes életben. Eddig nem gondoltam verseket megjelentetni, de néhány barátom nemrég azt mondta, érdemes. Legyen igazuk…

Legfrissebbek a szerzőtől: Kerekes Ernő Ferenc

Tovább a kategóriában: « Mintha élnék No. 4 »
A hozzászóláshoz be kell jelentkezned