Forró, megfagyok

Csak lényegtelen dolgoknak van alakja.
Egy hajszál a cipőm talpára tapadva,
seb, amit ing takar, fül alatti árnyék,
helyek, ahová szívesen visszajárnék.
Hasztalanok, és nem érnek, csak keveset,
mint az érintések nélküli szeretet,
és hogyha két kar majd megtalálva gondoz,
akkor néha visszatérek önmagamhoz.
Hajléktalan lelkem ennivalóra kér,
szívem lyukaiból előcincog a vér,
élni szalad, élni retteg, és élni rág.
Elszabadult körhintán forog a világ.
Fejtetőkön búgócsigázó halk érzés,
egy emberi kezdet és isteni végzés
megengedni, hogy két test egymásra égjen.
És csak fekszünk, mint deszkák, lerakva szépen.

Utoljára frissítve:2017. június 07., szerda 11:17
Majláth Dániel

Szerkesztés alatt...

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned