Ő

kitáncol minket majd az alkonyat
és érintetlenül betűk
maradnak
ó szavak gazdátlansága
elsárgult utak
a lélek firmamentumot
ölelne öltöztetne át
mint apró szép mosolygós porcelanbabák némelyikét
és már-már elfelejt feltörni ő zokogással
kitáncolta úgy az alkonyat a felejtés helyén egy táncrend
után kotorásznak
papírsárkányok jönnek
mennek és itt jól van
ami szén és füst
és jó hogy násznagy
kristályszövetét hímezik
az árnyékaink alakváltozásba...

Legfrissebbek a szerzőtől: Hámori Attila

Tovább a kategóriában: « Gyermekkor J A »
A hozzászóláshoz be kell jelentkezned