Akarat

Élni akartam, de szívem nem vert,
nem szerettem magamban az embert.

Versengtem, fent akartam lenni,
fent hideg volt, alattam a semmi.

Ha akartam, könyökölni kellett,
megdolgozni a gyomrot, a mellet.

Lélek akartam lenni, test voltam,
koporsóba fekszem egy nap holtan.

Akartam már látni, de csak néztem,
részben voltam benne az egészben.

Azt akartam, akarni ne kelljen,
az idő zöld réten, akaratlan teljen.

Nagyon akartam már nem akarni,
akaratom fel akartam falni.

Az akarás, ablaktalan katlan,
rabul ejt, akarva-akaratlan.

Aztán egy hang azt suttogta halkan,
- akkor, amikor nem is akartam –
hagyjam, hogy csak úgy vigyen a talpam.