- Írta: Vadászi Árpád
- Kategória: Versek
- Megjelent: 690 alkalommal
- Betűméret Betűméret csökkentése Betűméret növelése
Akarat
Élni akartam, de szívem nem vert,
nem szerettem magamban az embert.
Versengtem, fent akartam lenni,
fent hideg volt, alattam a semmi.
Ha akartam, könyökölni kellett,
megdolgozni a gyomrot, a mellet.
Lélek akartam lenni, test voltam,
koporsóba fekszem egy nap holtan.
Akartam már látni, de csak néztem,
részben voltam benne az egészben.
Azt akartam, akarni ne kelljen,
az idő zöld réten, akaratlan teljen.
Nagyon akartam már nem akarni,
akaratom fel akartam falni.
Az akarás, ablaktalan katlan,
rabul ejt, akarva-akaratlan.
Aztán egy hang azt suttogta halkan,
- akkor, amikor nem is akartam –
hagyjam, hogy csak úgy vigyen a talpam.

Vadászi Árpád
Bemutatkozó
Elhagytam az ötödik ikszet,
mikor rájöttem, hogy a tollam viszket.
Kiderült, ha vele a papírt vakarom,
ha nagyon akarom
a karom
úgy lendül,
hogy biztos lehetek benne szentül
- mivel agyamban a hangya bent ül –
amit leírok vele,
viccel, rímmel, történetekkel lesz tele.
Már sok mindent tollhegyemre tűztem,
csengő-bongó szavakat szavakba fűztem,
passzióként űztem,
amit lebetűztem.
Vadászi Árpád