Rózsák az égen
(szeretteimnek)

Induljunk el, indulni kell,
a semmiből már intenek.
Kéz a kézben, észrevétlen,
szívünk lobban, s megremeg.

Rózsák az égen, rózsák a szélben,
kibontja szirmait, a végtelen.

Behunyt szemekkel, látva látjuk,
hogy feltámadnak álmaink,
s mi eddig fájt csak, és mi rossz volt,
most lágy mosollyal táncba int.

Rózsák az égen, rózsák a szélben,
kibontja szirmait, a végtelen.

Hárfa húrja, ég azúrja,
köd kezében lámpást tart a menny.
S földre láncolt, égi táncunk,
ím szabad lett, s bűntelen.

Rózsák az égen, rózsák a szélben,
kibontja szirmait, a végtelen.

Híd, ha roppan, hegy ha omlik,
s kiáradnak bősz tengerek,
rózsaszirmú sajka menti,
ki vétlen, s szenvedett.

Rózsák az éjben, rózsák a fényben,
kibontja szárnyait, a végtelen
Rózsák az éjben, rózsák a fényben,
kitárja szárnyait a végtelen.

 

 

Utoljára frissítve:2016. április 24., vasárnap 21:22
Rejtő Gábor

Nem szeretek önéletrajtot írni. Inkább mást írok helyette.

Legfrissebbek a szerzőtől: Rejtő Gábor

Tovább a kategóriában: « ÉJJELI SZÁJ Miért ne? »
A hozzászóláshoz be kell jelentkezned