Szikár szavakkal

szomjúság ellen aszályt inni
s akárha pillét hegyet vinni

megfesteni az idő-arcot
homlok mögötti barlangrajzot

tenger és ég közt lenni ponton
libikókázni horizonton

öklöt szerelni reménykézre
úgy élni mintha Isten nézne

tárnákat ásni fénylapáttal
szikár szavakkal cicomátlan

lenni fárosz és lenni hangya
ötvöződni a haranghangba

lenni árván és lenni párban
szeretkezni egy tulipánban

őrizni termést pelyva-korban
s szárnyat viselni lenn a porban

(Vándorcirkusz • Magyar Napló • 2015)

Kelebi Kiss István

Önkép

1947-ben születtem Budapesten. Népművelőként és reklámgrafikusként dolgoztam.

Jelenleg nyugdíjas vagyok.

Nem voltam. Vagyok. Nem leszek. A középső szakasz művelőjeként, megpróbálom befogni a mellettem elsuhanó valóságot: elmével, kézzel rögzíteni a lehetetlent.

Verseim jelentek meg:

a Magyar Napló, Hitel, Folk Magazin, Föveny, Néző • Pont folyóiratban, valamint a Holló László, Az év versei 2013 (és más) antológiában.

Négy kötetem van:

Négyszögletű galaxis (magán • 2007), Fernando Pessoa kőgalambjai (Alkotóház • 2009), Komódversek (Alkotóház • 2014), Vándorcirkusz (Magyar Napló • 2015)

Tagja vagyok a Kőbányai Képző-és Iparművészek Egyesületének.

Nyolc egyéni és tizenhét csoportos kiállításom volt.

Legfrissebbek a szerzőtől: Kelebi Kiss István

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned