Bújó

                        Buda Ferenc „Ne rejtőzz el” c. versére

1.

Elrejtőzöm, hiszen éber
tekinteted őriz éjjel,
őriz nappal. Bújócskázom
a szívedben, és az ágyon
nehezülő tested bőrén
kopogtat a lüktető én.
Jó volt benned, jó lesz újra,
kinyújtózva, mássá bújva,
pillanatra eggyé válva,
örökös vágy: újra, hátha.
Rád se nézek, úgyis látlak.
Elmeséllek fűnek, fának.

2.

Elrejtőzöm fűbe, fába,
füstbe is, parázs az ára,
madárhangba, kora hajnalt
ébresztő trillázó zajjal.
Bújócskázom minden énben,
amit a szívemben megéltem,
ami koherens alakban
nem maradt, csak a mesében.
Mutatkozom elmúlásban,
maradok egy kicsit másban,
elindulok hamuban sült
referencialitásban.

Utoljára frissítve:2017. június 01., csütörtök 11:18
Miklya Zsolt

Fogyatékkal, hiányokkal születtem és nőttem fel, a nyelvet is hiányokkal együtt kaptam, mint egy csipkemintázatot. Gyerekként játékaimmal és képzeletemmel, kamaszként lázadással és fel-feltörő versforrással, felnőttként alkotó folyamattal és az inspiráció forrásvidékének tiszteletével próbálom kezelni a helyzetet. Így születnek – többek között – a verseim.

Legfrissebbek a szerzőtől: Miklya Zsolt

Tovább a kategóriában: « Vajda Lajos Van Gogh »
A hozzászóláshoz be kell jelentkezned