KÉT ZSOLTÁR

Apokrif


Értsd meg már végre,
hogy nem létezel!
Ne írj, ne üzenj, ne telefonálj!
Felejts el örökre!
Világosan megmagyaráztam,
hogy nem te csináltál,
nem te csinálod!
Nem?!
Akkor miért ilyennek alkottál,
miért kell így élnem?
Megmondanád?
Elviselhetetlen a szégyen,
hogy ennyire hiányzol...


Budapest, 2003. február 18.

 

Ő és én

A galaxis-rendszerek előtte
csillogó porszemként lebegnek.
Tekintete gondosan követi,
ahogyan halad a fény.
Lágyan végigsimítja
a végtelen idő fonalát.
Egyszer csak megáll, leguggol.
Megdermedt bogarat talál.
Tenyerében lehelgeti,
amíg az lassan életre kel, felenged,
hálás kört repül
halk zümmögéssel.
Én vagyok az.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Utoljára frissítve:2017. június 05., hétfő 10:09
Kerekes Ernő Ferenc

Voltam építészmérnök, lelkész; vagyok férj, öt gyerek apja és egyelőre öt unoka nagyapja. 47 évesen egyszer csak elkezdtem verseket, dalokat, dalszövegeket írni - például feleségemnek az első szerelmes verset és dalt. Részben egy barátság kezdett inspirálni, részben az, hogy mélyebben kezdtem megérteni Isten kegyelmét. Direkt nem nagyon tudok írni, de időnként valahogy megtelik a tubus, és akkor kinyomom. Izgat a kérdés, hogyan lehet megélni és megfogalmazni a remény és harmónia igaz költészetét ebben a gyötrelmes életben. Eddig nem gondoltam verseket megjelentetni, de néhány barátom nemrég azt mondta, érdemes. Legyen igazuk…

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned