Nyomolvasó

Légneműből szilárd anyaggá
szublimálódom,
aztán újra párologni kezdek.
Árnyékká válok,
majd olyanná ismét,
akinek árnyéka van.
Ezt játszom évek óta.
Mintha lenne kedvem ezt játszani.
Ott ülök melletted
minden üres széken,
és elsétálok,
ha meglátsz hirtelen.
Nyár szitál megint,
és újra hársfavirágpor vagyok
egy járda réseiben,
sehová sem illő nyom
egy lezárhatatlan nyomozásban.

Turbuly Lilla

Turbuly Lilla

1965-ben született Nován, Zala megyében. Előbb az ELTE jogi karán, majd a BTK magyar szakán szerzett diplomát. 2008-ig bíróként dolgozott, azóta szabadfoglalkozású író, kritikus. .

Első novellája 1979-ben jelent meg a Kincskeresőben. Az 1990-es években több novellát és tárcát publikált, részben saját nevén, részben Novai Ágnes néven. 2001-től jelennek meg versei, főleg a Holmiban, Parnasszusban, Mozgó Világban. 2006-ban első helyezést ért el a Nők Lapja és a Révai Digitális Kiadó regénypályázatán, első regénye, az Eltévedt hold még ebben az évben megjelent. További kötetei: Üveghold (regény, Artemisz Kiadó, 2007), Szélrosta (versek, Parnasszus Könyvek, 2008), Titkosírás (gyerekversek, Artemisz, 2008), Kosársuli (ifjúsági regény, Móra, 2011), Viszlát, kosársuli! (ifjúsági regény, Móra, 2014), Locsolókannából elefánt (mesekönyv, Manó Könyvek, 2015).

2013-ban Talált szív című mesekönyvére Horváth Ildi illusztrátorral Aranyvackor Díjat kaptak, a mesekönyv ugyanebben az évben meg is jelent a Manó Könyveknél, 2015-ben pedig színpadi változatát bemutatta a Ciróka Bábszínház (r.: Kolozsi Angéla).

Nekünk nyolc?! című színdarabját 2016 áprilisában mutatja be a zalaegerszegi Hevesi Sándor Színház.

Irodalmi és színikritikákat is ír. Tagja a Szépírók Társaságának és a Színházi Kritikusok Céhének.

Legfrissebbek a szerzőtől: Turbuly Lilla

Tovább a kategóriában: « Volt egy úr… Te, pillanat! »
A hozzászóláshoz be kell jelentkezned