Katatónia

A falon lassan
szétterpeszkedik
a
csend,
sarokba
szorítja
a pókhálót,
a kanapé
meg
húz
magába
szüntelen.
Ha nem
mozdulok,
talán
nem
is
létezem,
kezem,
lábam
megszűnt,
már nem
enyémek,
nem
engedelmeskedik
a
váz,
az izmok
kifeszülnek,
feszület
csak
csukott
szemhéjam
alatt
cikáznak
bárányok,
felhők,
miegyéb.
Inszomnia
a határtalan
határán,
tudom,
a fal
és
parketta
közötti
résben
porcica
fekszik,
dorombol
a
mozdulatlanság,
koppanó
papucs
zaja
a
fülemben,
valaki
átgyalogol
a
szobán,
nem mozdulok,
szemhéjam
alatt
tovább
úsznak
ringatózó
bárányok,
felhők
és
miegyebek.
Testetlen utazás,
katatónia.

Láng Kitti

Szerkesztés alatt...

Legfrissebbek a szerzőtől: Láng Kitti

Tovább a kategóriában: « Trubadúr LXXIV Nők »
A hozzászóláshoz be kell jelentkezned