Baleset

Egy kormos arcú, álmos hajnalon
ölébe ülsz a ködszakállú télnek,
csontod váratlan töri, hallhatón,
hogy érpályáid belefeketéllnek,

majd lelked virágporos pilleszárnyát
törli suhintva színtelen-fakóra,
hogy vidám kedvét megfenyítse tárgyán,
és kínkeservvel teljék minden óra.

Utoljára frissítve:2016. március 22., kedd 19:44
Haász Irén

Bemutatkozás

Haász Irén vagyok. 1954.-ben születtem, Budapesten. Nevelőszülőknél nevelkedtem. Sajátos életem során közgazdasági végzettséggel több szakmában és munkakörben próbálkoztam több-kevesebb sikerrel. Voltam vállalkozó és alkalmazott, vezető és beosztott, eltartó és eltartott. Három gyermek nevelése nyomta vállamat, olykor egymagamban, mivel második házasságban élek. 2008-ban súlyos betegséget diagnosztizáltak nálam, a kezelés alatt írtam első regényemet figyelemelterelés ürügyén. Ifjúkori verseim elkallódtak már, az idő folyamán az élet más területeivel voltam kénytelen foglalkozni, de kis unokám születése óta ismét írok, és immár őrzöm rapszodikusan születő szerzeményeimet. 2010.-ben a Hajnal kikötői c. antológiában válogatás jelent meg gyermekverseimből, s a kiadó további működésre buzdított. Tagja vagyok több kulturális klubnak és portálnak, szerepelek antológiákban, kaptam néhány díjat is, köztük a 2015-ös Gödöllői Irodalmi Díj ezüstjét. Novellákat és második könyvemet írogatom, lustán, mert közben megátalkodottan verselek…

Tovább a kategóriában: « Tiszta lakás Valami »
A hozzászóláshoz be kell jelentkezned