A színész műhelye

 

Balázs Éva

 

„a jó rendezőt a jó színész határozza meg”

 

Így jöttem - kezdi rendhagyó módon kolleganőm, a sepsiszentgyörgyi színház művésznője.

-          1950-ben születtem, Udvarhelyen. Az udvarhelyi gimnáziumban végeztem, abban, amelyik olyan sok híres embert indított útnak, hogy most ne említsem, csak Tamásit és Farkas Árpádot. Hagyományai vannak. Azt hiszem, nem véletlen, hogy színésznő lettem. A város, a légkör… a szüleim irányítottak a pálya felé. Kultúrások voltak a vállalataiknál. Azon kívül minden hónap első vasárnapján Maszelka János* kiállítást szervezett, ahol szavalhattam. Szerettek, bíztattak, drukkoltak értem. A húgommal együtt mondtunk verseket. Györffy Bandival* a középiskolában Petőfi-estet rendeztünk, ballada műsorunk is volt, irodalmi összeállításunk, Pezsgett az irodalmi-művészi élet Udvarhelyen akkoriban, Siculus-klub, - fesztivál… Azt hiszem Csíky András után én voltam az első udvarhelyi, aki bekerült a főiskolára.

Emlékszem a felvételijére. Ketten álltunk a földszinten a bejárattal szemben, Albert Júlia* és én. Éva olyan határozott-talpraesetten, magabiztosan perdült be az ajtón, hogy összenéztünk: ennek a lánynak sikerülni fog.

-          A főiskola nagyon nehéz volt számomra. Nehezen illeszkedtem be. Nem színházi városból kerültem oda. Az első két évben minduntalan haza akartam jönni… Későre tudtam fölmelegedni társaim között. Végül nagyon összetartó évfolyammá váltunk és nehezemre esett elválni tőlük. Olyan nagyszerű tanárom lehetett, mint Kovács György, akinek talán épp az igényessége miatt szenvedtem annyit az első időkben. Aztán, amikor rájöttem, hogy nekem is igazam van, nekem is van igazam, következetes és makacs tudtam lenni. Kialakult a baráti köröm is harmad-negyedévre. És megmaradt, sőt, azóta csak erősödött a barátságom azokkal az emberekkel. … Főiskola után Szentgyörgyre kerültem. Dukász Anna, Sylvester Lajos hívtak ide. Éreztem, hogy szüksége van rám a társulatnak. Nagyon kedvesen fogadtak. És szerepeket kaptam. Mehettem volna máshová is. Nem akarózott. Kisvárosi ember vagyok. És szimpatikus is volt ez a város. Itt lettem szerelmes, itt mentem férjhez és itt szültem meg a kislányom. No meg színésznő is itt lettem. Nehezen tudnék megválni ettől a közönségtől, ettől a várostól…

Beszélgetésünket egyik tájelőadás-sorozat alkalmából rögzítettem, ’83-ban.

-          Úgy tűnik, kevés ilyen színésznő van, akiben a színház iránti szeretet ennyi konoksággal párosulna. Vagy tévednék? – kérdem tőle gyergyói turnénk alkalmával. Éva, mint mindig, fel-alá járkál a szállodai szobában, egy pillanatnyi nyugta nincs. A konok szóra felkapja a fejét.

-          Nagyon akarom a színházat - mondja. – Nem tudok egy félórát elképzelni nélküle. A legszebb a világon, amikor tökéletesen azonosulok a szereppel. Ez olyan csodálatos, amiért mindent vállalok. Ezt nem lehet csak úgy csinálni, hogy „színész vagyok”. Ezért nagyon következetesen meg kell dolgozni, ha kell, konokul.

Mióta végzett, majdnem minden női főszerepet eljátszott, ezért nem egyszer el kellett viselnie kolleganői lapos pillantását. Jómagamét is. Későre jöttem rá, miután nagyobb feladatokhoz jutottam, hogy bizony a nehéz főszerepek nem hagynak nyugodni, s ha lázasnak tűnik olykor a színész, hát ezért is van. Azt is meg tudtam érteni, mikor összeszorított szájjal hajtotta végre a rendezői utasításokat, amelyekkel nem értett egyet. És, hogy a színház mindennél jobban érdekli.

-          Szerencsés színésznőnek tarthatod magad, hiszen sokat játszottál. Kezdted a Noszty -ból Tinka szerepével. Emlékszem a nézők reagálására: milyen ügyes! Aztán következett Ilma, Melinda, Arabella, Báthory Anna. Melyik szerep a legemlékezetesebb számodra?

-          Tinka. Azért mert első és vígjátéki szerepem volt. Addig ilyet nem játsztam,csak királynőket, főiskolán is, talán az erős hangom miatt. Nem szeretem azt a kifejezést, hogy szerencsés színésznő. A nagy siker az Ilma volt, amivel kezdték jegyezni a nevem a „tőzsdén”. Különben számomra minden szerepem emlékezetes.

-          Egyszer azt mondtad nekem egy kiszálláson, te mindent el szeretnél játszani. Most is így érzed?

-          … Nem tudom. Nem hiszem, hogy volna színész, aki másként érezne. Hogy lenne színész, akit ha halálra foglalkoztatnának is, ne örülne egy újabb szerepnek. Ha mondja, sem lehet igaz. A színésznek végtelen sok tartalékenergiája van, ha játékról van szó. …Mindent eljátszani… nyilván, ma már nem játszhatnám el Júliát, de ez is relatív, mert láttam ötven éves Júliát is jónak. Azt szeretném eljátszani, ami közel áll hozzám, ami hozzám tartozik. Például nagyon rosszul esne, ha nem osztanának ki egy Tamási darabban. Vagy ha nem játszanék például a Nyolc nőben, mert lehetetlen, hogy ne volna számomra szerep benne. Persze, hogy van önkritikám, melyik színész ne vallaná be magának otthon, a paplan alatt, hogy ez bizony nem sikerült, vagy rossz volt. De azt hiszem, a kapott szerepért, hogy jól megoldja, az utolsó leheletével is küzd. Ha nem hiszi, amit csinál nem is tud játszani!

-          A színész a főiskolán csak a legelemibb ismereteket szerzi meg. Tulajdonképpen szerepei nevelik színésszé. Hogy történik ez nálad?

-          A színész nem juthat túl egy olyan ponton, hogy ő mindent tud. Nincs megállás. Akkor újulhat meg, ha helyet cserél, témát, rendezőt, színházat, partnert. Másként nem. Passzív színészek mellett nem lehet megújulni, feltölteni magad. Volt a Farkas Árpád* estem. Egyszer minden színész eljut addig, hogy felfedezi; egyhelyben topog, nincsenek eszközei, nem tud megmozdulni. Ferenczy is azért ment el Szentgyörgyről, mert  mindent eljátszott. Bernard Shaw Az ördög cimborájának Judith-jában éreztem, hogy valami nem sikerül. Szégyelltem magam a közönség előtt. Egyedül a teázási kép volt nyugalmas pont, ahonnan kiindulhattam. Változtatni kellett. Nálunk a rendezők nem vállalnak maszek-műsort, így fordultam volt tanáromhoz, Kovács Leventéhez*, aki boldogan segített. Rájöttem, hogy a színész ki kell tegye a lábát a városból. Sajnos nem adatik meg a színésznek, hogy tovább képezze magát. Látni kell. Az a fél esztendő, amíg Leventéhez jártam, felért egy új főiskolával. Döbbentem vettem tudomásul, hogy ma már másként nevelnek a főiskolán.

-          Miért szereted a színházat? Mi a hivatása szerinted egy erdélyi magyar színháznak?

-          Hallatlanul büszke vagyok arra, hogy erdélyi magyar színésznő vagyok. Azt mondták, Farkas Árpi versei csak férfiak szájába valók. Ha nincs értelme annak, hogy felmenjünk a színpadra, akkor ne menjünk fel. …Az anyanyelv ápolása… Nem tudom, miért szeretem a színházat – bizonytalanodik el hirtelen. – Az anyanyelv iránti szeretet egy része csupán. Talán én vagyok az egyetlen, akinek tizennyolc éves koráig eszébe sem jutott a színház. Sokat szavaltam, volt két első s egy második országos díjam. De én végig magyar szakos tanárnő akartam lenni. Innen is az anyanyelv iránti hűségem. A szeretetem régebbi keletű. Kosztolányi mondja: „A vers könyvben halott, keltsd életre, ez a te feladatod.”

-          Hiszel abban, hogy a színház megújulhat, hogy lerázhatja magáról rossz szokásait és belülről nemesedvén, felragyoghat?

-          Hiszek ebben, hiszen ezért dolgozunk – mondja, s közben engem is lelkesedni hív, ahogyan mondja.

-          Páll Árpád például azt tartja, hogy kétféle színész van, olyan, aki hozzáidomul a különféle szerepekhez, és olyan, aki a szerepeket idomítja, alakítja önmagához. Szerinted hogy van ez?

-          Másként. A hangulat, társulat, társaság, összhang, egy darab, egy szerep határozza meg, hogy én azonosulok, vagy a szerep azonosul velem. Megkapom a szerepet, elolvasom, látni kezdem. Az első benyomás az igazi. Ennek a hitnek a koreográfiájába bele kell férjen rendező, előadás, stb. Például Tamási Áron Vitéz lélek-jében a Panna ember kell maradjon, ne legyen olcsó, ne legyen buta, bár a falu bolondja. A Sztanyiszlavszkij módszerben hiszek, ezért volt csodálatos az öreg Tompa Miklóssal dolgozni. Hinni a színházban majd nyolc évtizeddel a háta mögött, úgy, ahogy ez a rendező, kevésnek adatott meg. Kitűnően irányít. Bízik benned. Remekül kidolgozott előadásai voltak. Azokban a darabokban csak fejlődhettél szerepeidben. Sosem esnek szét az előadásai.

-          Ilyen a jó rendező?

-          Ahhoz, hogy jó legyen társulatra is szüksége van. A jó rendezőt a jó színész határozza meg, aki úgy egységesíti az előadást, hogy ne őt, hanem az előadást dicsérjék.  Mindhárom tényezőnek, szerző, rendező, színész együtt kell működnie. A szerző írni tud, a rendező rendezni, a színész játszani. Ha írni tudnék, nem játszanék. Az alapfeltétel a kölcsönös bizalom.

-          Mi okozhat fásultságot, közönyt egy színház életében?

-          Rossz repertoár, egy rosszul sikerült előadás, ha nem úgy megy a színház, ahogy mennie kellene. Akár játszunk, akár nem, a színháznak sikere kell legyen. A Nagypapa, vagy a Tizenkét dühös ember sikere az egész színházat érintette. Dicsőség volt minden egyes színésznek. Ilyenekre van szükség.

-          Mi a véleményed a mi színházunkról? Miben különbözik a többi magyar színháztól?

-          Hitében. Ennél a színháznál, kollegáim között nem találkoztam olyan megkeseredett, közömbös emberrel, mint máshol. Zsörtölődések, veszekedések, viták persze hogy vannak, de leülünk beszélgetni egymással a színházról. Egy idő óta már nincsenek klikkek nálunk s ez nagyon jó. Mindenki keményen dolgozik. Akármilyen nehezek a körülmények, egy csoport, egy előadásnyi színész azért küzd, veszekedik, barátkozik, hogy annak a produkciónak sikere legyen, Nem rágjuk szét az előadást belülről. Rendezőhiánnyal küszködünk, mint általában a hat magyar színház.

-          A kritikáról mi a véleményed?

-          Minden kritika építő. Viszont vannak kritikusok, akik egy színészt nem tudnak elfogadni. Más az ízlésük. Szőcs István legalább odaírja azt, mikor látta az előadást. A színész véleménye többet ér, hozzáértőbb, még akkor is, ha rosszindulatú. Ezeket le lehet számítani. A beszélgetést mindig fel lehet használni. A színész több előadást is lát, ezért is megbízhatóbb a véleménye.

-          Fejlődhetsz egy szerepen belül a bemutató után?

-          Ez törvényszerű, ha jó színész vagy. Jó színész, ez is relatív. Vannak tehetséges színészek, akik nem fejlesztik magukat, megelégednek azzal, amit egyszer már elértek. Visszafejlődnek. A legfontosabb partner a közönség, a mindenkori közönség. Ez változik, tehát a színészi eszközöknek is változniuk kell. Nem elég tehetségesnek lenni. Olvasni, tornászni, színházat, világot látni, tudni róla, lépést tartani vele – ez a legfontosabb. Legyen világnézete, saját véleménye.

Éva komolyan tornászik, egy időben rendszeresen járt gyógytornára is a városi kórházba, attól függően mit kíván a szerepe. Beszédtechnikázik is. Sokáig az egyik legszebben beszélő színésznőnek könyvelték el Szentgyörgyön. Ez is nagymértékben hozzájárult gyakori szerepeltetéséhez.

-          Sokat játsztam, ez igaz. De tulajdonképpen nem főszerepeket. Sikeres darabokban siker, vagy ziccer szerepeket. És akkor sikerült a legjobban az alakításom, amikor hittem a rendezőnek, egyetértettem vele. Ilyenkor csodákra képes a színész. Így voltam Tompával, Kovács Leventével a Farkas Árpád-esten, vagy a Jó estét nyár, jó estét szerelemben. Jó lenne még dolgozni Tompa Miklóssal is. Vagy Tompa Gáborral, Kincses Elemérrel.

-          Új előadóested egy ballada műsor. Ezt is Kovács Leventével készítetted.

-          Csakhogy most sokkal nehezebb dolgom volt. Mindössze kétszer találkoztunk, első alkalommal lerendelkezte az első részt, másodszor a műsorom második felét. Különben egyedül dolgoztam, ami nagyon nehéz volt. A színház gyönyörű társasjáték. Nekem az utóbbi időben ritkábban jutnak, jutottak szerepek, ezért is folyamodtam az önálló esthez, hiszen a színész nem él, ha nem játszik. Ilyenkor a családom a menedékem. Szerencsém, hogy olyan férjem van, aki művészi munkában is kitűnően tud segíteni, „mederben” tart, ha kilengenék… A kislányom ötödikes. Nélkülük sokkal szegényebb volnék lelkiekben is és egyáltalán. Van egy kis házunk Kálnokon, szabadidőmben kertészkedem. Megtanultam kötni, amikor leszoktam a cigarettáról, hogy elfoglaljam valamivel a kezem tétlen pillanataimban, varrok, amit pedig mindig untam, utáltam.

-          Mi a véleményed a színészegyéniségről?

-          Nincs két egyforma színész. Kategóriák vannak. Minden színész egyéniség. A szereppel teljesen azonosulni kell, másként nem lehet. Nem nézhetek ki a szerepből. Ha a partnerem kilép, engem is megzavar. Olyankor nem használom partnerként. Ha ezt nem lehet, akkor rettenetes erőfeszítésre van szükségem, hogy ki ne essek a szerepből. Én mindig hiszek a szerepben. Olyankor megpróbálom visszahozni. Önző az a színész, aki csak magával törődik. A siker titka a partnerben van. A színház olyan szép társasjáték! – fakad ki váratlanul.

-          Negatív szerepet sosem játsztál.

-          Talán az Anya a Holt peronban az volt. De a negatív hőst is meg kell védeni. Csak így lehet hozzáállni.

-          Volt olyan szerep, ami ellenkezést váltott ki benned?

-          Volt. A Báthory Anna. Segítségemre volt, hogy hiteles történelmi személy lévén utána lehetett olvasni. De nagyon nehezen tudtam azonosulni vele. Ellentmondásos figura volt, nem egyértelmű. A közönség nagy része pedig az Ördögszekérben levőt ismerte meg, nem a Móricz félét. Végül úgy tudtam elfogadni, hogy rájöttem, száz évvel később kellett volna megszületnie. Korához képest modern volt. Vagy Róza az Özvegyekből. Csak azért fogadhatta el a művészt, mert hízelgett neki.

Kertész Ákos Özvegyek-jéből a Róza egyik legjobb alakítása volt a Csongor és Tünde Ilmája és a Csillag a Máglyán Veronikája után. A „Rózában” partnere voltam, én játsztam a művész feleségét, az özvegyet, ő volt a szeretője. Emlékszem, előadásról előadásra döbbentem figyeltem, hogy tud egyenesen szembenézni a közönséggel és sírni. Nagyon szépen csinálta.

-          Natasát sem tudtam volna megoldani Csehov Három nővéréből, ha nem találom valahol igazságtalannak a három nővér vele szembeni viselkedését.

-          Ha válságos helyzetbe jutsz a színpadon, mit csinálsz?

-          Sokféle nehézség van. Vagy elveszik a villanyt, vagy felénekel valaki. Egy pillanatnyi csönd után megpróbálok visszatántorogni a szerepbe. A Farkas-bemutatón leesett a gardony. De nem nézhettem hátra, nem engedhettem ki a közönséget a kezemből. Kollegáim mesélik, én még nem éreztem ezt, a Parancsra tettem kolozsvári előadásán egy néni felszólalt a színpadra: „S az én két fiam, aki meghalt a háborúban?” Talán ez lehet a legcsodálatosabb kapcsolat, amikor aktív partner a közönség…

-          Lehet művelt a színész, aki le nem esik a színpadról?

-          Muszáj annak lennie. A szerepei követelik. Épp az, hogy le nem esik a színpadról.

-          Akaratos, konok, kitartó embernek ismerünk. Nincs benned túl sok szelídség.

-          Könnyen sebezhető vagyok, talán ezért tűnhetek keményebbnek, visszavágónak a támadásokra. Ahhoz, hogy menni tudj, egyenes úton, ki kell taposni azt. Nem szabad letérni róla. Ki kell kerülni a bozótból. Ha letérsz az ösvényről, elvesztél. S az erdélyi magyar színjátszásnak egy járható útja van. Minőség és szolgálat. Nem szabad fércmunkát kiengedni a kezünkből. Ezt, tudtommal sosem tettem. A mi színházunk tájoló színház, gyönyörű feladata van. Önképzés kérdése, hogy vidékinek tarthatom-e magam, vagy sem. Nálunk minden színház vidéki. Nincs ebben semmi különös. Nem tudok közömbös lenni. Néha rám csodálkoznak a kollegáim innen-onnan, hogy tudok ennyi tűzzel, lelkesedéssel játszani, élni. Én azon csodálkozom, ők hogy tehetik fel ezt a kérdést. Lehet ebben a viszonyulásban rossz is, nem tudom. Én csak így tudok élni.

Legutóbb Sylvester Lajos Gyanú-jában játszott. Tetszett. Meg is mondtam neki. A kritika nem ismerte el. Pedig azon a főpróbán, amit én láttam vele őszinte, igaz játékot nyújtott. És azóta Sütő András darabjában, a Pompás Gedeon női főszerepéért országos díjjal is kitüntették. Határainkon túl is ismerik, elismerik. Farkas Árpád műsora lemezen is megjelent. Nem az a színészember, aki engedi magát félretétetni, vagy elhallgattatni. Küzdő szellemű, közért, közösségünkért alkotó művész.

                                               Lejegyezte: Nászta Katalin

 

 

 Balázs Éva (Székelyudvarhely, 1950. október 4. –) erdélyi magyar színésznő és előadóművész, tanár a marosvásárhelyi színiakadémián.

Balázs Imre tanár, humorista és Balázs Karolina könyvtáros házasságából született unitárius családban. A marosvásárhelyi Szentgyörgyi István Színművészeti Főiskolán színészi diplomát szerzett (1974). Színészi pályájára a sepsiszentgyörgyi Színházban lépett. Számos jeles szerepet játszott el sikerrel.

A Ceaușescu-diktatúra legsötétebb éveiben (1980-as évek) előadóestjeivel sokat tett a magyar nyelvű kultúra megőrzéséért és terjesztéséért. Néhány előadói estje hanglemezen is megjelent. (Például: Farkas Árpád verseiből összeállított Apáink arcán című szavalóest; Anyám, anyám, édesanyám : székely népballadák előadói estje.) Markó Béla verseiből készült előadó estjéből, Kannibál idő címmel, TV-film készült, Nagy Tibor rendezésében (Pilot stúdió, 1996), Erdélyi novellafüzér címmel, TV-film, ahol lányával, Csengelével lépett fel együtt (Tamási Áron - Szép Domokos Anna) Szőnyi G.Sándor rendezésében (Pilot studió 1999). 1992-2000 között a marosvásárhelyi Művészeti Egyetemen tanított és előadói esteket vállalt Romániában, Magyarországon és Svájcban, előadóesteket rendezett - "Farkas Árpád emlékest", 2004, "Szaggatlak, mint a fergeteg", József Attila emlékműsor, 2005,- majd a marosvásárhelyi Tompa Miklós Társulat tagja lett 2010-ig, nyugdíjazásáig. Művészi pályájáról Simonffy Katalin és Tomcsányi Mária készített kisfilmet 2008-ban a "Játék öröme" címmel.[1]

Főbb szerepeiből

 

·         Ilma (Vörösmarty Mihály: Csongor és Tünde)

·         Veronika (Sütő András: Csillag a máglyán)

·         Melinda (Katona József: Bánk bán)

·         Róza (Kertész Ákos: Özvegyek)

·         Arabella (Sütő: Káin és Ábel)

·         Fruzsina (Molière: A fösvény

·         Ráki (Benedek Elek: Többsincs királyfi)

·         Báthory Anna (Móricz Zsigmond: Boszorkány)

·         Judit (George Bernard Shaw: Az ördög cimborája)

·         Natasa (Csehov. Három nővér)

·         Anna (Sütő: Pompás Gedeon)

·         Sári (Móricz Zsigmond: Sári bíró)

·         Arnay (Ackburn: Nálunk, nálatok)

·         Anna (Vampilov: A múlt nyáron történt)

·         Máriné (Asztalos István: Fekete macska)

·         Panna (Tamási: Vitéz lélek)

·         Titánia (Shakespeare: Szentivánéji álom)

·         Mária (Erdmann : Az öngyilkos)

·         Anya (Fejes Endre : Jó estét nyár, jó estét szerelem)

·         Tinka (Mikszáth Kálmán: A Noszty fiú esete Tóth Marival)

·         Kalazanczia (Jókai Mór: Bolondok grófja)

·         Feleség (Machiavelli: Csapodár madárka)

·         Feleség (Schöfner: Hit és szülőföld)

·         Gabi (R. Thomas: A nyolc nő)

·         Feleség (Sylvester Lajos: Gyanú)

·         Orbánné (Örkény István: Macskajáték)

·         Özvegy (A makrancos hölgy, avagy a hárpia megzabolázása, 2011)

·         Pepi néni (Móricz: Nem élhetek muzsikaszó nélkül, 2011)

·         Özvegy Bátkyné (Molter Károly: Tank. 2014)

Díjak, elismerések (válogatás)

·         Országos II. díj (1981)

·         Országos III. díj (1983)

·         A kultúra szabadságáért díj (1992)

·         Határon Túli Színházak Fesztiváljának Közönségdíja (Kisvárda, 1992)

·         Hódmezővásárhely tiszteletbeli polgára (2005)

·         Poór Lili-díj, EMKE, 2008

·         Maszk-díj, Székely Színház Egyesület, 2009

(Forrás: Wikipédia)

 

Jegyzetek

*Maszelka János – erdélyi magyar képzőművész

*Győrffy András – színművész

*Albert Júlia – színművésznő, beszédtechnikatanár

*Farkas Árpád – költő, szerkesztő, újságíró

*Kovács Levente – rendező, főiskolai rektor

 

   

Utoljára frissítve:2016. október 30., vasárnap 18:27
Nászta Katalin

Nászta Katalin
Kolozsváron születtem, 1950-ben. Írással még általános iskolában kezdtem foglalkozni. Első versem a Korunk folyóiratban jelent meg, majd később az Utunk, Igaz szó, Ifjúmunkás, Echinox irodalmi lapokban, újságokban. A Varázslataink c. antológiában a legújabb költő nemzedék közé soroltak. A marosvásárhelyi Szentgyörgyi István színművészeti Főiskola elvégzése után Sepsiszentgyörgyre kerültem, színészként. Színészkollegáimmal készült interjúimnak otthont megint a Korunk adott, Kántor Lajos személyében. 1989 őszén, még a Ceausecu éra idején települtünk át családostól Magyarországra. Zalaegerszegen a Zalai Hírlapban jelentek meg verseim, a Lüktetés c. antológiában is szerepeltem velük, színész interjúimnak pedig a Pannon Tükör, és a Film Színház Muzsika is teret engedett. Két év színészkedés után a zalaegerszegi Hevesi Sándor színházban szerződésem megszűnt, újabbat nem kerestem, a városban akartam maradni, iskoláskorú gyermekeim miatt, akiket megviselt az áttelepülés. Az ország-váltás, az új világgal való találkozás nyitottá tett a hitvilág iránt is, amihez kisgyermekkorom óta öntudatlanul is vonzódást éreztem. A Bibliát immár kézbe vehető, és hittel való olvasása kimeríthetetlen erőt nyújtott a nehéz időszak elszenvedésére. (A színházi világból való kikerülésem után kénytelen voltam mindenféle munkát elvállalni, mint szállodai munkás, betanított, varrodai, mosodai alkalmazott, gyermekfelügyelő. Majd biztosítási üzletkötőként vonultam nyugdíjba, egyéni vállalkozói státusban) Hitéleti tapasztalataimat a német Omniscriptum kiadó kérésére, blogbejegyzéseimből állítottam össze könyv formátumba Vajúdás címmel. Majd 2015-ben a kiadatlan verseimet rendeztem kiadásra Te tudsz engem, Uram címmel. Színészinterjúim kötete: Thália erdélyi napszámosai, 2018-ban jelent meg a sepsiszentgyörgyi Tinta kiadónál, az erdélyi Communitas és RMDSZ támogatásával. Második verses kötetem Ének az élőknek, a Magyar Elektronikus Könyvtár után az Underground kiadónál látott napvilágot ugyanebben az évben. Majd B. Tomos Hajnallal közös kötetben debütáltam internetes grafikáimmal: Van ilyen? címmel. (MEK)
A Pannon Tükör, és különböző internetes irodalmi folyóiratok, portálok – A Hetedik, Káfé-főnix, Lenolaj, Hetedhéthatár, Litera-Túra Irodalmi és Művészeti Magazin, Gondola Kulturális Magazin közlik verseimet, írásaimat. Ez utóbbi két oldal szerkesztőjeként is tevékenykedem.
De ezek mind száraz tények. Ami igazán érdekes, amiről beszélni, vagy gondolkodni érdemes, azokat versben írom meg, vagy a blogomban, vagy egy kollegámat faggatom. Még mindig van kérdésem és mondanivalóm.

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned