Műfordítás hangsúlyváltó versből

 

Mini fejtegetés a hangsúlyváltó versből történő műfordításokkal kapcsolatos észrevételeimmről.

"A napokban megpillantottam valami meglepőt és itt helyes, ha idézek kedvenc verstan  könyvemből: "A hangsúlyváltó versrendszer nemcsak képleteiben, hanem eredetét tekintve is a görög-latin hagyományokhoz kapcsolódik. A görög nyelv ugyanis a bizánci korra átalakult: a hosszú és rövid magánhangzói közötti különbségek, valamint a diftongusai (?) eltűntek,

hangsúlykülönbségei viszont fokozottabbakká váltak. Hasonló átalakulás jellemezte a római császárkor végétől a latin nyelvet is. E változások hatására a görög és latin versben eleinte az időmértékes és a hangsúlyos vers ötvözött és szimultán formái jelentek meg, majd mindkettő áttért a hangsúlyváltó rendszerre, amelynek képletei így maguktól igazodnak az időmértékes képletekhez.

Ezekhez a klasszikus mintául szolgáló hagyományokhoz kapcsolódott minden olyan európai nyelv költészete, amelyben a szabad hangsúly lehetővé tette az effajta képletek ritmikai megvalósítását: az olasz, a spanyol, a portugál, a román, az angol, az orosz,, az ukrán a szerb, a horvát, a szlovén stb...  s a szótőn rögzült hangsúly miatt a német nyelv is rendelkezett és élt ezzel a lehetőséggel."

Ezek szerint a mai nyugateurópai költészet nyelve (a mienket kivéve!) hangsúlyváltó ritmussal hangszereli verselését! A mi klasszikus verselésünk moraszámláló, az ősi versünk pedig ütemhangsúlyos. Miután a mi nyelvünkben az ütemhangsúlyos is nagyon erősen él, nem hiszem, hogy a mi verseléseinket a hangsúlyváltó verselés beszivárgása nagyon veszélyeztethetné. Költőink hajlamosak az időmértékesből az ütemhangsúlyos  --  vagy ahogyan régen neveztük:  -- magyar verselésbe átcsúszni. Mindazonáltal a nyugat-európai hangsúlyváltó verseket magyarra a megfelelő időmértékes moraszámláló formákban fordítjuk.

Ezeken tépelődve felötlött bennem, hogy Dante idejére a költészetnek az a folyamata, amely a moraszámláló verselésből a hangsúlyváltó verselésbe megy át, már útban lehetett. El is olvastam Babits ezirányú tanulmányát Dante fordításáról, ahol kielégítő választ kaptam minden kérdésemre. Idézem Babitsot:

"Ami az egyes sorok versmértékét illeti, az természetesen az egyes nyelvek verselésétől függ. Latinul például bajos volna másként elképzelni az isteni költeményt, mint hexameterekben, ahogyan Boccaccio szerint Dante maga is kezdte írni: ULTIMA REGNA CANAM... De a hexameter jóval hosszabb sor, mint a hendekaszillabus, azonkívül enjambementokkal dolgozik, sor a sorba olvad, nem képez soronként külön egységet, mint az olasz forma. Ezekre az enjambementokra a latin Dantenál szükség is van, mert a latin tömörebb az olasznál: ha ragaszkodna ahhoz, hogy sor a sornak feleljen meg, henye szószaporítással kellene megtöltenie a sorokat. Ezért a latin fordítások (pl: a kiváló Dalla Piazzáé) kevesebb sorból állnak az eredetinél, de egyúttal nélkülözik annak tagoltságát és vershangulatát.

A francia epikus forma az alexandrin. Ennek sorai egységeket képeznek, akár a dantei sorok, de hosszabbak azoknál s így a francia fordítások elkerülhetetlen hibája a bőbeszédűség.

Közelebbről utánozhatják az eredeti mértéket a germán nyelvek. Az angol (shakespeare-i) drámaverse, mely a németeknél is polgárjogot nyert, teljesen megfelel az olasz hendekaszillabusnak. Az angol azonkívül, egytagú szavaival, tömör nyelv, még sokkal tömörebb, mint az olasz. Csakhogy az angolban ritka a 11 szótagú sor, Dantenál meg ritka a 10 tagú. Az angol fordítók ragaszkodnak nemzeti verselésükhöz

és Byron példájához, aki a terzinát először hozta Angliába. Dantejük így tömör és kifejező, de nyugodtabb, lassúbb zenéjű, mint a frissen szárnyaló eredeti. A hímrím és nőrím hangulata közt nagy a különbség. Az olasz vers zengő, az angol tompa." - Babits szerint - .

Mindezekből arra következtetek, hogy Dante korában a verselésnek ez a moraszámlálóból hangsúlyváltóba történő kinyílása már folyamatban lehetett és ez a szimultanitás Dante versi nyelvét is különleges akusztikájúvá kellett, hogy tegye, lévén az időmértékes hosszú szótagok a hangsúlyosokkal kell összeessenek. Ez a szimultán hatás fokozott szépségű zenét adhat a verse hangzásának egy olyan nyelvben, ahol a magánhangzók többsége és tisztasága révén egyébként is több dallam van, mint más nyelvekben.

El tudom képzelni, hogy az olasz verstan valóban a szótagok hangsúlyossága (és nem hosszúsága) szerint állítja fel szabályait.

A nyugat-európai nyelvekben a verselések változása hosszú folyamat kellett, hogy legyen, ha meggondoljuk, hogy Janus Pannonius latin versei szigorúan moraszámlálóak.   

(Wellington2009-11-04)



 

 

Utoljára frissítve:2016. október 21., péntek 20:09
Gyöngyös Imre

Gyöngyös Imre költő, műfordító, publicista, irodalomkutató biografiája:
Született 1932 decemberében, iskoláit Tolnán, Pécsett és Budapesten végezte a pedagógiai főiskolán.
Első verseit Szekszárdon adták ki a negyvenes évek végén. Ifjúsági válogatott úszókerettag volt 1956-ban Ausztriába menekült, mert a Tolna- és Baranya megyei Forradalmi Tanácsok követeléseit vitte Győrbe A letartóztatás elöl menekült ki Új Zealandba.
Verseit először a Nemzetőr, majd később a Wellingtoni Magyar Szó közölte. A kaliforniai Magyarok Vasárnapjának volt társszerkesztője.
Ma a ferrerai Osservatorio Letterario egyik levelező munkatársa.Az Író Kilencek tagja Könyve:
Válogatott versei a Magyar Szó Kiadó kiadásában jelent meg 2002-ben Wellingtonban

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned