Szólíts nyugodtan Gyurkának
Szakolczay Lajos találkozások Faludy Györggyel


Egyik szemem nevet, a másik meg nevet. Kellemes meglepetés volt, hogy Csiszár Gábor tanár úr pedáns, nagy lábjegyzet-apparátust és sok újdonságot tartalmazó, korrekt Faludy monográfiájának 2020-as megjelenése után 2021-ben is napvilágot látott egy Faludy-kötet. Az előszót író, Orbán János Dénes Szakolczayt „a magyar irodalomtörténet és –kritika Indiana Jones-ának” nevezi. Nos, a magyar Indiana Jones kitűnő ötleten alapuló műve, a Szólíts csak nyugodtan Gyurkának. Találkozások Faludy Györggyel, nagyrészt a költő leveleit és verseit, fordításait, átköltéseit tartalmazza és a kisebb részben Szakolczay szerényen fogalmazott összekötő szövegeit, tanulmányait és négy külföldi kritikus méltatását. Az ürügy, az ötlet kitűnő. Egy levelező-könyvbe, értsd Faludynak Szakolczaynak írt 34 levelét tartalmazó kötetbe becsempészett tizenhét Faludy verset és 283 fordítást, átköltést, amiket élvezet újraolvasni, annak ellenére, hogy a versek már megjelentek a költő Versek illetve Test és lélek kötetében. Így olyan mintha beszélgetne az Olvasó az öreg, zokni nélküli, borzas költővel, örök barátunkkal, aki hála Istennek még mindig velünk él, most például Szakolczay Lajos, Orbán János Dénes és az Magyar Művészeti Akadémia jóvoltából
A helyzet rossz, de nem reménytelen. Mert a szándékosan kettészakított magyar irodalomban, ha későn is, de változás reménye kecsegtet. Ugyanis két nemzeti konzervatív alkotó, akik a mai divatnak megfelelő kánon meghatározó alakjai, átírói, olyan költőt propagálnak, aki homlokegyenest ellentétesen vélekedett a világról, Magyarhonról, a jobboldali politikáról, mint ők. Azért sem reménytelen ez a magyar kultur-világ, mert – talán – vannak még a jobbparton is értelmiségiek, akik tisztában vannak a magyar irodalom valódi esztétikai értékeivel, annak ellenére, hogy milyen a szerző politikai beállítottsága. Ezt megbocsátják Faludynak is, mert csak a mű a fontos. És nem reménytelen a helyzet, az irodalmi, ha felülemelkedve politikai és világnézeti beállítottságaikon, előítéleteiken, olyan balparti alkotót is propagálnak a jobbpartiak, aki másként gondolkodott a világról. Mert az okos és nem fanatikus jobbpartiak ezt tudják:
Csak egy magyar irodalom létezik.
Nincs jobboldali és baloldali, csak magyar irodalom van, vallom Faludyval, nincs népi vagy urbánus, meg polgári, csak egységes magyar irodalom, amelyben egyaránt helyet kell kapniuk a valóban értékes, az úgynevezett liberális – vagy ahogy negyedművelt, ostoba jobboldaliak nevezik – libernyák –. Helye van Esterházy Péternek, Kertész Imrének, Konrád Györgynek, Nádas Péternek. Ugyanúgy ők is a magyar irodalom részei, és majd a közönség eldönti, hogy olvassák-e. És természetesen nem lehet kiebrudalni az irodalomból, vissza kell hozni, akiket érdemes, a nemzeti konzervatívokat és esztétikai értéküknek megfelelő helyre tenni, mert a kormánytámogatás, a lojalitás még nem teszi jobb íróvá az alkotót. Ahogy az ostoba, úgynevezett „bal-liberálisok” nevezik, helye van a „fasiszta, nacionalista” Wass Albertnek, Nyirő Józsefnek és a kánoncsináló Szőcs Gézának, Orbán János Dénesnek és Szakolczay Lajosnak. Ez a könyv reményt adó unikum is, mert két művelt, kultur-kampf harcos, kormányhoz közeli, bátor politizáló író ez alkalommal kiállt a maradandó érték, Faludy György és költészete mellett. És ha már bátorságról van szó, el kell ismerni, hogy amikor 1982-ben Szakolczay Lajos megírta nagy port felkavaró Faludy György látomásai című tanulmányát, és később is népszerűsítette a kommunisták által elhallgatott, betiltott emigrációba menekült költő műveit, bátor tett volt. És természetesen magára vonta az akkori kormányhoz, párthoz közeli mamelukok dühét, bosszúját. De azért ezek a mamalukok sajnos nem voltak tehetségtelenek, ahogy Faludy állítja, jelentős szerepük volt a Kádár-korban a hazai irodalmi életben, nemcsak a tiltás területén. Ennek leírása, ismertetése, a múlt feltárásának fontossága miatt is idézi Orbán János Dénes valamikori öreg barátja egyik levelének mondatát mottóként:
„Amiről egyre kevesebbet beszélnek és tudnak.”
Ez úgy is átfogalmazható, hogy akiről, egyre kevesebbet beszélnek és írnak. Ugyanis Pomogáts Béla, aki sokat tett a rendszerváltás előtt és után a határon túli és a nyugati emigráció irodalmának népszerűsítéséért, 2000-ben írt Faludy-monográfiája után alig írtak számottevő elemző művet Faludyról. Talán kettőt-hármat lehetne megemlíteni. Az akkor kormányhoz közeli Szőcs Géza, Orbán Viktor miniszterelnök tanácsadójának ösztönzésére 2011-ben jelent meg Blénesi Éva kitűnő esszéit tartalmazó kötete: „Olvass bolyongj, szeress – A humanista Faludy önteremtése és világteremtése.”. Aztán hosszú csend, és 2016-ban Faludy barátja, és a költő emlékét ápoló csongrádi Góg János, költő Raszter kiadójának gondozásában, sok idézettel megterhelt, a kritika által észre sem vett, s így visszhangtalanul maradt esszékötetemet említhetem szerénytelenül: „Ha szabad így mondanom Faludy György szerelmei, barátai, szerepei.” Ezt a kötetet Csiszár Gábor, a fiatal, szorgalmas irodalomtörténész, – aki a legismertebb Faludy-kutató a Petőfi Irodalmi Múzeumban egyik rendezője volt a költő kiállításának – még lábjegyzetben sem említette. Más könyvekkel együtt. Nem került lábjegyzetbe sem a 2007-ben megjelent, Milánovics Danica: Faludy utolsó éve, amely miatt az özvegy beperelte, a pert elveszítette. Ugyancsak Milánovics Danica szorgalmának és lelkesedésének köszönhető, hogy kötetbe mentette Faludy Torontóban 1977 és 2002 között kelt levelezését, jegyzeteit és olvashattunk a nemzetköz és hazai sajtó költőt érintő cikkeit is. A kötetnek furcsa címe van, – Zebrapintyek az írógépen, –, de ennek ellenére jó és hasznos. Ezen könyveket haszonnal forgathatnák a jövő Faludy-kutatói, mint ahogy Csiszár Gábor művét, amelyet nem az minősít, hogy mit hagyott ki, hanem az, amit tartalmaz. Éppen ezért fontos hangsúlyoznom, hogy Csiszár Gábor Faludy György című monográfiája értékes, korrekt, sok újdonságot tartalmazó mű. Persze sok jelentős tanulmány is megjelent a költőről és műveiről halála után, főleg az erdélyi Irodalmi Jelen és a Csongrád városi Föveny irodalmi folyóiratokban, de mintha az utóbbi időben csökkent volna az érdeklődés Faludy György és művei iránt. Éppen ezért hasznos Szakolczay Lajos és Faludy György könyve, ugyanis a magyar Indiana Jones – szembemenve a hivatalos irodalmárok hallgatásával – megint feltámasztotta a „költőfejedelmet”, akit 1953 és 1989 között emlegetni sem illett. Csak remélhetjük, hogy az elhallgatás nem folytatódik, és Szakolczay példáját követi a többi nemzeti konzervatív kánoncsináló, és akkor végre, megkezdődhet az árkok betemetése, és a politikusok is belátják, hogy az irodalom ügyei elsősorban az írókra, költőkre, az irodalmárokra és az olvasókra tartozik, és a korrekt hatalom csak egyet tehet, támogatja a valóban értékes műveket, mert a mű a fontos.
Magyar Művészeti Akadémia, Budapest, 2021. 302 p. ISBN 9786156192424

Udvarhelyi András

 Születtem 1944. május 12-én Marosvásárhelyen, akkor még Magyarországon. 1944. szeptemberében menekülni kellett a háború elől magyar migránsként Budapestre. Itt nevelkedtem, itt végzetem tanulmányaimat.  Anyám dr. Fodor Ilona irodalomtörténész, aki meghatározta életemet. tőle tanultam a mindennapi olvasás és írás szükségességét. Kis kerülővel lettem újságíró. Voltam segédmunkás, kocsikísérő, könyvtáros, könyveladó, könyves propagandista. Újságíró diplomát 1981-szereztem, és még ugyanebben az évben az ELTE Bölcsészettudományi Karán történelem-népművelés végzettséget szereztem, 1986-ban magyar szakos diplomát.  Közben, 1977-től főállású újságíróként dolgoztam 2008-ig. Több üzemi és érdekvédelmi lap redakciójában dolgoztam.  Majd a Népszava, a Reform, a Kurír, a Magyar Nemzet, a Zsaru magazin következett. 1992-ben a Szabad Vasutas című érdekvédelmi lap, 1994-96 között a Hírkerek című sajtóterjesztési szaklap, 1996-tól 2006-ig a Postás Dolgozó lap felelős szerkesztője voltam. Ezen tevékenységemet 1997-ben és 2004-ben MSZOSZ díjjal ismerték el. Közben megnősültem. Két fiam van, mindegyik diplomás: egyik Bálint közgazdász diplomát, másik fiam, Dávid történelem tanári diplomát szerzett. 24 lapnak rendszeresen, több mint száznak ritkábban írtam. Több laptól önként megváltam, több laptól kirúgtak mindkét oldal karrieristái. Levleimet segédfogalmazó néven írom alá, mert mióta újságíró vagyok e honban nem volt, nem van sajtószabadság. 42 éves újságírói pályafutásom során több ezer cikket írtam. Hat könyvem jelent meg. Legfontosabb: a Napóleon a karrierista és a hőszerelmes, egy publicisztika kötetem: Nekünk így is jó, egy Csepeli csevegések cikkgyűjtemény és egy esszékötet: Ha szabad így mondanom. Faludy szerelmei, barátai és szerepei. Jelenleg A Hetedikkel együtt most már négy irodalmi lapnak – a Fövenynek, a Magyar Múzsának és a Versmondónak írok rendszeresen esszéket, interjúkat. Legutóbbi kirugatásom, 2008 óta főállású nyugdíjas vagyok: olvasok, írok, sétálgatok, és végre többet gondokodom. Jól vagyok.                   

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned