Elment, aki egy külvárosi futballistaként is tudott viselkedni

Esterházy Péterről

A címben szereplő állítást ő mondta magáról egy rádióinterjúban, amikor szóba került, hogyan viseli az alantas támadásokat, hogyan éli meg, ha elharapódzik egy társalgás (vita) során a résztvevők között a rosszéletű anyák sűrű emlegetése. Szóval otthonos a futballban, alul is és fölül is – a szintjeit tekintve.

Az Esterházy név évszázadok óta ismert a politika és az irodalom területén, de a futballban járatosak is tudják, mit jelent a név. Az irodalomtól közelítve ironikus, helyenként önironikus szövege és világunk tükre. Nem tesz különbséget az elképzelt vagy megtörtént események között, ne is várjunk ilyet tőle, hiszen ő író. A történeteiben az a szép, hogy ott van minden, ami volt, vagy ami lehetett volna, és a szereplők eszerint élnek, gondolkodnak.

Ő még a twistkorszakban kezdte ezt a játékot. Esterházy a fociról jól és jót írt. Jónéhány írása mozaikszerű emlékezés mérkőzésekre. Visszaemlékezés a dicső múltra, de szavai baljós sejtelmek napjainkról. Világunkról írt a foci kapcsán, vele futballista-lelkünk bensőjében utaztunk. Esterházy a focipályán használatos nyelven is beszélt, írt. Elhisszük neki, hogy tényleg előbb volt futballista, mint író. Ez írásának aranyfedezete. Nála a tények különféle fogalmakat rejtenek. Megsokszorozódik a szöveg. Sorsunkról, emlékeinkről ír. Találkozik nála a szöveg és a labda, együtt gurulnak tovább a végtelen számú futball-pályák felé. Írása mindig a valóság újrarendezése volt a folyamatos időben. Felidézte lelkünkben lezajlott a futball-happeningeket.

Esterházy eredetileg matematikusnak tanult. Ismeri a káoszelméleteket is. Vele együtt belegondolhatunk, és érthető számunkra, mikor így ír: tegyük fel, hogy a futballpálya háromszög alakú. Ez az az eset, mikor a matematikus találkozik a focistával egy íróban. A futballban is otthonos író saját szája íze szerint mesélt. Jó a hallása és az íráshoz az is kell. Ki tudja hallani a szövegből, ami megörökítésre alkalmas. A beszélő világbéli pozíciója a futballal törődő gondolkodó, de tágasabb a világérzékelése. A problémákat kontroll alatt tartotta. Jól ismerte a pályák közönségét, kultúráját világunk történeteit, és kelet-európai frusztráltságunkat, aminek nem csak az az alapja, hogy a fociban döntő pillanatokban mindig elbuktunk, bármilyen jó is volt előtte a csapatunk. Chile, Mexikó, Bern, Marseille, hogy csak néhány fiaskó helyszínét említsük, ahol vagy a csehszlovákok vagy a szovjetek jöttek.

Szereplői között klasszikusok is szerepelnek. Feltűnik Wittgenstein, Puskás, az Aranycsapat legfényesebb gyémántja, Bozsik és az italozó Czibor az Emkéből, Platon, Lenin. Hegel, Marx, Engels. Az utóbbiról megjegyezte, hogy egy jó Engelsre nagy szükség volna. Aztán jön 56. Párttitkárral, forradalmárral, akiket elkapott a hév, de szó esik Alain Delon hajtincséről, Brigitte Bardot sugárzásáról. Csupa jelentéssel bíró megjegyzéssel találkozunk a fogalmazás választékossága, a szöveg terjeszkedése során, melyek asszociációkat indítanak el bennünk, hogy megtudjuk, milyen a világ.

Írásai helyszínei változatosak. Hol Bozsik Cucu kalapüzletében vagyunk a Belvárosban, hol 56-os golyónyomokat nézünk a házfalakon, felteszem a Józsefvárosban, hol a szerző egy másik írásában kószálunk, és Rubensről olvasunk. Aztán jön a Temze jege, Lyon, Csillaghegy a gyárral és a focipályával, majd Kispest Öcsivel és Cucuval, később Farkas elvtárs hadügyminiszter irodájában vagyunk a Száguldó Őrnaggyal.

Ama régi időket idézi írásaiban, amikor az autoritás volt neurózisunk előidézője világunk világában, és korrodálódott az ideológia, és a sértődöttség volt az alapmagatartás búsmagyarkodó önostorozással akkortájt is.

A nyelv Esterházynál nem csak forma, lehetőség, a gondolatok pontos megfogalmazására, hanem arra való törekvés, hogy minden mondatának legyen igazsága, tartalmazzon valamilyen felismerést, állítást világunkról. A szöveg szabad terjeszkedése során az irodalom országútján vagy tengerén halad. Az a fontos, hogy mit találunk az erdő mélyén, a város utcáján, a tenger fenekén vagy felszínén. A lényeg, milyen a klíma, mi történik az élőlényekkel, mit teszünk, milyen a táj, és milyen lehetne. A megfogalmazások, a nyelvi fordulatok átfestik hősei alakját. A világ filozófia megragadásáról szól.

Mi, focikedvelők is úgy vagyunk vele, mint ő, előbb voltunk futballisták, mint valamilyen szakma művelői. Nem élet-halál kérdése, hanem több annál. Az író a foci különféle formáját mutatta be, mint ahogy a víz is lehet eső, hó, bor, könny vagy egyéb testnedv.

A magyar foci története és jelene került nála szóba. Az utóbbi siralmas, de nem simpfolja a focistákat, a tények összegét nézi. Nálunk most az erőszakosság viszi a főszerepet főleg, bár manapság fel-felcsillan a remény egy focira. Egy-egy derbi után nem az a kérdés, hogy ki rúgott gólt, hanem az, hány embert tartóztattak le a rendőrök, mekkora az anyagi kár a metróban. Csak a futballszeretet él nálunk. A magyar foci tükrözi a mindenkori korszak szellemét, és társadalmi befolyásoltságát. Ebben a közegben is otthonosan mozog a szerző. Az utazás motívum Kerouac technikáját idézi, de Karinthy is szóba hozható, ha a koponyaműtétjét leíró könyvére gondolunk, mikor a hasnyálmirigy-betegségéről írt.

Négy évtizede Kanadában élő barátommal néztem egyszer a vébé néhány meccsét. Az esélyeket latolgatva, a kelet-európaiakról mondta, hogy nem tudunk küzdeni. Izgalmasabbak számunkra a körülmények elemzése, mint a játék maga, a győzelem, a siker. Tényleg, nem lehet mindig egy lecsorgóban bízni. Ok nélkül bizakodunk, önkényesen számolgatjuk a csillagokat. Gyökereink a földhöz kötnek, de ábrándjaink az úszó felhők közt haladnak, akár a sárkányrepülők, pedig a bizonytalanság úgy belénk ívódott, mint régi matrózokba a tenger közelségének érzete.

A futball metanyelvét használta. Alapja a labdalevétel. Ha elpattan: szöcske van benne. Ha rosszul veszi át a csatár, akkor úgy kezeli, mint ló a mozijegyet. A futballpályán azonos értékrenddel élünk. Több „kolléga” is szóba kerül írásaiban. Csehov, Tolsztoj, Thomas Mann. A futballmúlt mélységes mély kútjába tekint. E.P. mester elmélkedő, mentes a tévelygésektől. Jó a hallása. Az íráshoz kell. Ki kell hallani a szövegből, ami megörökítésre alkalmas. Más a káromkodás, más a trágárság.

Ama régi időket idézi, amikor az autoritás volt neurózisunk előidézője világunk világában Korrodálódott az ideológia, a sértődöttség volt az alapmagatartás búsmagyarkodó önostorozással. Endékás lányok, Trabant, disszidálások, piros útlevél, zacskós tej, VOR-öltöny, gumis nyakkendővel, szunnyadozó tunyasággal. Az elmúlt idő és a foci nyomába szegődött E, P. mester a könyveiben. Futballista-író maradt.

Német focihősök tűntek elő újra elő: Rahn, Liebrich (Liebknecht), Sparwasser, Peter és Roland Ducke, Nöldner. Újra bejárjuk piros útlevéllel Kelet-Európát. A blokkot, a politbüró világát, a legvidámabb barakkból a többit. Az otthonosság kellemes hányingere fogja el a mestert. Ismerjük mi is, de a futballpályák elfeledtették a diktatúrát. A futballban is az önuralom a legfőbb kincs.

A tények különféle fogalmakat rejtenek. Ha ellövik a lábad között a labdát, az még nem kötény. A bőrös, az alagútcsel, az más, az olyan, mint amikor Varga Zoli Noskónak oda-vissza rúgta a labdát a lába között. Aki látta, érti a különbséget, és nem felejti a védő, inkább beállós habzó száját. Vigyázzunk a szavakkal a pályán is. A futballisták beszédtárában vizsgálódva szólások, köznyelvi metaforák egész sora bukkan fel, külön szaknyelv. A les is definició kérdése. megy a bal - ez maga a valóság a világok legjobbikában. Mindegyik egy szűkített történet önmagában is.

A focit örökké körülveszi a találgatás, a tippelés. A labda gömbölyű – mondjuk. Hol a papírforma mellett állunk, hol nem. Van virtuális világvetélkedő is, ahol mások a hely, tér és az idő paradigmák. Mindenidők csapatait vethetjük össze. Ott, az ’54-es magyar csapat nyert, egy másik nagy vesztes ellen, a ’74-es lengyel válogatottal való összevetésben. A világ egyszerre áll a tényekből és a véleményekből. Igazi futballista-megközelítés. Milyen lesz, mi lett és miért? – ezek a meccsek, a foci alapkérdései. Erre keressük a választ. A kimondott szavak valósággá válnak: Puskás-lesgyanús góljával nyertünk 1954-ben, Bernben. Ki nem gondolja igaznak Magyarországon ezt a mondatot, ha az eszére, szívére és valószínűségszámítás előjelzéseire hallgat.

Vele mi a vesztesek pártján állunk. Magyar bukás és bujdoklás ’54-ben, holland dráma kétszer is a hetvenes években. Óh, Grosics, oh, Rep, oh, Rensenbrink. ( Utóbbi azt a Buenos Aires-i kapufát nem tudja feledni, míg él. Aztán itt vannak még a lengyelek és a skótok, de igazából nincs a teremtésben nagyobb vesztes, mint mi.

Amit E. P. mestertől meg lehetett tudni, hogy hiába gyönyörű a gól, ha les volt, az nem bír sportélménnyel. Munkatörmelék, selejt, reszli. Mi lenne, ha az összes szabálytalan gól is érne? Felbomlana a világ, mert akkor jönnek a további korrekciók. A kapufa fél gól, a szöglet is az. Ez nem pontozásos játék. A futball egyéni játék, de mindig a csapat nyer. A csapattársak mindenkinek a játszótársai, persze mindig változnak. Az egyén küzd egyénnel, és mindig bravúr kell, meg csel és erő.

Esterházy jól ismerte pályák közönségét, kultúráját, világunk történeteit. Tudta, mit jelent. hogy kezdő leszel, fiam , vagy az, hogy Öreg, inkább kezdj a padon. Közte ott rejlenek a formaingadozás és igazolások összeállítást befolyásoló elemei.

Puskás külön fejezet regényeiben. Ő is gáncs nélküli úr. Ha látjuk a nevét, aranyköpések, történetek sora bukkan elő. Kis pénz, kis foci, meg az, hogy azt mondta a hadügyminiszternek: miniszter bárki lehet, de Puskás csak egy van. Csak azt az ’54-es berni döntőt tudnánk feledni!

Varga Zoli a másik isteni hőse írásainak. Én is sírtam, amikor ’68-ban lelépett. Én a Boráros téren, a suliba menet. Mindenkit megérintett Varga távozása. A szomszédomat Varga Zoltánnak hívják, negyven körüli férfi. A család így adózott Varga Zoli emléke előtt, így tartotta meg őt.

Esterházyt olvasva én sem kételkedem, tényleg nyertünk Bernben Puskás lesgyanús góljával, és ő is él – legalábbis élni fog.

*
(Márkus László)
Fotó: Esterházy Péter portréja