Nerys Williams: Contemporary Poetry 5. rész

értelmező, és áttekintő recenzió

Globális költészet. Az angol, mint globális nyelv

A globalizáció az angol nyelv terjedésével jár. Noha a helyi kulturákat megnyitja mások előtt, mégis csak az angolon keresztül válik elérhetővé.
Vannak a globalizációnak árnyoldalai: Romana Huk szerint a világ- vagy globális költészet nem tesz lehetővé csoport-, csoport-közi vagy nemzeti identitásokat. Huk amiatt aggódik, ami a totalitásból kimarad, amit elveszítünk vele. Vagy el is akarjuk veszíteni?
Bár a globalizációval foglalkozunk, illetve a világirodalommal, de fontos számolni azzal a hatással, amelyet a globalizálódó költészet gyakorol az angol nyelvre. Hogyan reagálnak a költők a nyelv változására? A múltban axiómának számított, hogy a globalizálódás nyelvi homogenitást hoz létre. Jahan Ramazani szerint az emberek a globalizáció ellenében állandóan új különbségeket, új szlenget vezetnek be, sőt, időről időre új vallást, és ide sorolhatjuk a költészetet is. A transznacionális költészet kifejezés rávilágít, hogy a jelenkori költők képzeletben átértelmezik és átértékelik ezeket a globális erőket és ezzel fejezik ki a globalizálódó lokálist és a lokalizált globalitást. Wai Chee arra mutat rá, hogy az angol nyelvű költészet többé nem egy és csak egy nemzet költészete.

Az anglofon költészet háború utáni vonulatát a globalizációval együtt szemlélve fontos észrevenni, hogy a Sujata Bhatt-féle ambvalencia az elnyomók nyelvével szemben hogyan módosul az unokákban a megszeretem azt a nyelvet érzéssé. Mivel az angol ma globális nyelv, fontos figyelnünk arra, hogyan fejezhet ki egyetlen nyelv sokszínűséget és különbözőséget dialektusok, idiolektusok és többnyelvű költészetek nélkül úgy, hogy ne uniformizálná azokat.
Megkülönböztetjük a dialektusokat, amelyek regionális hangsúlyozásokhoz illetve szószerkezetekhez kapcsolódnak az idiolektusoktól, amelyek gyakran a nyelvtani szabályok deformálódását jelentik, hogy önazonosságot fejezhessen ki a nyelv. A jelenkori költők gyakran idézik meg saját munkáikat folyamatos nyelvek közti fordításként, például kínairól angolra, welsziről angolra, vagy spanyolból angolra.

Dialektus és fonetikus költészet

Egy korai interjúban Tony Harrison felhívta a figyelmet az angol irodalomban lévő hierarchikus formák érzékelésére. Azt mondta: eredetileg metrikus verseket írtam, mert olyan irodalmat akartam csinálni, amiben megkülönböztetjük őket és "münköt". Mára megtettem, olyan értelemben, hogy megtanultam olyan módon használni, hogy az embereknek föl kelljen rá figyelniük.
Az ú.n. hagyományos angol irodalomban nincs helye regionalizmusnak. A Making of the English Working Class c. 1963-as kötete beszédmódjával tesz különbséget a leedsi prolik és az "elfogadott" kiejtés között, és bemutatja az "angolok" (nyelvek) sokféleségét. v. című versét a 84-85-ös bányászsztrájk idején írta, ebben párbeszédet folytat a költő több különböző munkanélkülivel. Több hangú költeménye inkább a regények több hangúságára, mint a versek egységes nyelvére emlékeztet. Ez a szaturált (Bakhtin) , fertőzött nyelv a káromkodásokban a legfeltűnőbb, amelyekkel végig szemeteli a verset. A vers jambikus pentametere egy fiatal skinhead nyelvén beszél. A vers címe: v a versus, a szurkolótáborok, a műveltek és tanulatlanok, az etnikumok és rasszisták, a dolgozók és munkanélküliek stb. ellentéte.
Tom Leonard kifejti: a verseiben használt tájszólásnak semmi köze a nacionalisztikus szentimentalizmushoz, Skóciához, az kifejezetten a dolgozó osztály jellemzése. Harrison és Leonard szerint is a társadalmi osztályok nyelvi hierarchiában is megjelennek. Helen Kidd a költőnők esetében állapítja meg, hogy a skót költőnők akkor használnak dialektust, amikor nincsen a tropushoz használható speciálisan női nyelv. Ehelyett inkább a felforgató nyelvi kísérletezést ajánlja: iróniát, elkalandozást, muzikalitást és machó, a nőket alárendeltnek láttató dumát.
Jackie Kay költészetében a skót dialektus a hellyel való kapcsolatot jelzi. Kay nigériai apától és skót anyától született. Tudatosan játszik különböző hangokon, dialektusokban, ami bizonytalanná teszi identitását. Szerinte az emberek képtelenek értelmezni, hogy ő fekete és skót. Verseinek ez az alapja: az önazonosság helyének keresése. Skótként definiálva magát nála is előkerül a skót és az "elfogadott" kiejtés ellentmondása. Azt feszegeti, hogy a nyelvhasználat átalakulása visszahat a személy identitására

A nyelvi meghatározottság amerikai bennszülött származású költőknek is központi témája. Simon Ortiz új mexicói író a bennszülöttek nyelveinek kihalásáról, az angol és spanyol térhódításáról ír, arról, hogyan segítette a nyelv elterjedése a hódítást (Ugyanez a nyelvi hódítás zajlik az I. világháború óta a magyarlakta területeken - a recenzens).
Arról ír, azonban, hogy míg a nyelv kétségkívül nagy befolyással van az önazonosságra, addig a fizikai aktivitásokhoz kötődő szokásrendszer, az öntudatosság nagyobbik részét adja, így nyelvi változás esetén is megmaradhat az önazonosság.
(Így a nyelv elvesztése és az életmód megváltozása együttes nyomására megnő az identitás megváltozásának esélye, ami a teljes közösség számára káros hosszú távon: csökken a sokszínűség variabilitása. Ez a veszélye az elszlovákosításnak, elrománosodásnak, sőt az elmagyarosodásnak is. Eu a nyelvi-kulturális sokszínűség lehetne éppen az előnye az Európai Uniónak a nemzetállamokkal szemben. - a recenzens)
Ortiz költészete folyamatos átmenet a szájhagyományból a szövegbe, megkérdőjelezi a nyugati kánont: az eredeti amerikai kulturában a coyot a trükkös megszemélyesítője. Ezt használja Ortiz, bemutatva, hogyan győzi le a coyot a többszörös halált. Ortiz a Coyotot a környezetében élőktől függőnek láttatja.

Simon J. Ortiz: The Boy and Coyote
The Boy and Coyote

for a friend, Ed Theis, met at VAH
Fort Lyons, Colorado, November
and December 1974

You can see the rippled sand rifts
shallow inches below the surface.
I walk on the alkalied sand.
Willows crowd the edges of sand banks
sloping to the Arkansas River.

I get lonesome for the young aftenoons
of a boy growing at Acoma.
He listens to the river,
the slightest nuance of sound.

Breaking thin ice from a small still pool,
I find Coyote's footprints.
Coyote, he's always somewhere before you;
he knows you'll come along soon.

 

Joy Harjo, 1951
Deer Dancer

Nearly everyone had left that bar in the middle of winter except the
hardcore. It was the coldest night of the year, every place shut down, but
not us. Of course we noticed when she came in. We were Indian ruins. She
was the end of beauty. No one knew her, the stranger whose tribe we
recognized, her family related to deer, if that's who she was, a people
accustomed to hearing songs in pine trees, and making them hearts.

The woman inside the woman who was to dance naked in the bar of misfits
blew deer magic. Henry jack, who could not survive a sober day, thought she
was Buffalo Calf Woman come back, passed out, his head by the toilet. All
night he dreamed a dream he could not say. The next day he borrowed
money, went home, and sent back the money I lent. Now that's a miracle.
Some people see vision in a burned tortilla, some in the face of a woman.

This is the bar of broken survivors, the club of the shotgun, knife wound, of
poison by culture. We who were taught not to stare drank our beer. The
players gossiped down their cues. Someone put a quarter in the jukebox to
relive despair. Richard's wife dove to kill her. We had to keep her
still, while Richard secretly bought the beauty a drink.

How do I say it? In this language there are no words for how the real world
collapses. I could say it in my own and the sacred mounds would come into
focus, but I couldn't take it in this dingy envelope. So I look at the stars in
this strange city, frozen to the back of the sky, the only promises that ever
make sense.

My brother-in-law hung out with white people, went to law school with a
perfect record, quit. Says you can keep your laws, your words. And
practiced law on the street with his hands. He jimmied to the proverbial
dream girl, the face of the moon, while the players racked a new game.
He bragged to us, he told her magic words and that when she broke, became human.
But we all heard his voice crack:

What's a girl like you doing in a place like this?

That's what I'd like to know, what are we all doing in a place like this?


You would know she could hear only what she wanted to; don't we all? Left
the drink of betrayal Richard bought her, at the bar. What was she on? We all
wanted some. Put a quarter in the juke. We all take risks stepping into thin
air. Our ceremonies didn't predict this. or we expected more.

I had to tell you this, for the baby inside the girl sealed up with a lick of
hope and swimming into the praise of nations. This is not a rooming house, but
a dream of winter falls and the deer who portrayed the relatives of
strangers. The way back is deer breath on icy windows.

The next dance none of us predicted. She borrowed a chair for the stairway
to heaven and stood on a table of names. And danced in the room of children
without shoes.

You picked a fine time to leave me, Lucille With four hungry children and a
crop in the field.

And then she took off her clothes. She shook loose memory, waltzed with the
empty lover we'd all become.

She was the myth slipped down through dreamtime. The promise of feast we
all knew was coming. The deer who crossed through knots of a curse to find
us. She was no slouch, and neither were we, watching.

The music ended. And so does the story. I wasn't there. But I imagined her
like this, not a stained red dress with tape on her heels but the deer who
entered our dream in white dawn, breathed mist into pine trees, her fawn a
blessing of meat, the ancestors who never left.


Kétnyelvűség és fordítás a költészetben

Sok költő számára az angol nyelvű kultúrával kétnyelvűségen keresztül van kapcsolat. A fordítás az írás során történik meg. Venuti szerint a fordítás a fordító láthatatlanságát feltételezi, noha tudható, hogy ilyen nincsen: figyelmeztet a fordítás többértelműségére, hiszen a kapcsolatok és értelmezések mindkét nyelven végtelen láncokat alkotnak.

Gwyneth Lewis, Li-Young Lee és Lorna Dee Cervantes kétnyelvű költők. Lewis welszi és angol nyelven ír. Kiemeli, hogy saját fordításaiban eltér az eredetitől, sőt, azt írja egy esszében, hogy az egyik nyelven létrehozott írás a másik nyelven csak reflexió az eredetire, sőt, azt írja, még egy nyelven belül is szükséges néha az interpretáció. A nyelv nála az érintéshez, az erotikához kapcsolódik.
A Welsh espionage c. Verse a welszi és angol nyelv kulturális ütközéséről szól. Welszi szavakat ágyaz angol szövegbe, amint egy welszi apa tanítja gyerekét angolul megnevezve a testrészeket. A kritikusok szexuális abúzusról beszéltek, és annyiban igazuk is volt, hogy a versben két nyelvi kultúra ütközik össze a testrészekben. Amit a vers végső soron állít: egyszerre két anyanyelvvel bírni valami szégyenletes dolog. Ezt az értelmezést maga a költőnő erősíti meg egy kommentárjában. A vers ellenáll a rosszindulatú és a jóindulatú értelmezésnek is, megmarad ambivalensnek.
Lewis azt írja egy helyütt, hogyha kétnyelvű vagy, az nem azt jelenti, hogy világodban két nyelv van, hanem azt, hogy nagyon kevesen értenek meg igazán.
A kétnyelvűség nem két, egymástól függetlenül működő nyelv, hanem több, szimultán kulturális modell, belső megtöbbszöröződés.

Bevándorlás. Nyelvi különbségek

Li-Young Lee szülei Kínából Indonéziába menekültek, ő ott született, aztán amerikában telepedtek le. Nem tudott gyerekkorában angolul, később tanult meg. Észrevette, hogy míg bizonyos akcentusok (brit, francia) előnyt, mások hátrányt jelentenek: a The Winged Seed ezt a nyelvi meghatározottságot vizsgálja, ugyanakkor vágyakozást fejez ki az anyanyelv iránt. Felidézi a hatodikas tanárnőt, aki a szavak összekeverését pofozással torolta meg.
Kezdetben az onomatopeia vezeti a verset. Lee az ismeretlen nyelvet (angol) a szavak összevetésével, a hasonlók értelmi különbségének felismerésével mutatja be.
Hejinian szerint a különbségek ellentmondásokhoz vezetnek. Baktyin számára a kívülállóval való találkozás dialógust, kultúrális cserét és vizsgálódást jelent. A kívülállás a megértés feltétele. Idegen kultúrával szemben olyan kérdéseket teszünk fel, amelyek neki magának eszébe sem jutnak.
A vers vége felé Lee bemutatja a bevándorlók kulturális emlékezetét: hazatérvén a fiú már felnőttként lát egy képet a datolyaszilváról, ami a kulturális azonossággá alakul át a versben.
Lorna Dee Cervantes 1981-es, első kötete a chicano perspektívából mutatja be a mexikói-amerikai nő életét. A 60-as évek chikano írói után megjelent a költők első hulláma is visszakövetelvén a spirituális hazát, amely az indián Aztlán mitoszban gyökerezett. A nap és vér népétől való származást fogalmazta meg először női szemszögből. A női chikana költészet a megfigyelésen, érzékleteken alapul. Cervantes kezdeti költészete a spanyol és angol határmezsgyéjén volt. Az angol szövegben spanyol frázosok vannak. A két nyelv ütközése a hódítás és alávetettség történetét tárja fel.
Norma Alarcón chikana író célja a nyelvi hierarchia ellen lázadók bátorítása: az emberek elhallgattatása a domináns nyelv frázisainak erőltetésével kezdődik, azzal, hogy törvényen kívül helyezzük beszédformáikat. (Ez zajlik most Ukrajnában, Szlovákiában, ez volt Romániában - a recenzens).
Louis Reyes Rivera szerint, ha az elnyomó nyelvén beszélsz, vagy elfogadod elnyomód minden értékét, vagy minden szavának kiejtését fegyverré formálod ellene. Cervantes keverten használja verseiben a spanyolt és angolt. Ez bensőséges kapcsolatba hozza a beszélőt a földdel, kultúrával és a múltbeli menekülési vággyal. Ez a kombinált nyelvhasználat nem kétnyelvűség. Az alkalmazott nyelvi szerkezetek hibásak sokszor mindkét nyelven, ám a chikano kultúrában bevett a használatuk. A kétnyelvűség feltételezi a folytonos váltást a nyelvi kultúrák között (Bruce-Novoa), a nyelvközöttiség ellenben az állandó feszültséget tartja fenn.

Idiolektusok

A párbeszéd alkalmazása sokszor az identitás - regionális, nemzeti, gazdasági, faji - megerősítését szolgálja a költészetben. Derek Walcott könyv-hosszúságú Omeros-át a kreolizáció könyvének aposztrofálják epikája, karibi beszéde és a helyi történelem miatt. A kései hatvanas évek karibi beszédének topográfiája is benne van. Nyelvét idiolektusnak is nevezhetjük, azaz egyetlen személy által használt nyelvnek, amely még az azonos dialektust beszélőkétől is eltér.
Charles Berstein vezette be a fogalmat 1996-ban a Poetics of the Americas-ban. Bernstein szerint az amerikai költészet nem annyira a különböző használt dialektusokban, hanem az egyedi identitásokban jelentkezik. Míg a dialektus csoportnyelv, összetartó erő, az idiolektus szétválasztó, elkülönítő. Nem csak a nyelvtanilag szokatlan szórend, más tényezők is jellemzik. Szélsőségesen alkalmazva persze értelmetlen, hiszen az individuális nyelv nem alkalmas közlésre. A nem standard nyelvhasználat a kulturális ellenállás egy formája.

A nyelvi kereszt-termékenyülés: Tusiata Avia

Tusiata Avia költészete a példa arra, hogy a nyelvi kölcsönhatások és az idiomatikus szövet hogyan válik költészetté. Avia Új Zélandon nőtt fel. Költészete Samoai és Új Zealandi folklórt tartalmaz, a szájhagyomány szerinti történetmeséléssel. 2004-es kötete a samoai ábécé-t narráló vers sorozat, valamint hozzá tartozó szószedet a függelékben. A történeket két kultúra kifejezéseit feleltetik meg egymásnak. A V-re pl a virgin szót adja:

Mary was a virgin
and God was her husband
but Joseph was her husband
and Jesus was her baby

A kötetet egy kislány dominálja. Alofa c. prózaverse (Szerelem) dialektusokat, idiolektusokat és többnyelvűséget alkalmaz.
A samoai köznyelv a szexuális naivitáson és ártatlanságon alapul. A gyönyör és szerelem közé egyenlőséget tesz. Alofa (a vers hősnője) sétálni indul és minden bokorban alofát lel. Ugyanakkor az alofa a gazdagság is, mert Alofa Jézushoz énekel, adjon neki sok alofát, sok pénzt, hogy alofájából a templomnak gyülekezetének. adományozhasson. Végül, amikor nyer a bingón, a városba megy, hogy transzszexuálisokkal és fehérekkel szórakozzon. Közben átváltozik alofává: szeretkezik, és mire visszatér a faluba, zabigyereket hordozó pa'muka lánnyá változik át. A vers a történet narratívája mellett a faji előítéletesség brutális jelenlétét, a falu és város ellentétét is tartalmazza.

Dalsit Nagra brit ázsiai költőt (Look We Have Coming to Dover - 2002) az Egyesült Királyság férfi perspektivájú kisebbségijeként hirdetik. Nagra költészete felveti annak kérdését, mit is jelent autentikus brit ázsiai költőnek lenni, aki képviseli a brit ázsiai közösségek sokféleségét. Költészete még Aviáénál is idiolektikusabb; nem csak nyelvtanilag, hanem hangzásában is kihívó.
De Nagra kevésbé foglalkozok azzal, hogy autentikus pandzsábi stílusa legyen, mont azzal, hogy megragadja a pandzsábi munkások életstílusát a külső szemlélő számára. Beszélői mindig inkább a briteknek az ázsiaiakkal szembeni várakozásainak felelnek meg, mint a valóságnak. A The man who would be English c versében brit szleng keveredik archaizáló - néhol mesterkéltnek ható - kifejezésekkel, ami mulatságossá teszi a szöveget.

Bár az angol világnyelv, az angol nyelven író költők inkább a nyelv sokféleségét, mint egységes voltát mutatják szerte a világban.
A nyelvhasználat sokféleségét dialektusok és idiolektusok segítségével mutatják meg.
A természethez még közelebbi kultúrák az orális hagyományokat transzformálják írott költészetté napjainkban.

 

Vannak költők, akiknél a kétnyelvűség alapvető, lényegi, gondolkodásbeli ügy.
Az idiolektikus költészet jellemzője a nyelvtani szabályok, és jelentések egyéni átalakítása.
Tusiata Avia és Dalsit Nagra esetében kulturális kifejezésmóddá alakul a két különböző nyelv egymásra hatása.


 

 

Utoljára frissítve:2019. december 03., kedd 19:23
Fábián József

1957-ben születtem. Geológus és informatikus vagyok, első szakmámban egy évtizedet, a másodikban már több mint kettőt dolgoztam. 5 gyermekem van.

Verseket 2010. tavasza óta írok, elsősorban saját érzelmeim, gondolataim kifejezésére. Hiszem, hogy az (írott) emberi beszéd legszervezettebb, legtömörebb, azaz az információt legsűrítettebb formában átadni képes fajtája a líra.
Saját kötetem nincsen, verseim irodalmi portálokon, illetve egy-két alkalmi antológiában jelentek meg.

Azt tartom, hogy ahhoz, hogy igazán jó, mások számára is érthető, élvezhető verset tudjon alkotni valaki - hacsak nem valódi zseni -nem szabad figyelmen kívül hagynia a költőelődök munkáját és teljesítményeit, csak azokra építve lehet tovább lépni. Sőt: megtagadni is csak azt lehet, amit az ember alaposan ismer. Ma a költőnek sokkal nagyobb tudásra (költészeti ismeretre) van szüksége, mint pár száz évvel ezelőtt, és akkor a tehetségről még nem is szóltam. A tehetség és a munka a költészetben is együtt kell, hogy járjon.
2011. óta veszek részt különféle internetes irodalmi fórumok munkájában részben versíróként, majd előbb-utóbb véleményezőként, illetve kritikusként. Több különböző versíró műhelynek voltam résztvevője hosszabb ideig, vagy egy-egy alkalommal, és jelenleg is részt veszek egy műhely munkájában. Irodalmi kritikát nem tanultam, csak önképző módon, saját ízlésemet követve fejlődött ki véleményalkotó vénám. Zavar a versekben a formátlanság, zavar, ha nem szabatos az irodalmi szöveg kifejezésmódja.

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned