Barátok, szeretők és színeváltozások


A Magyar Nemzeti Galériában 2018 telén közel kilencven képet bemutató tárlat nyílt, amely a 20. századi brit festészet egyik rendkívül meghatározó vonulatát mutatta be. A kiállítás a figurális festészet történetéről szólt, különös tekintettel azon művészek tevékenységére, akiket a szakirodalom gyakran összefoglalóan Londoni Iskolának nevez. Ők azok, akik a világot pőrére vetkőztették. Élményanyaguk, festészetük problémavilága ezen alapul. A festmények központi tárgya az emberalak, az alakformálás, a festékkel, mint anyaggal való kísérletezés.
A társasági élet része lett a képzőművészet, mint ahogy a moziba, koncertre és a színházba járás is az. Immár társadalmi látványosság is. Ezért is nehezedik nagy nyomásként ez az elvárás a múzeumokra, hiszen az alkotások bemutatása mellett már az alkotók életéről is mesélnie kell egy-egy tárlatnak. Nem szólhat egynyelvűen már egy igényes kiállítás, legyen szó történelmi eseményről vagy bármilyen képzőművészeti gyűjteményről. A vizualitás minden elemét felhasználják a jeles kurátorok, rendezők, hogy közelebb hozzák hozzánk a műveket, a művészeket, hogy minél élményszerűbb legyen a képek bemutatása és környezete. Nem szűk szakmai kör nézi a képeket, hanem közönségszórakoztató produkciókat várunk, mozgó képpel, zenével, soknyelvű tájékoztatóval. Csak így lehet sikeres egy-egy attrakció bárhol a világon. Nem élt hiába Andy Warhol. A művészet a társadalmi események része lett.
A Várban látható gyűjtemény az 1970-es évek közepén alakult Londoni Iskola olyan kulcsfontosságú alkotóit mutatja be, mint Francis Bacon, Lucian Freud, Frank Auerbach és Leon Kossoff, de kitekint előzményekre is. Igazából nem is iskola, inkább irányzat, csoportosulás. A londoni utcán kibontakozott művészet első magyarországi bemutatója, többek között olyan festők tevékenységét is jelentik, mint Michael Andrews, R. B. Kitaj, Paula Rego, F. N. Souza és Euan Uglow. A látványelvű festészet alapján a hétköznapi életet festették. Az emberközpontú, expresszív festészet-felfogás hívei voltak. A képek lényege náluk, hogy érezzük, ott van az ecset a festő keze és a festék között. Képeiken elcsavart alkatú, testű figurákat látunk, amik valamilyen láthatatlan erő uralma alatt állnak.
Láthatjuk Francis Bacon angol festő képeit is, akit üres felületekkel dolgozó, groteszk, érzelmileg fűtött nyers képei tettek híressé. Bacon szerencsejátékos és "élvhajhász" volt, festeni húszas évei elején kezdett, de harmincas évei közepéig csak szórványosan és rendszertelenül dolgozott. Sokáig lakberendező volt. Azután elkezdett festeni, majd eladta műveit és Monte Carlóba ment. Nem vesztett mindig.
A 60-as évek közepétől főleg barátait, ivócimboráit festette, vagy önálló képeken, vagy triptichonokon. Szerelmének, George Dyernek az öngyilkossága után a festészete egyre sötétebbé vált. Ennek a korszaknak a csúcspontja az 1982-es „Önarckép tanulmány” és az 1985-86-os „Önarckép Triptichon tanulmány”.
Bohém volt, sok estét töltött evéssel, ivással és szerencsejátékkal a londoni Sohóban az idő csapszékei mellett hasonló gondolkodású trottli szatírok flörtjein léha barátaival. Akadt köztük szemtelen ficsúr is, de ott volt Lucian Freud is (bár vele az 1950-es években összekülönbözött, amire soha nem adtak magyarázatot), John Deakin, Muriel Belcher, Henrietta Moraes, Daniel Farson, Tom Baker és Jeffrey Bernard. Dyer öngyilkossága után elhagyta ezt a kört.
A kiállítás másik rendkívüli alakja Lucian Freud, a neves lélekgyógyász unokája. Ha valaki csak egyszer is látott tőle festményt, nem felejti. Képei mentesek a prüdériától. A nemi szerveket ugyanúgy ábrázolta, mint bármely más testrészt, semmit sem takargatott szemérmesen. Úgy gondolta, hogy a meztelen test leplezetlen valósága fejezi ki legjobban az ember legbensőbb énjét. Képein a modellek természetes pózokban ülnek vagy fekszenek, ezáltal olyan, mintha a saját szobájukba, a hétköznapi intim életükbe nyernénk bepillantást.
Lucian Michael Freud 1922-ben Berlinben született egy zsidó család középső gyermekeként. Édesapja a pszichoanalízis úttörője, Sigmund Freud legkisebb fia volt. 1933-ban, Hitler hatalomra jutása után a család Londonba menekült az egyre erősödő náci rezsim elől. Az ifjú Lucian 1939-ben kapta meg a brit állampolgárságot. Művészeti tanulmányait Londonban végezte. A második világháború alatt rövid ideig a brit kereskedelmi flottánál szolgált.
Élete során különféle városokban élt, és sokfelé állított ki. New York, Los Angeles, London, Párizs, Dublin, Hága, Edinburgh, Velence, Fort Worth és Bécs galériáiban is bemutatkozott.
1949 és 1954 között vendégprofesszorként dolgozott a Slade School of Fine Artban, Londonban. Freud élete során többször is a fogadóirodák bűvkörébe került, és emiatt tetemes adósságot halmozott fel. Nehéz helyzetéből egy New Yorki képkereskedő, William Acquavella segítségével sikerült kilábalnia. Szerencsejáték szenvedélyének a legnagyobb haszonélvezője Alfie McLean bukméker volt, aki hosszú évek során a Freud tartozásai fejében kapott festmények révén 100 millió fontot érő 23 darabos művészeti kollekció tulajdonosává vált.
1948-ban nősült először. Miután viszonya volt a londoni bohém társaság egyik tagjával Lorna Garmannal, mégis a nő unokahúgát Kittyt vette feleségül. A rossz nyelvek szerint élete során több mint negyven gyermeket nemzett, ez azonban valószínűleg túlzás. Bizonyítottan tizennégy gyermeke született. Kettő az első feleségétől, 12 gyermek pedig különböző szeretőitől. Első házassága 1952-ig tartott.
Modelljeit előszeretettel választotta élete szereplői közül. Lefestette a művészbarátait, - köztük Francis Bacon és Frank Auerbach festőket – a családtagjait, a szeretőit, és a munkatársait, pl. asszisztensét és barátját David Dawsont is. 1970-ben 4000 órát töltött azzal, hogy az édesanyjáról egy teljes sorozatot készített. Híres emberekről is születtek portréi. Például Mick Jagger feleségéről Jerry Hallról.
Ezután Freud viszonyt kezdett a Guiness sörgyár örökösnőjével, Lady Caroline Blackwood írónővel. 1953-ban szerelmével és új múzsájával Párizsba szökött, ahol aztán össze is házasodtak. Ez a frigy sem tartott sokáig, 1959-ben szétváltak az útjaik. Azt mondják, Caroline volt az egyetlen nő, aki igazán összetörte Freud szívét. Válásuk után a férfi egy ideig keményen ivott.
Élete nagy részében londoni műtermében alkotott. Képein forró álomba lépünk. Korai festményei, amelyek még túlnyomórészt kisméretűek voltak, főként növényeket és állatokat ábrázoltak. Portrékkal az 50-es években kezdett foglalkozni. Ezeken gyakran ruhátlanul festette meg modelljeit, de az első egész alakos aktja csak 1966-ban készült el. Ezután viszont már elsősorban aktokat festett, nemritkán fonnyadó húsdarabokkal. Olyan könyörtelen dolgokat festett, hogy érzem, nem laknék az álmaiban vagy a terveiben.
2000 májusa és 2001 decembere között megfestette II. Erzsébet királynő arcképét is, amelyet a brit média igencsak vegyes fogadtatásban részesített. A The Sun egyenesen paródiának nevezte a festményt. Lucian Freudnál senki sem számíthatott hízelgő portréra. Úgy festett, ahogyan ő akart, és azt, amit ő látott. Az is előfordult, hogy megsemmisítette egy-egy képét, ha elégedetlen volt vele, még akkor is, ha esetleg meg akarták venni.
Egy kedves kutya is gyakori szereplője a képeinek. Ő Eli, akit Freud még kölyökkorában ajándékozott az asszisztensének, Davidnek. A kis állat a kezdetektől modellt ült Luciannak, és mindig tökéletesen tudta, hogy hogyan kell viselkednie a műteremben.
Freud számtalan modelljével került intim viszonyba. Ezer szájat kóstolt, pedig csak egy szíve volt. Sokak szerint majdnem olyan nagy nőcsábász volt, mint amilyen nagy festő. Az asszonyok jöttek és mentek, csak a festés maradt az örök szerelem az életében. Úgy gondolta, kölcsönös függőség idejét éljük.
Volt azonban egy nő, Kate Moss a világhírű fotómodell, aki sohasem hódolt be a sármjának. Igaz, az idős mester ágyába azért ő is bemerészkedett, ennek ellenére csupán barátok voltak. Lucian mindig is szerette a lázadókat, és Kate vad volt és kiszámíthatatlan. Ez a nem mindennapi barátság még szorosabbra fonódott miután a művész megfestette a gyermeket váró Kate csaknem életnagyságú meztelen képét. A nő saját bevallása szerint Freud volt a legérdekesebb személy, akivel egész életében találkozott.
Freud általában állva dolgozott, csak idős korában tért át egy magas szék használatára. A 60-as évek közepétől egy sajátos, szabad, egyéni festési stílust alakított ki. Hatalmas sertésszőr ecsetet használt, és a korábbinál vastagabb festékréteget vitt fel a vászonra. Ennél a technikánál gyakran megtörölte az ecsetet az egyes ecsetvonások után, különösen, amikor emberi testet festett, így a színek a testfelületen állandóan változtak.
A műtermében szétdobált festékes rongyok szinte a védjegyévé váltak. Képein a modellek környezete általában tompa, visszafogott színekkel van megfestve, míg az emberi test változatos színekben pompázik. Ebben az egyéni stílusban alkotott élete végéig.
Az új stílusban készült portrék gyakran az életnagyságnál nagyobb méretűek voltak. Először általában szénnel rajzolt a vászonra, ezután egy kis területet megfestett a vásznon, és ettől a területtől haladt aztán tovább kifelé. Új modell estében rendszerint a fejet festette meg elsőként. Úgy gondolta, ezáltal jobban megismeri az embert, s jobban megismeri a modell egyéniségét is. A vászon egy részét a kép befejezéséig csupaszon hagyta, mintegy emlékeztetőül, hogy a munka még folyamatban van.
Képei elképesztő összegekért cseréltek és cserélnek gazdát. 2008-ban világrekordot állított fel a Benefits Supervisor Sleeping című életnagyságú aktjával (kép a cikk legvégén). Élő festő munkája ennél drágábban még sohasem kelt el, 17,2 millió fontért (33.6 millió USA dollárért) adták el a New York-i Christie’s aukciós házban. A kép modellje, Freud húsos múzsája Sue Tilly, azaz Big Sue volt, aki százhuszonhét kilós termetével igazán nem számított hétköznapi jelenségnek. A művész szerint Sue teste csupa hús, izom nélkül, ami által egy újfajta textúra fejlődött ki e hatalmas tömeg megtartására. A híres képet Roman Abramovics orosz milliárdos vásárolta meg.
Freud a XX. század egyik vezető festőművésze volt. Munkássága az értelem és az ösztönös megérzés vegyülése. Elsősorban az aktjaival és a portréival vívott ki tiszteletet. Tudta, hogy egy nő nem csak felület. Magával ragadta a világot az emberi lét groteszk, mégis gyönyörű ábrázolásával. Egy másik földről szólt, amit Nutópiának hívnak. Ott Celofán- és nejlonvirágokkal beülsz egy újságpapír taxiba, hátradőlsz egy felhőn, melletted Lucy az égben kék gyémántokkal. Leveszed tükrös nyakkendődet, megsimogatod Lucy szivárványszínű haját, mindketten mosolyogtok a magasra nőtt fűben, de látod, hogy most egy tengerparton vagy, aztán kinyitod a szemed, és se vízpart, se Lucy, ekkor visszasétálsz a belváros felé, hiszen az élet egy tragikus élmény.
2011. július 20-án, 88 évesen Londonban rákbetegen halt meg. Volt, aki szerint azért lett rákos, mert a Cremnitz fehér festék - ami sajátos tónust adott a képeinek -, túl sok ólmot tartalmazott. Sírja a londoni Highgate temetőben található. A művész színes pályája ugyan 2011-ben véget ért, de a szellemisége a képei által tovább él.

A szövegben szó szerinti vagy torzított formában a kiállításhoz tartozó tájékoztatók, előadások, és a művészek életrajzi adatai kerültek felhasználásra.

Novák Imre

         Novák Imre

 

Születési hely Veszprém, idő 1953. szeptember 21.

Lakcím Budapest 1145 Thököly út 135.

3 gyermekem van: Dóra, Laura, János.

Utolsó munkahelyem: Józsefvárosi Polgármesteri Hivatal. Nyugdíjas vagyok.

Tanító, magyar nyelv és irodalom tanári, közoktatási vezetői, pedagógia tanári és pedagógiai előadó szakos, közigazgatási szakvizsgát tettem.

1978-ban Zuglóban kezdtem tanítani az Álmos vezér téri Általános Iskolában. Magyartanárként színházi előadásokat, iskolaújságot, iskolai tévéműsort készítettem tanítványaimmal, és szívesen vettünk részt tanulmányi és kulturális versenyeken. Az ELTE magyar nyelv és irodalom tanárképző karának gyakorlatvezető tanáraként is dolgoztam.

1993 őszétől - egy kisebb megszakítással - a Józsefvárosi Önkormányzat oktatási, közművelődési és sport ügyeivel foglalkozom. Munkám során hazai és külföldi iskolákkal ismerkedhettem meg, szervezhettem szakmai tanulmányutakat, intervizítációs programokat.

Pedagógiai szakértőként több önkormányzatnak, illetve tanácsadó cégnek készítettem pedagógiai szakvéleményt, elemzést az intézmények működéséről. Több előadást tartottam minőségirányítási rendszerek működtetésének ismertetéséről, illetve intézményi minőségbiztosítási rendszer kiépítésében is részt veszek.

Szívesen dolgozom a magyar oktatásügyben, közművelődésben és a sport ügyeinek szervezésében, mert úgy gondolom, hogy a magyar kultúra és művelődés ügye mindnyájunk fontos kérdése és tevékenységi terület jövőnk érdekében.

2000 őszén a XII. kerületi Pedagógia Szolgáltató Központ igazgatóhelyettese lettem. Feladatom volt a kerület szakmai munkáját összefogó szaktanácsadók, tantárgygondozók tevékenységének szervezése, irányítása. Tapasztalatokat szereztem a munkaközösségek szakmai életéről, szakmai munkájuk hatékonyságának növelési lehetőségeiről. Két alkalommal is Budai Oktatási Napok címmel pedagógiai napokat szerveztem az elmélet és gyakorlat kapcsolatáról, illetve a tanórai munka módszertanáról.

Több mint negyven éve jelennek meg írásaim, elsősorban pedagógiai témákban, illetve több kiadvány írója és szerkesztője voltam.

A nyolcvanas évek elején a Napjaink és Gyermekünk című lapok megjelentették novelláimat. Aztán a Mentor és az Újkatedra című pedagógiai lapok munkatársa voltam, de jelentek meg riportjaim, tanulmányaim írókról, költőkről, illetve képzőművészekről és egyéb publicisztikai írásaim, valamint verseim, novelláim a Köznevelésben, a Versmondóban, az Új Pedagógia Szemlében, a POLISZ-ban, a Napszigetben, a Népszabadságban, az Élet és Irodalomban. 1989-ben saját kiadásunkban megjelent egy haikugyűjteményünk két szerzővel közösen.

2004-be felvételt nyertem a MÚOSz–ba.

2010ben Bólya Péter-díjat kaptam.

Novák Imre                         Közelképek és aranyfedezetek

Álmodó színes

Falevelek merülnek

Téli halálba.

A nappal vére

Finom és egyszerű nő

Lelkére csordul.

Pogány örömmel

Az őrület madara

Szökőkúttá vált.

Sírcsonkok mellett

A forrás jéghalálba

Merevedett arc.

Tótükre szürkül,

Az erdő és a mezők

Esőbundában.

Elszáradt levél

Tovább hullik az erdőn

Vérző farönkről.

Vörös ikreknél

Gáz, gőz, füst, parázs tör fel.

Ház dől most házra.

A hegy lábánál,

A völgy közepén mocsaras

Tavak születtek.

Erdőhatáron

Hasadék, felhőkatlan

Ködspirált lövell.

A nap rásütött.

Lepkepár egymást fedő

Árnyékában várt.

Húzza a nyelved.

Élet vize az ecet.

Fanyar és bizarr.

Spárgafonatban

Ha alázuhanok majd,

Ki szövi tovább?

Szótagok, szavak,

Az idő megfojtása

Tizenhét álom.

Gőzölög a táj.

Köd ritkítja az erdőt.

Levélkavargás.

Hol jött vagy ment,

Fűrészféle alak volt,

Csak jött, ment, jött, ment.

Víz színe remeg.

Az eső köröket szúr.

Üres felület.

Vízen fűnyaláb.

Szilfák hosszú árnyékán

Úszó szigetek.

Nyugtalan szellemét

Az akusztikus térben

Emlék kísérti.

Sziklás hegy előtt

Egy csiga is elindult.

Felér a csúcsra?

Égi vonalon

Szaladgál a képzelet,

Mikor szóródik.

Karddal nyert folyók

Zúgásán mindenki ért.

Keselyű les föntről.

Őrzi elszáradt

Virágok sziromporát

Az elszáradt fű.

Árnyékok, formák

Kedvesed hasonmása

Szirénhangon szól.

Szádban cseresznye

Napfény, eső, szél, halál.

Csak egy nap telt el.

Messzi a közel.

Mily világos a homály.

Kuszán egyszerű.

Gazdag, csinos táj.

Az élet nem vetélytárs.

Szerelmed alkot.

Ha kibírom a

Földi létet, akkor a

Pokol is jöhet.

Nem értem magam.

Összedolgoztuk magunk,

Majd kettévágtuk.

Ördögűzés folyt.

A halál nevű képlet

Fogásaival.

Csendes pillanat

A partra lépő folyó

Életcsuszamlás.

Esti káprázat,

Tűz, víz, légáramlat jön.

Villám csap bele.

Kiváló debatter.

Kiugrott apácák közt

Cinizmust hirdet.

Fény sehol, mégis

Éles és tündöklő arc.

Önmagában nő.

Bűbájfotókon

Piros mellbimbójú nő.

Tériszonyom van.

Árnyam növekszik,

Ördöggel szimpatizálva

Hínár, víz fon át.

Csendes pillanat,

A partra lépő folyó

Életcsuszamlás.

Ördögűzés folyt

A halál nevű képlet

Fogásaival.

Nem értem magam.

Összedolgoztuk magunk,

Majd kettévágtuk.

Gazdag, csinos táj.

Az élet nem vetélytárs.

Szerelmed alkot.

Ha kibírom a

Földi létet, akkor a

Pokol is jöhet.

Messzi a közel,

Mily világos a homály,

Kuszán egyszerű.

Szádban cseresznye.

Napfény, eső, szél, halál.

Csak egy nap telt el.

Árnyékok, formák,

Kedvesed hasonmása

Szirénhangon szól.

Őrzi elhervadt

Virágok sziromporát

Az elszáradt fű.

Karddal nyert folyók

Zúgásán mindenki ért.

Keselyű les föntről.

Apró lökések,

Vénámba hajórajok,

Halcsontok döfnek.

Madaras ágak

Átaludták a telet,

Vízbe bámulnak.

Víz selymesedik.

A nap szemérmetlenül

Eléget mindent.

Nem élő, nem holt.

Alaknélküli voltunk,

Vagy mindkettő.

Holtak szájában

Homok, kő, giliszta, föld.

Hús, gyümölcs után.

Nézett, mosolygott.

Csak egy test akart lenni

Az életemben.

Farönkfej nyoma

Táncoló alakokkal,

Életrajzokkal.

Fák hajladoznak.

Szél bújt el az erdőben.

Onnan jön vissza?

Téli éj gondjai:

Átkozott féltékenység.

Sápadt hold néz.

Dögcédulám már

Gyerekeim játékszere.

Apámé sehol.

Nap napra csúszik.

Vagyunk, a holnap nincs itt.

Túlélők leszünk?

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned