Sors határokkal

„A természet mindenért kárpótol.”
Frida Kahlo

Korántsem közönséges élmény a Magyar Nemzeti Galériában látható kiállítás, hiszen Frida Kahlótól most 35 mű tekinthető meg, amelyek – néhány kivételtől eltekintve - mind a mexikóvárosi Museo Dolores Olmedóból érkeztek. A kurátor, Lantos Adriána a tematikusan építkező kiállításon öt szekcióba csoportosította a műveket. Ám koncepciójának középpontjában nem az esztétikai értékek felmutatása áll, hanem a művész mint ember láttatása: a megidézett életeseményekből és a sorsfordító kapcsolatokból egy magával ragadó személyiségű festőnő alakja bontakozik ki.
Frida Kahlo képein a színek olyan parfümöt árasztanak, amit soha nem lehet megunni, egész testünket átjárja, még a vak is lát tőle, aztán az öregek megfiatalodnak. A vásznain lévő festékfoltok élnek. Még a tériszonyosok is biztonsággal lépdelnek tőle.
A kiállítás olyan őszinte, mint egy női budoár, ahol a sarokban ledobott szoknyák hevernek fehérneműkkel, férfinyomokkal érintetten, vagy más asszonyok, hölgyek által elhajítottan. Sajátos, egyéni stílusú és világlátású képek várnak minket a Várban idén nyáron, és elgondolkozhatunk, hogy mit okozhat egy súlyos baleset, mit okozhat a születési rendellenesség, a gyermekbénulás és milyen baj vagy öröm származik a zavaros szerelmi életből.
Első alkalommal érkeztek Kahlo képek hazánkba, először találkozhatunk itthon édes-savanyú, vagyis inkább sanyarú sorsával személyesen. A terem idővonalán – ami Mexikó történetét is nyomonköveti – láthatjuk Kahlo életének fontosabb eseményeit is. A tárlat Kahlo magánéletének és művészetének kapcsolatáról szól.
A Frida Kahlóban rejlő szenvedély mások életét megrövidítette volna, de az övét élettel telivé varázsolta. A fájdalom, a szenvedés belefolyt az életszeretetbe, hiszen alkotott, és ennél nincs nagyobb életben tartó erő, vigasztaló izgalom.
A mexikói művészetből táplálkozott. Az 1521-es spanyol hódítás az Azték Birodalom végét jelentette. Az eltűnt világ, a népi hagyományok foglalkoztatták, az őserőt megjelenítő alakok, erős érzelmi hatást kiváltó szimbólumok, agyagszobrok, álarcok vonzották. Mexikóban a prekolumbián kultúrák is megszámolhatatlan mennyiségű szobrot, ékszereket és egyéb kézműves terméket hagytak az utókorra. A spanyol hódítással a kézművesség átalakult, hiszen a bevándorlók magukkal hozták az európai kézműves technikákat, mint például a bőrművesség spanyol módszereit, a fejlettebb szövési technikákat és a kerámiák mázzal való bevonását. Ami viszont leginkább befolyásolta a kézművességet az az új vallás volt, hiszen számtalan kézműves terméken megjelentek a különböző keresztény motívumok és bibliai személyek. Mexikó nemzeti idolja lett.
Találkozása Diego Rivera festőművésszel végzetes volt. Nagy szerelem lett. Diego jó ember volt, de asszonyféle nem maradhatott tőle nyugton. 20 évvel volt nála idősebb. Sorra csalta a fiatal menyecskékkel, még a húgával is összejött. Ezért nem csoda, ha kiment az ajtajukon a boldogság, és betért a csalódottság, a szerelmi bánat, amit bájital sem gyógyíthatott. Diego egy hatalmas csecsemőre hasonlított. Kidülledő, sötét, rendkívül intelligens, hatalmas szeme szinte mindig fürkészett valamit.
Rivera is megtapasztalhatta, hogy Frida Kahlo vonzó és taszító, lágy és kemény egyszerre, kibírhatatlan és kenyérre kenhető, valóságos nőstény, de közben azért fiús is, a szenvedés, a fájdalom bajnoka, no, meg a kiábrándultságé, miközben az életszeretetet harsogja. Kiismerhetetlen, tán ezért is fölöttébb érdekes napjainkig.
1925-ös balesete során eltört a gerince is, nem kelhetett fel ágyából. Ekkor kapott az édesanyjától egy festőállványt. Magának festett. A világ felbomlottságáról, borzalmairól festett rémlátomásszerű vízióval. Legnagyobb fájdalma az volt, hogy nem tudott gyerekeket szülni, hiába volt többször várandós. A gyerekek elmentek. Ezek alapvetően meghatározó pontjai életének, fájdalmai fő elemei. Merj élni, meghalni mindenki tud- mondogatta. Kahlo számára a legfontosabb művészeti feladatot saját teste megélésének reprezentálása jelentette, melyen keresztül nem is csak a nőiséget és a testhez társított ösztönvilágot tudta megjeleníteni, hanem a nemi különbségen felülemelkedve rámutatott arra az általános emberi meghatározottságra is, amit a mulandóságnak való kiszolgáltatottság jelent.
Első kiállítása 1938-ban volt New Yorkban, és nagy sikere volt. A szenvedésképekkel mindenki azonosulhatott. Innen nézve mit jelenthetnének a Törött oszlop című képen a testbe fúródó szögek? Vagy az önmagát űzött vadként ábrázoló Frida testében a nyilak? Hogyan lenne felfejthető az áldozatiság jelentése, amelyet Kahlo a krisztusi szenvedéssel való azonosuláson keresztül felvállalt?
Budapesten újra előkerült Trockij, ezúttal Frida Kahlo ágyából, aki anno igen mélyreható barátságáról biztosította az ifjú forradalmárt, mindezt Lenin-, Sztálin- és Marx-portrék alatt.” A szovjet-orosz hatalom egyik vezetője, aztán háttérbe szorított (értsd : megölt) Trockij, aki a bérgyilkosok elől Mexikóba menekült, Frida Kahlo szeretője, ágyasa lett.
Frida Kahlo szívesen talált ki legendákat származásáról és születéséről Egy időben azt terjesztette, hogy 1910. július 7-én született és apai nagyszülei Aradról származó magyar zsidók voltak, akik Németországba emigráltak. (Ezért is érdemes összevetni szavait a ránk maradt dokumentumokkal.)
Az igazság ezzel szemben az, hogy három évvel korábban, 1907-ben született, hetedike helyett hatodikán. A változtatás oka az azték naptár volt, ahol a 6-os számot a Halál jegye uralja, a 7-est viszont a Szarvas, ami összekapcsolódik Frida A megsebzett szarvas című festményével. Emellett bármennyire fájó, sajnos le kell mondanunk a magyar származásról. Gyanítható, hogy a magyar származású Nickolas Murayval való kapcsolata miatt választotta ezt a legendát.
A friss kutatások bebizonyították, hogy az apai nagyszülők német evangélikusok voltak, nagyapja Frankfurtban, nagyanyja Pforzheimben született ugyanúgy, ahogy apja is. Guillermo Kahlo, eredeti nevén Wilhelm, fiatal férfiként 1891-ben hajózott Németországból Mexikóba, ekkor változtatta meg a nevét spanyol megfelelőjére. Frida büszke volt vélt német származására, sokáig a németes formában Frieda-ként betűzte nevét, majd valószínűleg az 1930-as években megerősödött német fasizmus miatt – elhagyta azt. Gyerekkora szép volt. Szülei gondosan nevelték, a legjobb iskolákba járatták.
Frida Kahlo huszonnégy évesen, másfél évvel a Diego Riverával kötött első házasság után találkozott Nickolas Muray, magyar származású amerikai fotográfussal. Frida ekkor már túl volt első magzata elvesztésén, aminek hatása végigkísérte egész életén, és megelőzte az a felismerés, hogy újdonsült férje megcsalta őt az asszisztensével. Murayval egymásba szerettek, tíz évig tartó szerelmi viszony kezdődött közöttük, ami nem csak Muray harmadik házasságát élte túl, de Frida válását és újraházasodását.
Muray Szegeden született 1892-ben, Budapesten, Münchenben, majd Berlinben tanult fényképészetet, végül New Yorkba ment, ahol az egyik legsikeresebb portréfényképésszé vált. Fridáról is több fotósorozatot készített, amik a leghíresebb fotóportréivá váltak. Muray elsőként használt színes fotográfiai eljárást az Egyesült Államokban, emellett amatőr pilóta, olimpiai kardvívó is volt (amerikai színekben az 1928-as és 32-es olimpián). Később Afrikában bennszülött törzsek életét fotózta. Bár nagyon szerették egymást és Muray feleségül is szerette volna venni Fridát, ő mindvégig csak szeretőként tekintett a fotográfusra. Végül 1940-ben szakítottak, ám Frida haláláig barátok maradtak.
Művészetének ereje nem valamely irányzat eszközkészletének bravúros alkalmazásán alapul, hanem az önmagával való kíméletlen szembenézés bátorságán. A lélek legmélyebb tájait idézte meg. Neve összeforrt mindmáig érvényes ügyekkel, úgy mint a nemek közötti egyenlőségért folytatott harc és a szólásszabadság. Az új mexikói nemzeti identitás megtestesítője, a forradalom szelleme örökké élt benne. Bárki számára érthető é befogadható. 47 izgalmas év jutott neki.