- Írta: Novák Imre
- Kategória: Tárcák és tanulmányok
- Megjelent: 502 alkalommal
- Betűméret Betűméret csökkentése Betűméret növelése
- Nyomtatás
Sors határokkal
„A természet mindenért kárpótol.”
Frida Kahlo
Korántsem közönséges élmény a Magyar Nemzeti Galériában látható kiállítás, hiszen Frida Kahlótól most 35 mű tekinthető meg, amelyek – néhány kivételtől eltekintve - mind a mexikóvárosi Museo Dolores Olmedóból érkeztek. A kurátor, Lantos Adriána a tematikusan építkező kiállításon öt szekcióba csoportosította a műveket. Ám koncepciójának középpontjában nem az esztétikai értékek felmutatása áll, hanem a művész mint ember láttatása: a megidézett életeseményekből és a sorsfordító kapcsolatokból egy magával ragadó személyiségű festőnő alakja bontakozik ki.
Frida Kahlo képein a színek olyan parfümöt árasztanak, amit soha nem lehet megunni, egész testünket átjárja, még a vak is lát tőle, aztán az öregek megfiatalodnak. A vásznain lévő festékfoltok élnek. Még a tériszonyosok is biztonsággal lépdelnek tőle.
A kiállítás olyan őszinte, mint egy női budoár, ahol a sarokban ledobott szoknyák hevernek fehérneműkkel, férfinyomokkal érintetten, vagy más asszonyok, hölgyek által elhajítottan. Sajátos, egyéni stílusú és világlátású képek várnak minket a Várban idén nyáron, és elgondolkozhatunk, hogy mit okozhat egy súlyos baleset, mit okozhat a születési rendellenesség, a gyermekbénulás és milyen baj vagy öröm származik a zavaros szerelmi életből.
Első alkalommal érkeztek Kahlo képek hazánkba, először találkozhatunk itthon édes-savanyú, vagyis inkább sanyarú sorsával személyesen. A terem idővonalán – ami Mexikó történetét is nyomonköveti – láthatjuk Kahlo életének fontosabb eseményeit is. A tárlat Kahlo magánéletének és művészetének kapcsolatáról szól.
A Frida Kahlóban rejlő szenvedély mások életét megrövidítette volna, de az övét élettel telivé varázsolta. A fájdalom, a szenvedés belefolyt az életszeretetbe, hiszen alkotott, és ennél nincs nagyobb életben tartó erő, vigasztaló izgalom.
A mexikói művészetből táplálkozott. Az 1521-es spanyol hódítás az Azték Birodalom végét jelentette. Az eltűnt világ, a népi hagyományok foglalkoztatták, az őserőt megjelenítő alakok, erős érzelmi hatást kiváltó szimbólumok, agyagszobrok, álarcok vonzották. Mexikóban a prekolumbián kultúrák is megszámolhatatlan mennyiségű szobrot, ékszereket és egyéb kézműves terméket hagytak az utókorra. A spanyol hódítással a kézművesség átalakult, hiszen a bevándorlók magukkal hozták az európai kézműves technikákat, mint például a bőrművesség spanyol módszereit, a fejlettebb szövési technikákat és a kerámiák mázzal való bevonását. Ami viszont leginkább befolyásolta a kézművességet az az új vallás volt, hiszen számtalan kézműves terméken megjelentek a különböző keresztény motívumok és bibliai személyek. Mexikó nemzeti idolja lett.
Találkozása Diego Rivera festőművésszel végzetes volt. Nagy szerelem lett. Diego jó ember volt, de asszonyféle nem maradhatott tőle nyugton. 20 évvel volt nála idősebb. Sorra csalta a fiatal menyecskékkel, még a húgával is összejött. Ezért nem csoda, ha kiment az ajtajukon a boldogság, és betért a csalódottság, a szerelmi bánat, amit bájital sem gyógyíthatott. Diego egy hatalmas csecsemőre hasonlított. Kidülledő, sötét, rendkívül intelligens, hatalmas szeme szinte mindig fürkészett valamit.
Rivera is megtapasztalhatta, hogy Frida Kahlo vonzó és taszító, lágy és kemény egyszerre, kibírhatatlan és kenyérre kenhető, valóságos nőstény, de közben azért fiús is, a szenvedés, a fájdalom bajnoka, no, meg a kiábrándultságé, miközben az életszeretetet harsogja. Kiismerhetetlen, tán ezért is fölöttébb érdekes napjainkig.
1925-ös balesete során eltört a gerince is, nem kelhetett fel ágyából. Ekkor kapott az édesanyjától egy festőállványt. Magának festett. A világ felbomlottságáról, borzalmairól festett rémlátomásszerű vízióval. Legnagyobb fájdalma az volt, hogy nem tudott gyerekeket szülni, hiába volt többször várandós. A gyerekek elmentek. Ezek alapvetően meghatározó pontjai életének, fájdalmai fő elemei. Merj élni, meghalni mindenki tud- mondogatta. Kahlo számára a legfontosabb művészeti feladatot saját teste megélésének reprezentálása jelentette, melyen keresztül nem is csak a nőiséget és a testhez társított ösztönvilágot tudta megjeleníteni, hanem a nemi különbségen felülemelkedve rámutatott arra az általános emberi meghatározottságra is, amit a mulandóságnak való kiszolgáltatottság jelent.
Első kiállítása 1938-ban volt New Yorkban, és nagy sikere volt. A szenvedésképekkel mindenki azonosulhatott. Innen nézve mit jelenthetnének a Törött oszlop című képen a testbe fúródó szögek? Vagy az önmagát űzött vadként ábrázoló Frida testében a nyilak? Hogyan lenne felfejthető az áldozatiság jelentése, amelyet Kahlo a krisztusi szenvedéssel való azonosuláson keresztül felvállalt?
Budapesten újra előkerült Trockij, ezúttal Frida Kahlo ágyából, aki anno igen mélyreható barátságáról biztosította az ifjú forradalmárt, mindezt Lenin-, Sztálin- és Marx-portrék alatt.” A szovjet-orosz hatalom egyik vezetője, aztán háttérbe szorított (értsd : megölt) Trockij, aki a bérgyilkosok elől Mexikóba menekült, Frida Kahlo szeretője, ágyasa lett.
Frida Kahlo szívesen talált ki legendákat származásáról és születéséről Egy időben azt terjesztette, hogy 1910. július 7-én született és apai nagyszülei Aradról származó magyar zsidók voltak, akik Németországba emigráltak. (Ezért is érdemes összevetni szavait a ránk maradt dokumentumokkal.)
Az igazság ezzel szemben az, hogy három évvel korábban, 1907-ben született, hetedike helyett hatodikán. A változtatás oka az azték naptár volt, ahol a 6-os számot a Halál jegye uralja, a 7-est viszont a Szarvas, ami összekapcsolódik Frida A megsebzett szarvas című festményével. Emellett bármennyire fájó, sajnos le kell mondanunk a magyar származásról. Gyanítható, hogy a magyar származású Nickolas Murayval való kapcsolata miatt választotta ezt a legendát.
A friss kutatások bebizonyították, hogy az apai nagyszülők német evangélikusok voltak, nagyapja Frankfurtban, nagyanyja Pforzheimben született ugyanúgy, ahogy apja is. Guillermo Kahlo, eredeti nevén Wilhelm, fiatal férfiként 1891-ben hajózott Németországból Mexikóba, ekkor változtatta meg a nevét spanyol megfelelőjére. Frida büszke volt vélt német származására, sokáig a németes formában Frieda-ként betűzte nevét, majd valószínűleg az 1930-as években megerősödött német fasizmus miatt – elhagyta azt. Gyerekkora szép volt. Szülei gondosan nevelték, a legjobb iskolákba járatták.
Frida Kahlo huszonnégy évesen, másfél évvel a Diego Riverával kötött első házasság után találkozott Nickolas Muray, magyar származású amerikai fotográfussal. Frida ekkor már túl volt első magzata elvesztésén, aminek hatása végigkísérte egész életén, és megelőzte az a felismerés, hogy újdonsült férje megcsalta őt az asszisztensével. Murayval egymásba szerettek, tíz évig tartó szerelmi viszony kezdődött közöttük, ami nem csak Muray harmadik házasságát élte túl, de Frida válását és újraházasodását.
Muray Szegeden született 1892-ben, Budapesten, Münchenben, majd Berlinben tanult fényképészetet, végül New Yorkba ment, ahol az egyik legsikeresebb portréfényképésszé vált. Fridáról is több fotósorozatot készített, amik a leghíresebb fotóportréivá váltak. Muray elsőként használt színes fotográfiai eljárást az Egyesült Államokban, emellett amatőr pilóta, olimpiai kardvívó is volt (amerikai színekben az 1928-as és 32-es olimpián). Később Afrikában bennszülött törzsek életét fotózta. Bár nagyon szerették egymást és Muray feleségül is szerette volna venni Fridát, ő mindvégig csak szeretőként tekintett a fotográfusra. Végül 1940-ben szakítottak, ám Frida haláláig barátok maradtak.
Művészetének ereje nem valamely irányzat eszközkészletének bravúros alkalmazásán alapul, hanem az önmagával való kíméletlen szembenézés bátorságán. A lélek legmélyebb tájait idézte meg. Neve összeforrt mindmáig érvényes ügyekkel, úgy mint a nemek közötti egyenlőségért folytatott harc és a szólásszabadság. Az új mexikói nemzeti identitás megtestesítője, a forradalom szelleme örökké élt benne. Bárki számára érthető é befogadható. 47 izgalmas év jutott neki.

Novák Imre
Novák Imre
Veszprém, idő 1953. szeptember 21. - 2020. március
Lakcím Budapest 1145 Thököly út 135.
3 gyermekem van: Dóra, Laura, János.
Utolsó munkahelyem: Józsefvárosi Polgármesteri Hivatal. Nyugdíjas vagyok.
Tanító, magyar nyelv és irodalom tanári, közoktatási vezetői, pedagógia tanári és pedagógiai előadó szakos, közigazgatási szakvizsgát tettem.
1978-ban Zuglóban kezdtem tanítani az Álmos vezér téri Általános Iskolában. Magyartanárként színházi előadásokat, iskolaújságot, iskolai tévéműsort készítettem tanítványaimmal, és szívesen vettünk részt tanulmányi és kulturális versenyeken. Az ELTE magyar nyelv és irodalom tanárképző karának gyakorlatvezető tanáraként is dolgoztam.
1993 őszétől - egy kisebb megszakítással - a Józsefvárosi Önkormányzat oktatási, közművelődési és sport ügyeivel foglalkozom. Munkám során hazai és külföldi iskolákkal ismerkedhettem meg, szervezhettem szakmai tanulmányutakat, intervizítációs programokat.
Pedagógiai szakértőként több önkormányzatnak, illetve tanácsadó cégnek készítettem pedagógiai szakvéleményt, elemzést az intézmények működéséről. Több előadást tartottam minőségirányítási rendszerek működtetésének ismertetéséről, illetve intézményi minőségbiztosítási rendszer kiépítésében is részt veszek.
Szívesen dolgozom a magyar oktatásügyben, közművelődésben és a sport ügyeinek szervezésében, mert úgy gondolom, hogy a magyar kultúra és művelődés ügye mindnyájunk fontos kérdése és tevékenységi terület jövőnk érdekében.
2000 őszén a XII. kerületi Pedagógia Szolgáltató Központ igazgatóhelyettese lettem. Feladatom volt a kerület szakmai munkáját összefogó szaktanácsadók, tantárgygondozók tevékenységének szervezése, irányítása. Tapasztalatokat szereztem a munkaközösségek szakmai életéről, szakmai munkájuk hatékonyságának növelési lehetőségeiről. Két alkalommal is Budai Oktatási Napok címmel pedagógiai napokat szerveztem az elmélet és gyakorlat kapcsolatáról, illetve a tanórai munka módszertanáról.
Több mint negyven éve jelennek meg írásaim, elsősorban pedagógiai témákban, illetve több kiadvány írója és szerkesztője voltam.
A nyolcvanas évek elején a Napjaink és Gyermekünk című lapok megjelentették novelláimat. Aztán a Mentor és az Újkatedra című pedagógiai lapok munkatársa voltam, de jelentek meg riportjaim, tanulmányaim írókról, költőkről, illetve képzőművészekről és egyéb publicisztikai írásaim, valamint verseim, novelláim a Köznevelésben, a Versmondóban, az Új Pedagógia Szemlében, a POLISZ-ban, a Napszigetben, a Népszabadságban, az Élet és Irodalomban. 1989-ben saját kiadásunkban megjelent egy haikugyűjteményünk két szerzővel közösen.
2004-be felvételt nyertem a MÚOSz–ba.
2010ben Bólya Péter-díjat kaptam.
Novák Imre Közelképek és aranyfedezetek
Álmodó színes
Falevelek merülnek
Téli halálba.
A nappal vére
Finom és egyszerű nő
Lelkére csordul.
Pogány örömmel
Az őrület madara
Szökőkúttá vált.
Sírcsonkok mellett
A forrás jéghalálba
Merevedett arc.
Tótükre szürkül,
Az erdő és a mezők
Esőbundában.
Elszáradt levél
Tovább hullik az erdőn
Vérző farönkről.
Vörös ikreknél
Gáz, gőz, füst, parázs tör fel.
Ház dől most házra.
A hegy lábánál,
A völgy közepén mocsaras
Tavak születtek.
Erdőhatáron
Hasadék, felhőkatlan
Ködspirált lövell.
A nap rásütött.
Lepkepár egymást fedő
Árnyékában várt.
Húzza a nyelved.
Élet vize az ecet.
Fanyar és bizarr.
Spárgafonatban
Ha alázuhanok majd,
Ki szövi tovább?
Szótagok, szavak,
Az idő megfojtása
Tizenhét álom.
Gőzölög a táj.
Köd ritkítja az erdőt.
Levélkavargás.
Hol jött vagy ment,
Fűrészféle alak volt,
Csak jött, ment, jött, ment.
Víz színe remeg.
Az eső köröket szúr.
Üres felület.
Vízen fűnyaláb.
Szilfák hosszú árnyékán
Úszó szigetek.
Nyugtalan szellemét
Az akusztikus térben
Emlék kísérti.
Sziklás hegy előtt
Egy csiga is elindult.
Felér a csúcsra?
Égi vonalon
Szaladgál a képzelet,
Mikor szóródik.
Karddal nyert folyók
Zúgásán mindenki ért.
Keselyű les föntről.
Őrzi elszáradt
Virágok sziromporát
Az elszáradt fű.
Árnyékok, formák
Kedvesed hasonmása
Szirénhangon szól.
Szádban cseresznye
Napfény, eső, szél, halál.
Csak egy nap telt el.
Messzi a közel.
Mily világos a homály.
Kuszán egyszerű.
Gazdag, csinos táj.
Az élet nem vetélytárs.
Szerelmed alkot.
Ha kibírom a
Földi létet, akkor a
Pokol is jöhet.
Nem értem magam.
Összedolgoztuk magunk,
Majd kettévágtuk.
Ördögűzés folyt.
A halál nevű képlet
Fogásaival.
Csendes pillanat
A partra lépő folyó
Életcsuszamlás.
Esti káprázat,
Tűz, víz, légáramlat jön.
Villám csap bele.
Kiváló debatter.
Kiugrott apácák közt
Cinizmust hirdet.
Fény sehol, mégis
Éles és tündöklő arc.
Önmagában nő.
Bűbájfotókon
Piros mellbimbójú nő.
Tériszonyom van.
Árnyam növekszik,
Ördöggel szimpatizálva
Hínár, víz fon át.
Csendes pillanat,
A partra lépő folyó
Életcsuszamlás.
Ördögűzés folyt
A halál nevű képlet
Fogásaival.
Nem értem magam.
Összedolgoztuk magunk,
Majd kettévágtuk.
Gazdag, csinos táj.
Az élet nem vetélytárs.
Szerelmed alkot.
Ha kibírom a
Földi létet, akkor a
Pokol is jöhet.
Messzi a közel,
Mily világos a homály,
Kuszán egyszerű.
Szádban cseresznye.
Napfény, eső, szél, halál.
Csak egy nap telt el.
Árnyékok, formák,
Kedvesed hasonmása
Szirénhangon szól.
Őrzi elhervadt
Virágok sziromporát
Az elszáradt fű.
Karddal nyert folyók
Zúgásán mindenki ért.
Keselyű les föntről.
Apró lökések,
Vénámba hajórajok,
Halcsontok döfnek.
Madaras ágak
Átaludták a telet,
Vízbe bámulnak.
Víz selymesedik.
A nap szemérmetlenül
Eléget mindent.
Nem élő, nem holt.
Alaknélküli voltunk,
Vagy mindkettő.
Holtak szájában
Homok, kő, giliszta, föld.
Hús, gyümölcs után.
Nézett, mosolygott.
Csak egy test akart lenni
Az életemben.
Farönkfej nyoma
Táncoló alakokkal,
Életrajzokkal.
Fák hajladoznak.
Szél bújt el az erdőben.
Onnan jön vissza?
Téli éj gondjai:
Átkozott féltékenység.
Sápadt hold néz.
Dögcédulám már
Gyerekeim játékszere.
Apámé sehol.
Nap napra csúszik.
Vagyunk, a holnap nincs itt.
Túlélők leszünk?