A gyilkos ösztön vizsgálója
Térey János írásairól aki a mese újjáavatását szeretné

Térey esetében is igaz, hogy az irodalom alapvetően a szolidaritás műfaja, bármilyen vagyoni helyzetű ember bőrébe belebújhat a szerző, egyaránt lehet koldus és királyfi is a szereplője írásának. Az a lényeg, hogy a szöveg az észhez szóljon, logikusan és célratörően meséljen.
Térey 1970-ben született Debrecenben. A nyolcvanas évek végén néhány évig magyar irodalmat és történelmet hallgatott előbb főiskolán, aztán az ELTE Bölcsészkarán, Budapesten. 1990 óta jelennek meg írásai, több éve szabadfoglalkozású író. Színház- és filmrendezők szívesen választják munkáit. Téreyt az foglalkoztatja, hogyan tud jóképet vágni a sérülékeny, esendő ember, miközben romhalmaz belül. Műveiben morális problémákat boncolgat, de kételkedéseiben nincs fullánk. A világló és a sötétlő részleteket is leírja. Az emberi lélekben lévő feszültséget kutatja. Írásaiban a puritán képmutatást leplezi le.

Írói indulása a magyar „lélekcserélő” korra, a ’90-es rendszerváltásra esik, amikor villamos volt a levegő a nemes hevületektől és a kor kedvezett az éber tudatnak. Akkor, mikor arra gyanakodtunk, hogy a szabálykerülés rendszere elmúlik. Ő már az új korosztálynak és korosztályról ír közelképeket és verseket.

Írói módszerét, stílusát, alaphelyzeteit tekintve láthatjuk, él azzal, hogy a magyar nyelv metaforákra épül. Képszerűen fogalmaz. Korunkhoz szól, és úgy tűnik sikerének titka, hogy a fiatal generáció magánélete jelenik meg írásaiban. Egy európai gondolkodás szerint felnőtt korosztály mindennapi dolgait, ügyeit, szokásait, terveit, eredményeit, kudarcait, problémáit írja meg.

A magyar irodalmi hagyományokat tekintve számára Tandori jelenti a dús olvasmányt, vonzza mániákussága, kötődése egy-egy motívumhoz, a Lánchídhoz, a madarakhoz, az ismert pesti gócokhoz. Irodalmi előzménye Arany János is. Az ő költészete inspirálja leginkább, telt zengésű lírának jellemzi, de tapasztalhatjuk, hogy sikeres kísérletet tesz Shakespeare krónikás játékainak az újrateremtésére is. Találhatunk művei közt polgári szalondrámát, amely az általa tisztelt Szomory Dezső világlátását, írói modorát idézi. Aztán megfigyelhetjük, hogy mit is értünk realizmus alatt. Itt Spiró György-szerű világértelmezést, látásmódot fedezhetjük fel, de egyik esetben sem másolat jelenik meg, hanem csak vállalt hagyományokon alapuló hangulat, érzés szólal meg. Tudja nem a rímtől és a lüktetéstől jó egy vers, hanem attól, hogy úgy érezzük: forró álomba lépünk, vagy az idő csapszékénél ülünk, körülöttünk megmászhatatlan hegyek, aztán a halál angyalokká tesz minket.

Sokszínű megszólalásra képes, vezérlő gondolata a jelenre figyelő alkotói szemléletmód. Az anyag és a kompozíció viszonya érdekli. Íróként soha sem tesz igazságot. Gyanakvás és tétovázás jellemzi. Ismeri az élet apró dolgait. Szövegeiből dallamok szivárognak, nála rendkívüli a szavak zeneisége, amit Valery azért tart fontosnak, mert a zeneiség ösztönzi az írót, hogy úgy írjon, ami az olvasóban képzeteket kelt, és hozzásegíti a titokzatos világ intuitív megismeréséhez. Kevés olyan író van, aki ilyen gyakran elővenné régebben megjelent írásait, és átdolgozná, mint ő. Megvárja, hogy megnyugodjon benne a szöveg, a táj, felépüljön teljesen, hogy pontosabban elmondhassa a történetet. A szöveg kézirat is marad. Jó érzékkel választ ki fontos pontokat a jelenkori magyar történelemből. Közelmúltunk emlékezetes politikai eseményei köré is építi világát. Ilyen a 2007. évi nagy felhőszakadás, ahol a gondatlanság vádjával kellett birkóznia a hatalomnak, aztán beleszövi művébe Sólyom László köztársasági elnök – meghiúsult - szlovákiai látogatását. Fontos emlékeink, történelmi kapaszkodók ezek. Gyorsan reagál a világ új jelenségeire, felfedező úton jár a társadalom különféle tartományaiban. Szigorú lélekrajzaival eredendően egy mesevilághoz vonzódik. Ezek a lélektani elemek adják hitelességét napjaink ábrázolásában. Jól mutatja azokat a fontos perceket, amelyek megállnak az időben, és átélhetjük, hogy világunk hol naparcú, hol holdarcú.

A mindennapi élet színterein játszódó darabjai között a Johanna különleges szerepet tölt be. Műfaját tekintve opera és egy kórház zárt világában játszódik. A műben az elmebaj törvényerőre lép. Az élet-halál izgalma kódolva van a kórházban, hiszen ott bármikor bekövetkezhet a legrosszabb. A történetben eltűnt a sz entek világa, helyette a sztárokat imádjuk. Johanna nem hős, nem romlott, nem áldozat. Semmi fontosat nem tudunk meg róla, csak annyit, hogy meghal – tűzre vetik egy zsákban – mert valami kedvességet vitt a zord életbe. Térey írásában ridegek a párbeszédek. Pontos tolmácsa mondanivalójának, még a bizarrabb gondolatfutamok esetében. Gyakori témája a pusztulás, a rombolás. Nem használ régies és idegen hangulatú szavakat. Nem történelmi objektivitással ír, metafizikus költő. Meddő szóképek helyett sivatagszerű fogalmiság jellemzi. Finom tónusokkal dolgozik, olyan színekkel, mint amilyen a zöld árnyékban a zöld fénycsík. A mű alapján készült Mundruczó Kornél filmje Hernádi hangvételét és Jancsó képi világát idézi.

A kazamata-motívum szervezi trilógiává a Kazamaták, az Asztalizene és a Jeremiás avagy Isten hidege című műveket. A stációdrámák szabályai szerint íródtak. Misztériumok képekben. Ellentétes fogalmakat ütköztet bennük. A Kazamaták a múlt, 1956 felidézése, a börtönbezártak utáni legendás keresés felidézése, az Asztalizene az általános morális válság bemutatása, ez a jelen, míg a jövőt bemutató mű a Jeremiás darab. A Jeremiás főhőse Nagy Jeremiás országgyűlési képviselő, aki debreceni, de a fővárosban dolgozik. A történet alaphelyzete, hogy a főhős egy közlekedési sztrájk miatt nem tudja elhagyni városát, és sorra találkozik régi ismerőseivel, illetve olyanokkal, akik a város szellemiségét meghatározzák vagy meghatározták. Debrecen, mint akarat meg képzet jelenik meg. Itt is találkozunk Térey rendkívüli tér és dimenziókezelésével. A 2030-ban játszódó történetben sok évszázaddal ezelőtti alakok is előkerülnek. A városban már jár a metró. Debrecen az Alföld gőzfürdője, vagy az Alföld jégverme. Olyan volt a város, mint egy vasárnapi szavazókör, közben jön egy nyúlszájú rendőrtizedes. Térey hősei nem találják a helyüket, Jeremiás se talál haza. Isten hiányállapot képében kíséri a figurát.

Protokoll című drámájának főhőse Mátrai Ágoston, a Külügyminisztérium protokollfőnöke. Sikeres ember, jómódú. Érdekes a munkája, azt csinálja, amit szeret. Színes társasági életet él, csinibabákkal jár, de hirtelen megszakad benne valami. Egy morális földcsuszamlás áldozata lesz. Életvonalai összegabalyodnak. Múlik belőle az ambíció, a vágy, unja a napi bulcsázást. Elbizonytalanodik, csak sodródik, az emberek idegenné válnak körülötte. Egyre több kurvoid gesztus jelenik meg életében a Vénusz-rohamok között allűrökkel, jampikkal. Mátrai nem egy tragikusan nagyszerű őrült, mint Don Quijote. Ő összetűzésben kerül önmagával, a magáról alkotott eddigi képpel. A körülötte lévők a kulturális hagyományok hordozói. A darab lírai világérzékelés budapesti történetekkel, annak minden pikáns ízével, örömével, a pesti flaszter dumájával, a kedves pesti linkekkel, kacér nőivel vagy decens asszonyaival. Térey újraírja a budapestiek történetét, mítoszt talál hozzá. Egy sajátos értelmiségi sorsról olvashatunk, a fojtogató fenyegetettségről, hogy mi lesz holnap. Érdekli, hogyan szilárdulnak meg a féligazságok, az előítéletek. A miniszter, mint egy diakonista, ápolja a lelkét, mert fontos neki Mátrai, hisz az apja mentette meg az életét a katonaságnál, ezért a hála előjoggá vált.

Térey nyelvének költői sodrása magával ragadja az olvasót. Utalásokat tesz az irodalmi kánonra, felidéz költőket, verseket, de nem másol, hanem újrateremt. Kivételes nyelvi leleményesség jellemzi. Nála a test a tengerek partján él, a gondolat a szellem kapujában. Arra biztat, hogy szembe kell nézni a tényekkel, mint ahogy én is tisztában vagyok azzal, hogy hamvasztásom után csak a fémprotézisem marad utánam, mert aranyfogam nincs. Térey keresi, hogy él-e bennünk a közösségi szellem, ahogy fogalmaz: a híd eszméje nem időszerű, a túl szűk szeretet gyilkol. Visszafogottnak kell lenni, azt ajánlja: Legyünk névtelenek, mint a személyzet. Csak semmi blikkfang. El kell fogadni az életet a maga közvetlenségében. Az élet értelemét inkább szubjektív tapasztalatokban, mint a tényekben keresi. Életünk szakadatlan átalakulás. Nincs út visszafelé, és nincs táj ember nélkül. Ilyen egyszerű.

Végigbarangolta keletet, nyugatot és figyelt. Gondolkodott Drezdában – a háborús nyomokat látva – és feltámadt benne a gondolat, hogy miért kell az évtizedekig mementónak meghagyott templomot újjáépíteni. A mementót eltűntetni. Én még a hatvanas évek végén úgy hallottam a drezdaiaktól, hogy ez így marad örök emlékeztetőül, hogy mindenki tudja, hogy szörnyű idők jártak, és csak néhány személyen múlott, hogy nem Drezdára dobták az atombombát. Térey úgy gondolja, hogy ami emlékeztetésre való, az maradjon is az. Nehéz kérdés. Én a mai napig nem tudom eldönteni, hogy kell-e, jogos-e Auschwitzban múzeumot fenntartani, és azt meglátogatni. Van olyan barátom, aki ezt perverzitásnak gondolja, és morog, hogy miért kell oda elmenni.

A 2009-ben született Nibelung-lakópark verses dráma, amely színházban és moziban is látható. Ezeket is Mundruczó filmezte, állította színpadra. Monumentális emberiség-dráma, Faust, Peer Gynt és a germán mítoszokbéli törpék, félistenek élednek fel benne korunk díszletei és gondolatai között. A történetet 21. századi nagyvárosba helyezte. Itt is így van, hogy az arisztokrácia születésénél fogva sikeres és a kisebbség gyötrődik. A mű a pénz hatalmáról szól, amikor a hitet felváltja a hitel. Korunk sötét élménye jelenik meg a műben. A hatalom megrontó erejét vizsgálja, és az arany dimenziómódosító erejét mutatja - ahogy az már évszázadok óta tudott.

A Nibelung történet regényes és rejtélyes mese. Nagy atmoszféra teremtő erővel megírt, és filozófiai célzásokkal teletűzdelt elbeszélés. Egy belső világról szól, ahol a szív és a tudat vezeti a gondolatokat. Az elvakult hatalmi vágy művészi látomása. Nietzsche világlátására épülő gondolatsor, mint ahogy azt Wagner feldolgozásában is ismerjük, a germán mondavilág alakjairól szól, a világ lényegéről, ami zaklatott búcsú Istentől. A motívumok a monda elemeit sorolják, itt is a világhatalom jelképe a varázsgyűrű, mely egyben átkot is hoz, közben háromszög dúlja az ember életét. A háború a véres szükségszerűségek farsangja. A lemondás magasztos tragédiája. A tétlenek ellen szól. Kifejezi az akarat megváltó erejű megtagadását, a halálvágyat, az akaratnélküli lemondást, a boldogító megsemmisülésbe ájuló élet dús vegetációját az álmok, fantáziák szférájából. Az aranyat átok szennyezi, de a humánum diadalát semmi sem állíthatja meg. A cél adott, le kell leplezni az ősi jogtalanságot. Felfedezhetjük nála is Schopenhauer komor világszemléletét, mely szerint akarni annyi, mint híján lenni valaminek, és aki nélkülöz, az szenved. Első a vak akarat, második az értelem. Az akarat mindennek kútforrása, megszűnésével jön az üdvösség, a Nirvána. Asszociációk és metaforák sorával beszél az emberi létről.

Teremtés vagy sem című esszégyűjteménye az elmúlt húsz év alatt írt tanulmányokat foglalja kötetbe. Egyéni szemlélettel ír a régi és a kortárs magyar irodalomról, a költészetről, saját írói gondjairól, és persze Budapestről, házakról, életérzésről, titkokról, ahol az emberek is a sors fonalát szövik. Térey is bizonyítja, ahogy Wittgenstein fogalmazott: a világ minden, aminek esete fennáll, és a világleírások sokfélék és egyenértékűek.

A Teremtés hagyatéka című prózai műve először 1997-ben jelent meg, melyet 2012-ben újraírt. A főhőse egy huszonéves tanárjelölt. A mű helyszínei között találjunk a szülővárost, Debrecent és Budapestet is. Az utcák fokról fokra változnak. A gyerekkori emlékek és világváros zaklatott nappalai és éjszakái elevenenek meg, mikor mélyebbre fúrja magát a város szövetébe. Novellái arról győzik meg az olvasót, hogy ismeri az élet apró dolgait, az utcák mikrokozmoszát, tehetséges a részletek megmunkálásában.

A 2010-es években jelent meg a Legkisebb jégkorszak című drámája, melynek minden sorát Budapest ihlette, de mégis teremtett világ, ahogy fogalmaz róla. Szabadon kezeli a valóságot. Alapélménye az 1987-es hóhelyzet, amikor minden megbénult. Egy korosztálynak még nem volt ilyen élménye, ők nem ismerik azt, hogy átmegy a front a falun vagy városon, nem ismerős az a fogalom, hogy az ostrom alatt milyen volt az élet, mit jelent, hogy nincs kenyér vagy a hetedik határba kell érte menni, mert esendően működnek a szolgáltatások. Téli könyvet írt. Úgy véli, hogy semmilyen életanyag nem trash önmagában.

A történet során befagy a Duna, és megnyílik a síparadicsom a Svábhegyen.
2019-et írunk, Európát és benne Magyarországot az izlandi vulkánok heves aktivitása nyomán bekövetkező globális lehűlés keríti hatalmába. Mátrai Ágoston, a Protokoll immár révbe ért főszereplője, konzulként dolgozik Reykjavíkban, ám amikor a mindent beborító hamufelhő miatt evakuálják a lakosságot, haza kell térnie Budapestre. A vulkáni tél lassanként beköszönt Magyarországra is. Azt figyeli, miként birkózik meg a magyar társadalom a váratlan katasztrófahelyzettel.

Miközben a felső középosztály fényűző díszletek között zajló kényelmes életét felborítani látszanak a hó és jég alatt is forrongó szélsőséges csoportok. Mi történik, ha csődöt mond a logisztika, a pénz sem bizonyul hathatós cserealapnak a túléléshez?

A Legkisebb Jégkorszak korántsem utópisztikus látomás, hanem képtelenül valóságos korrajz a közeli múltunkról, jelenünkről és egy elképzelt jövőről. Térey János verses epikájának nagy lélegzetű, összegző alkotása, a szeszélyes európai apokalipszis hótól és jégtől szikrázó költészete – ahogy olvashatjuk a kiadó ajánlásában.

Térey a verses regény műfajával hiányt tölt be, mert minden feltétel fennáll hozzá: hanyatló korszakban élünk, kellően zavaros a közélet, és van szerelem – ahogy fogalmaz. Írói útja éppoly váratlan témákkal teli, mint hősei kiszámíthatatlan sorsa, kalandozása. Vonzódik a lelki indítékok által vezérelt hősökhöz. Kedvenc figurái szabálytalanok. Nem kapcsolódik elmeszesedett irodalmi irányzatokhoz, merészen szatirikus, felismeri a világban a bizarr kisiklásokat. Realista írásai gyakran billennek át mesébe, de hozzák magukkal a valóság ízeit. Időnként újragondolja, újraírja műveit, úgy gondolja, ha Caravaggiónak szabad volt belejavítania festményeibe, akkor ő is megteheti.

Térey művei tudatosan épített alkotások. Egy másik dimenzióban láttatja a magyar hétköznapok élményvilágát. Hősei közül többen műről műre vándorolnak, de igazából nincsen múltjuk. A jelenre figyel, időkivágatoknak is értelmezhetjük írásait. Tetszőleges időválasztás jellemzi, a történetnek nincs kezdőpontja, egyszerűen csak belépünk, aztán egy ponton otthagyjuk. A kulturális értékeire vigyázó emberiség képviselője.