Tettek és kockázatok a pokol köreiben

Ha a viszonyok nem valósak, az ember sem lehet azzá.

Faludy György önéletrajzi regényeiről

Faludy György a világ nyugodt szemlélője és éles tollú kritikusa, a zaklatott múltszázadi történelmünk tanúja, eszméit védő humanista, az érzések, vágyak, szenvedélyek, gondolatok átélője és ismerője. A többségtől eltérő utat járt a magyar irodalomban, az újságírásban. Harcolt benne a szabadelvűség a nyárspolgári neveltetés értékrendjével. Fiatalon a magyar költészet aranybetűs lapjaira került. Első nagy sikerét a Villon balladák fordítása - illetve átköltése - hozta számára 1937-ben. Ezek saját versek voltak Villon modorában. Egyik napról a másikra ismertté tették nevét szabadszájú művével. Némelyik kortársa fanyalgott is megjelenésekor, de azóta több mint negyven kiadást ért meg.

Az önéletrajzi kötetekben viszontagságos sorsról olvashatunk. Egyéni életét, történeteit, eseményeit sorolva a szerző számot vet a magyar történelemmel is. Pokolbéli víg napjaim című kötete a szabadság és az élet dicsérete a fasizmus és kommunizmus bugyrában. Először angolul jelent meg, és nagy sikert aratott. Folytatása, a második rész, a Pokolbéli napjaim után a recski ’53-as szabadulása és az ’56-os magyar forradalom időszakát írja le a menekülésig, az újabb emigráció első néhány évéig. A harmadik kötet, a Pokol tornácán negyed évszázadot fogja át. Máltától, Kanadán át egész Magyarországig. Bámulatos aprólékossággal emlékszik átélt vagy olvasott történetekre, regényekre, alakokra és városokra, szokásokra. Szellemi és érzelmi hátteret is ad az írásoknak. Ismerte a pesti linkség különféle formáit, átélte a bolsevista trükköket és pápista cseleket, miközben fente rá a fogát a világ, a fasiszta és a kommunista hatalom egyaránt. Sokáig a nevét sem volt szabad kiejteni Magyarországon, hiába élt a köztudatban, nem hathatott szelleme.

Különleges helyet és szerepet tölt be a trilógiában a recski fogolytábor, ami felfogható egy tanulmányútként is a Szovjetunióban. A munkatábor gyötrelmeit a szellem erejével élte túl. Az elviselhetetlen körülményeket, a nehéz fizikai munkát, a veréseket, a kínzásokat és az éheztetést az esti beszélgetések, filozofálgatások ellensúlyozták és mentették meg életét.
Bátor volt embernek és írónak egyaránt. A sors folyton szerepjátékra kényszerítette, ő pedig az ördögi viszonyokra ördögi tréfákkal, néhol megbotránkoztatással válaszolt. A világ nagy csavargója lett. Amerika, London, Párizs ismerős helyszínei életének, ahol azt is megtanulhatta, hogy a magyar pletyka nem ismer határokat, képes behálózni a világot. Emigrációjában csak a magyar nyelv volt a kísérője. Kamaszlelkű bolyongóként élt, akinél a valóság eggyé vált az általa elképzelt világgal. Úgy tartotta: a költőnek az a szokása, hogy azt, amit hisz, azt megírja, függetlenül attól, hogy mi fog történni. Volt marokkói menekült, amerikai katona, az ÁVO foglya, a semmi helytartója, recski elítélt, egyetemi tanár a tengerentúlon, szamizdatban terjesztett költő, emigráns újságszerkesztő, a dal versforma mestere, legvégül a századforduló magyar írófejedelme lett.

Emlékezéseiből kiderül, hogy nem csak saját gondolatait követte a beszélgetések során. Képes volt kikövetkeztetni partnere céljait, elveit és szándékait is. Azt is hamar megérezte, ha a halál a környékén kódorog, mint Bosch vagy Brueghel középkori képein. Úgy vélte, a világban a dolgok lényege jobban hasonlít az ő képi világukhoz, mint Botticelli angyalaihoz, mert soha nem hagyhatjuk figyelmen kívül az emberi aljasságot és butaságot. Nálunk gyakran vált pokollá az élet. Errefelé gyakran előfordult, hogy nehéz volt szeretni a hazát, mert idegenek diktálták az életfeltéteket, vagy a nekik gazsulálók tették hamissá vagy lehetetlenné a szellemi és testi életet. Az ország gyakran került a pokol szélére, mert szimpatizáltunk az ördöggel. A környezet ilyenkor öngyilkosságra csábító volt, a létezés peremén, mert a kínlódás legtöbbször értelmetlennek tűnt, de a szellem segített túlélni a borzalmakat, a megaláztatásokat.

Nem kötött egyezséget se nyílt, se puha diktatúrákkal. Hamar felismerte a zugprókátorok, provokátorok és besúgók piperkőc mosolyában az igazságot, de látta a spiclipátosz baszilikuszainak szemében a fondorlatosságot. Nem volt soviniszta, de nem is kommunistáskodott. Liberális-szociáldemokrata volt. Faludy tudta, hogy csak a dunai konföderáció és a megbékélés lehet az egyetlen cél errefelé. A polgári mentalitás szolgált iránytűként tetteiben. Gondolkodása és zsidó származása miatt ellenség volt a II. világháború előtti Magyarországon, az emigráció mentette meg életét, hogy ne jusson húga sorsára, akit a Dunába lőttek a nyilasok. Szociáldemokrata nézetei miatt imperialista kémnek, ügynöknek, árulónak nevezte a kommunista hatalom. A kádári Magyarország hivatalos közgondolkodásában, mint ahogy Puskás Öcsi, ő sem létezett.

Gyűjtötte a szárnyra kelt legendákat és csodákat. Néha a társdalom előtti időre tért, amikor még csak kezdődött az élet a földön. Fantáziája szabad játékával meghatározó ismerős arcokat idéz fel írásaiban, történeteket részletez, bonyolít, néha megtold, vagy kisimít, találkozásokkal, politikai és esztétikai vitákkal, meneküléssel, fogsággal, napkeltékkel, szerelmekkel, utazásokkal sivatagban, tengeren, levegőben, tájakkal, épületekkel, ételekkel, életekkel de legfőképpen emberekkel kapcsolatban. Helyzeteket, szereplőket, kalandokat ír nekünk fel a történelemből.

Tisztelte a törvényes és az alkalmi kapcsolatok minden fajtáját bármilyen neműek is legyenek a párok. Fiú-és lányszerelmekkel vegyes életet élt. Őszintén írt saját és mások szerelmi kalandjairól. A lány és fiú szeretők közt négy felesége volt. Kedvelte a szép testű, nemes arcú fiúkat és lányokat. Köztük megismerjük a szép Valit, első feleségét, aki igazi kékharisnya volt, és belelátunk Zsuzsa, a második feleség lelkébe is, akinek a szeretkezés hideg lökdösődés volt, aztán a névházasságot állampolgárságért kérő Lillyt, aztán Fannyt, az utolsó szerelmet.

A XX. század nagy mesélője volt, és őszintesége adja írásainak aranyfedezetét. Nála az irodalomban a fantázia győzött a realitás fölött. Magyar szokásokkal és őrültségekkel élt. Mindig találhatunk írásaiban elmélkedésre, elgondolkodásra késztető részeket. Élete példa arra, hogy a szellemet nyomorító erők nem maradnak örökké erősebbek a szabadságvágynál. Ő megpróbált ott is szellemi életet élni, ahol nem lehetett. Nála a hitelesség a hír része.

Faludy akkor tért haza, amikor abban hittünk, hogy vége a jövő nélküli államosított jelennek, a szürke szellemi és gazdasági egyhangúságnak, a szolgalelkűségnek és tehetségtelenséget díjazó kornak, ahol a nagy idea fontosabb volt a valóságnál. Akkor abban hittünk, hogy a józan közvélemény kényszerítő ereje emberséges viszonyokat teremt, ahogy az a skandinávoknál szokás. Akkor vált világossá mindenki előtt, a kommunizmus nem tűr demokratikus reformokat. Élete végén elégtételt kapott a sorstól, elismerték irodalmi értékét. Szabadon olvashatták verseit, előadásokat tarthatott itthon is. Szabadon élhetett, szókimondóan, itthon is.

Megtanulhatjuk tőle, hogy mindnyájunknak más a szépségideálja, de az általános igazságokban egyetérthetünk, azok megdönthetetlenek: az éhhalál ellen az egyetlen orvosság a táplálkozás, és kis nemzet ne támadjon meg nagyot, és a világban nem csak az az egyetlen baj, hogy eltűntek a virágparfümök és helyükre a kátrányból készült mesterséges illatszerek kerültek.

Faludy soha nem vesztette el érdeklődését a szellemi dolgok iránt. Érzések, vágyak, gondolatok nagy ismerője volt, ismerte a pesti flaszter jellemzőit. Átlátott a szitán, látta, hogy a szocializmus megpróbálta eliminálni a boldogtalanságot, a vasúti szerencsétlenséget és a rákot is. A valóság helyett az ideában kellett hinni. Olyan társadalomban éltünk, amelyik elbutított, eltompított, korrumpált és züllésre kényszerített. Faludynak kutatóként módja volt ezt vizsgálni, mint vízalatti búvárnak a tenger mélyét, élőlényeit, szokásrendjét az ott megbúvó roncsokkal. Ismerte az általános és mindenkori elhülyülés roppant országútján bolyongó tömeg gondolatait, ösztöneit.

Úgy vélte, csak a társadalom változik, gondolkodásunk nem. Egy jottányival sem vagyunk közelebb ahhoz, hogy megtaláljuk a feleletet, mi az élet értelme. Még mindig Platonnál, Buddhánál tartunk. Az ember önmaga célja, és csak a társadalmi megbékélés lehet az egyetlen helyes út errefelé. Az írásról úgy gondolta, hogy mindhalálig kitart már amellett, hogy a vers, a nyelv más kifejezési formáitól elütően, zeneileg hatásos, mágikus szavak összjátéka; szavaké, melyek szótári jelentésüknél jóval többet tudnak felidézni. Mindegy, hogy érzelmeket, víziókat, hangulatokat fejeznek ki, vagy még ezt sem. Varázslatuk lényege, hogy elbűvölik az embert és nem hagyják magukat elfeledtetni; földi útravalónkul szolgálnak, akár könyvben, akár fejben.

Élete a könyvek iránti alázatban telt, úgy tartotta, ezek a józan ész terjesztői. Faludy művei segítenek abban, hogy elemezzük a múltat, esetenként bevalljuk, de ne hagyjuk megsemmisíteni. Jó látni, hogy akadtak olyan szellemi áramlatok és jelentős gondolkodók, akik differenciáltan, európai szemmel látták múlt századi világunkat, még ha erről itthon keveset is tudhattunk, mert ránk telepedett világunkban egy eszmerendszer fura szokásaival.

Életének menete tele volt rendkívüli eseményekkel, szüntelen üldöztetés és menekülés volt a sorsa: végigvándorolta a négy kontinenst. Ha a modern magyar költészetnek van Odysseusa, az minden bizonnyal ő, aki nemcsak a messze tengereket járta be, hanem a huszadik századi történelem mitologikus szörnyetegeivel is találkozott, szinte mindent látott, mindent megtapasztalt, amit a mögöttünk lévő kaotikus és kegyetlen évszázad hozott – írta róla Pomogáts Béla.

Novák Imre

         Novák Imre

 

Születési hely Veszprém, idő 1953. szeptember 21.

Lakcím Budapest 1145 Thököly út 135.

3 gyermekem van: Dóra, Laura, János.

Utolsó munkahelyem: Józsefvárosi Polgármesteri Hivatal. Nyugdíjas vagyok.

Tanító, magyar nyelv és irodalom tanári, közoktatási vezetői, pedagógia tanári és pedagógiai előadó szakos, közigazgatási szakvizsgát tettem.

1978-ban Zuglóban kezdtem tanítani az Álmos vezér téri Általános Iskolában. Magyartanárként színházi előadásokat, iskolaújságot, iskolai tévéműsort készítettem tanítványaimmal, és szívesen vettünk részt tanulmányi és kulturális versenyeken. Az ELTE magyar nyelv és irodalom tanárképző karának gyakorlatvezető tanáraként is dolgoztam.

1993 őszétől - egy kisebb megszakítással - a Józsefvárosi Önkormányzat oktatási, közművelődési és sport ügyeivel foglalkozom. Munkám során hazai és külföldi iskolákkal ismerkedhettem meg, szervezhettem szakmai tanulmányutakat, intervizítációs programokat.

Pedagógiai szakértőként több önkormányzatnak, illetve tanácsadó cégnek készítettem pedagógiai szakvéleményt, elemzést az intézmények működéséről. Több előadást tartottam minőségirányítási rendszerek működtetésének ismertetéséről, illetve intézményi minőségbiztosítási rendszer kiépítésében is részt veszek.

Szívesen dolgozom a magyar oktatásügyben, közművelődésben és a sport ügyeinek szervezésében, mert úgy gondolom, hogy a magyar kultúra és művelődés ügye mindnyájunk fontos kérdése és tevékenységi terület jövőnk érdekében.

2000 őszén a XII. kerületi Pedagógia Szolgáltató Központ igazgatóhelyettese lettem. Feladatom volt a kerület szakmai munkáját összefogó szaktanácsadók, tantárgygondozók tevékenységének szervezése, irányítása. Tapasztalatokat szereztem a munkaközösségek szakmai életéről, szakmai munkájuk hatékonyságának növelési lehetőségeiről. Két alkalommal is Budai Oktatási Napok címmel pedagógiai napokat szerveztem az elmélet és gyakorlat kapcsolatáról, illetve a tanórai munka módszertanáról.

Több mint negyven éve jelennek meg írásaim, elsősorban pedagógiai témákban, illetve több kiadvány írója és szerkesztője voltam.

A nyolcvanas évek elején a Napjaink és Gyermekünk című lapok megjelentették novelláimat. Aztán a Mentor és az Újkatedra című pedagógiai lapok munkatársa voltam, de jelentek meg riportjaim, tanulmányaim írókról, költőkről, illetve képzőművészekről és egyéb publicisztikai írásaim, valamint verseim, novelláim a Köznevelésben, a Versmondóban, az Új Pedagógia Szemlében, a POLISZ-ban, a Napszigetben, a Népszabadságban, az Élet és Irodalomban. 1989-ben saját kiadásunkban megjelent egy haikugyűjteményünk két szerzővel közösen.

2004-be felvételt nyertem a MÚOSz–ba.

2010ben Bólya Péter-díjat kaptam.

Novák Imre                         Közelképek és aranyfedezetek

Álmodó színes

Falevelek merülnek

Téli halálba.

A nappal vére

Finom és egyszerű nő

Lelkére csordul.

Pogány örömmel

Az őrület madara

Szökőkúttá vált.

Sírcsonkok mellett

A forrás jéghalálba

Merevedett arc.

Tótükre szürkül,

Az erdő és a mezők

Esőbundában.

Elszáradt levél

Tovább hullik az erdőn

Vérző farönkről.

Vörös ikreknél

Gáz, gőz, füst, parázs tör fel.

Ház dől most házra.

A hegy lábánál,

A völgy közepén mocsaras

Tavak születtek.

Erdőhatáron

Hasadék, felhőkatlan

Ködspirált lövell.

A nap rásütött.

Lepkepár egymást fedő

Árnyékában várt.

Húzza a nyelved.

Élet vize az ecet.

Fanyar és bizarr.

Spárgafonatban

Ha alázuhanok majd,

Ki szövi tovább?

Szótagok, szavak,

Az idő megfojtása

Tizenhét álom.

Gőzölög a táj.

Köd ritkítja az erdőt.

Levélkavargás.

Hol jött vagy ment,

Fűrészféle alak volt,

Csak jött, ment, jött, ment.

Víz színe remeg.

Az eső köröket szúr.

Üres felület.

Vízen fűnyaláb.

Szilfák hosszú árnyékán

Úszó szigetek.

Nyugtalan szellemét

Az akusztikus térben

Emlék kísérti.

Sziklás hegy előtt

Egy csiga is elindult.

Felér a csúcsra?

Égi vonalon

Szaladgál a képzelet,

Mikor szóródik.

Karddal nyert folyók

Zúgásán mindenki ért.

Keselyű les föntről.

Őrzi elszáradt

Virágok sziromporát

Az elszáradt fű.

Árnyékok, formák

Kedvesed hasonmása

Szirénhangon szól.

Szádban cseresznye

Napfény, eső, szél, halál.

Csak egy nap telt el.

Messzi a közel.

Mily világos a homály.

Kuszán egyszerű.

Gazdag, csinos táj.

Az élet nem vetélytárs.

Szerelmed alkot.

Ha kibírom a

Földi létet, akkor a

Pokol is jöhet.

Nem értem magam.

Összedolgoztuk magunk,

Majd kettévágtuk.

Ördögűzés folyt.

A halál nevű képlet

Fogásaival.

Csendes pillanat

A partra lépő folyó

Életcsuszamlás.

Esti káprázat,

Tűz, víz, légáramlat jön.

Villám csap bele.

Kiváló debatter.

Kiugrott apácák közt

Cinizmust hirdet.

Fény sehol, mégis

Éles és tündöklő arc.

Önmagában nő.

Bűbájfotókon

Piros mellbimbójú nő.

Tériszonyom van.

Árnyam növekszik,

Ördöggel szimpatizálva

Hínár, víz fon át.

Csendes pillanat,

A partra lépő folyó

Életcsuszamlás.

Ördögűzés folyt

A halál nevű képlet

Fogásaival.

Nem értem magam.

Összedolgoztuk magunk,

Majd kettévágtuk.

Gazdag, csinos táj.

Az élet nem vetélytárs.

Szerelmed alkot.

Ha kibírom a

Földi létet, akkor a

Pokol is jöhet.

Messzi a közel,

Mily világos a homály,

Kuszán egyszerű.

Szádban cseresznye.

Napfény, eső, szél, halál.

Csak egy nap telt el.

Árnyékok, formák,

Kedvesed hasonmása

Szirénhangon szól.

Őrzi elhervadt

Virágok sziromporát

Az elszáradt fű.

Karddal nyert folyók

Zúgásán mindenki ért.

Keselyű les föntről.

Apró lökések,

Vénámba hajórajok,

Halcsontok döfnek.

Madaras ágak

Átaludták a telet,

Vízbe bámulnak.

Víz selymesedik.

A nap szemérmetlenül

Eléget mindent.

Nem élő, nem holt.

Alaknélküli voltunk,

Vagy mindkettő.

Holtak szájában

Homok, kő, giliszta, föld.

Hús, gyümölcs után.

Nézett, mosolygott.

Csak egy test akart lenni

Az életemben.

Farönkfej nyoma

Táncoló alakokkal,

Életrajzokkal.

Fák hajladoznak.

Szél bújt el az erdőben.

Onnan jön vissza?

Téli éj gondjai:

Átkozott féltékenység.

Sápadt hold néz.

Dögcédulám már

Gyerekeim játékszere.

Apámé sehol.

Nap napra csúszik.

Vagyunk, a holnap nincs itt.

Túlélők leszünk?

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned