Távolsági beszélgetés

Jagos István Róbertnek – nekrológ helyett
Jagi

Jagos István Róbert - számunkra Jagi - nemcsak pályatársunk, de barátunk is. Ha a nyelvtani múlt időt használom vele kapcsolatban, az a konvenció, közmegegyezés, ha valaki már nincs velünk. Véleményem szerint nem akart meghalni, az internetes felületek által biztosított talmi népszerűség csak ráerősített a gyógyszerek okozta késztetésre. Ismert mellékhatás, amit a kezelésnél figyelembe kellett volna venni. A szokásos jelzéseken túl, amit egy beteg a környezete számára többé-kevésbé nyilvánvalóvá teszi a talajvesztettséget, Jagi ki is mondta!
De írásomnak nem célja etikai vagy orvos-etikai kérdések feszegetése.
" Tegnapi krizis csoport témája az öngyilkosság, mint zsarolás. Mennyi lelkiszegény ember hiszi még ma is azt, hogy ez így van. Az empátiájukat félúton elhagyták valahol." - írja Jagi a Facebookon. Ez árnyalja, de egyben egyértelműsíti a képet.

Mint fáradhatatlan szervező, számos kisebb nagyobb csoportunk házigazdája volt. Irodalmi felolvasásokat szervezett és közvetlen hangú, vidám beszélgetésekre invitált.

 

 

 

Valamelyik szegedi irodalmi estem után, amelynek beszélgetőtársa és szerkesztője Ági volt, Jagi felesége, elmentünk a Somogyi utcán, kiállított és kocsmaként működő hetes villamos mellett, egy másik kocsmába beszélgetni.


Ez a régi villamos – vágányok nélkül – annyira jellegzetes kép, hogy arra jártomban felidézte annak az estének hangulatát. Most már jelképes utazásra is alkalmassá tetted, Jagi!

Természetének és sorsának egyediségét a költészete becsatornázta, utat adott. Más megközelítésben, nem lehetett volna költőegyéniség, ha ki nem használja ennek lehetőségét. A hétköznapiság nem koptatta el, életének volt egy olyan metszete, amelyhez nem férhetett. Költészete így lezáratlanul egész, életmű.

Miközben élte az életét, amely a valóban nehéz gyerekkor terheit mindvégig hordozta. Amíg az élet számára nem lehetett könnyű, annak ellenére, hogy tudatosan képezte magát, fejlesztette a költészetét és nem magányos farkasként kellett küzdenie, a költészete ebből a forrásból is táplálkozott. A másik, a rá jellemző életöröm és őszinteség.

Jagi vidám fickó volt, esetleges korábbi válságaira nem utalt a viselkedése, amelyben a megszokottnál talán magasabb amplitúdójú érzelmek domináltak. Vagyis az átlagember számára megszokottól kissé erősebben reagálta, követte le az élményeket és történéseket. Mi is elfelejtettük a társaságában, hogy lehetnek az életnek útvesztői.


Nem fogadom el, hogy a sors és a pálya eleve elrendelt volna, a készségek azonban ablakot nyithatnak a világ olyan szegleteire, amelyek mást nem érintetnének meg, észre sem venné.

" Jagos István Róbert új verseskötetének már a címe is keménységet, markáns hangot ígér" - kezdi kritkáját dr. Bakonyi István irodalomtörténész. A kötet címe: Emberkáromlás.

" Játék, keserűség, fájdalom és a remény egyaránt átitatják a Jagos-versek világát. [...]" kiküzdötte egyéni, személyes hangját. A tehetség eredményeit. A tisztaság jegyében. "

" Tiszták, kemények és őszinték a szerelmes versei is. (Záróra táján, A hajnalokban nincs semmi jó) A táj sivár és rideg, a hajnal nem az a napszak, ami sokaknál ennél pozitívabb dolgokat jelent. A Téli út egyik sora szerint „Megfagyott csillagok az égen…”
Itt sem nehéz észrevennünk a rokonságot József Attila szellemiségével, az űrhideg világ kapcsán. Közben érezzük: fájóan szép ez a líra, egyértelmű a létértelmezése is. Visszapillantásai olykor-olykor melankolikusak, a megszépítő messzeség is erőt vesz rajtuk. Ugyanakkor kétségtelen az is, hogy erős az igazságkeresés szándéka." - folytatja nálam avatottabban az irodalomtörténész az Emberkáromlás című legutóbbi kötetét elemezve, az érett költőt a szakma számára felfedezve.
Nekünk a legújabb versek szomorú leltárja jutott, hogy elhelyezzük az életmű folyamatában.

A" Megmászni mindent amit lehetett./Végül zsebre tett kézzel elköszönt./Átlátszó testét körbekárogták a varjak." írta február 2-án Képmás című versében Jagi.
Ugyanott olvasható egy további verssor: " Rájött nincs már mit keresnie."
Azonban, mint immár tudjuk az egyes szám harmadik személy csak eszköz a tartalom üzenetét eltávolítani a személyességtől.

Az „önmagam kényszerzubbonya vagyok”(JIR: oldódás 2018. január 27. 13:06) erőteljes önvallomás, amelyet bevezet a két kezdősor: „csendem köre egyre szűkül/a zajok forradalma sarokba hajt”, amelyek világosan hallucinációkra utalnak! A vers művészi színvonala kétséget kizáróan megüti a Jagira egyébként is jellemző magas szintet. Az erős képek és sorok szövete – tartalmilag sokkol ugyan – az ínyencet gyönyörködteti. Február 8-án cím nélküli versének kezdő sorait idézem: „Lassan sorvad el az idő/Önmaga által/Csakúgy ahogy én/Késleltetem a halál uralmát.” A megírásának illetve közzétételének időpontjára érdemes odafigyelni. De rövid is volt a késleltetés, tényleg alig egy versnyi idő (!), amivel indokolta. Míg egy héttel korábban még „önmaga kényszerzubbonya”, itt már „a halál uralmát”említi.

Utolsó verseihez - abszurd ilyet állítani a pályája felfelé ívelésének, sajnos elszalasztott pillanatában - leegyszerűsített, tárgyiasított, de a minimal art-tal össze nem tévesztendő stílus is megjelent, egyes sorokban feltétlenül. Valószínűleg a végletes helyzet nem igényelte a költői játékosságot.
Ennek a korszakának kevésbé végletes perceire jellemző versének teljes szövegét idézem, mintegy ellenpéldaként:

"Kérdések
Hányan szeretnek tiszta szívből
Annyira, hogy az már szinte fáj.
Akik megérintenének akkor is,
Mikor nem lehet, akár mindenen át.
Lesz -e még ki megfogná kezem,
Ezt az életet elvevőt,
Ezt a fájdalomtól érdes
Ártatlan gonosztevőt?"

Álljon itt - stiláris párhuzamként - az őt felnevelő nagyanyjának címzett korábbi lírai vallomása:

"Jagos István Róbert: Bennem él(sz) – Maminak
Halvány tükörkép szépíti
őszes kontyodat, mint mostani tél
a tegnapból visszaültetett fenyőt.
Édes szavaid pillámra hulltak akkor,
és szerettem arcodon az összes
barázdált redőt, amit ráéltél
hetvennégy év alatt.
Látod, nekem is megszaladt,
s bár még csak harmincnyolc leszek,
arcomon ráncok és szememben kráterek,
de még látom tükörképedet.
Bennem él
– felkapart gyermekemlékezet.

2012. január 28.
szombat 20:53"


Ha Jaginak üzenhetünk valami hasonló jutna eszünkbe, valami tükörképéhez beszélnénk, hozzá, aki elbújt a tükör mögé és lát minket. Él.
Lát minket, akiket megtréfált, akiknek szerepet játszott, akiknek hiányzik a személyes jelenléte.


Rossz tréfa volt, Jagi! Fájdalmasan félresikerült tréfa.
(Radnai István)

 

 

Utoljára frissítve:2018. március 06., kedd 19:41
Radnai István

Bemutatkozás 2018-12-18

"Konok, komisz költő kell a kornak - Radnai István ilyen. Legalábbis első látásra ilyen. De ha jobban megnézzük a pattogzó álarc mögött szemérmes férfiarc rejtőzik.... " - írja rólam egyik szerkesztőm, Gyimesi László.

Ez a komisz ember 1939-ben született. Túlélte az ostromot, a forradalmat, két-három rendszerváltást - mindegyiket csak hajszálnyira úszta meg élve. Egyes epizódokra önéletrajzi alapú versekben és novellákban bukkanhat az olvasó.
Nálam a fikciói is a valóság része, szürreális vagy realista stílusban, ahogy téma megkívánja. Szeretek tömören írni, nem engedem a gondolatokat szabadjára, nem szaporítom a szót! A vers mégis önmagát írja, a novellát a történet logikája vezeti.
Pályám néhány évtizedre ugyan megszakadt, ami a publikálást illeti, de sajátos, önálló hangom folyamatosan épül. Kritikusaim szerint "az avantgárd és a hagyományos képviseleti líra elemeit sajátos egységbe összegyúrva" tartalmazza "a jelenkor társadalmi nyomorúságain keresztül a történelmi létvesztés válságáig mindazokat az egzisztenciális jelentőségű sorstapasztalatokat", amelyeket eddig megéltem majd' 80 év alatt. (Gyimesi L., Bertha Zoltán jellemzéseiből)
Eddig 9 kilenc kötetem jelent meg. Ebből 3 novellákat, prózai műveket tartalmaz. Folyóiratokban és a neten is jelen vagyok.
Tagja vagyok a Magyar Írószövetségnek.
Úgy érzem a jelen század szerzője vagyok, sem a látásmódom, sem a stílusom nem az elmúlt századokat idézik.
Kerülöm az öncélú, szélsőséges, hevenyészett írásmódot.

(Radnai István)

Köteteim - versek - Bűnkehely (2010), Tilalmak kertje (2012), Világtest a látható fényben (2013), Tűlevelű ünnep (2015), Jégbefagyott fény (2016), A bukás édessége (2017)
novellák – Valahol (2011), Aszalt kelkáposzta (2016)

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned