Hol van Rejtő Jenő?

RejtőJ

A válasz egyszerű. Itt van közöttünk. Itt van szóhasználatunkban, gondolkodásunkban, pedig igazságtalan az irodalomtörténet, a kánonalkotók sora az egyik legolvasottabb magyar íróval. Kerülik őt évtizedek óta, hiába a legidézettebb téma társaságokban egy-egy hősének kalandja, vagy mondása, mint a fűtőként és pincérként dolgozó Fülig Jimmy kalandja a malájjal, vagy Gorcsev Iván Nobel-díja huszonéves kora elején. Ezek mind generációról generációra szálló történetek. Közös szóhasználatot segítő mesék. Mindenki tudja, hogy Piszkos Fred, a kapitány mindig „kavarja” az eseményeket (egyesek legnagyobb sajnálatára). Török Szultán helyesírása élményszámba megy, még a leghátrányosabb helyzetű, sok gyenge helyesírást látott pedagógus is mosolyog, és nem nyúl toll után, hogy egyest adjon, vagy buktasson.

Rejtő Jenő rövid élete alatt számtalan könyvet írt. A legismertebbek a P. Howard néven napvilágot látott lektűrök, amelyek a hazai ponyvairodalom fejedelmévé tették.

1905-ben született Budapesten, a jelenlegi Terézvárosban. Apja Reich Lipót, nyomdai tisztviselő volt. Tisztes polgári létben nevelte három fiúgyermekét. Jenő iskoláit a környéken végezte. A Kertész utcába járt, de kicsapták a polgáriból, mert szájon vágta egyik tanárát, aki zsidózott, ahogy ma egyesek mondanák, antiszemita megjegyzéseket tett rá. Életéről keveset tudunk, inkább anekdoták, legendák maradtak fenn róla.

A pesti kávéházak világából indult élményszerző európai csatangolásra, miután elvégezte Rákosi Szidi színiiskoláját, ahol egy előadáson, balszerencséjére, a Budai Színházban beteghordóként elejtette a kor jeles művészét, Törzs Jenőt.

A bivalyerős Rejtő előbb Berlinben, a híres rendező, Reinhardt mellett tanult, majd lovakat csutakolt Hamburgban egy magyar zsoké mellett, azután hamisított illatszerekkel kereskedett Párizsban, vagy Hamburgban, vagy nem. Sok titok, bizonytalanság jellemzi regényes életét. Később heringet is halászott Svédországban, építőmunkás volt Genovában, majd napszámos egy vándorcirkuszban, gobelin-kereskedő Zürichben, de volt potyautas Oranba is, vagy nem.

Hazatérte után a Japán Kávéház volt a törzshelye. A pénzzel nem tudott bánni. Ha volt, szórta, ha nem volt, akkor kereste. Volt időszak, amikor kétezer pengőt is keresett, de vonzotta a kártya és a rulett. Ezeken lehet nyerni, de veszteni kötelező. Budán, egy elmegyógyintézetben tartottak fenn neki egy szobát, ott lakott. Amikor rosszul állt, a pincérnek kéziratával fizetett, aki a szerkesztőségben váltotta azt pénzre. Így hitele mindig volt Rejtőnek.

A kikötők, és a Kelet, meg a Szahara nagy ismerője lett. A feketehumor jellegzetesen pesti értelmiségi, kicsit cinikus, gyanakvó, intellektuális alakja jelenik meg írásaiban. Azt vallotta, hogy „nincs a dolgok között okszerű összefüggés” és minden mögött tanulságos következtetések húzódnak meg. Például Senki Alfonzt a világ valamennyi államából kitiltották, és a legnagyobb titokban tartózkodhat csak a Földön. (Főleg éjszaka.)

Megfogalmazásai frappáns telitalálatok. Rá és figuráira szűkszavúság jellemző. Hőseinek belső világa másodlagos számára. Nem az emberi lelket kutatja, nem elemzi a belső rezdüléseket, hanem a tényeket mondja, a cselekményre összpontosít, az értékelést ránk bízza. Kitűnően ébren tartja az olvasókedvet. Történetei sok helyszínen játszódnak, tele izgalmas kalandokkal.

Hősei különféle alakok, de mindegyiket valamilyen tehetség jellemez. Vagy nagy pofont tud adni, vagy Nobel-díjat „nyer” kártyán, vagy képes úgy kavarni a dolgokat, hogy megkaparint egy cirkálót. Rejtő szerint a világ viszonylagos, bármi megtörténhet, minden szándék és ambíció kérdése. Nála a helyzet mindig bizonytalan, nem boncolgatja, hogy hőse azért nem szól, mert nem mer, vagy nem tud.

Tudja, hogy a kikötőkben nem bürokraták élnek, ott nem a diploma számít, hanem a tudás. Hallgatni tudni kell, az nagy kincs. Ehhez nagyon ért hőse, doktor Kvasztics is, de ne lepődjünk meg, az orvosi titoktartás a gyógyulás feltétele. Rejtő a bűnőzökkel szemben sem helyezkedett túlságosan merev erkölcsi álláspontra, még a kémgyanús egyének esetében sem, hisz kinek nincs kisebb–nagyobb hibája.

A három testőrrel Afrikában járunk, Az elveszett cirkáló a görögországi Pireuszba kalauzol. A kikötői élet mindenütt változatos, hiszen ez az átutazók világa. Megérkeznek, rakodnak, mindig van náluk valami eladnivaló, általában nem a hivatalos utat bejárt vámszabályok szerinti. Rengeteg ott az áru, munka mindig akad, lehet rakodni, eladni, hajóra szállni és hónapokig utazni. Az ideérkező emberek sokfelé jártak már, ismerik jó néhány nép kultúráját. Sok hasznos dolgot tapasztaltak már, és itt alkalmazhatják ezt a tudás, tanulnak is egymástól. A kikötők napról napra változnak. Az egyik hajó jön, a másik megy. Mindig más emberek lakják, olyan ott az élet, mint egy szállodában, nem, mint egy bérházban. Vonzó világ, még akkor is, ha sok rossz szagú sikátor van a parton. Ott a nevek nem érdekesek, ezért írja Rejtő, hogyha valaki jól szurkál, azt „Bicskásnak” hívják, ha csúnya a bőre, ő a „Ragyás”, ha vörös a haja, akkor a „Rozsdás” nevet kapja. De ezek a nevek egy új helyen, új kikötőben már nem léteznek, eldobhatóak. Az eredeti név nem érdekes, néha nem is célszerű a használata egy-két korábbi stikli miatt, mert haragosa, irigye mindenkinek lehet. Ez a titokzatosság adja a kikötők egyik izgalmát, és ebben Rejtő különféle hősei otthonosan mozognak. Szabad emberek vágyakkal, tervekkel, korlátlan lehetőségekkel Van, aki úriember volt, van, aki az lett, és mindenki szerepe szerint viselkedik. Ha hajóparancsnok, akkor fehér kesztyűt húz.

Rejtő polgári nyelven ír az alvilágról, szóhasználata ebből a világból származik, meg a pesti flaszterról. Nyelvezetét leleményes szófordulatok jellemzik. A lopott holminak „ellenértéke” van, a verekedéshez érkezők „további ügyfelek”. A kocsmai veszekedés „vita” „gyanús elemek” között. A hajókatasztrófa megfogalmazása így hangzik: „kissé meglazult a túlnyomóan nedves időjárástól”. A halál „az elmúlás tiszteletre méltó aktusa”.

Rejtőnél papírja bárkinek lehet, és nem is akármilyen. Az ügyfél válogathat. Kaphat beutazásra, letelepedésre szólót. Lehet dán belgyógyász, angol petróleumkutató szabad kutatási engedéllyel, ajánlólevéllel. Árukat a veszélyesség és viszonylagosság határozza meg. Regényeiben a természet a legfontosabb szereplő, a trópusokon a legszigorúbb úr a járvány, a tengeren a víz, és másféle etikettet ír elő Afrika gyilkos klímája. Mindenkinek van, vagy lesz valamije, ha más nem idült maláriája.

Az ember kiszolgáltatott Rejtő művei világában, de az alvilági alakok sem rémisztik az olvasót, sőt megnyerik bizalmunkat. Mindenkiben találhatunk valamilyen értéket, szerethetőt vagy tisztelhetőt, és várhatunk tőle mulatságos megfogalmazást vagy cselekedetet. Regényeiben nem a hivatalos jog vezeti a hősöket, hanem az ösztöneik és az ököljog. Többnyire törvényen kívüli figurák élik az életüket a kikötőkben, az idegenlégióban, vagy egy kísértethajón. A túlélés ösztöne és a pénz hajtja őket. A pénz, amit nem is becsülnek igazán, hiszen életformájuk a csavargás, a kaland keresése. Nem akarnak változtatni, kocsmai beszélgetés és hajózás nélkül nem tudnak élni, ebben vannak otthon. Kártya, ital, verekedés, egy kis szerelem, és a nagy kaland iránti vágy tölti ki életüket. Az a legény, aki ebben jó, sikeres. Minden percben győztesnek kell lenni. Biztonság nincs, ellenben veszély van, hiszen távol élnek a jogrendtől. Az időnként megérkező rendőrség egyiküket sem nyugtatja meg, hiszen bármikor fejükre olvasható valamilyen korábbi félrelépés, stikli. Ilyen törvények uralkodnak: „az nevet, aki először üt”, és „egy igazság akkor is fontos, ha nincs semmi értelme”.

Hősei sötét rejtélyek felkutatását is vállalják, vagy önként, vagy parancsra. Minden hőse alapvetően lovagias, ha a pusztulás veszélye nem felejteti el vele a gáláns viselkedést, és ez gyakran előfordul az élet izgalmas szakaszában.

Különféle nemzetiségek képviselői akadnak össze írásaiban, és ebbe belefér egy orosz hússaláta is, meg az olyan fagottista is, aki az ital miatt elvesztette fúvóképességét, de ő is képes a nagyvilági élet illúzióját átélni. Mindenütt akadhat egy arab démon, aki táncokat lejt.

Alakjai kártyáznak, kockáznak, vagy kockáztatnak, közben isznak jó svunggal, estefelé verekednek, ezért a csehóikba a belépés díjtalan, de a kilépés bizonytalan. Közös jellemzőjük, hogy mindenki (a nagy) Levintől tanult, vagy tanulni fog főzni.

Mindenkinek van valamilyen mániája, vagy hobbija, amit nagyon komolyan vesz, amiért ölni is képes lenne, bár leginkább ő is élni akar. Rejtő ebben szigorú, senkinek sincs nyugta egy percre se. Harcolnia kell az életéért, nincs pardon, a cselekmény halad. Nem mindenki gondolkozik, tervez és cselekszik tudatosan. Gorcsev Iván - maga előtt is - ismeretlen okból kelt át a csatornán, aztán úgy volt vele, hogy lesz, ami lesz, de sokan igyekeznek kipróbálni a szerencséjüket, aztán nemritkán kiforgatják őket a vagyonukból, és akkor jöhet a revans, aztán néhány alakról revolverlövések formájában hallunk utoljára.

Mindenkinek van valamilyen különleges tulajdonsága. Senki Alfonz jól lát a sötétben, Privát Elek jól ismeri a titkos ládákat, Piszkos Fred folyton kavarja, Fülig Jimmy jobban pofozkodik, mint Muhammad Ali, bár ennek összevetésére sosem lesz módunk.

Egy háborús, gyilkoló korban nevetett a borzalmakon és saját kiszolgáltatottságán. A kor nem kegyelmezett neki, munkaszolgálatra vitték, hiába volt idegileg gyenge. A voronyezsi tűzvonalban halt meg 1943 újév napján. Utolsó szavait idézzük ide: ez az év is jól kezdődik.
Hősei titokzatosságával vetekszik irodalomban elfoglalt helye, ahol ő van is, meg nincs is.

fulig

Novák Imre

         Novák Imre

 

Születési hely Veszprém, idő 1953. szeptember 21.

Lakcím Budapest 1145 Thököly út 135.

3 gyermekem van: Dóra, Laura, János.

Munkahelyem: Józsefvárosi Polgármesteri Hivatal

Tanító, magyar nyelv és irodalom tanári, közoktatási vezetői, pedagógia tanári és pedagógiai előadó szakos, közigazgatási szakvizsgát tettem.

1978-ban Zuglóban kezdtem tanítani az Álmos vezér téri Általános Iskolában. Magyartanárként színházi előadásokat, iskolaújságot, iskolai tévéműsort készítettem tanítványaimmal, és szívesen vettünk részt tanulmányi és kulturális versenyeken. Az ELTE magyar nyelv és irodalom tanárképző karának gyakorlatvezető tanáraként is dolgoztam.

1993 őszétől - egy kisebb megszakítással - a Józsefvárosi Önkormányzat oktatási, közművelődési és sport ügyeivel foglalkozom. Munkám során hazai és külföldi iskolákkal ismerkedhettem meg, szervezhettem szakmai tanulmányutakat, intervizítációs programokat.

Pedagógiai szakértőként több önkormányzatnak, illetve tanácsadó cégnek készítettem pedagógiai szakvéleményt, elemzést az intézmények működéséről. Több előadást tartottam minőségirányítási rendszerek működtetésének ismertetéséről, illetve intézményi minőségbiztosítási rendszer kiépítésében is részt veszek.

Szívesen dolgozom a magyar oktatásügyben, közművelődésben és a sport ügyeinek szervezésében, mert úgy gondolom, hogy a magyar kultúra és művelődés ügye mindnyájunk fontos kérdése és tevékenységi terület jövőnk érdekében.

2000 őszén a XII. kerületi Pedagógia Szolgáltató Központ igazgatóhelyettese lettem. Feladatom volt a kerület szakmai munkáját összefogó szaktanácsadók, tantárgygondozók tevékenységének szervezése, irányítása. Tapasztalatokat szereztem a munkaközösségek szakmai életéről, szakmai munkájuk hatékonyságának növelési lehetőségeiről. Két alkalommal is Budai Oktatási Napok címmel pedagógiai napokat szerveztem az elmélet és gyakorlat kapcsolatáról, illetve a tanórai munka módszertanáról.

Több mint negyven éve jelennek meg írásaim, elsősorban pedagógiai témákban, illetve több kiadvány írója és szerkesztője voltam.

A nyolcvanas évek elején a Napjaink és Gyermekünk című lapok megjelentették novelláimat. Aztán a Mentor és az Újkatedra című pedagógiai lapok munkatársa voltam, de jelentek meg riportjaim, tanulmányaim írókról, költőkről, illetve képzőművészekről és egyéb publicisztikai írásaim, valamint verseim, novelláim a Köznevelésben, a Versmondóban, az Új Pedagógia Szemlében, a POLISZ-ban, a Napszigetben, a Népszabadságban, az Élet és Irodalomban. 1989-ben saját kiadásunkban megjelent egy haikugyűjteményünk két szerzővel közösen.

2004-be felvételt nyertem a MÚOSz–ba.

2010ben Bólya Péter-díjat kaptam.

Novák Imre                         Közelképek és aranyfedezetek

Álmodó színes

Falevelek merülnek

Téli halálba.

A nappal vére

Finom és egyszerű nő

Lelkére csordul.

Pogány örömmel

Az őrület madara

Szökőkúttá vált.

Sírcsonkok mellett

A forrás jéghalálba

Merevedett arc.

Tótükre szürkül,

Az erdő és a mezők

Esőbundában.

Elszáradt levél

Tovább hullik az erdőn

Vérző farönkről.

Vörös ikreknél

Gáz, gőz, füst, parázs tör fel.

Ház dől most házra.

A hegy lábánál,

A völgy közepén mocsaras

Tavak születtek.

Erdőhatáron

Hasadék, felhőkatlan

Ködspirált lövell.

A nap rásütött.

Lepkepár egymást fedő

Árnyékában várt.

Húzza a nyelved.

Élet vize az ecet.

Fanyar és bizarr.

Spárgafonatban

Ha alázuhanok majd,

Ki szövi tovább?

Szótagok, szavak,

Az idő megfojtása

Tizenhét álom.

Gőzölög a táj.

Köd ritkítja az erdőt.

Levélkavargás.

Hol jött vagy ment,

Fűrészféle alak volt,

Csak jött, ment, jött, ment.

Víz színe remeg.

Az eső köröket szúr.

Üres felület.

Vízen fűnyaláb.

Szilfák hosszú árnyékán

Úszó szigetek.

Nyugtalan szellemét

Az akusztikus térben

Emlék kísérti.

Sziklás hegy előtt

Egy csiga is elindult.

Felér a csúcsra?

Égi vonalon

Szaladgál a képzelet,

Mikor szóródik.

Karddal nyert folyók

Zúgásán mindenki ért.

Keselyű les föntről.

Őrzi elszáradt

Virágok sziromporát

Az elszáradt fű.

Árnyékok, formák

Kedvesed hasonmása

Szirénhangon szól.

Szádban cseresznye

Napfény, eső, szél, halál.

Csak egy nap telt el.

Messzi a közel.

Mily világos a homály.

Kuszán egyszerű.

Gazdag, csinos táj.

Az élet nem vetélytárs.

Szerelmed alkot.

Ha kibírom a

Földi létet, akkor a

Pokol is jöhet.

Nem értem magam.

Összedolgoztuk magunk,

Majd kettévágtuk.

Ördögűzés folyt.

A halál nevű képlet

Fogásaival.

Csendes pillanat

A partra lépő folyó

Életcsuszamlás.

Esti káprázat,

Tűz, víz, légáramlat jön.

Villám csap bele.

Kiváló debatter.

Kiugrott apácák közt

Cinizmust hirdet.

Fény sehol, mégis

Éles és tündöklő arc.

Önmagában nő.

Bűbájfotókon

Piros mellbimbójú nő.

Tériszonyom van.

Árnyam növekszik,

Ördöggel szimpatizálva

Hínár, víz fon át.

Csendes pillanat,

A partra lépő folyó

Életcsuszamlás.

Ördögűzés folyt

A halál nevű képlet

Fogásaival.

Nem értem magam.

Összedolgoztuk magunk,

Majd kettévágtuk.

Gazdag, csinos táj.

Az élet nem vetélytárs.

Szerelmed alkot.

Ha kibírom a

Földi létet, akkor a

Pokol is jöhet.

Messzi a közel,

Mily világos a homály,

Kuszán egyszerű.

Szádban cseresznye.

Napfény, eső, szél, halál.

Csak egy nap telt el.

Árnyékok, formák,

Kedvesed hasonmása

Szirénhangon szól.

Őrzi elhervadt

Virágok sziromporát

Az elszáradt fű.

Karddal nyert folyók

Zúgásán mindenki ért.

Keselyű les föntről.

Apró lökések,

Vénámba hajórajok,

Halcsontok döfnek.

Madaras ágak

Átaludták a telet,

Vízbe bámulnak.

Víz selymesedik.

A nap szemérmetlenül

Eléget mindent.

Nem élő, nem holt.

Alaknélküli voltunk,

Vagy mindkettő.

Holtak szájában

Homok, kő, giliszta, föld.

Hús, gyümölcs után.

Nézett, mosolygott.

Csak egy test akart lenni

Az életemben.

Farönkfej nyoma

Táncoló alakokkal,

Életrajzokkal.

Fák hajladoznak.

Szél bújt el az erdőben.

Onnan jön vissza?

Téli éj gondjai:

Átkozott féltékenység.

Sápadt hold néz.

Dögcédulám már

Gyerekeim játékszere.

Apámé sehol.

Nap napra csúszik.

Vagyunk, a holnap nincs itt.

Túlélők leszünk?

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned