Létezésünk viszonyai
Dobai Péter világa

Nem kritika, nem kisesszé, nem recenzió, amit írok, hanem inkább egy „olvasói” jelentés, ajánlás. Ajánlás Dobai Péter írásaihoz, kedvébresztő a gondolataihoz, elmélyedés keserű-száraz szavaiban, miközben vadregényes szellemi tájakon vezet minket, és az út során saját életének megírt változatairól fogalmaz.

Dobai Péter 1944-ben született Budapesten. Az Eötvös gimnáziumi érettségi után két évig tengerjáróhajókon volt matróz, aztán filozófia-olasz szakon szerzett diplomát, majd nyelvelmélettel, szemiotikával kezdett foglalkozni, aztán eljutott a filmig is. A szabadon burjánzó XX. század sodró individualizálódása jelenik meg írásaiban. Filozófiailag fogadja be a világot, a jó és rossz változásairól, és életről, halálról szól. Barbárul hagy nyomot bennünk. Rövid, szaggatott mondatai reteszek, rések. Szigorú tekintetű férfiak, múzeumszagú nők, nevek, tengerek, folyók vonulnak el előttünk, menetük az időn halad át. Minden titokzatos. A vizek rejtélye a medrük, a folyamok alatt temetők fekszenek, mind a múlt titkait rejtik, és az emlékek a titkos hajtóművek. Jó poéta módjára bolyong a reflexiók végtelenében. Történetei attól jók, amik következnek belőlük. Hagyományos novellaírói stílusa filozofikus tartalmat rejt. Írásaiban számtalan természettudományos és művészettörténeti utalásokat találunk.

Dobai Pest lírai krónikása. Lépten-nyomon előtör nála Budapest belvárosa egymásba olvadó impressziókkal. Képszerűen, részleteket kiemelően ír a Nagycsarnok, a Városliget, az Oktogon, a Harminckettesek tere környékéről, merész életű szerepelőkről, cipzárszerűen összekapcsolódó életekről. Aztán érkeznek a vitorlák és a mögöttük magasodó hullámok. Érezzük a tengeráramlatokat. Felbukkannak az egykori szerelmek, régi vagy jelenkori tájak. Hősei sorsát, mintha valami elrendelt végzet irányítaná. Versei belefordulnak belsője végtelenébe, mint akinek semmi nem kell, és ami történik, az ajándék. Műveinek belső szöveteiben rajzolt alakjait, szituációit jól jellemzik az őket körülvevő jelek. Nála jelenik meg, hogy korunk fundamentuma a dosszié, a nyilvántartás, és a diszkréció már csak kifejezés.

Dobai indulásakor az apák ifjúsága a háború volt a XX. század első felében. Ennek emléke áthagyományozódott a gyerekekre. Az ő világlátásukat is befolyásolta, innen a komor hang, a lét viszonyainak kutatása.
Első verseskötete 1973-ban jelent meg. Már induláskor pallérozott gondolkodásmód, európai műveltség, finom formaérzék és stílus jellemezte. Idegen volt tőle a zsúrfiúi magatartás. Sokoldalú művész, hiszen a Balázs Béla filmstúdióban – ami a kor tűrt filmkészítő műhelye volt – rendezett is. A hetvenes években, amely kollektív alkotás ideje volt, Halász Péter újszerű színháza vonzza, aztán a képzőművészet terén Erdély Miklós. Ők a magyar avantgarde hősei. Új művészi látásmódot hoztak. Ez egy váratlan kultúra volt, majd abbamarat, és csak a 90-es években éledt újjá. A hetvenes években róluk forgatott filmjei, nem jutottak túl a cenzorok rostáján.

A versek, filmek mellett regényeket is írt, majd filmkritikákat és szemiotikai tanulmányokat publikált. A műfajok nála dinamikusan egymásba folynak. Regénye lehetne vers, filmje esszéregény, jegyzete novella. Művészeti műfajok között hajózik, mint a matrózok. Életünk tapasztalt tengeri medvéjeként a szavak óceánján, sziklák között a jó és a rossz változásairól szól. Verseiben, prózájában ugyanaz a látásmód, világ jelenik meg. Szikár, tömör verseket ír, amelyek nem csak feszültséget árasztanak, hanem értelmük és súlyuk is van. Szóalkotásai is kifejezőek. Időnként hidegvaj arcok nézek ránk. A szájkodárda, téglaliget szavak jóval túlmutatnak az általuk felidézett képen.

Nem fél a szavaktól, otthonos velük. Tudja, honnan vesszük őket. A pesti flaszter szóhasználatát is ismeri. Kedveli a mellérendelő szóhalmozást. Versei csupaszítások, lebontja a szavakról a mindennapokban rárakódott kormot, hamut. A szavak értéke és egymásutániságuk ritmusa érdekli. Nyelvelméleti logika alapján fogalmaz. A nyelvi transzformációk izgatják, mert szólnunk kell egymáshoz, mert „ha nem értjük egymást, mit remélünk?”

Hol közelítő, hol távolító lencsével szemléli a világot. Hűvös természetességgel mesél az autóval a szippantyúzó kocsiba rohanó pár tragédiájáról, a Balatonba fulladt barátról, a háztetőről leugró építészről, a halál leckéiről. Nála koszorú lapul a csomagtartóban. A város földalatti akusztikáját figyeli, nincs benne erőszakos reménykedés. Tudatos szerkesztéssel rendezi emlékképeit, látomásait. Belelát a konfliktusok konténerébe. Látja azokat, akik az „utolsó szó jogán rohangáltak a városban”, s „csak úgy akartak szeretni, mint akit szeretnek.”

Bekalandozta a világot, így tájékozott idegenvezetőként kalauzol minket. Számtalan helyre és időbe eljuthatunk vele. Redl ezredessel a Monarchia világába, Mephistoval a fasizmushoz jutunk. Csontváryval a Nap sugarainak színeit járjuk be. Aztán hosszabb utazást teszünk Kubában, Havannába érkezünk, kiszállunk a pszeudo-New Yorkba. Olvashatunk buja, érzéki, dekadens hatásairól. A világtérkép böngészése és gazdaságpolitikai meditációk során Dobai Kuba forradalmát Robinson Péntekének forradalmának nevezi. Aztán a hajózás közben írt naplóját forgatva kikötőről kikötőre jutunk körbeutazva a Földet. Soknyelvű naplóbejegyzéseiből írta át magyar nyelvre a naplóját. Azt mondja, „az ember nem lehet annyira gyenge, hogy ne tudja elképzelni az életét máshol is.” Közben elgondolhatjuk, hogy a tenger tényleg élethalálharcot vív az emberi civilizációval.

Idealizmus, illúziótlanság, racionalizmus, rezignáció jellemzi hőseit, világlátásukat. Olyan alakokat találunk, akik „nem akartak operát csinálni saját életükből”, „akiknél a múlt múltat takar.” Olyanokról szól, akiknek „életük legsúlyosabb élményei mindig abból az észrevételről származott, hogy van valaki, aki más.” Az Én és Te alapprobléma áll Dobai műveinek középpontjában. Az ebből fakadó ellentétes érzések kifejezéséhez is ért. Hőseiben a „világ részletei nem állnak össze egy nyugodt pontba”, és a „lényeg nála kihűlve gubbaszt önmagában.”

Képalkotása, valóságlátása mikrorealista, asszociációkat ébresztő. Dobai vershangja nem különbözik az elbeszélő világától, stílusától. Szerinte az „emlékezés teszi lehetővé az élet folytatását”, nála az emlékezés a jövőről szól. Időnként az elképzelt nő elnyomja őt a praxis teréről. Dobai komor, nem engedi meg magának az ironizálást. Távoli tőle a gúny is, de még a vidámság is. Támadó a költői világa. Izgatja és provokálja olvasóit. Az ide-oda hullámzó belső gondolathangsúlyok összecsendülését kedveli világról való tűnődése közben. Figurái is tapasztalatösszegzők és töprengők. Kényelmetlen kérdéseket is szívesen vetnek fel. Az emberi titokzatosság jelenik meg abban az írásban, ahol egy ember nem hajlandó lejönni a tetőről. Nem képes lejönni, képzeletben egyetemi várost álmodott, tervezett a háztömbök helyére, majd leugrott.
Rosszkedvű világról tudósít. Az aggasztó múltról és jelenről szól, de mi a rideg jövőben is ezt a világot látjuk. Szemlélődő gondolatiság vezeti a világban. Pontos megfogalmazásra törekszik, kibontja a jelek jelentéseit, összeveti a fogalmakat. Kerüli az ősáltalánosságokat. Egyszerre szól az észhez és a szívhez. Szavainak markolata erős. Világunk leírásához van szeme meg szava is. Epikájában vérbeli mesélő, jó történetmondó. Úgy tartja, hogy a prózaírás munka, a versírás ajándék. A közösségek érdeklik, létezésünk a világban, hiszen az egész világirodalom arról szól: kettő vagy három?

Novák Imre

         Novák Imre

 

Születési hely Veszprém, idő 1953. szeptember 21.

Lakcím Budapest 1145 Thököly út 135.

3 gyermekem van: Dóra, Laura, János.

Munkahelyem: Józsefvárosi Polgármesteri Hivatal

Tanító, magyar nyelv és irodalom tanári, közoktatási vezetői, pedagógia tanári és pedagógiai előadó szakos, közigazgatási szakvizsgát tettem.

1978-ban Zuglóban kezdtem tanítani az Álmos vezér téri Általános Iskolában. Magyartanárként színházi előadásokat, iskolaújságot, iskolai tévéműsort készítettem tanítványaimmal, és szívesen vettünk részt tanulmányi és kulturális versenyeken. Az ELTE magyar nyelv és irodalom tanárképző karának gyakorlatvezető tanáraként is dolgoztam.

1993 őszétől - egy kisebb megszakítással - a Józsefvárosi Önkormányzat oktatási, közművelődési és sport ügyeivel foglalkozom. Munkám során hazai és külföldi iskolákkal ismerkedhettem meg, szervezhettem szakmai tanulmányutakat, intervizítációs programokat.

Pedagógiai szakértőként több önkormányzatnak, illetve tanácsadó cégnek készítettem pedagógiai szakvéleményt, elemzést az intézmények működéséről. Több előadást tartottam minőségirányítási rendszerek működtetésének ismertetéséről, illetve intézményi minőségbiztosítási rendszer kiépítésében is részt veszek.

Szívesen dolgozom a magyar oktatásügyben, közművelődésben és a sport ügyeinek szervezésében, mert úgy gondolom, hogy a magyar kultúra és művelődés ügye mindnyájunk fontos kérdése és tevékenységi terület jövőnk érdekében.

2000 őszén a XII. kerületi Pedagógia Szolgáltató Központ igazgatóhelyettese lettem. Feladatom volt a kerület szakmai munkáját összefogó szaktanácsadók, tantárgygondozók tevékenységének szervezése, irányítása. Tapasztalatokat szereztem a munkaközösségek szakmai életéről, szakmai munkájuk hatékonyságának növelési lehetőségeiről. Két alkalommal is Budai Oktatási Napok címmel pedagógiai napokat szerveztem az elmélet és gyakorlat kapcsolatáról, illetve a tanórai munka módszertanáról.

Több mint negyven éve jelennek meg írásaim, elsősorban pedagógiai témákban, illetve több kiadvány írója és szerkesztője voltam.

A nyolcvanas évek elején a Napjaink és Gyermekünk című lapok megjelentették novelláimat. Aztán a Mentor és az Újkatedra című pedagógiai lapok munkatársa voltam, de jelentek meg riportjaim, tanulmányaim írókról, költőkről, illetve képzőművészekről és egyéb publicisztikai írásaim, valamint verseim, novelláim a Köznevelésben, a Versmondóban, az Új Pedagógia Szemlében, a POLISZ-ban, a Napszigetben, a Népszabadságban, az Élet és Irodalomban. 1989-ben saját kiadásunkban megjelent egy haikugyűjteményünk két szerzővel közösen.

2004-be felvételt nyertem a MÚOSz–ba.

2010ben Bólya Péter-díjat kaptam.

Novák Imre                         Közelképek és aranyfedezetek

Álmodó színes

Falevelek merülnek

Téli halálba.

A nappal vére

Finom és egyszerű nő

Lelkére csordul.

Pogány örömmel

Az őrület madara

Szökőkúttá vált.

Sírcsonkok mellett

A forrás jéghalálba

Merevedett arc.

Tótükre szürkül,

Az erdő és a mezők

Esőbundában.

Elszáradt levél

Tovább hullik az erdőn

Vérző farönkről.

Vörös ikreknél

Gáz, gőz, füst, parázs tör fel.

Ház dől most házra.

A hegy lábánál,

A völgy közepén mocsaras

Tavak születtek.

Erdőhatáron

Hasadék, felhőkatlan

Ködspirált lövell.

A nap rásütött.

Lepkepár egymást fedő

Árnyékában várt.

Húzza a nyelved.

Élet vize az ecet.

Fanyar és bizarr.

Spárgafonatban

Ha alázuhanok majd,

Ki szövi tovább?

Szótagok, szavak,

Az idő megfojtása

Tizenhét álom.

Gőzölög a táj.

Köd ritkítja az erdőt.

Levélkavargás.

Hol jött vagy ment,

Fűrészféle alak volt,

Csak jött, ment, jött, ment.

Víz színe remeg.

Az eső köröket szúr.

Üres felület.

Vízen fűnyaláb.

Szilfák hosszú árnyékán

Úszó szigetek.

Nyugtalan szellemét

Az akusztikus térben

Emlék kísérti.

Sziklás hegy előtt

Egy csiga is elindult.

Felér a csúcsra?

Égi vonalon

Szaladgál a képzelet,

Mikor szóródik.

Karddal nyert folyók

Zúgásán mindenki ért.

Keselyű les föntről.

Őrzi elszáradt

Virágok sziromporát

Az elszáradt fű.

Árnyékok, formák

Kedvesed hasonmása

Szirénhangon szól.

Szádban cseresznye

Napfény, eső, szél, halál.

Csak egy nap telt el.

Messzi a közel.

Mily világos a homály.

Kuszán egyszerű.

Gazdag, csinos táj.

Az élet nem vetélytárs.

Szerelmed alkot.

Ha kibírom a

Földi létet, akkor a

Pokol is jöhet.

Nem értem magam.

Összedolgoztuk magunk,

Majd kettévágtuk.

Ördögűzés folyt.

A halál nevű képlet

Fogásaival.

Csendes pillanat

A partra lépő folyó

Életcsuszamlás.

Esti káprázat,

Tűz, víz, légáramlat jön.

Villám csap bele.

Kiváló debatter.

Kiugrott apácák közt

Cinizmust hirdet.

Fény sehol, mégis

Éles és tündöklő arc.

Önmagában nő.

Bűbájfotókon

Piros mellbimbójú nő.

Tériszonyom van.

Árnyam növekszik,

Ördöggel szimpatizálva

Hínár, víz fon át.

Csendes pillanat,

A partra lépő folyó

Életcsuszamlás.

Ördögűzés folyt

A halál nevű képlet

Fogásaival.

Nem értem magam.

Összedolgoztuk magunk,

Majd kettévágtuk.

Gazdag, csinos táj.

Az élet nem vetélytárs.

Szerelmed alkot.

Ha kibírom a

Földi létet, akkor a

Pokol is jöhet.

Messzi a közel,

Mily világos a homály,

Kuszán egyszerű.

Szádban cseresznye.

Napfény, eső, szél, halál.

Csak egy nap telt el.

Árnyékok, formák,

Kedvesed hasonmása

Szirénhangon szól.

Őrzi elhervadt

Virágok sziromporát

Az elszáradt fű.

Karddal nyert folyók

Zúgásán mindenki ért.

Keselyű les föntről.

Apró lökések,

Vénámba hajórajok,

Halcsontok döfnek.

Madaras ágak

Átaludták a telet,

Vízbe bámulnak.

Víz selymesedik.

A nap szemérmetlenül

Eléget mindent.

Nem élő, nem holt.

Alaknélküli voltunk,

Vagy mindkettő.

Holtak szájában

Homok, kő, giliszta, föld.

Hús, gyümölcs után.

Nézett, mosolygott.

Csak egy test akart lenni

Az életemben.

Farönkfej nyoma

Táncoló alakokkal,

Életrajzokkal.

Fák hajladoznak.

Szél bújt el az erdőben.

Onnan jön vissza?

Téli éj gondjai:

Átkozott féltékenység.

Sápadt hold néz.

Dögcédulám már

Gyerekeim játékszere.

Apámé sehol.

Nap napra csúszik.

Vagyunk, a holnap nincs itt.

Túlélők leszünk?

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned