JACZKÓ FERENC: AKI MÁR CSAK ÁLMÁBAN LÁT

Elfogultsággal is vádolhatnak, mert a könyv írója, Jaczek osztálytársam volt a gimnáziumban. Harmadikban került csak osztályunkba, a "latinosokhoz". Akkor nem is sikerült közelebbről megismerni egymást (itt a gondolkodásmódra, a világról szóló véleményünkre gondolok, melyikünk milyen zenét szeret, s hasonló dolgokra). Ráadásul osztályunkban voltak a "lányok" és a "fiúk" ---- s ez külön csapatot jelentett, s ezen a nagy körön belül további kisebb körök is voltak.
Megjött tehát Feri, szőke, kék szemű, magas srác. Jól sportolt, a közismereti tárgyakban akkor nem tűnt ki különösebben. Én magányos farkas (vagy inkább nyuszi) voltam. Elvégeztük a gimit anélkül, hogy közelebb kerültünk volna egymáshoz.
Én Szegedre kerültem a bölcsészkarra, aztán két év tanítás Esztergomban, majd Pest.
Az osztálytalálkozókra nem igen jártam (távolság, elfoglaltság, aztán már meg sem találtak, mert nyolc helyen laktam családommal, erről csak ennyit, mert nem erről akarok írni).
Idén Tibor, aki már kétszer "kinyomozott", ismét rám talált, ezúttal a
facebook segítségével. Beszélgettünk, s szóba került Jaczek is, most tudtam csak meg, hogy 26 éves korában megvakult. Nagyon megdöbbentem. Feri is jelentkezett, s elküldte nekem két könyvét, amelyet életéről, betegsége történetéről írt.
A kötet elején Feri beszámol arról, hogy került az új gimnáziumba (előző iskolájában inkább csak a gimi mellé járt, no ezért). Itt kollégista lett, ahol a helyiek alkották az első kasztot, a bejárók a másodikat, s voltak a koleszosok. Jaczek nagyvonalúan átlép e különös osztály sajátosságainak s az osztálytársak jellemzésén. Amúgy is a kolesz volt a fontosabb, itt barátokra lelt, sőt itt ismerte meg első szerelmét, Cumyt, aki most is a felesége. Már itt, a gimis években vigyázott Jaczekre, barátjává, társává vált, mindig mellette állt.
Mert szüksége is lett Ferónak a támogatásra. Ez egy hosszú történet, s erről szól a könyv is. Tehát Cumy, Cumyka, s bizton mondhatom, gimis lánykáról szebben még nem írt soha senki. "Nem lehet őt nem szeretni. Egyszerre kedves, komoly, vidám és odaadó, kedves nő. Az ilyen ötvözet a természet csodája. Ráadásul ez a nő lett az én feleségem."
S itt kezdődik egy hullámhegyekben, de főleg hullámvölgyekben zajló élettörténet. Egy betegség (azt is mondják, ez "csak állapot"), a cukorbetegség kialakulása, megélése, rosszullétek és jobb időszakok leírása, s vizsgálatok, vizsgálatok, vizsgálatok. S egy mindössze 18 éves fiatalember vívódásai, rosszullétei, a "hypo", közben szeretett édesanyja rettenetes betegségének és halálának megélése.
De jó dolgok is történtek: összeházasodtak Cumyval, s ikerlányaik születtek. Lányairól a legmélyebb szeretet hangján ír, példa lehet minden apának, ahogy törődik velük.
De a szép álomnak hamar vége szakadt. Már megtanulta hogyan kell helyesen étkezni, borzadva, de beadta magának a napi inzulint. S ekkor jött a még nagyobb baj. Egyre rosszabbul látott, ismét vizsgálatok, vizsgálatok, vizsgálatok. És végül a teljes vakság. Lázad. Miért pont ő? Reménykedik, talán segít egy műtét, még Amerikába és Caracasba is eljut (nagybátyja segítségével). Sajnos az ítélet végleges, nincs remény.
S most egy nagyszerű ember harca kezdődik. Először felajánlja a válást feleségének, aki (mert ő a másik csoda), természetesen nemet mond.
A fiú férfivá, sőt bölcs emberré válik. Megtanul vakon élni, sőt dolgozni, mindent megreparál a házban, tanul a kislányokkal, s a zenehallgatásban találja meg örömét. "Lassú változás kezdődött bennem. Vakon is sok mindent meg lehet csinálni, csak másképpen kell nekiállni. Sokkal több akarat és idő kell, a gyakorlásról és a szorgalomról nem is beszélve."
Ne képzeljük azonban, hogy egy panaszkodó, siránkozó beszámolóról írok. Tele van a könyv bölcs és kedves humorral. Amerikában járva például megjegyzi, hogy a Buickban, melyben ülnek, Trabantjuk pont jó lenne hamutartónak. A rendelőben Frenk Dzsekóként szólították be.
" Hogy valaki bennünket megértsen, ahhoz meg kell vakulni." --- gondolja.
De felülkerekedik az életösztön, a szeretet és a szerelem, győz az önbecsülés és a bátorság.
Jaczkó Feri, győztes vagy! Mert legyőzted a félelmet, az emberek érzéketlenségén felülemelkedtél, igaz ember vagy. Örülök, hogy a a barátod lettem.

Borka Éva

Borka Éva
Szegeden végeztem a JATE magyar-orosz szakán. Diplomamunkámat magyar nyelvészetből írtam. Tanítottam középiskolákban (Esztergom, Budapest), fordító - nyelvtanárként egy kutató intézetben, majd jogutódjában a SZÁMALK-ban. Közben angolból  nyelvvizsgáztam.

1993-2005 között az ELTE Angol-Amerikai Intézetében dolgoztam ügyvivő szakértőként. Azóta szabadúszó fordító és műkritikus vagyok. Kacérkodom az írással is, verseket, elbeszéléseket írok a magam örömére.

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned