Még mindig (meddig?) aktuális


A Dunánál
Lassan 80 éve, hogy megjelent József Attila A Dunánál című verse, melynek "rendezni végre közös dolgainkat..." sora nemes társadalmi jelszóvá függetlenedett.
A vers a Szép Szónak azt a különszámát vezette be, amely régi magyarok portréit tartalmazta. Móricz Zsigmond Bethlen Gáborról írt, Babits Mihály Széchenyiről értekezett, Kassák Lajos Petőfit idézte, id. Ignotus Deák Ferenc művét elemezte, fia pedig Kemény Zsigmond titkaihoz igyekezett közel férkőzni.
A magyar jakobinus, Ady óta a magyar történelem költői vízióiban a magyarság és a szomszédos népek bonyolult kapcsolódása természetes helyet kapott. A megújulásra törekvő magyar történelmi gondolkodásban már József Attila előtt is jelentkezett a közép-kelet-európaiság igénye. Ez az itt élő népek politikai egymásrautaltságának felismeréséből táplálkozott.
Egy folyóirat vezércikkeként jelent meg, tehát megrendelésre született a Dunánál.
Összegezés és program lett.
Abban a korban meghökkentő lehetett az a logika, amely a régi magyarok történetének summázatát pontosan közép-kelet-európai összefüggésekben határozza meg. Nagyszerű volt a vállalás gesztusa: "A világ vagyok -- minden, ami volt, van: // a sok nemzedék, mely egymásra tör.// A honfoglalók győznek velem holtan // s a meghódoltak kínja meggyötör.//
A múltat egységben kell látni, nem azért, hogy akár magasztaljuk, akár elítéljük, hanem azért, mert a közös tanulságát kereshetjük csak a történteknek. A mi múltunknak is, meg mindannak, ami mellettünk, miattunk, velünk összefüggésben, vagy akár csupán ezen a tájon esett meg. Logikus a felszólítás: "török, tatár, tót, román kavarog // e szívben, mely e múltnak már adósa // szelíd jövővel -- mai magyarok!"
Új szemléletű magyarság jelentkezett ezzel a költeménnyel.
A Dunánál-t érteni, rakodópartjának alsó kövéhez leülni és a folyó vizének sodrásában a közös történelmet, a közös jövőt látni -- sokféleképpen lehet. A szándék, a megértés felelős szándéka a lényeges.
Azt hiszem, a vers múltbeli sorsán, mai jelentésén eltűnődnünk aktuális feladatunk.
Szörnyű, hihetetlen dolgok történnek ma ezen a tájon. Magyar, szerb, horvát, szlovén, szlovák, osztrák --- nem tudnak együtt gondolkozni, érezni, cselekedni. Új "ellenség" is akadt, de a szomszédok most sem fognak össze, nem találják a megoldást, egymásra mutogatnak, áttolják a határokon a menedékkérőket, áttolják a felelősséget. Nem tudnak európaiak lenni, még közép-kelet-európaiak sem, ahogy már J.A. 80 éve lenni tudott.

Borka Éva

Borka Éva
Szegeden végeztem a JATE magyar-orosz szakán. Diplomamunkámat magyar nyelvészetből írtam. Tanítottam középiskolákban (Esztergom, Budapest), fordító - nyelvtanárként egy kutató intézetben, majd jogutódjában a SZÁMALK-ban. Közben angolból  nyelvvizsgáztam.

1993-2005 között az ELTE Angol-Amerikai Intézetében dolgoztam ügyvivő szakértőként. Azóta szabadúszó fordító és műkritikus vagyok. Kacérkodom az írással is, verseket, elbeszéléseket írok a magam örömére.

Tovább a kategóriában: « Élet és költészet Érdemi hebegés »
A hozzászóláshoz be kell jelentkezned