Tersánszky és az első világháború

Hatalmas munkásság és közvetlenségében, póztalanságában is, vagy talán éppen azért hatalmas ember a szónak mélységeket és tisztességet megidéző értelmében, divatokkal s bármilyen direkt magyarázatokkal és – Ady után szabadon – „kultúrlegényes” unalommal dacoló írásművészet: Tersánszky Józsi Jenő. A mennyiségileg is lenyűgöző, irodalmilag, esztétikailag a legmagasabb szintű teljesítmény talán leginkább a szabadságvágy és maradéktalan őszinteségre törekvés áll. Őszinteség és szembenézés önmagunkkal és hibátlan, tehát valóságos föltérképezése mindannak, ami hazug, torzító és nyomorító… Mindez élvezetes olvasói csemegeként is, valami olyan humorral, bájjal és nyelvezettel, ami csak a legnagyobbak jellemzője.
Tersánszky már indulásakor kész író. Mintha kiterjesztené a közkeletű tételt, hogy költő nem lesz, hanem születik, mert az ő esetében – némi túlzással – a prózaíróra is érvényes. Hiszen alig múlt húszéves Tersánszky, amikor Osvát Ernő fölismeri tehetségét, s nem sokkal később, 1910-ben már megjelenik első novellája, a Firona a Nyugatban. 1969-ben bekövetkezett haláláig közel száz kötete jelent meg, lenyűgöző teljesítmény, jó művek és remekművek hosszú-hosszú sora, köztük a legendás Kakuk Marci; A céda és a szűz, a Legenda a nyúlpaprikásról vagy éppen a Misi Mókus kalandjai. S ha már legenda: legendás alak volt életmódjával és tartásával, szókimondásával, függetlenségének megőrzésével.
Munkásságában komoly súllyal szerepel az első világháború, úgy is mondhatni, Tersánszky több szálon kapcsolódik ehhez az első, rettenetes világégéshez. Ha életét vizsgáljuk: a fiatal író valami furcsa kíváncsiságtól és virtuskodástól hajtva 1914-ben önkéntesként bevonul. Négy évig katona, előbb Galíciában szolgál, aztán a déli hadszíntérre, Isztriába kerül, majd következik Isonzó, Piave – a nevek önmagukért beszélnek. 1918 őszén olasz fogság vár rá, s csupán 1919 augusztusában ér haza. Ennek a néhány évnek kiemelkedően fontos irodalmi vetülete van. Ekkor készül naplója, illetve leveleket küld a Nyugatnak: jelentős szépírói értékeket fölmutató helyzetjelentések, rezignált, mégis pengeéles, kiábrándultságot mutató megállapítások. Egyértelműen fogalmaz: „A rablógyilkos, aki pénzért öl, akár hogy gyerekeinek vagy magának javait gyarapítsa, ugyanazt cselekszi, mint egy nemzet, amely háborúzik. De a háború még valamivel becstelenebb, mert nem az éhes tömeg dolga, hanem piócáié.” Oda jutott el, ahol Ady az első pillanattól fogva volt: a teljes elutasításig! Számos novellája és kisregénye foglalkozik a háborúval, utóbbiak közül kevésbé jelentős az érzelmes Hát eljön mégis, meglátja, a Galíciában játszódó dokumentatív Reköttes és a groteszkbe hajló Halott bakancsa. Kiemelkedően jelentős három háborús témájú mű: a Viszontlátására, drága; A margarétás dal és az Egy ceruza története. Külön érdekesség, hogy egy kivételével mindegyik a háború után született, a sokak által legjobbnak, netán remekműnek tartott Viszontlátásra, drága pedig 1916-ban.
Nézzük először az 1938-ban íródott, de csupán tíz évvel később, 1948-ban megjelent, Egy ceruza történetét. Milyen bravúros ötlet: a címszereplő a ceruza, amely leginkább az író alteregójánál, a civil életben tollforgató, a háborúban tartalékos főhadnagy Kabarcsik Gyulánál van. Persze másutt és másnál is megfordul, a ceruza sorsa és vándorlása lehetőséget ad, hogy képet kapjunk a bomlófélben levő Osztrák–Magyar Monarchiáról és az ismert piavei ütközetről. S mindenről a ceruza mesél és mesél. Ő a krónikás: a harctereket is megjárt Tersánszky élményeinek tolmácsolója... Más élmények és emlékek rögzülnek a két, a maga korában merésznek tartott, erotikával átitatott kisregényben. Ezekben a háború kevésbé direkten van jelen, inkább hozzásegítenek a nőalakok szexualitásának hiteles ábrázolásához. Ösztön és társadalom, ösztön és külvilág elválaszthatatlan, az alkat maga a sors, ugyanakkor: van mozgástér és még sincs. Nem véletlen, hogy Németh László éppen az „ösztönélet misztériumát” hangsúlyozza az 1929-ben megjelent A margarétás dal esetében. Ennek a kisregénynek főszereplője vágyait és a testi szerelmet egyértelműen vállaló Natasa, másképpen Sa, s ez az érzékiségtől fűtött lány Nagy Ferenc újságírónak beszél férfiaktól hevített és szabdalt életéről, hazugság, képmutatás nélkül. A háborús háttér mintegy katalizátorként segít hozzá egy sajátságos női sors és természet megismeréséhez, s a háború az oka annak, hogy éppen azt a valakit nem kapja meg Sa, aki mellett nem kellene más. De – micsoda életigenlő alkotói ötlet a végén – az újságíró hasonlít az elesett férfira, vigasz ez, s remény.
Végül, tudatosan a végére hagyva a sokak által leginkább ismert, a megjelenése idején már Ignotustól Adyig oly nagy tartott kisregény, a Viszontlátásra, drága. Kétségtelenül egyik legjobb könyve Tersánszkynak, egyben cáfolata annak az irodalmi tévhitnek, hogy az írói, művészi pálya feltétlenül – úgymond – fejlődés, fokozódó „minőségtermelés”. Van ilyen is meg olyan is. Ezernyi példa bizonyítja a filmektől a festészeten át az irodalomig, hogy a korai mű jobb, erősebb töltésű, mint a későbbi. Nincs, nem is lehet egyértelmű recept. Az bizonyos, hogy Tersánszky a Viszontlátásra, drágával igen jelentős magaslatra jutott, mára, kellő irodalomtörténeti távlatból nézve és olvasva a művet egyértelmű, hogy egyik legsikerültebb alkotása. A három részből álló kisregény, háborús mű, ebben sem direkt harctéri eseményeket ábrázolva, kisméretű társadalmi tabló, egyben hiteles lélekrajz és ösztönvilág, amelyre meghatározóan hat a kor összevisszasága és amoralitása. A frontvonalak melletti kisvárosban a lengyel polgárlány, Nela nem csupán szerelemre lobban az ellenfélnek minősülő orosz katonatiszt iránt, hanem vad érzékisége sodorja és viszi önmaga számára is ismeretlen, de mégis vágyott világba és életmódba. Igen, van ilyen, Tersánszky használja találóan az „élvsóvár” szót. Nem csupán a háború fátum itt, de az emberi természetben benne rejlő sürgető vágy is. A győztes idegen, az orosz tiszt kétszeresen is győztes, az önmagával szembenéző és önmagát vállaló lány is – minden veszteség ellenére. Ezt a felismerést erősíti és íróilag hitelesíti a kisregény vallomásos jellege, egész pontosan a lány vagy inkább már érett nő első személyben rögzíti a vele és benne történteket.
„A világ kint haddal tele, / De nem abba halunk bele” – írta paradox módon, de a végső lényeget megfogalmazva a kortárs Balázs Béla librettójában. A kékszakállú herceg várát, Bartók korszakos remekművét két évvel a Viszontlátásra, drága megjelenése után, 1918-ban mutatták be. A személyiségvédelemre, vagyis az önismerettel bíró szabadság fontosságára figyelmeztet az opera halálos komolysággal, ahogy Tersánszky egész életműve, így háborús témájú írásai is – látszólagos könnyedséggel, humorral együtt.

Kaiser László

Kaiser László (Budapest, 1953. május 25.): költő, író, szerkesztő, dramaturg.
Szegeden a Juhász Gyula Főiskolán végzett magyar–történelem szakon 1977-ben, majd az ELTE Bölcsészettudományi Karán magyar szakon 1980-ban, illetve a Színház- és Filmművészeti Főiskolán dramaturg szakán 1983-ban. 1983–85-ig a veszprémi Petőfi Színházban dramaturgként dolgozott, 1985-től a Pannónia Filmstúdióban, későbbi nevén Videovox Stúdióban szinkronlektorként. 1995-től a Hungarovox Kiadó és Oktatási Stúdió vezetője, tanára. 1999-től 2013-ig a PoLíSz irodalmi újság egyik szerkesztője, később főszerkesztő- helyettese. 2000-től 2004-ig a Műemléklap, új nevén Örökségvédelem főszerkesztője. 1991-ben Eötvös József ösztöndíjban részesült, 1999-ben a Magyar Mozgókép Közalapítvány Józsa Péter kutatói ösztöndíját kapta. 2003-ban és 2005-ben a Salvatore Quasimodo költőversenyen oklevelet, 2006. március 15-én Petőfi Sándor-sajtószabadság díjat kapott, 2006-ban a nemzetközi Brianza-díjat vette át Olaszországban verseiért. 2010-ben Nemzeti Kulturális Alap alkotói ösztöndíjban részesült, 2015: Papp Árpád Búvópatak-díj.

Megjelent kötetei: Üdvözlet a vándornak (versek Jánosi András grafikáival, 1996); Eseménynaptár Berzsenyitől Bódy Gáborig (tanulmányok, 1998); Ludas Matyi (zenés játék Fazekas Mihály elbeszélő költeménye nyomán, librettó, 1999); Magyar Ferenc (életinterjú, 2001); Dr. Hársing Lajos. Hivatása szinkrondramaturg (interjú, emlékezés, 2003.); Összes ajtómat kitárom (versek, 2004), Remekírókról, remekművekről (esszék, 2005), Éri István. Egy apróhirdetésen vett régész emlékezései (életinterjú, 2005), Dallos Szilvia titkai (életinterjú, 2005), Lángok, tüzek között (válogatott versek magyar–olasz nyelven Baranyi Ferenc fordításában, 2006), Tűz van, mami! (novellák, 2006), Elfogult beszélgetéseim (20 interjú, 2008), Álmom a csönd (versek, 2009), Egyéniség és filmművészet (Hét portré, 2010), Galambok és vérebek (versek, 2012), Dinnyés József, a daltulajdonos (életinterjú dokumentumokkal, 2013), Elvált apák Magyarországon (helyzetjelenések, vallomások, 2013), A fekete emberek (novellák, 2014).

Legfrissebbek a szerzőtől: Kaiser László

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned