Fonákságok fonákságai

                                                                                                            Itt minden farol, kileng…

                                                                                                                 Horkai Vass Éva

 Kukorelly Endre írásairól

Kukorelly Endre Budapesten született 1951-ben. Igazi irodalmi ember. József Attila-díjas író, költő, újságíró, kritikus, és kreatív írást tanító tanár. A budapesti Varga Katalin Gimnáziumban érettségizett 1968-ban. Ezt követően sorkatonai szolgálatot teljesített, majd különböző munkahelyeken fizikai munkát végzett. 1974-ben a Petőfi Irodalmi Múzeum kézirattárasa lett, majd 1975-ben felvették az Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karának történelem–könyvtár szakára.

Egyetemi évei alatt és után a Jelenlét című irodalmi folyóiratot szerkesztette. 1983–1984-ben az Új Könyvek, 1985-ben a Négy Évszak, majd 1989-ig - Nemes Nagy Ágnes felkérésére - az Újhold Évkönyv munkatársa volt. Irodalmi közéleti tevékenysége az 1980-as években kezdődött: 1982-ben a Rainer Maria Társaság, 1985-ben az Örley István Kör egyik alapítója volt. 1987-től két éven át a Pallas Könyvkiadó lektora, 1989-ben a ’84-es kijárat című irodalmi lap alapító szerkesztője volt. Irodalmi munkássága mellett a Kalligram című folyóirat rovatvezetője. A rendszerváltás után a Magyar Napló rovatvezetője volt 1992-ig, emellett 1991-től a Karádi Éva által fémjelzett Magyar Lettre Internationale munkatársa. 1991 és 1994 között a Magyar Narancs című közéleti hetilap szerkesztője, majd főmunkatársa volt. 1999. december 11-én a Szépírók Társasága elnökévé választották. Tisztségét 2003. március 6-áig viselte, ezt követően 2006-ig a társaság alelnöke volt. Ezenkívül a József Attila Kör és a Magyar PEN Club tagja. 2004-ben az Új Dunatáj rovatvezetője lett, emellett 2005 és 2008 között az Irodalmi Jelen című folyóirat munkatársa volt. 2010-től a Kalligram rovatvezetője.

Ahogy a parlamenti jegyzőkönyvekben áll: a 2010-es magyarországi országgyűlési választásokon a Lehet Más a Politika egyéni képviselőjelöltje volt a Szentendre központú Pest megye 11. számú országgyűlési egyéni választókerületben, valamint a Pest megyei területi lista első helyezettje volt. 2012. szeptember 23-án lemondott mandátumáról.

Kukorelly Endre neveltetéséről így beszél: az úgynevezett magyar keresztény úri középosztály, miliőjébe szocializálódtam. Dzsentrik: nagybirtokosok, katonatisztek, igazi ká und ká, elmagyarosodott olasz, német, osztrák, tót, horvát felmenők. Partiumi magyar. Összes dédszülőm a trianoni határon kívül született. Leszálló ág, alapos deklasszálódás, a forma azonban maradt, és mi más van, minden (a) forma, ezt vedd szigorúan és egy-az-egyben, ha bármit érteni akarsz. Érdemes jól megjegyeznünk, hogy a forma az első, egy-az-egyben, ez még segít nekünk az írások értelmezésében, világlátásának megközelítésében. A fentiek miatt nem véletlenül jellemző írásaira az önazonosság keresése, és a társadalom változásai iránti érdeklődés, bár tudja, a káoszt lehetetlen megérteni. Az önmeghatározás láza fűti. Szép és gonosz könyveket ír. A nyelvben való lét határait, és az elmondhatóság kérdését kutatja. Az elbeszélőt majdnem mindig megfigyelőként ábrázolja, aki magyarázatot próbál találni az előtte feltáruló eseményekre, és aki ezután a részletekből fel tudja építeni saját öntudatát, világlátását, az előtte lévő tárgyakat, jelenségeket. Az emlékek mesteri felkutatója, értelmezője.

Ő is a saját életét írja újra és újra. Szövegei intellektuálisan érdekesek, hangnemet változtatnak egy-egy átírás során, de mindig ugyanazt írja. Kedvét leli az alakítgatásokban. Áthallásokat találunk írásaiban a műnemek között. Tér- és időtapasztalatait lírai prózában, vagy prózaversben mondja el kreált nyelvi elemekkel fűszerezve. Néha fémcsengésűen szaggatottak a szövegei, mert mondatvázaiban olykor hiányzik az alany, a tárgy vagy az állítmány. Szándékosan rontja mondatait, csonkolja, hogy minél kifejezőbb legyen, kifejezze a valóság kuszaságát, pontatlanságát. Úgy van vele, hogy egyszer majd megírja pontosabban is a szövegét. Időnként más a szöveg tagolása, és más az olvasata, az üzenete, a közlés maga. A szövegtér belsejében vizsgálódva láthatjuk, verstanilag ott metszi el a szótagokat, ahol jónak érzi, ezzel ritmikussá teszi a szöveget. A forma töredékesítésével és a folyamatos újraírással erősíti mondanivalóját.

Írásai nagy része önéletrajzi indíttatású, de általános emberi fogalmakig jut. Jól ismeri a mindennapi élethelyzetek kisszerű vagy nagyvonalú világát, a nevetséges vagy értelmetlen dolgokon mereng el olvasóival. Tipikus városi családi gyerekkorról ír, amelyben szünidei vidéki időtöltés, németországi cseregyerekség, és VI. kerületi függőfolyosós bérház harmadik emeletének világa jelenik meg, közben a fontos dolgok is előkerülnek, úgymint a fociedzések, majd a kötelességek is sorolódnak, mint a katonai szolgálat, és mellette persze nők és a szerelem. Ködbe vesző alakokat idéz, és életre kelti őket, így harcol a feledés ellen.

Kukorellyt olvasva az az érzésünk támad, hogy az idősíkok egymásra tolódnak, át-átszövik egymást. Gyakran önmagát javítja, pontosítja a szövegen belül, és a művek egymásra olvasása adja az izgalmat. Mindig az utolsó változat hordozza szerzői kézjegyét. Az apró rezdülések leírásának mestere, melyekből a lét rajzait adja pikáns ízekkel keverve. Egyszerre sugall, és engedi kibukkanni költészete szöveg alatti ragyogását. Gondolkodása folyamatát írja le. Külső vagy belső esemény nála egyre megy. Az élettől hol elidegenedett, hol teljes szívvel benne élő (szereplő vagy hős) szubjektum konfliktusai jelennek meg a halál alternatívájaként, miközben Memória partján ücsörög, egyedül a napos területen, és egy kicsit kevesebbet is járkál.

Szívesen alkalmaz beszélt nyelvi elemeket. Felhasználja a nyelv szürke anyagait is. Dísztelenség, tömörség jellemzi. Hol ironizál, hol kiábrándultan sóhajt, hogy lehetne más az irodalom is. Ezeket nevezhetjük írói kézjegyének is. Néha vendégszöveggel él, intarziákat, kollázsokat csinál, ahogy az természetes az avantgárdra valló írásokban, és ezzel épül be kultúrkörünkbe, szavaink, gondolataink világába. Asszociációkkal értelmez és játszik a szavakkal. Élményei versbe tett beszélyekben részleteződnek. Versbe vett történelemmel köti le figyelmünket, szinte beszélget velünk. Roppant közvetlen, ha kell, gondolatait a mienkhez igazítja, ha érzi, valamit másként gondolunk. Folyamatosan figyeli önmagát miközben ír, de nem is szabadkozik, mert célja, hogy az ő gondolatait, véleményét, tapasztalatait ismerjük meg. Az eljátszás nála, mint politikai elv szerepel, aztán minden farol, kileng, és a jelenségek mögött a látszat kilóg. Nincs meg benne az a kelet-európai betegség, hogy minden műfajban meg akarja mutatni magát. A leírt szavak jéghegycsúcsok, melyek alatt titkos történetek bújnak meg.

A művészet mindig illusztrál, és ebben a vonatkozásban a talált tárgyak, az idézetek, a montázsok különleges szerepet játszanak az alkotás során. Igazi szellemi kaland, ha az élet darabjaiból egészet rakunk össze. Emellett párbeszédre is módot adó alkotói lehetőség is. Korunk egyrészt különválasztja a Részeket a létező Egészből, vagy pedig új Egészet alkot a darabokból. Nem csak egy rögzített pillanat jelenik meg, hanem több annál, általa bővül a jelentés. A XX. század művészetében fejlődött ki az avantgárd, amikor alapelvvé vált, hogy mindent szabad a műalkotásban. Alkotó módszerré vált a folyamatos rögtönzés, és lett modern korunk éltető eleme.

Az avantgárd gyökerei a múlt század elejére nyúlnak vissza Magyarországon is, de csak szűk körben volt ismert, mígnem a hetvenes években feléledt ez a művészi látás- és alkotási mód, miután kialakult az újszerű líra iránti igény. A törvényen kívüli művészeti mozgalom támasztotta fel, és Halász Péter színháza, Galántai György balatonboglári kápolna műterme, Szentjóby Tamás kiállítása, és Erdély Miklós és Hajas Tibor művészetszemlélete, happeningjei szolgáltak alapul. Ők bizonyították, hogy a happening és a beat-mise nem ősi orgia. Érdemes még kiemelni a hatvanas évek avantgárd alkotásai közül Baksa Soós Jánost, aki a hetvenes évek elején Németországba költözött, és ott a képzőművészetnek szenteli az életét. Január néven találhatjuk munkáit. Baksa Soós legendás alak volt, hol a Kex együttes énekeseként és zeneszerzőjeként hallhattuk, hol egyszemélyes színházat játszott. Cseh Tamás és Hobó is az ő köpönyegéből bújt ki. Ezeket a kezdeményezéseket a kultúrpolitika a föld alá kényszerítette, sokan külföldre távoztak, mások elhallgattak, belehaltak. Így - közönség helyett - újra csak csend vette körül a magyar avantgárd művészetet. Ezért is él olyan sok magyar – immár csak származású – művész szerte a világban. Pusztán városi legendaként él tovább a hetvenes években a budai hegyekbe felvitetett hajó emléke, ahol számtalan színházi előadás, performansz és kiállítás zajlott. A képzőművészet a formákkal és a színekkel éri el az alakváltozást, magát a művet a magasság, szélesség és a mélység által, míg a költő anyaga a szó, szavakkal, szókapcsolatokkal éri el a jelentésváltozást. Az avantgárd művészetet nálunk – és ez igaz Kassák óta – tisztelik, csodálják, ám de nem szeretik. Külön-külön minden kritikus, irodalmár kedveli, de közösen nem lelkesednek érte.

A fenti gondolatok szolgálhatnak szellemi alapvetésnek, ha Kukorelly Endre alkotói világát vesszük górcső alá. A versírás nála sem kultúrfikció. A Rész és az Egész, a Minden és a Semmi filozófiai megközelítésből indul ki. Rá is jellemző, hogy errefelé úgy élnek az emberek, mintha mindjárt itt lenne a világvége, mert itt valami mindig történik, de semmi sem folytatódik.

Korai versesköteteiben, melyek az 1980-as években keletkeztek, mint A valóság édessége, Manière és az Én senkivel sem üldögélek című kötetekben a lényeges és a lényegtelen közötti szétválasztást firtatja, illetve a végletek közötti távon mozog. Kicsit ironikusan, kicsit nem. Versei önmagukra reagálnak.  Költészetének egyik kedvelt eljárását alkalmazza, a szétszedést, az összerakást, és az újraértelmezést – ahogy Thomka Ágota fogalmaz róla. Nemcsak nyelvérzéke tanúsít rendkívüli fogékonyságot ez iránt, hanem valamennyiünket érzékennyé tesz. Jó vele lépdelni a köznyelv/ irodalmi nyelv buktatóin, hisz fáradhatatlanul kipattanó ötletei gyökereikben kérdőjelezik megállandósult, berögződött tapasztalatainkat, rutinos észlelésformáinkat, s a megnevezésükben alkalmazott kifejezéskészletet.

A rövidprózai műveiben, a Memória-part vagy a Mintha már túl sokáig állna írásokban gyakran és mélyen foglalkoztatják az irodalomelméleti problémái, az élményre, az érzéki befogadásra helyezi a hangsúlyt. Nincsenek írásainak hősei, csak alakjai. Különös elbeszélő, mesél, aztán megszakítja a szöveget - több irányból konstruál – aztán megy tovább, újra mesél, de lehet, hogy témát vált, vagy nem. Bármikor megvitathatjuk vele a világ rossz irányba való folyásának tapasztalatait. Ábrázolásának tárgya: a mondat, melyben megjelenik a mű és a lélek. A nyelv és a világradikális újragondolását keresi. Az a kérdés, hogy a gondolatot milyen egyedi nyelvi szerkezet hordozza. Életünk néhány tucat toposz összege. Ha egy igazi műalkotással találkozunk, feltárul egy titkos ajtó, és megismerjük a létezés teljességét. Nem hisz abban, hogy az írók és költők mondanivalója fontosabb, mint Mari nénié a harmadik emeletről. Újra a formánál tartunk. Ha ez sikeres, létrejön az érzéki-esztétikai gyönyör érzése, borsódzik a hátunk. Ha ez elmarad, akkor a mű szerkezetében van a hiba.

Kisprózái nem mindig önálló, behatárolt textusokként élnek, és így nem is tapadhatnak meg az olvasói emlékezetben szövegekként. Ugyanis állandóan alakulnak, szabad molekulákként vándorolnak, szerkesztődnek egybe és szét. Van jó néhány emlékezetes szöveg, erősszövegek, amelyekre emlékezünk, de mire újabb kötetben, újabb, továbbírt vagy redukált változatban olvassuk őket, már nem egészen ugyanazok: elkülönböződnek, átszerkesztődnek, áthelyeződnek máshová, egy másikszöveg vagy egy másik ciklus részévé válnak. Nem nagylélegzetű történeteket ír. A történet nála annyit jelent, hogy történetszilánkok, élethelyzetek, látvány s az ezekhez fűződő reflexió és önreflexió – vagyis inkább a hagyományos értelemben vett történet provokációját írja - ahogy fogalmaz róla Harkai Vass Éva irodalomtörténész.

Az Ezer és 3 avagy a nőkben rejlő szívcímű műve botránykönyv lett abban az értelemben, hogy a magyar irodalomban még nem írtak ilyen nyílt őszinteséggel a nőkről, a testiségről és a házasság hiábavalóságáról. A regény az Anna Karenina című Tolsztoj-mű radikális újraírása. Mesél a nőkről, lányokról, asszonyokról, romlottakról, romlatlanokról, és közben ír a férfi vágyról, annak testi és szellemi mozgatójáról. Megy a nők után, a nők elől, néha bevár minket, hogy aztán eltűnjön valamelyik nővel, és bemutassa őt az anyjának, hátha 008-ast, az eddigi egyetlen tetszőt, is lefőzi az anyai elismerés terén. Térben lát és vadászmezőkben. Mondatról mondatra képes feszültséget teremteni, vagy nem, de akkor nem is akar. A feszültség rombol, esz minket, a feszültség rossz. Űzi a boldogságot, vagy nem.

Az Azt mondja, aki él és az Egy gyógynövény-kertválogatott verseit úgy rendezte, ahogy elrendezik a kertben a virágokat, aztán virulnak és száradoznak. Minden törik, hajladozik, prüszköl és zörög. H.Ö.L.D.E.R.L.I.N. című versciklusa a titokzatos német költőt idézi meg. Hölderin költészete koronként időszerűvé válik. Van ennek esztétikai vetülete is, de inkább a költő alakjának mítosza keltette fel az érdeklődést. A hazai érdeklődés gyújtópontjában Hölderlin görögségeszménye vagy még inkább mítoszinterpretációi állnak. Költői szerepe, hallgatása vagy őrültsége máig eldöntetlen probléma, de egyben vonzó téma is. Számára Hölderlin feltehetőleg nyelvi jelenségként, és elsősorban meglehetősen szabályszegő szórendje és egyedi szintaxisa miatt lehetett érdekes. Gyermekverseit Samunadrág címmel gyűjtötte össze, melyekben a hazánkban is népszerű svéd gyermekversek látásmódja és hangvétele elevenedik meg. Kukorelly saját versvilágához alakította: a hat és háromnegyed évesek gondolkodását ötvözi humorával, nyelvi játékosságával.

 

Rom. A Szovjetunió története című esszéregény a kommunizmusról szól. A kommunizmus himnusza című dal arról szól, hogy a kommunizmus a vágyunk, a szárnyunk, emberek…. Na, Kukorellynél arról van szó, hogy ez miért nem volt jó, és miért nem lehetett ez a vágyunk és a szárnyunk. A fontolva haladó kultúrpolitika romhalmazt hagyott hátra. A kötetről Németh Gábor így fogalmaz: Minden komolyan veendő tárgyilagos leírás, elemzések és széles körű szakirodalom használata mellett – sőt ellenére – igen személyesen: a történet(ek) inkább magántörténet(ek). Mondhatnám: annál jellemzőbbek a korra: arra a cirka negyven évre, amelyet a szerző a létezett szocializmusban leélt, de arra a korszakra is, amely ezt megelőzte és előkészítette. Az alcímben szereplő komonizmus egyfajta a gyerek-nyelvhasználatra utaló tréfa, egyrészt jelzi azt, hogy itt tudományosan (sőt „todományosan”) nem lesz megmondva a tuti igazság, másrészt, hogy ez egy nagyon is személyes, és beszélő helyzetéből (életkor, plusz a rendszer jellegéből fakadóan infantilizáló mivoltából) következően „gyerekes” szöveg. A könyv a széppróza, az esszé és a történetírás beszédmódjait élvezetesen váltogatva kalauzolja az olvasót olyan tájakon, amelyet ha ismer is, adott szemszögből biztos nem. Véleményem szerint a magyar irodalom - a szépirodalom - még jócskán adós a szocializmus/kommunizmus (kinek hogyan tetszik vagy nem) ilyen típusú személyes, és objektivitásra törő, vidám/komoly, kritikus/önironikus kibeszélésével. Mondhatni, ilyen típusú komonizmus-kalauzt Kukorelly Romján kívül eleddig nem írtak.

Tündér Völgy, avagy az emberi szív rejtelmeiről című regényében fájdalmas melankóliával és iróniával jelenik meg az apa és a család sorsa az ötvenes-hatvanas évek Magyarországán, szerteágazva, a budapesti Szondy utcától Kassáig és a Kárpátaljáig, majd vissza, ahogyan az emlékezés ingája mozog. Műfaját tekintve vallomás, visszaemlékezés, esszé- és családregény egyszerre. Az elbeszélő személyes történeteit sorolja. Az apa alakja és halála az összetartó erő. Körülötte a Kádár-rendszer mindennapjainak eseményei hol iszonytató, hol nevetséges világa jelenik meg.

Országházi divatok című 2014-es életrajzi regényében, amikor parlamenti képviselőként az emberek által felfogható világot vizsgálja, akkor a hatalom rejtelmeit kutatja. Naplószerűen pontos feljegyzéseket ír, és közben történészként és irodalmárként a politika klasszikusait idézi, veti össze tapasztalataival, amiket a parlamenti patkónak nevezett színtéren figyelt meg.

Sajátos a prózatechnikája, melyekben rejtett utalások szólnak a fogékony olvasóhoz. Pengeéles kontúrokat húz, a kor szellemét tükrözi. Képes egy-egy szófordulattal a dolgok visszáját is bemutatni, a maga útját járja, úgy ír, ahogy versen kívül szokás beszélni. Kukorelly – hangnemében és hangvételében is - megkérdőjelez minden hagyományos bizonyosságot és értéket. Az intimitásból indul, és oda is érkezik vissza, közben találkozunk néhány istennővel. Begyakorolta a köznapias stílust. A lelki finomságokra való érzékenység jellemzi, de nem az individualizmus csődjét írja. Az emlékezete vezeti, és gondosan komponál. Megfigyelései precízek. Mondatai banalitás- és sallangmentesek. Nem csak a legrosszabbról ír. Folyamatosan gondozza szövegeit. Nem akarja tudni, hogy hová és merre megy, csak megy finom szomorúsággal. Futball emlékezéseiben is pontos. Gólok, percek és méterek tekintetében is helyesek, nem csak a szereplők esetében. Tudja, mit jelent, ha egy focista Karába vagy Koplárovics Béla magasságokba emelkedik.

 

 

Utoljára frissítve:2017. május 16., kedd 14:27
Novák Imre

         Novák Imre

 

Születési hely Veszprém, idő 1953. szeptember 21.

Lakcím Budapest 1145 Thököly út 135.

3 gyermekem van: Dóra, Laura, János.

Utolsó munkahelyem: Józsefvárosi Polgármesteri Hivatal. Nyugdíjas vagyok.

Tanító, magyar nyelv és irodalom tanári, közoktatási vezetői, pedagógia tanári és pedagógiai előadó szakos, közigazgatási szakvizsgát tettem.

1978-ban Zuglóban kezdtem tanítani az Álmos vezér téri Általános Iskolában. Magyartanárként színházi előadásokat, iskolaújságot, iskolai tévéműsort készítettem tanítványaimmal, és szívesen vettünk részt tanulmányi és kulturális versenyeken. Az ELTE magyar nyelv és irodalom tanárképző karának gyakorlatvezető tanáraként is dolgoztam.

1993 őszétől - egy kisebb megszakítással - a Józsefvárosi Önkormányzat oktatási, közművelődési és sport ügyeivel foglalkozom. Munkám során hazai és külföldi iskolákkal ismerkedhettem meg, szervezhettem szakmai tanulmányutakat, intervizítációs programokat.

Pedagógiai szakértőként több önkormányzatnak, illetve tanácsadó cégnek készítettem pedagógiai szakvéleményt, elemzést az intézmények működéséről. Több előadást tartottam minőségirányítási rendszerek működtetésének ismertetéséről, illetve intézményi minőségbiztosítási rendszer kiépítésében is részt veszek.

Szívesen dolgozom a magyar oktatásügyben, közművelődésben és a sport ügyeinek szervezésében, mert úgy gondolom, hogy a magyar kultúra és művelődés ügye mindnyájunk fontos kérdése és tevékenységi terület jövőnk érdekében.

2000 őszén a XII. kerületi Pedagógia Szolgáltató Központ igazgatóhelyettese lettem. Feladatom volt a kerület szakmai munkáját összefogó szaktanácsadók, tantárgygondozók tevékenységének szervezése, irányítása. Tapasztalatokat szereztem a munkaközösségek szakmai életéről, szakmai munkájuk hatékonyságának növelési lehetőségeiről. Két alkalommal is Budai Oktatási Napok címmel pedagógiai napokat szerveztem az elmélet és gyakorlat kapcsolatáról, illetve a tanórai munka módszertanáról.

Több mint negyven éve jelennek meg írásaim, elsősorban pedagógiai témákban, illetve több kiadvány írója és szerkesztője voltam.

A nyolcvanas évek elején a Napjaink és Gyermekünk című lapok megjelentették novelláimat. Aztán a Mentor és az Újkatedra című pedagógiai lapok munkatársa voltam, de jelentek meg riportjaim, tanulmányaim írókról, költőkről, illetve képzőművészekről és egyéb publicisztikai írásaim, valamint verseim, novelláim a Köznevelésben, a Versmondóban, az Új Pedagógia Szemlében, a POLISZ-ban, a Napszigetben, a Népszabadságban, az Élet és Irodalomban. 1989-ben saját kiadásunkban megjelent egy haikugyűjteményünk két szerzővel közösen.

2004-be felvételt nyertem a MÚOSz–ba.

2010ben Bólya Péter-díjat kaptam.

Novák Imre                         Közelképek és aranyfedezetek

Álmodó színes

Falevelek merülnek

Téli halálba.

A nappal vére

Finom és egyszerű nő

Lelkére csordul.

Pogány örömmel

Az őrület madara

Szökőkúttá vált.

Sírcsonkok mellett

A forrás jéghalálba

Merevedett arc.

Tótükre szürkül,

Az erdő és a mezők

Esőbundában.

Elszáradt levél

Tovább hullik az erdőn

Vérző farönkről.

Vörös ikreknél

Gáz, gőz, füst, parázs tör fel.

Ház dől most házra.

A hegy lábánál,

A völgy közepén mocsaras

Tavak születtek.

Erdőhatáron

Hasadék, felhőkatlan

Ködspirált lövell.

A nap rásütött.

Lepkepár egymást fedő

Árnyékában várt.

Húzza a nyelved.

Élet vize az ecet.

Fanyar és bizarr.

Spárgafonatban

Ha alázuhanok majd,

Ki szövi tovább?

Szótagok, szavak,

Az idő megfojtása

Tizenhét álom.

Gőzölög a táj.

Köd ritkítja az erdőt.

Levélkavargás.

Hol jött vagy ment,

Fűrészféle alak volt,

Csak jött, ment, jött, ment.

Víz színe remeg.

Az eső köröket szúr.

Üres felület.

Vízen fűnyaláb.

Szilfák hosszú árnyékán

Úszó szigetek.

Nyugtalan szellemét

Az akusztikus térben

Emlék kísérti.

Sziklás hegy előtt

Egy csiga is elindult.

Felér a csúcsra?

Égi vonalon

Szaladgál a képzelet,

Mikor szóródik.

Karddal nyert folyók

Zúgásán mindenki ért.

Keselyű les föntről.

Őrzi elszáradt

Virágok sziromporát

Az elszáradt fű.

Árnyékok, formák

Kedvesed hasonmása

Szirénhangon szól.

Szádban cseresznye

Napfény, eső, szél, halál.

Csak egy nap telt el.

Messzi a közel.

Mily világos a homály.

Kuszán egyszerű.

Gazdag, csinos táj.

Az élet nem vetélytárs.

Szerelmed alkot.

Ha kibírom a

Földi létet, akkor a

Pokol is jöhet.

Nem értem magam.

Összedolgoztuk magunk,

Majd kettévágtuk.

Ördögűzés folyt.

A halál nevű képlet

Fogásaival.

Csendes pillanat

A partra lépő folyó

Életcsuszamlás.

Esti káprázat,

Tűz, víz, légáramlat jön.

Villám csap bele.

Kiváló debatter.

Kiugrott apácák közt

Cinizmust hirdet.

Fény sehol, mégis

Éles és tündöklő arc.

Önmagában nő.

Bűbájfotókon

Piros mellbimbójú nő.

Tériszonyom van.

Árnyam növekszik,

Ördöggel szimpatizálva

Hínár, víz fon át.

Csendes pillanat,

A partra lépő folyó

Életcsuszamlás.

Ördögűzés folyt

A halál nevű képlet

Fogásaival.

Nem értem magam.

Összedolgoztuk magunk,

Majd kettévágtuk.

Gazdag, csinos táj.

Az élet nem vetélytárs.

Szerelmed alkot.

Ha kibírom a

Földi létet, akkor a

Pokol is jöhet.

Messzi a közel,

Mily világos a homály,

Kuszán egyszerű.

Szádban cseresznye.

Napfény, eső, szél, halál.

Csak egy nap telt el.

Árnyékok, formák,

Kedvesed hasonmása

Szirénhangon szól.

Őrzi elhervadt

Virágok sziromporát

Az elszáradt fű.

Karddal nyert folyók

Zúgásán mindenki ért.

Keselyű les föntről.

Apró lökések,

Vénámba hajórajok,

Halcsontok döfnek.

Madaras ágak

Átaludták a telet,

Vízbe bámulnak.

Víz selymesedik.

A nap szemérmetlenül

Eléget mindent.

Nem élő, nem holt.

Alaknélküli voltunk,

Vagy mindkettő.

Holtak szájában

Homok, kő, giliszta, föld.

Hús, gyümölcs után.

Nézett, mosolygott.

Csak egy test akart lenni

Az életemben.

Farönkfej nyoma

Táncoló alakokkal,

Életrajzokkal.

Fák hajladoznak.

Szél bújt el az erdőben.

Onnan jön vissza?

Téli éj gondjai:

Átkozott féltékenység.

Sápadt hold néz.

Dögcédulám már

Gyerekeim játékszere.

Apámé sehol.

Nap napra csúszik.

Vagyunk, a holnap nincs itt.

Túlélők leszünk?

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned