Fórum


A „fórum” szónak három – látszólag gyökeresen eltérő – jelentése van. Eredetileg a görög „agóra” latin megfelelője volt, afféle piactér és gyülekezőhely, ahol a szabad polgárok elmondhatták panaszaikat, véleményüket, ahol törvény elé vihették sérelmeiket. Másrészt ma is fórumok osztanak igazságot, nemzetközi vagy országos bíróságok. És harmadszorra fórum az újságokban vagy az interneten a nem hivatásos hozzászólók véleménynyilvánításának helye is.
Nos, hogy kerül a csizma az asztalra, miért hívjuk a „Hetedik” egyik rovatát „Fórumnak”? Rosszindulatú állítás szerint azért, hogy alliteráljon a másik két rovattal, a „Forrással” és a „Fókusszal”, valamint a lapalapító nevével.
Ám legyünk jóindulatúak!
Ha két dimenzióban (mint egy rajzot vagy festményt) vizsgáljuk a három rovatot, egyszerű fölérendeltségi viszonyt látunk. A Forrásba kerülnek a jó alkotások, a Fórumba a jobbak, a Fókuszba a legjobbak. De a három rovat viszonya más módokon is megközelíthető. Térben, sőt, több dimenzióban.
A Forrásban jelenhetnek meg azok, az írások, amelyek figyelemre méltóak, esetleg kiemelkedőek lennének, de van egy kicsi (vagy nagyobb) „bibijük”.
A Fókusz minden esetben a csodák csodája. A legigényesebb, úttörő, rendkívül szellemes és/vagy megrázó versek, novellák, dolgozatok tárháza. A céltábla kellős közepe (ahogy a neve is mutatja).
A Fórum lépcső a kettő között. Több az elfogadó bólintásnál, de kevesebb, mint a csodálat.
Olyan művek gyűjtőhelye, amelyeket érdemes megvitatni, elemezni, hogy kiderüljön róluk valami.
A Fórum rovat vezetőjeként ilyennek képzelem a „Hetedik” ama szeletét, amelybe beleszólásom van. És ha ilyennek képzelem, ilyennek is szeretném. Az internetes folyóirat egyik komoly erényét, lehetőségét még nem használtuk ki. Itt ugyanis interakció lehet(ne), ahol az olvasók nem csak tetszésüket vagy nemtetszésüket jelezhetnék – mint például a facebookon vagy a youtube-on, hanem megjegyzéseket is fűzhetnének az elolvasott írásokhoz. Ha a „Hetedik” felvállaltan a „hivatalosságból” kiszorult szerzők fóruma, akkor kövessük el azt a szentségtörést, hogy közvetlen visszajelzést kérjünk az olvasóktól! Ha ez a kísérlet sikerül, talán új fejezetet nyithatunk a magyar irodalom történetében.
Minden bizonnyal díjazhatnánk valamivel a lapszám, vagy az év legnépszerűbb szerzőit, a szerkesztők visszajelzést kaphatnának arról, hogy mennyire találkozik az ízlésük-véleményük az olvasókéval. És talán közismert szerzők is megmérethetnék magukat, természetesen álnéven.
Ehhez, persze, kapacitás is kell. Az olvasók talán tudják, hogy a „Hetedik” igazi, a szó szoros értelmében vett „nonprofit szervezet”. Bevételei nincsenek, csak kiadásai. Nemcsak a szerzők nem kapnak honoráriumot, de a szerkesztők, főszerkesztők sem. Sőt. A „Hetedik” vezetése állja a szükségképpen felmerülő kiadásokat is, mint például a honlap fenntartása, rendezvények szervezése, lebonyolítása. Szűk a keresztmetszet, de megpróbálunk kihozni belőle, amennyit lehet.
Hogy miért? Mert nem csak kenyérrel él az ember. Az emberi lét méltóságához hozzátartozik a kultúra, az irodalom is. Mi ehhez értünk.
A Fórum így virtuálisan létezik, hiszen egy virtuális folyóirat rovata. De valóságossá is szeretném tenni. Ennek két, korábban már bevált módját képzelem el:

Az első az „Íróműhely”. Ez fórum lehetne, de nem csak a „Fórumosoknak”. Aki nem igazán biztos a művében vagy okulni, közösen gondolkodni szeretne, ellátogathatna e műhelybe, felolvasni, értékeltetni művét, meghallgatni másokét, elmondani a benyomásait. Presszóban-kávéházban jönnénk össze, kávé-tea-sör-sütemény mellett beszélhetnénk az alkotásokról. A második az „Írótábor”. Ehhez el kell utazni az ország egy távoli csücskébe, egy befogadó, mégis távolságtartó faluba (Zemplénbe, Füzérradványra), ahol egy volt paplakban 10-15 ember kényelmesen elfér, ahol egy szűk hét alatt rengeteget beszélgethetünk, tanulhatunk, feladatokat oldhatunk meg.
Természetesen nemcsak rovatvezetőként, de szerkesztőként is rendelkezésére állok a szerzőknek. Aki megtalál a Facebook-on, felveheti velem a kapcsolatot.


Szecsődy Péter
szerkesztő-rovatvezető

Szecsődy Péter

Szecsődy Péter

Amióta az eszemet tudom, író akartam lenni, ezért választottam a magyar-történelem szakot, amikor egyetemista korba kerültem. Hosszú, viharos pályafutásom alatt voltam többek között tudományos segédmunkatárs, szerkesztettem a Rádióban, napilapnál és egy kis kiadónál mintegy négy tucat könyvet. Írtam is jó párat, de eddig csak kettő jelent meg. Nem vagyok féltékeny szerző, aki tehetséges, a barátom, míg el nem rontjuk.

 

Legfrissebbek a szerzőtől: Szecsődy Péter

Tovább a kategóriában: « Szerkesztőségi üzenet
A hozzászóláshoz be kell jelentkezned