In Memoriam Leo Leonardovics (Dr. Dunai József)


Fáj a szó, kék könnycseppeket ejt a toll is kezemben, amikor leírom ezt a szót: Elment.

Búcsúzni soha sem könnyű. Mindig megtörik egy kicsit a lélek, újabb barázdát karcol szívünkbe a fájdalom. Hiába megy tovább az élet, már nem lesz olyan, mint ezelőtt. Hiányzik egy hang, egy mosoly, egy baráti kézfogás, apró kritika, egy igazi élettel, tettekkel, tervekkel, vágyakkal és álmokkal teli egyéniség, aki mindenkinek adott, amíg tudott.

Csendesen élt, alkotott, és csendesen ment el közülünk, mérhetetlen ürességet hagyva maga után.

Sokszor halljuk azt a már elcsépelt, de húsbavágóan igaz mondatot, hogy elrohan az élet felettünk. Ez sajnos így igaz és legtöbbször észre sem vesszük. Csak akkor torpanunk meg, amikor nem stimmel az apró boldogságaink leltára. Most én is itt tartok… Ülök a papír előtt és némán hagyja el számat a szó: miért? Hang nem jön ki a torkomon, valahogy bennszorult. Talán a lelkem még nem hiszi el azt, ami már megváltoztathatatlan: a barátom, nincs többé közöttünk.

Barátai, ismerősei számára Leo volt, „csak” így egyszerűen, írótársak számára Leonardovics, aki néha kicsit szigorú, de őszinte és igazságos kritikái mellett, kitűnő író, költőként nagyon sok értékes alkotást hagyott az utókorra. Civil foglalkozása során, ügyvédként Dr. Dunai József, aki az igazságot kereste, szüntelenül járta a bíróságok, cellák rideg világát, hogy utánajárjon mindennek, ami fontos és döntő lehet egy-egy kemény per során.

Hazatérve otthonába, családja körében, féltő szeretettel körülvéve, egy-egy jó pohár borral kezében papírra vetette gondolatait. Egy jobb világot szeretett volna Ő is, annál, mint ami körülvesz minket. Írásaiban tükröződik emberszeretete, a mai kor kisembereinek útkeresése, szenvedése, apró kis boldogságcseppekkel keverve. Lélekábrázolása, történetvezetése, együttérzésről, figyelemről tanúskodik, amely élete minden pillanatában jellemző volt rá.

Nem tudom, hogy a „Sors” miért döntött így!!! Sokunknak még nagyon sokáig szükségünk lett volna rá, férjként, apaként, barátként, írótársként és ügyvédként is. Védtelenebbek lettünk így nélküle, óvó karjai, szavai már nem segíthetnek.

Egy pszichológus egyszer azt mondta, hogy a gyász során önmagunkat sajnáljuk, személyes veszteségként éljük meg azt, ha valakit nagyon szerettünk és már nem lehet többé velünk. Nos, számomra is személyes veszteség, de azt is sajnálom, hogy több alkalommal már nem nyithatja fel a Világ szemét tetteivel, írásaival, rávilágítva a figyelmet a valós problémákra, nem alkothat többet, boldog, vagy éppen szívszorítóan fájdalmas pillanatokkal bearanyozva szürke hétköznapjainkat.

Leo Leonardovics, Dr. Dunai József azonban örökké közöttünk marad. Nemcsak a Holnap Magazin örökös tagjaként, hanem megőrizzük emlékeinkben, és ha néhány pillanatra becsukjuk szemünket, újra láthatjuk azt a mosolygós arcú, halk, szelíd szavú, őszinte embert, aki számára az volt a legfontosabb az életben, hogy figyeljünk egymásra, mindig, minden pillanatban, hogy ne csússzon ki lábunk alól a talaj. A mindennapok küzdelmei mellett pedig szeressünk, örüljünk az apró örömöknek és becsüljük meg mindazt, amit elértünk. Legyenek álmaink, vágyaink, mert élni csak úgy érdemes, ha minket is szeretnek!

Nyugodj békében Leo és vigyázz ránk odafentről!

Bakos József

Leo Leonardovics írásai a Holnap Magazin oldalán:

http://holnapmagazin.hu/profile.php?lookup=38#sz_38

Interjú a Sétapálca rovatban (2012):

http://holnapmagazin.hu/articles.php?article_id=14510

Utoljára frissítve:2016. június 30., csütörtök 11:24
Bakos József

Bakos József szerkesztő, a Holnap Magazin alapítója, főszerkesztője. www.holnapmagazin.hu

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned