Tisztelt Egybegyűltek!

T. Ágoston László búcsúztatása miatt gyűltünk ma össze. A gyászoló család, barátok, pályatársak. Mindazok, akik Lászlót tiszteljük és szeretjük. Talán azok is, akik nem.
Azért vagyok ma itt, mert László életének és írói munkásságának a legutóbbi évtizedét végig kísérhettem, s mert megtisztelő módon a barátságába fogadott. Néhány rádiós interjú adott alkalmat arra, hogy mélyebben megismerhessem őt, mint ahogy az irodalmi eseményekkel járó rövid beszélgetések lehetővé tették volna. Abban a kiváltságban volt részem, hogy megismerjem az Embert az író mögött.
Az életrajzok ugyan nem emelik ki épp ezt külön, de bekezdésről bekezdésre kiviláglik, hogy az egymást követő szörnyű korok - egészen e jelenlegiig -, újra és újra összezúzzák a világot. Nem csak az asztalosműhely sodródik el az idő felkavart vizében, de az identitás is. Relativizálódik minden érték, amihez a személyiség horgonyozhatná magát. Ez megbontja minden közösség integritását.
Folyton felmerül a kérdés, hogy az, aki vagyok, és akikhez kötődik az énképem, az valóban az-e, aminek, akinek eddig hittem. Az Ipszilon az anyai felmenők nevében adhat tartást, büszkeséget és megerősítést a kötelességtudathoz, de jelenthet kirekesztettséget, idegenséget, gyanút is. És nem csak az ipszolon, de minden. Minden, amihez egy személyiség kötődhet.
Ezek a szörnyű korok folyton kettétörik az ember életét. László kapcsán is hosszan sorolhatjuk, hogy mi minden nem lett. Hogy nem lett asztalos, nem lett vasutas, nem lett katonatiszt, és így tovább, és így tovább. És a sok „nem lett” közül csak némelyik volt az ő kockázatos döntése. Jobbára a feje felett döntött a történelem, vagyis azok a szörnyetegek, akik itt a történelemnek képzelik magukat.
László elsősorban ember és író. Így együtt. Ebből adódóan mindig is gyanakvással kezelt, már-már ellenség képen tekintett tagja minden közösségnek.
1966-tól, azaz közel félévszázadon át jelentek meg írásai. 1970-től hivatásos újságíróként tevékenykedett, mígnem évtizedek munkássága után meg nem kérdőjelezték őt újságíróként.
Íme az ember, akiről azt mondták, nem tud írni. Miközben mind tudjuk, mivé aljasult az újságírói szakma, s hogy az úgynevezett szépirodalom is kitermeli minden szörnyű korban a maga törtetőit. Így a kilencvenes évektől irodalmi munkássága került életének középpontjába. És természetesen itt is megmaradt kicsit idegennek, kívülállónak. Alapítója és tevékeny tagja több irodalmi körnek. De rendre hagyja, hogy azokat mások kormányozzák olyan célok felé, amelyekhez ő nem akar túl közel kerülni. Volt idő, amikor bosszankodtam, hogy miért nem áll bele egy-egy ilyen ügybe! De ő volt bölcsebb! Mindenki maga választja meg az eszméket, az értékeket és a személyeket, akiket, amelyeket követ. És ő követendő akkor is, ha csak az, ami és aki. Ember, valóban és nagybetűkkel.
Korántsem véletlen, hogy annyi helyen fogatdák szívesen írásait. Publikált többek között a Csepel újságban. Novelláit, elbeszéléseit, szatíráit, meséit hazai és külföldi magyar nyelvű lapok, irodalmi folyóiratok közölték. Így a Somogy, Hévíz, Hevesi Szemle, Új Hevesi Napló, Lant, PoLíSz, Ezredvég, Új Horizont, Keresztény Élet, JEL, Amerikai Magyar Népszava, Amerikai Magyar Szó, Bécsi Napló, kanadai Krónika, Kaláka, belgiumi Kilátó, OPUS, Napsziget és A Hetedik.
S habár nem kilincselt tagságokért, tagja számos körnek, mert szívesen írták az ő nevét is a tagok sorába a Krúdy Körtől a RIM-en át az Írószövetségig. Az antológiákon és a folyóiratokban megjelent számtalan publikáción túl másféltucatnyi kötet tartalmazza írásainak azt a részét, amit eddig megismerhettünk.
Ez a munkásság mégsem abban áll elsősorban, hogy számos műfajban alkotott és sok-sok művet hozott létre. Lászlónak ott van a szakma a kezében, a szükséges ismeretek a fejében. Hozzá nyitottság, kíváncsiság és kreativitás. De ott van a hivatás is a szívében. Több mint írói hivatás. Emberi hivatásról kell szólnunk.
Szeresd felebarátodat! – parancsolta Krisztus, - bármilyen gyanúsnak is tekintik ezeket a gondolatokat manapság. És László igazi filantróp. Ember-szerető, fenntartások nélkül. Az elbeszéléseiben minden szereplő valódi: esendő és szerethető. A rosszak is. Azok is, akik szörnyű hibákat követnek el, vagy épp gonosz dolgokat tesznek. László szereplőit szeretjük, vagy szánjuk. Azonosulunk velük, vagy megértjük. Egyiket sem gyűlöljük. Mert ő is szeretettel formálta e szereplőket: emberséggel, empátiával, hittel.
Jó mester csak jó emberből lehet. Ügyes iparos lehet gonosz emberekből is, mint ahogy vannak divatos írók azok között is, akik az embertelenséget képviselték. De jó író, hiteles művész csak jó emberből lehet. Olyan emberből, akinek az embersége nem változik attól függően, hogy éppen melyik szörnyű korban él. Olyan emberből, aki távolabb tekint ezeknél, olyan célok felé, amelyek állandóbbak, mint ezeknek a korszakoknak a kincstári, vagy divatos eszméi.
László ennek az emberségnek a képviselője és a krónikása. Írásai azt a reménységet fogalmazzák meg újra és újra, hogy még van emberség. Hogy végül a valódi emberi értékek fontosabbak és maradandóbbak, mint az egymást váltogató zsebnapóleonok imádata.
László nem az ő krónikásuk. Nem is az általuk uralt koroké. Hanem az emberségé. Az emberszeretet terén Isten munkatársa. És most már Isten krónikása is.
Szerencsések vagyunk, hogy ismerhetjük őt, akkor is, ha testi valójában többé nincs közöttünk. Munkássága és embersége jelen van. Kötelességünk megőrizni, ápolni és folytatni.
Isten adjon nekünk ehhez erőt, hitet, emberséget. Azt a hitet, ami T. Ágoston Lászlót azzá tette, aki mindig is volt az egymást váltó korszakokban. Azt az emberséget, amiből hivatása fakadt.
Isten veled, László!
Nekünk pedig jó utat az úton, amelyet jártál.

A 2017. július 31-én, T. Ágoston László búcsúztatján elmondottak alapján.

Utoljára frissítve:2017. augusztus 05., szombat 16:29
Ferenczfi János

Pár szó rólam...

Ferenczfi János vagyok. Hatvanhetes. Folyton újrakezdő. Túl egy kudarcos házasságon. - Két nagyszerű fiam van, egy új társam, s szerencsére sok kitűnő barátom. - Egzisztenciám, - mindenkor pillanatnyi....

1985-ben díjazottja voltam a Sárvári Irodalmi Körnek. - Aztán csend. - Kiálltam egy elv mellett, s ez nem volt kívánatos.

A kilencvenes években nem írtam, - eleget. - A Petra Alapítvány vezetőjeként kulturális szervező munkát végeztem.

A kétezres években tagjává váltam a RIM-nek, a Bohém Asztaltársaságnak, A Napsziget Alapítványnak, a Napszél Alapítványnak, satöbbi. - Közben kiálltam néhány elv mellett, ami nem volt kívánatos....

2009. szeptemberétől rádiós műsort indítottam IRKA címmel a Fúzió Rádióban. Ma a Muzsikus Rádióban tevékenykedem, a P_RéS című műsor gazdájaként.

Szerveztem és vezettem pódium beszélgetéseket, irodalmi esteket. Beszéltem megnyitókon, könyvbemutatókon, találkozókon.

Kötetem nincs. - Leszámítva a három nulladik kötetemet, - amelyek rendhagyó pódiumműsorok voltak.

Satöbbi.

Most pedig A Hetedik kitalálásával, megvalósításával, - szerzők és szerkesztők felbujtásával foglalkozom. - Álmodom, s az álmok egy része valóra válik.

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned