Asbóth Vanda

Asbóth Vanda

Kisgyermekként leginkább tanyavilágban növekedtem, tíz éves koromig osztatlan iskolába jártam, a tanítás nagymesterétől (Honti Dezsőné tanító néni) sajátíthattam el a tudományok alapjait. Ehhez társult egy olyan családi háttér, ami biztosította számomra a szeretetet, békességet, nyugalmat, derűt, hitet. Az otthonunkat sok barátom lakta, a könyvek! Első olvasmányom Fazekas Anna: Öreg néne őzikéje című verses meséje volt. Ezt még nem én olvastam ugyan, hanem Édesapám, aki aztán átörökítette az olvasás iránti szerelmet.
További tanulmányaim során átlagos, általában kitűnő bizonyítvánnyal rendelkező diák voltam. Érettségi után tragédiák sorozatát élte meg családunk, így egyik napról a másikra családfenntartóvá váltam, képesítés nélküli pedagógus lettem. Ez az akkori időkben nem volt ritkaság. Munka mellett tanultam, elláttam mozgásában korlátozott Édesanyámat, s szívvel-lélekkel munkálkodtam az oktatásban, nevelésben. Egy szabolcsi kis faluban töltöttem egy évtizedet, majd szülővárosomba érkezvén leánynevelő intézetben találtam állást. Izgalmas évek, nagy kihívások jellemezték ezt az időszakot. Majd elérkezett az én hercegem, s megszülettek büszkeségeim, három gyermekem, akik a mai napig életem értelmei, nagyszerű gyümölcsök.
A gyermekeimmel tizenhárom évig voltam itthon, a legcsodálatosabb időszaka földi létemnek. A munkát református általános iskolában magyartanárként folytattam egészen nyugdíjazásomig. Vágytam a nyugalomra, hogy végre magam oszthatom be az időmet, hogy annyit olvashatok, amennyit csak akarok. Persze, előtte azért néhány feladattal megbirkóztam, ami az évek során felgyűlt. A könyvek sora csodálkozva várakozott, hisz a tömegük nem kopott, inkább nőtt. Már közel voltam az igazi szabadsághoz, amikor új feladatra kaptam elhívást: egy induló református iskola vezetésére. 2015 őszétől így elköteleztem magam még egy kis időre. Nagy felelősség, sok munka, izgalom, de öröm is minden nap: erdő öleli körül az intézményt, óriási udvar, sok-sok állat, s 112 boldog gyermek mosolya ragyog ezen a kis szigeten.
S amiben még reménykedem: eljön az én időm, amikor hódolhatok kedvenc időtöltésemnek, az olvasásnak, addig viszont szívesen fogadtam az Art’húr Gondola hívását szerkesztőként írásaimmal hetente megjelennem… csak egy PILLANAT-ra, egy-egy felmerülő emlékem szavakba foglalására.