Micsoda karácsony!

 

Zömök, mokány kis ember volt a kísérő. Összenőtt szemöldöke alatt mélyen ült szürke szeme. Szinte egykedvűen bámulta a fehér utat.
- Micsoda karácsony! - sziszegte rosszkedvűen a sofőr. Olyan erősen ráharapott alsó ajkára, hogy szinte fájt. Erőlködve próbált gázt adni, hiába. Nem fogott talajt a kerék, csak pörgött. - Istentelen hóvihar! - dünnyögte a sofőr -, nem is emlékszem, mikor akadtam el utoljára.
Előrehajolt, újra indított. Hószikrákat hánytak kétfelé a kerekek.
- Nem megy, az istennek sem megy! - dühöngött a sofőr, és mérgében két kézzel rácsapott a volánra. - Vigyázzon, Vági úr! Még eltöri a kormányt, aztán tényleg nem tudunk hazamenni! - mondta halkan a kísérő. Oldalt fordult, mosolyogva figyelte, hogy a sofőrnek remeg a szája az izgalomtól. . Gyújtson rá, aztán majd meglátjuk, mi lesz!
Vági mélyet szívott a cigarettából.
- Irigylem a nyugalmát - mondta halkan. Kibámult az ablakon. A szél előtt meghajoltak a fák.
- Persze, magának könnyű, egyedül van... A maga helyében én is nyugodtan ülnék akár holnap estig is. De engem két srác vár otthon meg egy asszony...
- No igen - dünnyögte a kísérő, s azzal a fülke falának vetette fejét. Lehunyta a szemét, mintha aludna.
Vági a fenyőre gondolt, s arra, hogy nem lehet otthon, amikor a fia meggyújtja a csillagszórót. Szerette volna felpofozni a kísérőjét.
- Idefigyeljen, Györkös - rázta meg a vállát -, ha most elalszik, kikapcsolom a fűtést. A fene egye meg!
A kísérő vigyorogva hunyorított.
- Mit vett a srácoknak?
- A fiú villanyvonatot kapott - mondta a sofőr elgondolkodva. - Tudja, ő már nyolcéves. Évek óta ígérem neki. A kislány mackót meg hajas babát...
- Ühüm.
- Igen - révedezett a sofőr. - Azért is vállaltam ezt az utat. Nyolcszáz forint volt a villanyvonat... Két heti fizetés. A túlóra nélkül nem tudtam volna kifizetni.
Eszébe jutott, milyen boldog volt, amikor végre lerakták a szállítmányt. Megtörölte a kezét, kellemes ünnepeket kívánt a féllábú telepvezetőnek, és fütyörészve indult a kocsihoz. Akkor még éppen csak szállingózott a hó.
- Maga miért vállalta, Györkös? - mintha most villant volna belé, hogy nincs egyedül.
- Nekem mindegy, hol töltöm a karácsonyt. Nekem könnyű, magányos vagyok... Maga mondta!
- Hát nem? - csodálkozott Vági.
- De...de...

Györkös újra rágyújtott.
Sokáig csöndben ültek, a sofőr néha hátrasimította hosszú barna haját. Újra megpróbált elindulni, de most sem sikerült.

- Elmegyek vontatót szerezni - mondta végül, de olyan hangon, hogy káromkodásnak hatott.
Kiugrott a fülkéből, bevágta maga mögött az ajtót.
- Siessen vissza! - kiáltott utána a kísérő.

Vági már nem hallotta. Elindult az úton, bizonytalanul, nem tudta, merre menjen. A szél szemébe fújta a havat, alig látott valamit. Bakancsa lépésenként süppedt bele a szűz hóba. És ha nem érek haza?! - gondolta. - Majd ünnepelnek nélkülem is. Az ajándék bent van a szekrényben, majd Erzsi átadja a gyerekeknek. Legfeljebb csak holnap köszönik meg.
Megtörölte az arcát. Nem, nem lehet. Ő látni akarja Zoli arcán az öröm fényeit.
Múlt vasárnap kimaradt. Tízévi házassága alatt soha ennyi ideig nem maradt még el hazulról, csak hivatalosan. Nem is volt szüksége erre, egy hétből legalább négy napot vidéken töltött.
De most öten beültek beszélgetni egy vendéglőbe, s a beszélgetésből aztán ivászat lett. Nagy, kemény ivászat. Reggel botorkált haza. Erzsi egy rossz szót sem szólt, de a gyerekek bőgtek. "Olyan keveset látunk" - panaszkodott Zolti, s ez sokkal rosszabb volt, mint egy veszekedés.

Két kilométerre volt a falu. Vági a téesz-irodát kereste.

- Elakadtunk - mondta a nőnek, aki odabent gépelt. - Adjanak kölcsön valami vontatót.
- Teherautó? - kérdezte a lány, s a magas férfi láttán kihúzta magát. Mellén megfeszült a szűk pulóver. Aztán, amikor látta, hogy a férfi ügyet sem vet bájaira, fanyalogva mondta: - Csak egy zetorunk van bent, azt is éppen javítják. Sajnálom...
- Köszönöm - sóhajtott Vági, és kiment a hidegbe. Belelehelt a kesztyűjébe, mielőtt felhúzta. - Ma nem sikerül semmi - dünnyögte elkeseredetten.

Itt a házak között nem vágott úgy a szél. Csöndes, téli hangulat ült a falun, úgy lepte be, mint óriás takaró. Majdnem idilli, karácsonyi volt a kép. Három betlehemes gyerek igyekezett a kocsma felé. A sárga házak ablakait betapasztotta a hó. Vági megállt a kocsma előtt, belesett a gyerekek mögött félig nyitva maradt ajtón. Most már mindegy - gondolta.

- Cseresznyét! - mondta a kopasz csaposnak.
Egy hajtásra kiitta, s csak akkor nézett körül. Kevesen voltak a kocsmában. Csak az egyik gyalulatlan asztalnál ült nagyobb társaság, pufajkás fiatalemberek. Bort ittak, s pillanatonként hangosan fölnevettek. A pultnál Vágin kívül csak egy sötét ruhás öregasszony állt, himbálózó mozdulatain látszott, hogy alaposan beivott már. Mikor elkapta Vági tekintetét, közelebb lépett.
- A kereszten hagynátok Krisztust! - mondta rekedten. - Kocsmába hoznátok a családot is, a gyermekkel...
A sofőr tétován pillantott a csaposra. A nagy darab kopasz ember megcsavarta mutatóujját a halántékánál.
- Bolond - gondolta Vági, és megfogta a csapos karját.
- Elakadt a kocsim az országúton. Hol lehet itt vontatót szerezni?
- A szövetkezetben nem próbálta? - kérdezett vissza a csapos.
- Azt mondták, hogy nincs bent.

A csapos bort vitt a pufajkás társaságnak, aztán megállt Vági mellett.
- Nincs a fenét! Ilyenkor már nem akaródzik dolgozni senkinek. Miért nem az elnöktől kérte?
A sofőr a vállát vonogatta.
- Eszembe se jutott ezért zavarni. Adjon még valamit!
A csapos megtöltötte a pohárkát. Vági fenékig itta. Csak most kezdte átjárni a meleg. Nem szabadna innom - villant át az agyán, de rögtön eszébe jutott, hogy úgysem érhet már haza, és újabb féldecit rendelt.
- Még sosem maradtam el karácsonykor - morogta.
A csapos megértően bólogatott.
Vági leült egy üres asztalhoz, csöndesen nézte az utcát. A csapos újabb poharat tett elé, s Vági már nem tétovázott. Kellemes érzés feszítette a halántékát, ködösen látta csak a bádoggal bevont pultot. Keze előre lendült, elnehezült feje rábillent az asztalra.
Arra figyelt fel később, hogy valaki szólongatja.
Györkös állt előtte. Most nem volt egykedvű, dühösen villant a szeme.
- Állat maga, Vági úr? Várom, mi lesz, majd megfagyok az úton, maga meg leissza magát!...
- Mi... mit csináljak? - hebegte Vági.
- Azt hittem, vontatóért ment, nem pálinkázni!
- Nem sikerült...
- Akkor se igya le magát! - A kísérő elkapta Vági kezét. - Idefigyeljen... Maga azt mondta, nekem könnyű, mert nincs hová mennem. Pedig én is állítottam fát. Csak úgy magamnak! Mondja, tud maga valamit rólam? Semmit... De kijelenti, hogy nekem könnyű. Pedig magának könnyű, nem nekem! Maga reggel, vagy holnap délután hazaér, hárman fognak sürögni az ágya körül, ha lefekszik. Szegény papuska, elakadt a hóban, a mi drága hősünk, hadd csicsikáljon a drága!... Nekem senki nem adja ágyba a reggelit, érti?!
Vági meglepetten kapta fel a fejét. Kísérője szeme úgy villámlott, hogy rögtön el kellett fordulnia.
- Mit tud maga rólam? Tudja talán, hogy én is sofőr vagyok? Nem tudja, honnan is tudná?! Vidékre jártam, mint maga, és néha felcsíptem egy nőt.. Sokszor lelkiismeret-furdalásom volt emiatt. Aztán egyszer korábban mentem haza a tervezettnél, és rajtakaptam a feleségem. Rájuk zártam az ajtót, és leittam magam. Részegen ültem a volánhoz reggel. Mi kellett még? Egy bódé, közel a járdához, aztán puff!, ugrott a betétlap, később a jogosítvány is. Felfüggesztett börtönbüntetés és kocsikísérői állás maga mellett. Érti ezt?
A sofőr bizonytalanul bólogatott.
- Nem ért maga semmit, Vági úr! - mondta lehiggadva a kísérő, és legyintett. - Magának haza kell érnie, magának családja van, Vági út. Két szép gyereke. Csak vontatót nem tud szerezni...
Vági föl akart kelni, de a kísérő vállánál fogva visszanyomta.
- Várjon itt!
Egy óra múlva jött vissza. Intett a sofőrnek, és kifordult az ajtón. Vágit kijózanította a hideg. Keserű ízt érzett a nyelve alatt, lehajtott fejjel követte Györköst, meg a másik, bundakabátos férfit.

A volán mellé akart ülni, de Györkös visszahúzta.
- Megengedi, hogy egy darabig én vezessek? Maga ivott - s amikor a sofőr bólintott, hamiskás mosollyal tette hozzá: - De nincs jogosítványom!
A Zetor pöfögni kezdett, s nemsokára szabad volt előttük az út. Györkös föltekerte a drótkötelet, és hátra rakta. Megköszönte a zetorosnak a segítséget, aztán visszaült a volánhoz.
- Hol szerzett vontatót? - kérdezte Vági.
- A téeszben. - Györkös megnyalta a szája szélét. - Isteni kis nő ült ott. Csak öt percig kellett fűzőcskélnem. Megérte, nem? Alig fog késni valamit! - és gúnyosan a sofőrre pillantott.
Csúszós volt az út, óvatosan kellett haladni. Vági megtörölte a homlokát, figyelte a kísérő szakszerű mozdulatait.
- Évek óta nem vezettem. - Györkös szemében öröm csillant. Mint egy gyerek, ha új játékot kap ajándékba, elmerülten nézett át az üvegen.
- Micsoda karácsony! - hajtogatta majdnem vidáman. - Micsoda karácsony!

(Első megjelenés 1974. Magyar Ifjúság)

Utoljára frissítve:2016. december 05., hétfő 11:56
Köves József

1938-ban születtem Budapesten. Közgazdasági technikumot végeztem, majd 961-1962 között a MÚOSZ Újságíró Iskola diákja voltam, később az ELTE BTK könyvtár-magyar szakát végeztem el.
Közben dolgoztam az  az ercsi cukorgyárban, a Pest-Budai Üzemi Vendéglátónál. 1959 óta a könyvszakmában vagyok, mai is, nyugdíjasként (ÁKV, Művelt Nép, MKKE). 1985-1999 között a Rádióban dolgoztam, 1990-ben a 7Lapnál voltam újságíró és szerkesztő. 1992 óta a K.u.K. Könyvkiadó vezetője vagyok.  Mintegy 15 könyvem jelent meg (viccgyűjteményeimen kívül), talán ismertebbek A közös kutya c. ifjűsági regényem, a a Bambi, fecske, szocreál című szubjektív szótáram, a Ki hallgat meg egy villamost című egy-három perces novelláim gyűjteménye. Verseim Lájkolom a magyar nyelvet címmel jelentek meg.  Mesejátékomat most a József Attila Színház játssza.

Tovább a kategóriában: « A házmester Csendes éj »
A hozzászóláshoz be kell jelentkezned