Hungaricum - olcsón

 

Sosem leszek én már boldog, hiába van a falamon Sandra Bullock fotója, bekeretezve, klassz keretben, olyan dizájnosban, alumínium, modern, mellette meg Monica Belucci, az meg olyan majdnem aktos kép, majdnem meztelenül van, meg én is meztelenül vagyok, mikor őket nézem, és, azt hiszem, boldoggá tudnám tenni, mindkettőt, kicsit ugyan tanulnom kell még az angolt, aztán az olaszt is, bevallom, bár elektrotechnikából megbuktam, s nem szeretem a kémiát sem, viszont Laci bácsi, a mutyikos, aki nagyobb ember lett, mint amekkorára nőtt, azt mondta, megérem én a pénzemet.

Hát, megérem, mert nem vagyok én olyan hülye gyerek, mint sokan gondolják, a Zsákai Ricsivel, aki félig cigány, félig meg roma, el is határoztuk, megpattanunk innen mihamarabb, előttünk az élet, teljesen, itthon meg mögöttünk, a múltkor behívtak a hivatalhoz, azt mondta Czinegés Csilla, az ügyintéző, szőkített haja van, s akkora dekoltázsa, hogy az Apollo 11 elveszne benne, az a kurva, mondják róla, bár én nem hiszem, csak mondják, azok mondják, akikkel nem fekszik le, szóval, ő mondta, dolgozhatok, söprögetnem kell a Szabadság téren, fizetést is kapok, nem túl sokat, persze nagyon nem tetszett, Csilla dekoltázsa kicsit jobban, tényleg meg tudna fordulni ott az Apollo 11, mondom, majdnem érettségim van. Majdnem érettségivel söprögessek? 

Este be is rúgtunk a Fekete macskában, rendesen, ahogy kell, bár én nem nagyon szeretem a rumot, legfeljebb sörrel bírom meginni, Gyuszit, az általános iskolai osztálytársamat én vittem haza, nem bírja az italt, lehányta a templom kerítését, aztán meg vetette a kereszteket, mint a marha, jó családból származik ő, kiabálta, tavaly karácsonykor is voltak misén, gyónni is kellett volna, de majd legközelebb, aztán elénekelte a Székely himnuszt, hamisan, mert pocsék repedtfazék hangja van, aztán azzal hozakodott elő, beállhatnék közéjük, ő hamarosan politikus lesz, lehet, még a tévében is fog szerepelni, de én ezt nem hinném róla, aztán hozzáfűzte, akasztanak még itt kommunistákat a villanykaróra, meg zsidókat is. Ez nekem nem tetszett, odabasztam a fejét a templom kovácsoltvas kerítéséhez, mert utálom az erőszakot, senki se akarjon megölni senkit. Na, jó, egy-két pofon még belefér, de az is csak erős felindulással, vagy még erősebbel.

Apám nem olyan régen azzal állt elő, takarodjak otthonról, csak azért vágta ezt a fejemhez, mert egy hete nem mosogattam el azt a rohadt mosatlan edényt, tányért, persze az övét is, melytől undorodtam, mert soha nem melegítette meg az ételt, csak hidegen befalta, nekitámaszkodva a mosogató szélinek, s minden csupa zsír, meg dzsuva maradt, és csak azért ordítozott, hogy a nőjét este felhozhassa, én pedig tegyek úgy, mintha nem is látnám, nem is hallanám, ahogy egyetlen jóapám zihálva dugja, nem olyan nagyon sokáig, gyorsan végeznek mindig, mielőtt szétesne alattuk az a rozoga ágy, szóval, csak ezért ugatott velem, mert egyébként normális, néha még beszélgetünk is.

Szóval, én már sosem leszek boldog, nézem a falon a két csaj fotóját, poszter az, vagy mi a franc, magyar vagyok, magyar hát, nem érteném őket, nincs is már kedvem hozzájuk, dühömben majdnem le is tépem a falról az egyiket, aztán meggondolom magam, kevés is elég a boldogsághoz, ne pazaroljuk el azt a keveset, ami még van, huszonkét éves vagyok, még az enyém is lehet ez a világ, tán majd egyszer kitanulok valami jó szakmát, víz- és gázszerelő is lehetnék akár, aztán majd megnősülök, és egyszer, legalább egyszer én is szerepelni akarok a tévében, Csornainé, az a vén boszorkány, a matektanár egyszer azt mondta, hogy azok mind majmok, csak teszik az agyukat, de én akár majom is lennék, meg tenném is az agyam, csak benne legyek a tévében, hiszen majd valamit mesélni kell az unokáknak, beteszem majd a dévédét, s lejátszom a tévéfelvételt nekik, öregapátok nem akárki, tökös magyar gyerek, még mindig az. És előttem a jövő. Tényleg előttem. Senki se állít már meg, mert én tudom, mi jó nekem, a többit meg leszarom. Ilyen az élet, nem savanyú cukorka, apám, ezt jegyezd meg, néha édes is.

Utoljára frissítve:2016. szeptember 27., kedd 21:11
Egervári József

Egervári József vagyok, Jászberényben születtem 1962-ben, de Cegléden élek már huszonöt éve. Semmiféle irodalmi végzettségem sincs, a kötelező általános- és középiskolai magyar órákon kívül csak az olvasás szeretete vonzott az írás művészetéhez mindenféle kacskaringós utakon.

Tizenhét évig újságírással foglalkoztam, egy kisvárosi lapnak főszerkesztője is voltam egy darabig, míg bele nem tenyerelt a politika, s mivel sosem szerettem bértollnok lenni, egyik napról a másikra eljöttem az újságtól.

Öt éve ismét nekifogtam verseket, elbeszéléseket, novellákat írni, több antológiában, internetes oldalon jelent meg írásom.

Legfrissebbek a szerzőtől: Egervári József

Tovább a kategóriában: « A vihar Mintha érezném »
A hozzászóláshoz be kell jelentkezned