Megbocsátás

Egyik kezével megkapaszkodott a sötétbarna, faragott komód szélében, a másik, akár egy kiszáradt, letört faág, szinte élettelenül lógott a teste mellett. Bokájáig lecsúszott a nadrágja és az alsóneműje, égetően forrónak érezte lábai között a puha, nagy, szőrös kezet. Lábai remegtek, az ájulás határán szédelgett.
Domenic atya előtte térdelt, másik kezével felhúzott reverendája alatt matatott.
Féld az Istent fiam, a megbocsátás az a legfontosabb, Istennek legjobban tetsző emberi cselekedet – hörögte elfúló hangon, miközben kidülledt, vörös szemeit a fiúra meresztette.
A fiú lopva felnézett a sekrestye falán szenvedő Krisztusra, aki mozdulatlan, halott szoborszemmel bámult vissza rá. Az oldalán egy furcsa, szabálytalan, zöld folt éktelenkedett.
Hol a fenében kódorogtál ilyen sokáig? – üvöltött rá apja, s azzal a lendülettel le is kevert neki egy pofont. Ittas volt, vörösen, véresen villant fáradt tekintete. Érdekes, hogy az állandó részegségben is elfáradhat az ember, gondolta a fiú, s igyekezett apjától minél távolabb helyet foglalni a konyhaasztalnál.
Ne bántsd már mindig, te állat! – horkant fel anyja dühösen. A babfőzelékkel teli, gőzölgő lábast az asztal közepére helyezte, majd kenyeret szelt. Éles, hosszú, vékony pengéjű, hegyes kés volt a kezében, jól megmarkolható erős nyéllel. A férjére nézett. Régen eltűnt már a szerelem. Csak szánalmat érzett.
Domenic atyánál járt. Ott legalább nem tanul rosszat, meg legalább tanul valamit, mert tőled aztán semmi jót nem láthat.
A fiú imádta a babfőzeléket. És imádta anyját is. Soha nem beszélgettek, de nem is érezte szükségét. Úgy hitte, kimondatlanul is értik egymást. Már nyolcéves volt, nem olyan nagyon sokára felnőtt lesz, s apja soha többé nem fogja pofon vágni. Ebben biztos volt.
Már nagy vagyok, majd egyedül – súgta kedvesen anyjának. Megvárta, amíg lefekszenek aludni.Még langyos volt a tűzhelyen lévő fazékban a fürdővíz. Beleállt a nagy, fehér, zománcos lavórba, és sokáig szappanozta magát.
A megbocsátás, az a legfontosabb, Istennek legjobban tetsző emberi cselekedet – mormogta.
Aznap este nehezen jött álom a szemére.

2010

Utoljára frissítve:2016. szeptember 05., hétfő 16:55
Egervári József

Egervári József vagyok, Jászberényben születtem 1962-ben, de Cegléden élek már huszonöt éve. Semmiféle irodalmi végzettségem sincs, a kötelező általános- és középiskolai magyar órákon kívül csak az olvasás szeretete vonzott az írás művészetéhez mindenféle kacskaringós utakon.

Tizenhét évig újságírással foglalkoztam, egy kisvárosi lapnak főszerkesztője is voltam egy darabig, míg bele nem tenyerelt a politika, s mivel sosem szerettem bértollnok lenni, egyik napról a másikra eljöttem az újságtól.

Öt éve ismét nekifogtam verseket, elbeszéléseket, novellákat írni, több antológiában, internetes oldalon jelent meg írásom.

Legfrissebbek a szerzőtől: Egervári József

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned