Sivár világ

Amikor Meseország csatlakozott az Unióhoz, nagy volt az öröm, nagy volt az álom. Mégse lett Meseországból Álomország és Csodaország se lett belőle. Pedig csodálatos hely volt. Mindig tavasz, mindig mosoly. Minden békés, semmi kétség. A rövid türelmi idő lejárta után Meseországnak is be kellett vezetnie az uniós normákat, szabványokat. Nincs kivétel!
A lehetőség adott volt, kinyílt a nagyvilág. De csak keveseknek sikerült a nagy áttörés. A Nagy Varázsló pályázatíró céget alapított és sorra nyerte a támogatásokat. A Garabonciás Diák megvásárolta a Hétmérföldes csizmákat és uniós szállítmányozási céget alapított, olcsó munkaerővel, alacsony költséggel gyorsan behálózta az egész uniót. Igaz, hogy a hét törpe is kapott bányászati koncessziót a szomszédos országban, de csak olyan bányára, amelyet a helyi vállalatok már nem tudtak nyereséggel kitermelni. Nem fejlődtek sehova. Mikrovállalkozás maradt a cégük.
Ravaszdi megunta a Holló sajtja utáni ácsingózást és az élete sem volt biztonságban már. Ez az új szabványnak megfelelő, növényi alapú sajt nagyon keserű volt, még a Holló is csak forgatta a csőrében, képtelen volt lenyelni. Arra várt, hogy valami szamárra rásózza, vagy ehető élelmiszerre cseréli vele. Régen az ilyesmire rá sem írhatták, hogy sajt. Hiába kerek, hiába olyan a színe is, még a balga birkát se tudják megtéveszteni ezzel. Igaz, ő megeszi szívesen, mert úgy is szereti a füvet, ha zöld. Az ilyen kerek, fehér fű neki csemege. A rókának hányingere lett attól, hogy az állományukat tizedelő veszettséget sikerült megállítani készítményekkel, majd a megerősödött, egészséges társait vadászok kapták puskavégre vagy kopókkal tépették szét.
„ A sajt keserű, a szőlő savanyú.”
„ Minek maradjak?” - gondolkodott Ravaszdi és a falkájával együtt jobb megélhetést keresett külföldön, egy teljesen kipusztított (de már ökocentrummá keresztelt) erdő szélében, a szeméttelep szomszédságában. Később megvásárolta a szeméttelepet és biogazdaságot létesített itt.
Az uniós követelményeknek megfelelő tojásszabvány betartása érdekében levágták az aranytojást tojó tyúkokat. Bár nem vizsgálták, hogy egészségre károsak-e, de kétséget kizáróan bebizonyosodott, hogy az uniós szabványoknak egyáltalán nem felelnek meg. Ezek a szabályok egyértelműen leírják, hogy milyen tyúknak, mekkora tojást kell tojnia. Még a szabályzatok mellékleteiben és kiegészítéseiben sem esik szó aranytojásokról, tehát ezek egyértelmű tilalom alá esnek. Ezek a tyúkok eléggé el nem ítélhető módon a kopár udvaron szaladgáltak kitéve az időjárás kénye-kedvének. A Broiler csirkék védelmében, a madár influenza terjedése miatt is le kellett volna vágni az összeset, ebből a bizonytalan genetikai állományú fajtából.
A három kis malacot otthoni karanténba zárták, mert sertéspestis gyanúja merült fel. Egy névtelen levélben figyelmeztették az uniós sertésbiztost, hogy bizonytalan eredetű moslékot láttak a kis malacok házába bevinni és hangos köhögés hallatszott később a házikóból. Az afrikai sertéspestis nagyon veszélyes betegség és a malackák vizsgálata igen költséges lett volna, ezért inkább a malackákra gyújtották a házat, felperzselve az esetleges járvány gócpontját. Az állami jóvátételt állítólag a farkas kapta meg utánuk, mivel nyilatkozatában előadta, hogy könyékig már bent volt az ólban és a malackákat saját ebédjének tekintette. A gyász napjait kórházban töltötte. Rossz nyelvek szerint megcsömörlött a sok füstölt hústól.
Az uniós szabályok kiterjedtek a kisiparosok megregulázására is.
Geppetto műhelyére lakat került, nem felelt meg az előírásoknak, nagyon balesetveszélyes volt („kész csoda, hogy nem történt itt még tragédia!”) és nem volt a kontárnak még egy OKJ-s vizsgája sem. Egyedül halt meg a szóbeszéd szerint, még egy fafia se volt.
A terülj-terülj asztalkámat azonnal lefoglalták az adóhatóság emberei és nyomozást indítottak az asztalon tálalt ételek származási helyének beazonosítására. A súlyos szabályszegés kivizsgálására bevonták az élelmezési hivatalt is. Még a vizsgálat lezárása előtt az egyik erőműben égették el a minden uniós szabályt megszegő, a gyermekek élelmezési irányelveit is figyelmen kívül hagyó és az ételek eredetét igazolni sem tudó faipari terméket. Később felmerült, talán az asztalfiókban voltak a számlák. De ott senki sem nézte. Legyen elég annyi, hogy ez az asztal, puszta bemondásra telerakta magát magas koleszterin tartalmú ételekkel, szénhidrátokkal, cukorral, teljesen ingyen. Az ételek előállításának körülményeit, az alapvető higiéniai előírásokat senki sem ellenőrizte – jegyezte meg az egyik nagy múltú konzervgyár vezetője.
A központi hal- és vadgazdálkodás elveit is több oldalas dokumentumban fektették le. Létrehozták a halőri szolgálatot. Az eredmény nem maradt el, a szegény embert éppen tetten érték, amikor kifogta az aranyhalat. Még egyet sem volt ideje kívánni, máris kattant a bilincs a kezein. A halat, terhelő bizonyítékként a halőr magával vitte. Nem volt nála edény, ezért csak a terepjáró platójára dobta. Az aranyhal vergődött, mint a platóra vetett hal. Halála előtt azt kívánta, bárcsak dögölne meg a halőr. De az ő kívánságát senki sem teljesítette.
Jancsit és Juliskát állami gondozásba vették. A szüleik ellen eljárás indult, kiskorúak veszélyeztetése miatt. A mézeskalács házikót lebontották, mert nem volt rá építési engedély. A banya még súlyos bírságot is kapott, mert a két gyereket gumi talpú cipőben akarta elégetni, ezzel növelve a károsanyag kibocsátást és az erdő szennyezettségét.
Az üveghegyet közmunkásokkal szétválogattatták, a visszaváltható üvegeket az egyik nagyáruház üvegvisszaváltójába vitték, a többit az Óperenciás tengerbe dobálták.
Gin (szül.: Dzsinn) tonikba fojtotta bánatát. A száz holdas pagonyt ipari parkká nyilvánították. Az alapkő letételénél még ott volt Fanyüvő és Vasgyúró is. Később külföldön találták meg a számításukat egy húsfeldolgozó üzemben. Egyszer egy gyémánt félkrajcárt találtak az egyik madár torkában. Nagyon megörültek, nem várt jövedelemhez jutottak.
Meseország csodás gyümölcseit jó pénzért tudta eladni külföldre és ebből a rengeteg pénzből rengeteg olcsó gyümölcsöt vásárolhatott. Az ipari parkok és autópályák között megmaradt területek parlagon hevernek. Ki művelje őket?! A szegény szabólegény?

Legfrissebbek a szerzőtől: Mandel Imre

Tovább a kategóriában: « Tankösvény Zenekarrier 2. »
A hozzászóláshoz be kell jelentkezned