A gördeszka


A ház előtt járkált türelmetlenül. A kerítésen át belesett a kertbe, melynek csak egy szeletét látta a többit az épület eltakarta. A fű üde zöld volt, az útszegélyre ültetett rózsák hajlékony szárukon bókoltak a feltámadó szélben.
Dühös lett, megint várnia kell a gyerekre.
Megmarkolta a masszív, lándzsát formázó, kovácsoltvas kerítést, és legszívesebben megrázta volna, hogy a házból minden, és mindenki kipotyogjon.
Bent a 12 éves tinilány ráérősen pakolt. Anyja sürgette:
- Igyekezz, apád már tíz perce vár, ideges lesz! -
Közben arra gondolt, hogy normális esetben behívná, leültetné, míg a gyerek elkészül, de kapcsolatuk a válás után nélkülözött minden normalitást.
Férjéből sugárzott az engesztelhetetlen harag. Lakásának ajtaja csak annyira nyílt ki volt felesége előtt, hogy a kislány besurranhatott rajta mikor átkísérte. Remélte, hogy az évek múlásával enyhül közöttük a feszültség. Tévedett, Zoltán szeméből már hat éve süt a gyűlölet, ha ránéz.

Elengedte a kerítést, két tenyere vöröslött, de kissé lehiggadt, mintha felgyűlt indulatait a kemény fém levezette volna. Nézte a ház csillogó ablakszemeit, az egyik párkányon hatalmas, szürke macska üldögélt, borostyán színű szemével őt figyelte, majd lustán mosakodni kezdett. Megborzongott, nem szerette az állatokat, zsigeri tiltakozást érzett a közelükben. Zsuzsi sokat könyörgött egy cicáért, állandó vita volt miatta. Most már van macskája gondolta keserűen. Mikor még minden rendben volt köztük a felesége családi házról álmodozott.
- Minek- mondta – ott a nyaraló.
Most itt áll a ház előtt, és néz befelé egy másik életbe. Nyögheti húsz évig gondolta kárörvendőn, de belül sajgó irigységet érzett. Dühe megint fellángolt, sokszor a szemébe vágta. hogy az ő pénzéből, amit a gyerekre ad, abból törleszti az asszony a hitelt. Aztán Zsuzsi megnő, elköltözik, és ott marad neki a ház.
- Az megnyugtatna, ha sátrat vernék a kertben, és odaköltöznék? - kérdezett vissza látszólag könnyedén, de összeszorult gyomorral Eszter.

A kapu kinyílt, Zsuzsi táskával a kezében búcsúzkodott anyjától. Nézte őket, már majdnem egyforma magasak, mindkettőnek dús, vállig érő, barna haja van. Karcsúak, a kislányé a kamasz suta, de sokatígérő karcsúsága, anyjáé lányos, az érett nő szépségével.
Összehúzott szeme előtt ott ragyogott a minta, ilyen lesz Zsuzsi pár év múlva.
Eszter odaköszönt, halk mormogás volt a válasz. A kislány apja nyakába borult.
– Ne haragudj apu, hogy várnod kellett!
- Megszoktam.
Zsuzsi bent felejtett gördeszkájáért Eszter még visszaloholt, aztán az autó elsuhant.
A kislány csacsogott, apja szórakozottan hallgatta.
– Honnan van a gördeszka?
– A zsebpénzemből gyűjtöttem össze. – büszkélkedett.
- Van hozzá könyökvédő, térdvédő, sisak?
- Azokat anyu vette meg.
- A barátnődet hol vesszük fel?
Zsuzsi megmondta a címet. Az alacsony, nevetős Ági a ház előtt várta őket. A két kamaszlány az autó hátsó ülésén, sok vihogással tarkított, sutyorgó beszélgetésbe kezdett. Zsuzsi egy ideje magával vitte barátnőjét, ha apjával töltötte a hétvégét. Kettesben nem tudtak mit kezdeni egymással, sem a közéjük ereszkedő hosszú csendekkel.

Magának sem vallotta be, egyre jobban idegesíti, hogy Zsuzsi évről-évre jobban hasonlít az anyjára. Sokszor figyelte étkezés, játék közben a grimaszait, reakcióit, és ha felfedezett valamit, eltűnt a gyereklány, és az ismerős mozdulat hirtelen odavarázsolta a másikat, az asszonyt, akitől minden idegszála sajgott.
Zsuzsi, ha észrevette ezt a tekintetet, gyermeki módon rákérdezett:
- Miért nézel így apu? - Akkor rajtakapottan elütötte egy nevetéssel, magához húzta lányát, hogy az ne lássa a szemét.

Az utat figyelte, és Eszterre gondolt. Minden találkozás újra és újra felzaklatta. Úgy érezte, hogy az asszony mindenéből kiforgatta. Mintha a vagyonmegosztás reális számai, nem hatoltak volna el a tudatáig. Agyában lázasan nyüzsgött a sok pro és kontra, de az átvirrasztott éjszakák egyenlege mindig őt hozta ki vesztesnek. Az érzelmi mínuszokat a megszerzett milliókkal akarta kompenzálni. Azt hitte, hogy a pénz, amit elszed a másiktól, annak ugyanúgy fáj, mint hasonló esetben neki fájna. Nem fogta fel, hogy Eszternek a pénz csak eszköz egy gondtalanabb élethez, és nem cél.
Válásuk után elment kivizsgáltatni magát, mert szélsőséges hangulatváltozásai mögött testi bajokat sejtett. Az orvos pszichológushoz küldte. Ömlött belőle a panasz, mindenért volt feleségét okolta, aki szintén karriert akart, s mi lett a vége széthullott a család.
Talán fél évig járt hozzá. A harmadik találkozás után átvette a pszichológus szerepét, kíméletlenül szedte ízekre, analizálta saját, és felesége családját. Környezetében mindenkit szembesített vélt vagy valós hibáival frissen szerzett tudása jogán. A kezelések végén azt mondta:
- Most már tudom, hogy a gyerekemet nem csak kell, de lehet is szeretni.
Kislánya serdülése, egyre szembetűnőbb hasonlósága anyjához lassan kikezdte ezt a szomorú felismerést.
A nyaraló tiszta volt, a kertben a fű lenyírva, egy falubeli asszony főzött hármuknak.
A gyerekek egész nap gördeszkáztak, labdáztak a ház előtti betonúton. Este társasoztak, néha apja is beszállt, vagy olvasott. Televízió nem volt, nem is hiányzott. A két kislány, fürdés után elalvásig csacsogott a közös ágyon. Az apa sokáig üldögélt a tornácon, sörözött, és nézte a kopár kertet. Régen sziklakert, virágzó bokrok, évelők tették színesebbé, Eszter sokat kertészkedett. Nem baj, neki így is jó.
Másnap a gyerekek hangos beszélgetésre ébredtek. Átjött a szomszéd, mert apja az egyik kanapét át akarta vinni a hátsó szobába, és onnan előre hozni egy másikat. A szomszéd öregecske volt, a két férfi nem tudta megemelni a kanapét. A hosszú, és elkeseredett próbálkozás után apja odaszólt:
- Zsuzsi add a gördeszkádat!
– Miért? – szűkültek résnyire lánya szemei.
– A kanapé alá tesszük, könnyebb lesz megmozgatni.
– El fog törni - jósolta félénken.
- Semmi baja nem lesz, add már!
Zsuzsi arcán határozott nemtetszéssel nyújtotta át a gördeszkát, és a szomszéd segédletével a két kanapé helyet cserélt.
- Kicsit megkarcolódott, de egyébként semmi baja – adta vissza izzadt apja a segédeszközt. Zsuzsi ránézett az előbb még sima, fényes, most csúnyán összekarcolódott fára, és a kamaszkor nehezen kordában tartható indulata tört ki belőle.
A magas céig felívelő, síró hangon támadt apjára. – Nézd mit csináltál! Most vettem! A saját pénzemen! Teljesen új volt! -
Apja meglepődve nézett rá.
– Beborítom valamivel.
- Az nem lesz ugyanolyan! - nyelvelt az elkeseredés Zsuzsiból.
– Tönkretetted! Tudtam, tudtam. - vékony, kis karjaival kétségbeesetten kaszálta a levegőt, szinte toporzékolt.
Apja szégyellni kezdte a jelenetet a szomszéd előtt.
- Fejezd be! - szólt határozottan lányára, de Zsuzsi túl volt azon a ponton, hogy megálljt tudott volna parancsolni hangjának, és könnyeinek. A sírás, és az összefüggéstelen lamentáció nem csitult. Igazi kamaszkori, hisztérikus kitörés volt.
Ha apjába némi pedagógiai érzék szorul, magához húzza, megnyugtatja. E helyett az ő indulata is fellobbant. Megragadta lányát, berángatta a másik szobába el a többiek szeme elől, és halkan, gyűlölködve, szinte beleköpködte az elnémult gyerek ijedt arcába, a szavakat.
- Olyan vagy, mint az anyád, pénzéhes.
Nem ütötte meg, csak rázta, megrázta. Dühtől elborult tekintete előtt egy másik arc lebegett. Zsuzsi halkan sírni kezdett, ebben már nem volt hisztéria, csak valami ismeretlen rémület.

Még aznap hazaindultak. A kocsiban csend volt, a vendégkislány megszeppenve hallgatott.
A ház előtt apja kipakolta a csomagjait. Zsuzsi szótlanul nyomta a csengőt, mire anyja kijött, apja már elviharzott.
- Hogy éreztétek magatokat? – kérdezte, mikor becuccoltak a lakásba. Alig hallható válasz érkezett:
– Jól.
.- Valami baj van?
A szép, szabályos kislányarcot, szinte szétrobbantotta a sírás. Belefúrta fejét anyja blúzába, és sokáig álltak így a konyha közepén.
- Elmondod mi történt? - Zsuzsi csak bólintott.
- Jó nagy hisztit csaptál, igaz?
- Igen, de engem apu nem szeret. - párásodtak el újra a szemei.
Esztert elöntötte az indulat, legszívesebben azonnal felhívta volna Zoltánt, hogy ő is kiüvöltsön magából mindent. Aztán lehiggadt, majd később, majd ha Zsuzsi nem hallja. A szeget, amit apja a szívébe ütött, nem fogja még mélyebbre verni.
- Ne beszélj butaságot, nem téged akart bántani, csak ideges volt! Nagyon szeret az apu. A gördeszka, tudom, hogy fontos neked, sokáig spóroltál rá, de az csak egy tárgy, pótolható.

Csöngettek. Eszter bement a szobába, kinézett a függöny mögül.
- Apád az - mondta meglepetten - menj ki hozzá!
Zsuzsi lassan, mint egy lábadozó beteg ment a kapuhoz.
- Ezt neked hoztam. - egy vadonatúj gördeszkát nyomott a kezébe – drágább és szebb, mint a másik volt. - magához húzta, megcsókolta a feje búbját, meg se várva Zsuzsi válaszát, visszaült a kocsiba, és elhajtott.

A kamaszlány, kezében a hibátlan, gyönyörű ajándékkal csak nézett utána, de nem tudott igazán örülni.

Zentai Eta

Zentai Eta vagyok, néhány szó magamról. Budapesten születtem 1938-ban. Mindent kicsit később csináltam, mint lehetett volna. Könyvtárosi diplomát már két gyerek mellett szereztem, és az írásba is nyugdíjasként szerettem bele. Pályázatokon indultam, verseim, novelláim, meséim különböző kiadóknál és online felületen jelentek és jelennek meg. Haikuim a Napút című folyóiratban, szintén
pályázatok keretében.
Jelenleg három irodalmi körhöz tartozom: A Faludy György Irodalmi Műhelyhez, az Irkához és a A Hetek kortárs irodalmi online folyóirathoz.

Legfrissebbek a szerzőtől: Zentai Eta

Tovább a kategóriában: « Epiphania Domini Anya születésnapja »
A hozzászóláshoz be kell jelentkezned