Tourist fetis


A mise hatkor kezdődik. Nem szükséges helyet foglalni, sok az üres pad és szék még hat után is. Itt nem kell regisztrálni. Jó a hűvösben megpihenni. A lelket átvizsgálni, gondolkodni. A környezet nem hétköznapi. Isten háza ez, építészeti remekmű, a festményekről, szobrokról nem is beszélve. A tekintet alig tudja befogadni a sok szépséget. Az orgonista halkan gyakorol, és kezdődik a rózsafűzér. Hosszú imasor, szabályos forma. A pap mondja egyedül mikrofonba. A zsinórra fűzött fagolyó és gyöngysor, a rózsafűzér, ma megint otthon maradt. Nem is tudni, hol van. A kegytárgyakat árusító bódéban biztos lehet kapni, de nincs kezében senkinek. Egyáltalán tudnak még imádkozni az emberek? Felkapcsolták a csillárokat, valami készülőben. Akik sorban belépnek, nem a misére jöttek. Pár lépést tesznek a kordon előtt, felnéznek a falakra, a szédítő, kupolás mennyezetre. Fejüket hátra döntik, kezükben telefon. Fényképeznek. Sok kép készül mindenféle irányból. Vajon kinek fogják megmutatni? Mi célból? Biztosan a szépséget közvetítik szeretteiknek, habár mindenki megcsodálhat ma már mindent az interneten. Elmenni sem muszáj, minden elérhető, látható. Mindegy. Egyesek összeállnak, úgy mondják, szelfiznek. Hogy itt nem illik? Nem számít. Vajon hová lesz ez a sok kép? Mi lesz a sorsa? Van min meditálni, így mise előtt. A régi albumokban megsárgult képek akár évszázadokra is visszavezetnek. Ezek letörlődnek, felszívódnak az éterben. Akkor minek? Lásd, hol voltam? Egy pillanatnyi megállás, átlényegülés sem történik. Olyan, ami a lélekben, a tudatban hagy nyomot. Hangtalanul nyomkodják az ujjak a gombot, azonnal azt keresik. Nem is tart az egész sokáig, jönnek az új turisták, új telefonok. Isten házában most rengeteg a telefon. Az egyik meg is szólal. Nem beszél, nem ciripel, zenél. Többféle stílusban Kellemetlen hang hasít a gombot nyomkodó levegőbe, az ujjak tapintatos csendjébe.
- Apa! Én most misén vagyok. Mindjárt kezdődik. Jól érzem magam. Itt nem félek, és biztonságban vagyok…
Egy mérges tekintet vágja el a szó fonalát, elvégre, ez templom. Pedig olyan emberi volt! Most idegen nyelv veszi át a szót. Mutogat, magyaráz hangosan, talán valamit tolmácsol, és persze hadonászik az elmaradhatatlan tárggyal. A telefonnal. Már kitették a nagy imakönyvet, behoztak egy nagy vasgereblyét is. A gereblye jelez. Ez Isten kertje, az emberi lélek kertje, ahol tisztogatunk, hogy megtisztuljunk. A gereblyével nem foglalkozik senki sem, nem készül róla fotó. Talán jobb is, hátha a kert túl gazos. Nincs itt idő gyomlálni, nem jól tudja a szónok, a fiatal pap. Megszólalnak a harangok. A néhány misére érkező azonnal feláll, mert elkezdődött valami, amiért idejött. A fényképezők is megállnak egy pillanatra, tudják az illemet. Azért a telefonok tovább működnek, a három papról is készül néhány kép, persze csak távolról. A kordon utat áll, szerencsére. A mise halad az útján, de semmi sem változik. A szertartás nem érdekel senkit. Sietnek, még annyi mindent le kell ma fényképezni. A pap a szikláról beszél. Ott kell házat építeni, mert azt nem zúzza szét sem az eső, sem a víz.

Majd hatalmas erővel megszólal fent az orgona. Megborzongok, emelkedem felfelé, fel, a kupolás mennyezetbe, annak is a legtetejére. Szikla csúcsán állok, biztonságos hazám és otthonom. Kezemben vasgereblye, mert kertészkedni akarok. Másik kezembe milyen tárgyat vigyek? Rózsafűzért vagy telefont?

Utoljára frissítve:2021. november 05., péntek 18:51
Toldi Zsuzsanna

Toldi Zsuzsanna

 

Nyugdíjas általános és középiskolai tanár vagyok, főiskolai és egyetemi végzettséggel rendelkezem magyar, ének-zene szakon. Életemnek fontos állomásai: Kecskemét, Kunszállás, Csongrád. Egész életemben tanítottam, sosem éreztem azt, hogy dolgozom. Tényleg hívatás volt. Nyugdíj után újságot írtam - főként oktatási-nevelési témákban. Szépirodalmat 2002 óta alkotok. Eddig 26 könyvet írtam az epika műnemében, novellát, regényt és mesét, jónéhány könyvbemutatót tartottam. Van olvasói köröm, akik szeretik, keresik írásaimat.  Tizenhárom mesekönyvet sikerült léterehoznom. Sok pályázat díjazottjaként elismerték munkámat. Könyveimnek csak egyharmadát sikerült saját költségemen kiadnom, illetve szerény szponzori segítséget kaptam külföldről. 2016-ban a Canon-pályázat egyik díjnyertese voltam, így egyetlen támogatott könyvem lett a Miklóska mesekönyve, mely 30 mesét tartalmaz. Tizenhat évig voltam tagja a csongrádi Faludy György Irodalmi Műhelynek, a Föveny c. szépirodalmi lapban rendszeresen publikáltam. 
A Hetedik Egy, ki tudja, hol a kapocs... című pályázatán 2020-ban próza kategóriában különdíjban részesültem. A Gondola Kulturális Magazin szerkesztője vagyok, rovatom címe: Lentről a világ. Továbbá publikálok a Litera-Túra Művészeti Magazinban is. Főként novellistának, meseírónak érzem magam. 
Az NKA támogatását, könyveim kiadásának segítségét várom, próbálkozom. 
A hozzászóláshoz be kell jelentkezned