A kétszer eltemetett koporsó

Négyen ültek Töröktarcsa falusi kocsmájának, kerthelyiségének nevezett, udvari diófája alatt egy oda kitett asztal mellett. Tóth Kázmér, negyvenéves kőműves; Széles Mihály, negyvenöt éves, mindenhez értő, jól beszélő építőipari mindenes; Kaparó János, negyvennyolc éves ács és Kis Pisti, harmincötéves örökös segédmunkás. Ők itt laktak, innen jártak be naponta a városi építést kivitelező céghez melózni.
A kis falu beékelődött a hegyek közé. Szép fekvése miatt sokan megcsodálták, kinézve a településen áthajtó Volán busz ablakából. A falu kétezer lakosával élte, csendes, megszokott hétköznapjait.
Ezen a szombaton, ők négyen, ebéd után sörözni jöttek ebbe búfelejtő helyiségbe, meg azért, hogy elszórakoztassák egymást. Amint leültek, Tóth Kázmér mindjárt Széles Mihályhoz fordult:
– Meséld el azt az elföldelt koporsós történetet.
Széles Mihály amint megitta sörét, bele is kezdett.
– Egyik reggel Rozi néni amint felkelt – tudjátok ott a Somogyi utcában – kiment a vécére, és észre vette, hogy a szomszédban semmi mozgás. Ez azért tűnt fel neki, mert Kóródi Sanyi bá ilyenkor már kint szokott ülni a tornácon, azon a fa támlás széken. Először arra gondolt, biztos elaludt. Aztán felkeltette Gergely bácsit, a férjét, hogy azt a saját főzetű, kis kupica pálinkát, közösen megigyák a konyhában. Ez olyan mindennapi szokás volt. Később Rozi néni kiment a kertbe, hogy zöldséget szedjen össze a hétvégi leveshez. Közben átnézett a szomszédba, de Kóródi Sanyi bá még mindig nem ült megszokott helyén, a tornácon. Ez kezdett gyanús lenni. – Csak nem történt valami az öreggel? – gondolta. Mostanában nem érezte jól magát, említette is Gergely bácsinak, aki azzal nyugtatta: – Mit várjon az ember nyolcvanhat éves korában?
Eltelt a délelőtt, már a delet is elharangozták, a szomszédban semmi mozgás. Az asszonyt nem hagyta nyugodni a kíváncsiság. Mondta a férjének: – Gergely! Nézd meg a Kóródi bácsit! Az öreg összeszedte magát, arra gondolt, a parancs, az parancs, így átment a szomszédba. Az utcai kapun egyszerűen bejutott, csak át kellett nyúlni a kerítés felett és kiakasztani a görbölőt. A tornácnál, a konyha ajtaja nem volt kulcsra zárva, szólította a szomszédot, de semmi hang, így benyitott. Megdöbbenve látta, hogy Kóródi Sanyi bá az asztalra borulva, csak ül, nem mozdul.
– Biztosan rosszul lett! – mondta Kaparó János, az ács.
– Szólítgatja, semmi válasz. Közelebb lépett, megérintette a vállát és az érintés hatására Sanyi bá jobb keze lehanyatlott az asztalról, mint egy darab fa. Döbbenet uralkodott el rajta, aztán amint körülnézett és látta ezt az ernyedt testű embert, ahogy az asztalra dőlt. Az jutott eszébe, ez halott.
– Én is megrémültem volna – egészítette ki Kis Pista, az örökös segédmunkás.
– Hazaszaladt és gyorsan elmondta az asszonynak, mit látott. – Rozi néni a hír hallatán először megdöbbent: – Szegény Sanyi bá! – ütötte össze tenyerét, majd átszaladt a másik szomszédba.
– Gergely bácsi csak ennyit tapasztalt az egészből. Ő már azt nem tudta, hogy a kiépített „csatárlánc”, vitte a hírt. Kovács Kázmér polgármester hívta a szomszéd faluban lévő körzeti orvost, mondja meg végérvényesen, mi történt.
– Bő másfél óra telt el, és végleges volt az orvos megállapítása, Kóródi Sándor meghalt. Az orvos kiállította a halotti bizonyítványt.
Itt aztán csend keletkezett, csak a diófa ágainak susogását lehetett hallani, amint a szél időközbe bele kapott. Széles Mihály folytatta, amint kortyolt egyet a söréből.
– El kellene temetni, mint minden tisztességes embert! Ezt követeli az élet rendje – morfondírozott Kovács Kázmér. – De ki temeti el? Tudomásom szerint nincs élő hozzá tartozója, sem rokona. – Ez jutott eszébe, amióta ő itt a falu első embere, ennek már közel tíz éve. Nincs tudomása arról, hogy egyáltalán Kóródi bácsit meglátogatta volna, valaki? Nem tudott róla. Nincs senkije szegénynek! – Nekem kell elintézni, közpénzen a temetését! – szögezte le.
– A polgármester biztosan tudja a dolgát! – mondta úgy maga elé Tóth Károly, a kőműves.
– Mindjárt intézkedett is, koporsót kell hozatni a negyedik faluban működő temetkezési vállalkozótól. – De hogyan? – szólt a kérdés. – Személyautóval nem lehet, az utánfutó is macerás, legegyszerűbb, ha elküldöm Tóth Gergő fuvarost, aki két lovával a faluban lakik és szállít mindent, amit csak kell.
Szólt is Gergőnek: – Menjetek Suhajda Janival a temetkezési vállalkozóhoz, és hozzatok egy egyszerű koporsót! A fuvaros befogta a két lovát, a bakra felült Suhajda Jani is. Összeszokott kettős volt. Rendesen el is végezték a vállalt fuvart, csak az volt a baj, hogy a teljesítés sok időt vett igénybe. Ugyanis nem volt olyan kocsma a környéken, ahol útjuk során, nem álltak volna meg
– Az a koporsós vállalkozó elég messze van! – mondta Kis Pista, az örökös segédmunkás.
– Így is történt ez a koporsós fuvar során is. Másnap reggel elindultak, előző este, szürkület előtt a ravatalozó hűtő kamrájába elvitték Kóródi Sanyi bát, egy szürke pokróccal letakarva. Kissé szomorúan indultak útnak. Elgondolkodtak, ennyi az élet és egyszer csak vége szakad.
– Az első italboltnál megálltak. A lovak már ismerték az ide vezető utat. Bementek a búfelejtőbe, megittak egy-egy szagos felest, jó hideg sörrel elkísérve.
A temetkezési vállalkozóig –mint mondtuk már – négy falun kellett átmenni, ez testvérek között is négy kocsmát jelentett. Azt már nem is számolták, hány felest meg sört gördítettek le oda meg vissza irányba.
– Erre az ivós útra én is elmentem volna – szögezte le Kaparó János, az ács.
– Ehhez lenne eszed! – mondta Kis Pista, és vállon veregette. Ezen nevettek.
– Szóval estére már sötét volt, mire megérkeztek a koporsóval. Mindjárt be is álltak a ravatalozóhoz, hogy a koporsót levegyék a kocsiról. Ezzel a levétellel elég sok bajuk adódott, mert ugye az egyensúly már nem úgy működött, ahogy annak természetes körülmények között működnie kellett volna. A koporsó nem akart lekerülni a kocsiról. Végül a közben előkerült Lakatos Öcsi, a sírásó segített. Bevitték a hűtő kamrába, letették a földre. Aztán kimentek egy kicsit pihenni. Tóth Gergő, meg a fuvaros cimborája Suhajda Jani cigarettára gyújtottak.
– Majd eltemetjük az öreget – mondta Tóth Gergő Lakatos Öcsinek. – Készítsétek elő, mindjárt megyünk.
Az idő már eléggé belenyúlt az estébe. A felkelő hold, amely fogyóban volt, gyéren világított, így csak sejteni lehetett, mi hol van. Egy jó órányi pihenés után, megkérdezte Tóth Gergő a sírásót:
– Minden rendben? Mehetünk?
– A gödör kész, a koporsó bent, mehetünk! – nyugtázta a sírásó.
Feltápászkodtak, mind a hárman bementek a koporsóért, elosztották ki melyik részét fogja és elindultak terhükkel a leendő sír felé. – folytatta a történet mesélését Széles Mihály.
– Elég könnyű! – mondta Lakatos Öcsi, a sírásó.
– Már öreg volt! – vélte hangosan Suhajda Jani. Még hozzá tette: - Ilyen korra, már könnyűvé válik az ember.
Kisebb kanyargások után megérkeztek az üres gödörhöz. Letették a koporsót. A sirásó átvetette a köteleket a leeresztéshez.
– Csak hárman vagyunk! – mondta Suhajda. – Ki lesz a negyedik? A kérdésre a válasz hirtelen jött, mert Lakatos Öcsi odakiáltott, a sírok között bóklászó alakhoz. – Szigeti Feri, gyere segíteni! A megszólított ember egy-kettőre ott termet. Nem okozott meglepetést, hiszen köztudott volt a faluban, hogy nincsen ki minden kereke és szeret esténként sétálni a temetőben. Most már el tudták temetni az öreget.
Így aztán négyen lettek, megfogták a kötelek végét, és kezdték leereszteni a koporsót. Szigeti Feri megszólalt, olyan papi hangon. – Legyen végső nyughelyed e sír! – mondta. A többiek egyszerre: – Ámen! – és leeresztették a koporsót. A lapátolt föld zuhogva, tompa döbbenéssel lepte el a koporsót. Teljesen betemették, a sírhantot is kialakították, amennyire láttak ebben az éjszakai sötétségben.
– Én még ilyet nem is láttam, hogy éjszakai temetést rendeznek. – mondta döbbenten Tóth Kázmér, majd hozzá tette:
– Persze ezek ilyen állapotban már nem is tudták, hogy mit csinálnak.
– Másnap, úgy tíz óra felé a polgármestert kereste a temetőőr. Feszengve járt a folyosón, nehezen került elő Kovács Kázmér a polgármester. Mindjárt látta, hogy valami nincs rendben, mondta:
– Gyere be az irodába Józsi bácsi – és mutatta az utat. Bent aztán megkérdezte: – Mi a baj? Kapás Józsi bácsi először nem is tudta, hogyan kezdje, de aztán belevágott:
– Kóródi Sanyibá, ott van a hűtő kamrában.
– A temetésig jó helyen van! – mondta a polgármester.
– De tegnap este a koporsót elföldelték – folytatta zavartan. Kovács Kázmér hirtelen nem tudott válaszolni. Arcába szökött a vér és emelt hangon kérdezte: – Kik tették ezt?
– A fuvaros Tóth Gergő, meg a társa Suhajda Jani. Én is csak reggel vettem észre, hogy a Kóródi papa még a hűtőben van – összegezte a történteket.
Hirtelen csend keletkezett, mondhatnánk azt is, hogy temetői csend. Kovács Kázmér elkezdett járkálni az irodában. Nem tartott sokáig ez a töprengő magatartás, elővette mobilját és elkezdett telefonálni.
Kapás Józsi bácsi ezekből a dühös, néhol kiabáló, káromkodó beszélgetésekből szinte nem értett semmit, csak az említett nevek voltak ismerősek. Meg annyit jegyzett meg: – Azt a két piás balkezest, látni sem akarom! Befejezésképpen annyit mondott: – Erről senkinek egy szót sem! – és figyelmeztetőleg a mutató ujját a szájához emelte, ezzel zárva a száját.
– Mi történt ezután? Kóródi Sanyibá nem maradhatott ott a hűtőkamrában sokáig – kérdezte értetlenül Kis Pista, az örökös segédmunkás.
Ültek egy darabig a kerti asztalnál, nem beszéltek, megitták a maradék sörüket és mikor búcsúzni felálltak, Széles Mihály még hozzá tette: – Azt mondják kerek ez a világ! De úgy látszik, néha sokszöget mutat.
A történet befejező részét, hónapok múlva sem lehetett pontosan ismerni. A szóbeszéd szerint, aznap éjjel a két fuvaros fickónak és a sírásónak ki kellett ásni a sírból az üres koporsót. Kóródi Sanyi bát pedig egy másik sírba helyezték el, hogy ne maradjon rajta az a gyalázat, melyet ártatlan földi maradványaira így kiróttak.
*

Utoljára frissítve:2021. november 05., péntek 18:50
Kő-Szabó Imre

                                       Kő-Szabó Imre:                                               (Ismertető a szerzőről)

                                                                                                                               Kő-Szabó Imre (Orosháza – 1936). Első novellája 1969-ben a Palócföld-ben jelent meg. Számos irodalmi pályázaton volt díjazott: Napjaink (1969), Palócföld (1972), Képes Újság (1985), Tollinga (2007 és 2008), Belvárosi Lipót Napok „Dunánál – 2008” novellapályázat, Cédrus Művészeti Alapítvány (2008, 2009, 2010, 2014) irodalmi pályázat.(díjazott írásait közölte a Napút c. folyóirat).                                                              Filmrendezőnek készült, háromszor felvételizett a Színház és Filmművészeti Főiskolára (1956, 1961, 1963). Alkalmanként a legjobb húsz között végzett, az osztályokat 8-10 fővel indították. A sikertelen vizsgák után írni kezdett, első sorban novellákat.                                                         Zimre Péter író, forgatókönyvíró, filmproducer a Palócföldben (1972/2. szám) - mutatta be írói munkásságát.                                                           Szerkesztői tevékenysége során ő szerkesztette Balajthy Ferenc: „77 vers az állatokról” című kötetét (Székesfehérvár – 1989), valamint Szegedi Kovács György: „Fölépítem a templomot” és Simek Valéria: „Szétszórt bokraid között” című közös kötetüket (Székesfehérvár – 1990).              1976-ban, Salgótarjánban Madách Imre Alkotói díjat, 2010-ben KLÁRIS Nívódíjat, 2011-ben Krúdy Emlékérmet, 2015-ben KLÁRIS Irodalmi-művészeti díjat, 2018-ban Horváth Hoitsy Edit irodalmi-művészeti díjat, 2021-ben Krúdy Arany Emlékérmet, 2021-ben KLÁRIS Különdíj-at kapott.                                                                                                

Ötvenegy antológiában szerepeltek írásai.                                              

Nyomtatott és online periodikák közül:                                                     Nyomatott formában: - több megyei Hírlap, Palócföld, Fehérvári Hét, Romano Nyevipe, Heti Magyarország, Külváros, Magyar Jövő, KLÁRIS, Napsziget, Napút, Holnap Magazin, Új Verőfény Magazin.                         Internetes fórum: - Napsziget, Kaláka Szépirodalmi Folyóirat, Börzsönyi Helikon, Szívtárs Magazin, Irodalmi Epreskert 5, Magyar Irodalmi Lap, Regénytár, Irodalmi Élet. Kurázsi Folyóirat. Kis Lant Irodalmi Folyóirat, Hetedhéthatár, Prokult Újság, Kalamáris Magazin.                                    Foglalkozás szerint: - volt – segédmunkás, - művezető, - termelési programozó, - tanácsi tisztviselő, - újságíró, - dékáni hivatalvezető (GEO Informatikai Főiskola – Székesfehérvár). Végzettsége: Államigazgatási Főiskola, képesítése: igazgatás szervező.                                                              Önálló kötetei:                                                                                            Visszatérő utazás (kisregény – NÓGRÁD című napilap, folytatásokban közölte – 1977),                                                                        Mellékvágány(novellák – Nemzeti Kulturális Alap Irodalom és Könyv Szakmai Kollégium támogatásával – 1995, (nyomtatott könyv), - Digitalizálva, - olvasható: http://mek.oszk.hu/19200/19261 -         Késsel a kézben(kisregény – 2002.)         (nyomtatott könyv) – Digitalizálva, - olvasható: https://mek.oszk.hu/19800/19836

E-könyvek: riportok (6 kötet), novellák (7 kötet), kisregény (2 kötet).

P. Horkai Feri kocsmája (novellák – 2017)– MEK, (E-könyv), Életfotók betűkkel írva (riportok 2017) – MEK. (E-könyv), 85 mini történet (riportok - 2018) – MEK (E-könyv), Hétköznapi „csodás” történetek (novellák - 2018 – MEK (E-könyv), Visszatérő utazás (kisregény-2018 – MEK, (E-könyv), Mellékvágány (novellák – 2018 – MEK (E-könyv). Apró mozaikokól összerakott sorsok (riportok – 2019 – MEK (E-könyv), Szinlelt szerelmek (novellák – 2019) – MEK (E-könyv), Késsel a kézben (kisregény – 2019 – MEK) (E-könyv), Nappali legendás történetek (novellák – 2020) – MEK (E-könyv). Ésszel – szívvel, szabad lélekkel (riportok – 2020 – MEK (E-könyv). Hajnali buszok utasai (riportok – 2020 – MEK (E-könyv), Olvadáspontig hevítve (novellák – 2020 – MEK) (E-könyv), Forgószél (apró novellák – 2021 – MEK (E-könyv), Helyünk a világban (riportok – 2021 – MEK (E-könyv).

Vác, 2021. 05.16.                                             Kő-Szabó Imre

Tovább a kategóriában: « Az egyik hétvége Tourist fetis »
A hozzászóláshoz be kell jelentkezned