Az unatkozó szörnyecske

 A, zöldellő rét közepén egy kőházikó állott rózsaszínre festve, benne lakott a kis szörnyecske. Sok játéka volt és sokat varázsolt nyitott ajtóval várta a rengeteg barátot. Mindennap sok vendéget fogadott és velük napestig játszott. Ám egy nap nem jött több gyerek és a szörnyecske unatkozni kezdett. Várt bizony sokat napokat, heteket, de nem jött senki se. Végül nagy toppantott és így szólt: Ha nem játszok, unatkozok, ha unatkozok, rosszalkodok! – azzal a szörnyecske kilépett az ajtón és elment, hogy világot lásson.

1  A kis ellátmányos hajó lassan betolatott a Plútói katona űrbázis teher dokkjába miközben a pilóta kommunikációs csatornát nyitotta vezérlő terembe.
- Itt az öszvér 441-es teherhajó pilótája beszél! Át haladtunk a dokk kapun és leszállási engedélyt kértünk
- Itt a vezérlő terem beszél! Vettük a kérelmét, lassan haladjon el a letapogató falak között, küldje át a fuvarlevelet és várjon a további utasításra
- Vettem! Az utasítást végre hajtom! – hajó lassan benavigált a letapogató falak közé mire a vezérlő teremben egy emelvényen megjelent a hajó holografikus képe.  Az első tiszt az emelvényhez lépett és neki látott feladatának.
- Számítógép háromfázisos letapogatást kérek!
- Igenis uram. Első fázis: Életjelek! A hajón tíz személy tartózkodik, mindannyian a legénységhez tartoznak nincs azonosítatlan személy a fedélzeten. Kettes fázis: állapot!
A hajó műszakilag rendben van, nem veszélyezteti a bázis! Harmadik fázis: Biztonság! A hajón nincs azonosítatlan vegyi vagy robbanó anyag a megrendelt hadi eszközökön és vegyi anyagokon kívül. A vizsgálatot befejezetnek, tekintem. Az első tiszt biccentett a kommunikációs tisztnek, aki megtette az utolsó lépéseket.
- Kérem, küldje át a fuvarlevelet.
- Azonnal át küldöm. – az adatok átkerültek a központi számítógépbe, mire az veszettül sípolni kezdett. A fuvarlevélen egy azonosítatlan adat töredék volt, amit rendszer biztonsági kockázatként kezelt.
- Öszvér 441-es maradjon lebegő pozícióban! – mondta a kommunikációs tiszt miközben magához intette az első tisztet.
- Uram a számítógép talált egy ismeretlen fájlt a fuvarlevélben. Mit tegyek? 
- Futasson le egy biztonsági programot az öszvér számítógépén és a miénken is, és lehetőleg minél előbb, mielőtt még Nosferatu észrevenné a késlekedést és ránk mászna…
- Mit kéne észrevennem? – szólalt meg egy bariton hang a hátuk mögött mire a két tiszt hátán a hideg végig kúszott, majd megállapodott a tarkójukban. A hírhedt hirtelen haragú Nolan tábornok a pulthoz lépett félre söpörve a két reszketőt, tisztet, majd belenézett a munkafolyamatba. Két perc olvasás után vörös lett, mint a szuper nova, majd rájuk nézett.
- Ugye tudják mi lesz itt húsz perc múlva?
- Igen uram disz szemle. Az admirális itt fejezi be az ellen őrző kör útját.
- Okos fiú maga. – mondta Nolan miközben megpaskolta az első tiszt arcát. – tíz rohadt percük van arra, hogy a rakomány a raktárakban a hajó pedig messze innen a bús picsában legyen, vagy különben úgy rúgom seggbe magukat, hogy meg sem álnak anyuci szoknyájáig! Értve vagyok?
- Igen uram. – válaszoltak egyszerre, majd a kommunikációs tiszt gyorsan megadta leszállási engedélyt. A hajó végül leszállt és a dokkmunkások villámként száguldoztak a raktárak és hajó között az ügyeletes tisztek trágár bíztatásával kísérve. Amikor az admirálist szállító hadihajó végül elhagyta mélyűrt a dolgok még jobban felpörögtek így senki se figyelt fel a sarokban álló automatapolírozó gépre, ami megmozdult majd suttyomban oda gördült a fogadó rámpához, aktiválta a permetezőt és csúnya dolgot művelt.

2.  Az admirálist szállító komp puhán landold háttal a rámpának majd a hátsó ajtó lassan kinyílt. Nolan tábornok a főtisztek és a fogadásra oda rendelt kadétok és zászlósok kihúzták magukat, szalutáltak, és farkas szemet néztek az admirálissal és két emberével, akik éppen kiszálltak a kompból. Az admirális éppen szalutálni akart nekik, amikor szó szerint hanyatt vágta magát, de nem számára rendezett díszszemlétől. Akkorát nyekkent az acél rámpán, hogy még a fal mellet dolgozó hegesztő robotok is együtt érzően szisszentek fel. Két kísérője se járt jobban. A levegő egy másodpercre megfagyott, majd Nolan tábornok orvosi segítségért kiáltott. Két ápoló érkezett egy orvos kíséretében, majd üggyel, bajjal a lebegő hordágyakra segítették a póriul járt vendégeket és gyorsan az orvosi szobába siettek velük. A tábornok a fogadó bizottság felé fordult.
- A dokkért felelős személyzet kivételével mindenkinek spuri van! Oszolj! – miután a többség eltávozott a tábornok a három tiszthez és az húszfős rakodó személyzethez fordult.
- Remélem büszkék magukra! Hála hanyagságuknak az admirális totálisan padlóra került! Nem tudom ki volt az a háziállat, aki elfelejtett takarítani maga után, de azt most megígérem maguknak, hogy ha engem ezért elővesznek, úgy én magukat fogom elővenni! Értve vagyok?
- Igen uram!
- Most pedig ereszkedjenek négy kéz lábra és nyalják tiszttára azt a rámpát, mert különben megnézhetik magukat!
- Igenis uram! – a tábornok magára hagyta a személyzetet, majd az orvosiba ment érdeklődni az admirális állapota felől. Az öregnek szerencsére semmi komolyabb baja nem lett s ezt mi sem bizonyítja jobban, hogy tízperc múlva magához rendelte a tábornokot és olyan patáliát csapott, hogy azt még hat szinttel lejjebb is hallani lehetet. Ezután rögtön hajóra szállt és visszatért a központi bázisra. Nolan tábornok pedig ott állt az ablaknál és dühöngve siratta fényes karrierjét, ami a nap felé lebegett egy képzeletbeli koporsóba zárva. Merengéséből az ajtócsengő rántotta ki és az első tiszt robogott be rajta.
- Uram találtunk valami érdekeset.
- Netán a felelőst, mert szeretném jól megszorongatni a nyakát!
- Úgy is mondhatjuk. Azon kívül, hogy a rámpát padlóviasszal fújták le, találtunk egy üzenet is. – azzal egy fém lapot nyújtott át a tábornoknak, amire egy rövid üzenetet gravíroztak. : Rosszalkodik, a szörnyecske játssz vele, hogy ne tegye” A tábornok dühösen remegni kezdett.
- Szóval unatkozik, a szörnyecske csak kapjam a kezeim közé és én szörnyen jól fogok mulatni. –az első tiszthez fordult – mostantól az lesz a feladata, hogy megtalálja és elkapja a mókamestert!
- Igenis uram!   

3. Az át dühöngött díszszemle után Nolan tábornok végig aludta az éjszakát és a helyzethez képest jó hangulatban ébredt. Szinte úgy érezte, hogy lebeg a levegőben és mikor kinyitotta szemét közelről bele bámult a világító testbe. Tényleg lebegett. Úszó mozdulatokkal megfordult és elrugaszkodva belekapaszkodott az éjjeli szekrény sarkába a kommunikátora után kapott.
- Itt Nolan tábornok beszél! Ki szórakozik a mesterséges gravitációval!
- Nem tudjuk uram! Valaki behatolt a rendszerbe és átvette a felső szintek ellenőrzését.
- Akkor vegyék vissza, barmok!  
- Vettük uram. Már kész is van. Visszaállítjuk a mesterséges gravitációt. – mielőtt még a tábornok kimondhatta volna a „várjanak” szó első betűit minden visszatért a régi kerékvágásba és ő puffanva félig az ágyon félig a padlón kötött ki. Szitkozódva felöltözött és az irodájába sietett ahol újabb üzenet várta a falra festve: „még mindig unatkozok, így tehát tovább rosszalkodok”. A tábornok a pingálmányra szegezte a fegyverét és épp tüzelni kezdett volna, amikor is minden előzetes jelzés nélkül az első tiszt rohant be rajta.
- Uram a vicc mester újra lecsapott.
- Tudok róla. A gravitációs poén

- Nem uram a torpedók!
- Hogyan?
- Az összes torpedót élesítették és szétszórták őket a bázison!
- Akkor használják a torpedókba épített nyomkövetőket és találják meg őket.
- Lehetetlen uram. A nyomkövetőket deaktiválták.
- Akkor mit áll itt, mint egy faszent! Mozgósítsa a legénység összes tagját és kezdjenek el gyors iramban keresni! Most!
- Igenis uram! – az első tiszt ki rohant az ajtón és nem sokára a tábornok is követte, hogy részt vegyen a keresésben. Végül mindegyik torpedót megtalálták kivéve azt, amii a menzán volt elrejtve és végül is fel is robbant.  A tábornok ezt nem igazán bánta úgy is pocsékul főztek a konyhán. Az otromba tréfák áradta pedig tovább zubogott. Hol a fűtés bolondult meg, hol hangszórók keltek életre és non-stop üzemmódban ontották magukból ugyan azt a katonai indulót. A személyzet nem találta tettest a tábornok arcán a vörös szín mindennapi jelenséggé vált és az-az átkozott szörnyeteg még mindig unatkozott.

4.

Újabb pokoli hét telt el. A harmadik. Értekezlet- értekezlet után, de még semmi eredmény. A főtisztek kimerültek voltak és Nolan tábornok nagyon közel állt ahhoz, hogy idegbajt kapjon. Feje szokás szerint vörös volt és egésztestében remeget, mint kocsonya a centrifugán.
- Mondjanak már végre valamit! Mutassanak, fel eredményt vagy csak egyszerűen táncoljanak meztelenül az asztalon, rosszabb már úgy sem lehet a helyzetünk.
- Nincsen semmi új leszámítva az a pikkelyes sárkányszerű hologram, ami már hetek óta az állomáson flangál és magában kuncog. Ma reggel is elment mellettem a folyosón. Szólt az egyik altiszt. – a tábornok frissen gyártott ágy rúgóként egyenesedett ki ültében.
- Hogy mit mondott?     
- Miért maga nem is látta?
- Azt akarja mondani, hogy az izé már hetek óta itt van és maga csak most szól?
- Én azt hittem, hogy ez is valami tréfa.
- Ébresztő virágszálam! Egy unatkozó szörnyeteg áldozatai vagyunk és ön meg egy sárkány látott a folyosón. Összefüggés arany apám! Egy meg egy az kettő, az unatkozó vicc mester és a sárkány bizony egyenlő! Maga annyira hülye, hogy ha egyel, kevesebb agysejtje lenne akkor, marharépa lenne, és az ágyásban vegetálna!  Tegyen végre valami hasznosat és mutassa azt az izét! – az altiszt sietve a holografikus kivetítőhöz lépett, majd beadta a képet a biztonsági adatrögzítőből.  Az asztal fölött egy életű két lábon járó bárgyú pofájú sárkány képe jelent meg.
- Nos, itt a tízezer dolláros kérdés. Mi ez? Felismeri maguk közül valaki ezt az ocsmányságot?
- Nem vagyok biztos benne, de mintha már láttam volna valahol ezt a rém pofát. - szólalt meg az egyik százados. Nolan is megnézte közelebbről és neki is derengeni kezdet a pirkadat a hegyek mögül.  Ez a sárkány nem volt más, mint Vidor Vili egy interaktív holografikus játék program főszereplője. Arra is emlékezett, hogy cég nemsokára csúnya véget ért, amikor is kétes értékű vállalkozásba fogtak. Érhetetlen módon holografikus házaló ügynökkel és Jehova hittérítőkkel árasztották el a Földet, ami érthető módon a népesség nagyobb hányadának nem igazán jött be. Nolan még a fő tervező nevére is emlékezett. Gyorsan ráfirkantotta egy papír cetlire és átnyújtotta az első tisztnek.
- Ezt a muksót tíz órán belül itt akarom látni!
- Igenis uram!

 

5. Nem telt bele hat óra és a kommandósok egy kövérkés férfit vonszoltak színe elé. Dús pofaszakálla volt és riadtan nézett rá.
- Mit jelentsen ez! Ez felháborító! Mit akarnak tőlem? –  a tábornok aktiválta a holografikus képet.
- Ez az ön gyermeke ugye?
- Ha úgy vesszük igen. De ez a program már évek óta nincs jelen sehol. Bezúzták mind
- Érdekes módon az egyik túlélte és az idegeinkkel játszik.
- Igen ez akkor is nagy problémát jelentett. A program fejlett mesterséges intelligenciája és az interaktív egységek következtében Vidor Vili mindig is kiszámíthatatlan és önfejű volt és állandóan elszökdösött. Ezért is vonták be a piacról.
- Akkor ön most esélyt kap arra, hogy bevégezze, amit mások elkezdtek. Tűntesse el az, izét az állomásomról vagy különben élete végéig az állomás egyik zárkájában fog vendégeskedni egy izmos kopasz fickó társagában, aki cicámnak fogja szólítani önt. – azzal a kövérkés fickót egy jól irányzott rúgással ki tessékelte az irodájából.  

6. Háromhét s plusz egy nap után végre vége volt a tortúrának. A főtervező végül hatórás hajsza után egy mágneses csapdával foglyul ejtette Vilit. Átöltötte egy adatkristályra, amit az, első tiszt egy hordozható széfbe helyezet és a széfet fegyveres kísérettel a Holdra vitette a veszélyes anyagok bázisára. Ott az egészet belehajította egy feneketlen aknába és betonnal töltötte ki azt, hogy Vili soha senkit se szívathasson többet. A bázis legénysége hősként ünnepelte a tábornokot és tiszteletére egy rövid dalt költöttek:
Unatkozott a szörnyecske, mókázni támad kedve, ez lett veszte. Nyakon csípték a fogdmegek, börtönbe került őkelme. Csíkos rabruhában, szomorúan bámul ki a rácson a nagyvilágba.
Be lesz zárva bizony örökre, és íme, lecke: Minden szörny tudja jól Nolan tábornokkal ujjat ne húzz soha.

Utoljára frissítve:2016. szeptember 05., hétfő 17:42
Nagy Gábor

1983-ban születtem Budapesten. Jelenleg is a fővárosban élek.

Amióta eszemet tudom mindig szerettem történeteket kitalálni. A barátaimmal, s testvéremmel játszott verbális szerepjátékok jelentették első történeteim alapját, melyeket végül papírra vetettem, hogy aztán megszülethessenek kezdetleges írásaim. Ezekhez annyira ragaszkodtam, hogy még az akkori tanáraimmal is vitába szálltam értük: a kapott feladat helyett történeteimet szőttem tovább.
Később, amikor az olvasás életem részévé vált, látóköröm kibővült, ahogy belső világom is. Ennek eredménye még több novella és egyre hosszabb írás lett, amelyek népszerűek voltak tanáraim, s osztálytársaim körében is.

Az alkotás évek óta életem része. Az eltelt évek alatt több kisregényt, és novellát írtam szépirodalmi és fantasy műfajban.

Eddig három novellám jelent meg mentorom, Szecsődy Péter támogatásával.

Legfrissebbek a szerzőtől: Nagy Gábor

Tovább a kategóriában: « Mostepha Béla cigány búcsúja »
A hozzászóláshoz be kell jelentkezned