Tükörkép

A tükör előtt állt, és az arcát nézte. Tízéves korában szépnek látta magát. Nem különlegesnek, inkább olyan alapértelmezett szépségnek. Most a szürke árnyékot látta a szeme alatt, az asszimetriát a szemöldöke vonalában, és a szája sarkának lefelé görbülését, mert nem fegyelmezte a vonásait. Általában ha emberek közé ment, és nem zuhant túl mélyre a gondolataiba, igyekezett sokat mosolyogni. Beszélgetés közben többnyire a hallgató fél volt, arcára kiült a figyelem és az azonosulás a beszélő érzelmi hullámaival. Mostanában ha emberek közé ment, maszkot vett fel. Ha mosolygott is, talán a szemén látszott volna, de a szemüvege mindig párás volt a kilégzéstől. Nem voltak interakciók, visszajelzések, amikből táplálkozhatott volna. Elképzelése sem volt, milyennek lássa a tükörképét. A saját arca elmosódott a levegő feszültségében.
Korábban nem volt magányos. Amikor a szerelmeit, barátait megismerte, le tudta volna rajzolni az arcukat. Hetekkel később, amikor mélyülni kezdett a kapcsolat, közelebb jutott valaki érzéseihez, menetrendszerűen jött a pánik, mert nem tudta felidézni a vonásokat, nem látta a képet a lelki szemeivel. Feloldódtak az arcvonások az érzésekben. A további találkozások során persze letisztultak, és a közös élményeket pontos emlékképek illusztrálták a fejében. Most attól félt, hogy ha néhány hét vagy hónap múlva újra találkozik a szomszédokkal, kollégákkal, edzőtársakkal, nem ismerik majd fel, nem mond nekik semmit az arca. Kezdhet mindent újra.
Megszólalt a telefon. „Nagymama”. Nehezére esett felvenni, nem érezte elég erősnek magát, hogy ő tartsa a lelket a nyolcvannégy éves asszonyban. De az utólagos magyarázkodáshoz még gyengébb volt.
- Szia Nagyi!
- Na, akkor elmész a henteshez délután?
- …persze.
- Hallom a hangodon, mennyire szívesen. Neked is kell a mozgás! Szinte látlak, ahogy kuksolsz abban a kalitkában!
- Tényleg, és milyennek látsz?
- Kócosnak!
- De komolyan! Ha rám gondolsz, milyennek látsz a lelki szemeiddel?
- Amilyen vagy, hát nézzél tükörbe!
- Mondjuk, amilyen a legutóbbi találkozásunkkor voltam?
- Ha tényleg tudni akarod, az igazság az, hogy mindig, amikor eszembe jutsz, az első pillanatban majd harminc évvel ezelőttről ugrik be egy kép. A kertes házban töltött nyáron barnára sülve szaladgáltál a hátsó udvarban egy fürdőbugyiban. Szerettél a málnabokrok mögött bújkálni, pedig párszor rád szóltam miatta. Egyik nap megcsípte egy darázs a homlokodat, elferdült tőle az egész fejed. Némán picsogtál, nem sírtál, mert nem akartad mutatni, mennyire fáj. Szerintem akkor voltál a legszebb.

Lelik Rita

A nevem Lelik Rita, Isaszegen élek, olvasok, írok.

Az iskolában könnyedén jöttek a szavak, mondatok, később kereskedőként, közgazdászként több dolgom volt a számokkal.

A Magyar Íróképző inspirált, hogy visszarendezzem az egyensúlyt. Lassan, élvezettel alkotok.

Legfrissebbek a szerzőtől: Lelik Rita

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned