Az éneklő köd hóhérai

Heights parancsnok még sosem volt ekkora slamasztikában, mint most.  Hajójával a frontvonal közelében járőrözött, ellenséges erőkre vadászott, és sajnos talált is. Egy hatalmas üstökös csóvájában egy kisebb flotta lopakodott álcázó pajzsaik rejtekében. Természetesen a narídiaiak eszméltek először. Heights parancsnok hajója az elkövetkezendő percekben több találatot kapott, mint az elmúlt egy évben bármikor. Mire sikerült kijutnia a kelepcéből, az több ponton léket kapott és a hajtóműveket is súlyos találatok érték. Sikeresen beléptek a mélyűrbe, de csak félgőzzel tudtak repülni, és az ellenség is a nyomukban volt.  Ideges tépelődéséből első tisztje Midurr szakította ki.
- Uram!
- Igen, Midurr elsőtiszt?
- A gépházból az imént jelentették, hogy a hajtóművek hamarosan le fognak állni.
- Mit javasol?
- A térkép szerint innen nem messze van egy a Földnél jóval nagyobb bolygó sűrű légkörrel. Ha ott el tudunk rejtőzni, akkor kijavíthatjuk a sérüléseket s erősítést is hívhatunk.
- S mi a garancia rá, hogy oda nem követnek?
- Ha elég mélyre megyünk, akkor a könnyebb anyagokból épült narídiai hajók nem lesznek képesek követni minket a nagyobb gravitáció miatt.
- Legyen hát! – Heights parancsot adott a navigátornak, kiléptek a mély űrből és a bolygóig meg sem álltak. A jelöletlen világ gigantikus hólabdaként keringett alattuk miközben a felszínt eltakarták a sebesen mozgó felhők. A kutatótiszt bele akart kezdeni az adatok ismertetésébe, de a parancsnok leintette. Most nem volt idő planetológiára.
- Süllyedjünk négyezer méterre!
- Igenis, uram! – mondta navigátor, s hangosan megkezdte a visszaszámlálást. Amint azonban elérték a célterületet, a süllyedés nem maradt abba, hajójuk egyre csak gyorsult.
- Álljon meg!  Ez parancs!
-  Nem tudunk uram!  A hajtóművek jelen állapotukban nem tudják ellensúlyozni a bolygó gravitációját! Azonnal le kell szállnunk uram!
-  Próbálja fékezni a zuhanást és lehetőleg tartsa a hajót egyenesben!
- Igenis, uram! – Heights eközben aktiválta az egyik ritkán használt berendezést, amely a leszállás előtti pillanatban egy alacsony gravitációs buborékot hozott létre a hajó körül.  A landolás sikerült, de még így is elég rázós volt ahhoz, hogy a parancsnok lefejelje a konzolt. Percekkel később tért magához összezúzott homlokkal.
- Jól van parancsnok? - kérdezte Midurr aggódva.
-  A szituációhoz képest jól. Csak ezt a huhogást ne kellene hallgatnom a fejemben!
- Az nem a sérüléséből fakad. Kintről jön. – Heights az érzékelőkhöz lépett, de azok nem működtek megfelelően, s csak zavaros jeleket észleltek.  
- Szinte vakok vagyunk, uram! De ha ez vigasztalja önt a narídiaiak is ugyanezzel a problémával küzdenek odafent – szólalt meg Midurr.
- S mi a helyzet a hajó többi részével?
-  A fegyverzet és a pajzsok nem sérültek, a reaktor csak kisebb károkat szenvedett, azonban a hajtóművek még működésképtelenek. Minimum hat órára van szükség a javításához. Akkor is csak fél gőzzel repülhetünk.
- S mi a helyzet odakint? Mivel állunk szemben?
-  A légkör nagyrészt nitrogénből áll, a hőmérséklet -145 fok. Többet nem igazán tudok mondani, mert az engedélye nélkül senki sem akartam kiküldeni.
- Jól tette! A felderítő csapatot én fogom vezetni, míg maga innen felügyeli a dolgokat.  Küldje a hátsó zsiliphez azokat, akikre nincs szükség a javításhoz, és szerelje fel őket szkafanderekkel!
- Igenis, uram!  -  Odakint hatalmas köd volt. Heights parancsnok alig látott messzebb az orránál. A sisaklámpák jószerivel csak arra voltak elegendőek, hogy jelzőfényként funkcionáljanak egymás számára. Talpuk alatt kövekkel keveredett fagyos hó ropogott. Útjukat időnként kisebb- nagyobb tavak keresztezték. A parancsnok letérdelt, egy érzékelő-pipettát nyomott a hullámzó felszín alá, és döbbenten konstatálta, hogy azokat nem víz, hanem folyékony gázok alkotják. Innentől a terep dombosabbá vált és a földből kristályos, faszerű alakzatok emelkedtek ki változatos színekben és méretben. A bolygó tömegvonzását még a korszerű szkafanderek keresztül is érezni lehetett, de nem ez volt a legrosszabb, hanem az az állandó zaj, ami körbevette őket. Mintha egy monoton angyalkórus állandóan ugyanazt a strófát énekelte volna. Nem sokkal később megtudta, hogy a jelenséget a köddel szálló kristályszemcsék vibrálása okozza, és ha erős mozdulatokat tesz, akkor a hangszín rövid időre megváltozik.  Heights megköszönte az információt, majd lekapcsolta a külső mikrofont, hogy csökkentse a zajszennyezést sajgó füleiben.  Inkább a számítógép adataira koncentrált. A felderítők mozgásából kiderült, hogy hajójuk egy széles völgyben szállt le, amit hullámszerű hegyek vettek körül. Hirtelen arra lett figyelmes, hogy a távolban a legénység egy csoportja szoros köralakot vesz fel és tapsoló mozdulatokat tesz. A levegőt olyan hang töltötte be, mintha valaki rövid felkiáltásokkal csuklott volna. Heights dühösen odacsörtetett, de haragja azonnal elszállt, amint meglátta a fennforgás okát. A legénység egy szivárványszínben tündöklő kristályfát bámult, ami egy tó felszínén lebegett és bíborvörös gömböket hullajtott a vízbe, mire azok sisteregve süllyedtek el. 
- Érdekes látvány, nemde uram?     
- Ja! – mondta, miközben a tó felszíne fölé hajolt, hátha megláthatja a vízben izzó gömböket, de csak sötétséget látott.
- Uram! Nem láthat le az aljára. A mélység itt eléri az ezer kilométert is.  
- Komolyan mondja?
-  Igen uram. A bolygó felszíne tulajdonképpen egy gigantikus jégpáncél, ami alatt mély tenger hullámzik.
- Ezt jó tudni, ha netán bányászni támadna kedvünk!  Most mindenki vissza a hajóra!
- Igenis, uram! – Alig lépett át a légzsilipen, amikor is a vigyorgó Midurral találta magát szembe, ami ritkán jelentett jót.
- Midurr! Most nem vagyok túl jó hangulatban, úgyhogy hagyjuk a szokásos játszmákat!
- Uram! Újra képesek vagyunk érzékelni a külvilágot.

- Működnek az érzékelők?
- Azok még nem, de a kommunikációs tiszt rálelt egy alternatív megoldásra.
- Kíváncsian hallgatom!
- A tiszt szeretne jelentést tenni önnek! – mondta az elsőtiszt, miközben átmentek a vezérlőterembe, ahol már a kommunikációs tiszt várt rájuk.
-  Nos, uram egyszerű az egész.  Ahogy korábban mondtam önnek, ezt a hangot a kristályszemcsék vibrálása okozza. A szemcsék egymásra is hatással vannak, így a hang körbejárja az egész bolygót. Rájöttem, hogy ezt a magunk javára fordíthatjuk azáltal, hogy radarjeleket küldünk a ködbe. Így a visszaverődéseken keresztül nyerhetünk a külvilágból.
- S ennek segítségével megfigyelhetjük az ellenségeinket is?
- Ezt hallgassa meg, uram!  – szólt, miközben lenyomott egy kapcsolót, mire a termet megtöltötte a jól ismert zsongás. Hirtelen azonban egy új hang vált uralkodóvá. Mintha a fejük felett egy búgó felhő vonult volna át csattanós villámokat eregetve magából.  
- Mi volt ez? –kérdezte a parancsnok. A kommunikációs tiszt aktivált egy képernyőt.
- Így néz ki a visszaverődés vizualizálva. Amint látja, a narídiai hajók a felső légkörben cirkálnak, és véletlenszerű lövéseket adnak le minket keresve.
- Ügyes munka. Gondolja, hogy ezt az átalakítást a szkafandereken is végre tudja hajtani?
- Mire gondol, uram?  
- Könnyebb lenne a felderítés a felszínen. Akkora a köd, hogy azt se látnánk, ha a Télapó lejtene az orrunk előtt hastáncot meggypiros tangában. – A kommunikációs tiszt elmosolyodott, majd így szólt:
- A szkafandereket leküldetem a gépészekhez a tervrajzokkal együtt. Remélem lesz ár idejük.
- Azt én is remélem! – mondta feszült hangon Heights, s az első tiszthez fordult.
- Öné a híd! Ha bármi történik, riasszon!
- Igenis, uram! -  Heights parancsnok zúgó fejjel hagyta ott a hidat. Ez az átkozott éneklő köd még a hajó belsejébe is behatolt egyfolytában rezegtetve annak fém testét. A kabinjába érve aktivált egy hangszigetelő pajzsot, és aludni tért. Álmai azonban nyugtalanok voltak és hangosak. Órákkal később arra ébredt fel, hogy valaki lekapcsolta a pajzsot és a vállát rázogatja. Kinyitotta szemét, és az egyik algépészt pillantotta meg az ágya mellett.
-  Mit akar?
-  A főgépész üzenetét hoztam. Azt üzeni, hogy a károsodás nem volt annyira súlyos, mint amilyennek látszott, így maximum két óra múlva fel is szállhatunk
- Értem. Köszönöm, most elmehet!
- Igenis, uram! – miután az algépész elment Heights elégedetten nyújtózott egyet a jó hír hallatán, de a riadósziréna megszólalása ezt a pillanatnyi örömöt is elvette tőle.  Két perc alatt ott volt a vezérlőben.
- Jelentést kérek!
- Uram! A narídiai erők elkezdtek a légkörbe ereszkedni, miközben apró leszálló egységeket indítottak útnak.
- Mintha azt mondta volna, hogy erre nem képesek a hajóik miatt!
-  Igen, ezt mondtam, de ez nem jelenti azt, hogy nem tévedhetek! Egyébként is úgy látom, hogy a nagyobb hajók öt perceként váltják egymást, és csak a kisebbek képesek huzamosabb ideig lent maradni, tehát ha úgy vesszük, részben mégiscsak igazam volt.
- Lehetőleg ne most filozofáljon, hanem viselkedjen elsőt tisztként és gyártsa az ötleteket, mert még egy-két óráig itt leszünk!   
- Üssünk mi először! Feltételezhetjük, hogy leszállás után ők is el lesznek vágva a külvilágtól, mint mi az elején. Ha ügyesek leszünk, akkor nem fognak eljutni hozzánk.
- Okos gondolat, Midurr. Maga itt tartja bent a frontot, míg én kimegyek az osztaggal vadászni!- mondta, s elhagyta a vezérlő termet. Mivel időhiány miatt csak harminc ruha lett készen, ezért csak harminc katonát vihetett magával. Odakint a megszokott hanghoz társult a sisakba épített radar hangja. A narídiai erőket könnyen felkutatták. Teljesen szét voltak szóródva és vakon kis csoportokban ténferegtek utánuk kutatva. Nem voltak ellenfelek. Egy gyors vágás, egy pontos szúrás majd a holttest elrejtése volt a megszokott eljátrás. Azonban egy óra után Heights a hangokból azt olvasta ki, hogy a narídiaiak lassan kezdték megszokni a környezetet, s egyre inkább körbevették őket. Pár perccel később Heights már fedezékből fedezékbe ugrált az ellenség szüntelen lövései elől. Midurr hívása ebben a pillanatban érte el őt.
- Uram, van egy kis gond!
-  Szerintem inkább nagy gond van! Lassan körbevesznek bennünket!  
- Ezt én is látom, de ez a másik gond a lábunk alatt van!
- Miről beszél? -  A hangradar ismeretlen élőlényeket fedezett fel a jégtakaró alatt! Félig szervetlen anyag jellemzőit mutatják, de ami a lényeg, hogy a szivárvány kristályokat védik és két emberünket már megtámadták!  A lények és a kristályok most közel azonos hangot adnak ki, így könnyen el tudja kerülni őket! Óvatosan a visszavonulással!
- Rendben, értem! - Azzal kilépett a vonalból és hallgatózni kezdett.  Az újdonsült ellenség hangja morgásként ért el hozzá több irányból. Ki tudta kerülni őket, de ez tovább nehezítette a visszavonulást. Ráadásul az egyik ilyen fa épp a hajó közelében volt, és mellette legalább hat négylábú szörnyeteg strázsált.  Heights elfojtott egy durva istenkáromlást, majd katonáit kerülő úton megindította a hajó irányába, amikor is egy mélybőgő hang érte el a füleit, és valami a köd ellenére is árnyékot vetett rájuk.  Egy narídiai hajó pont közvetlenül felettük haladt át.
- Midurr, milyen a hajó állapota?  Jó volna innen sietősen távozni!
- Perceken belül felszállhatunk. Addig húzza meg magát, mert az ellenség már a nyakán van! Heights kénytelen volt egyetérteni ezzel az állítással, mert a narídiai katonák e pillanatban érték el a völgy tetejét, és tüzet nyitottak rájuk.  A fenevadak a csata felé fordultak, de nem mozdultak, csak hangosabban morogtak. Az egyik lövés azonban félrement és nagy darabokat szakított le a szivárványfáról, ami sikoltani kezdett. A hang megremegtette a levegőt, miközben a tóból szörnyek serege mászott ki és lendült támadásba. Narídiai, vagy ember nem számított nekik, s ráadásul ahányszor eltalálták őket, gyorsan meggyógyították magukat és ott folytatták, ahol abbahagyták. Heights emberei folyamatos tüzelés közben hátrálva érték el a rámpát. A parancsnok a sort. A zsilip becsukódott és hallani lehetett, hogy a fenevadak a karmaikat élesítik rajta.  Heights csatornát nyitott a vezérlőbe.
-  Azonnali felszállás! Indítsa a hajót, most!
- Akkor a narídiai hajók észlelnek minket!
- Nem számít! Ellenük jók a fegyvereink, ezek ellen pedig nem! 
- Igenis, uram!  - A hajó lassan emelkedni a kezdett, mire a közelükben lévő narídiai hajó azonnal tüzet nyitott rájuk, és másik hat is csatlakozott a harchoz.  Az egyik lövés elhamvasztotta a szivárványfa maradékát is, mire a tavakból gigantikus csápok emelkedtek ki, a narídiai hajókra tekeredtek, majd a mélybe rántották őket. Heights a sűrű ködön keresztül még látta, ahogy földet érve darabokra szakadnak. A csápok felnyúltak egészen a légkör pereméig, így nehezebb és nagyobb Narídiai cirkálóknak is befellegzett.
- Nos, uraim azt hiszem szerencsénk volt!  – mondta Heights egy székre roskadva.
-  A szerencsénél azért több kellett, parancsnok! – mondta Midurr mosolyogva.
- Ezt, hogy érti?
- A kommunikációs tiszt és én az indulás pillanatában manipuláltuk a szonárt, hogy a lények azt higgyék, mi egy másik fa vagyunk, majd célpontként felkínáltuk nekik a narídiai hajókat. Ügyes, mi?
- Ahogy mondja! Remekül csinálták, Midurr! Elismerésem! De ha most megbocsájt, elmegyek a hajó orvoshoz, mert a szférák zenéjétől még mindig fáj a fülem. 

Utoljára frissítve:2016. szeptember 05., hétfő 18:04
Nagy Gábor

1983-ban születtem Budapesten. Jelenleg is a fővárosban élek.

Amióta eszemet tudom mindig szerettem történeteket kitalálni. A barátaimmal, s testvéremmel játszott verbális szerepjátékok jelentették első történeteim alapját, melyeket végül papírra vetettem, hogy aztán megszülethessenek kezdetleges írásaim. Ezekhez annyira ragaszkodtam, hogy még az akkori tanáraimmal is vitába szálltam értük: a kapott feladat helyett történeteimet szőttem tovább.
Később, amikor az olvasás életem részévé vált, látóköröm kibővült, ahogy belső világom is. Ennek eredménye még több novella és egyre hosszabb írás lett, amelyek népszerűek voltak tanáraim, s osztálytársaim körében is.

Az alkotás évek óta életem része. Az eltelt évek alatt több kisregényt, és novellát írtam szépirodalmi és fantasy műfajban.

Eddig három novellám jelent meg mentorom, Szecsődy Péter támogatásával.

Legfrissebbek a szerzőtől: Nagy Gábor

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned