A pofon


A zárás után újabb bála érkezett. Munkájának ezt a részét utálta a legjobban. Érzékeny orrát
azonnal megcsapta a tisztított ruhák enyhe, vegyszeres szaga. Érezni vélte az izzadtság szagát
is, különös tekintettel a nagy méretekre. Viszont némi irigységet érzett, a nádszál karcsúságot
sejtető darabok láttán. Ilyenkor úgy gondolt saját testére, mint egy elnagyolt, ormótlan
képződményre.
Késő este volt mikor hazaindult. Fáradt szemének jól esett a sötét, amit csak a foghíjas utcai
lámpák fénye derített. A viszonylagos enyhülést hamar felülírta, a gyomrából a mellkasa felé
kúszó sajgás. Ezen a májusi estén, minden szembejövő, összebújó pár látványa fizikai
fájdalmat okozott.
Megkönnyebbült mikor hazaért, a szobája falai közé zárt magányt, saját választásnak érezte.
A konyhából vidám nevetés szűrődött ki, ami azonnal elhalt, ahogy belépett. A felé forduló
két arcot váratlan májusi fagy érte, megdermedt rajtuk a mosoly, és csak lassan olvadt lucskos
szívélyességgé. Húga kapott először észbe, vacsorázni hívta. Megfordult, hárítóan visszafelé
intett:
- Nem vagyok éhes, csak beköszöntem.
A szüleiktől örökölt közös lakásban, egyre gyakrabban érezte feleslegesnek magát. Annának
megint új kapcsolata van, és a késői órát tekintve, a férfi itt alszik. Húga megint felrúgta a
megállapodást, hogy előtte megbeszélik.
A fürdőszobában rosszkedvét düh váltotta fel, a kád mosóporos vizében húga fehérneműi
úsztak. Ingerülten belecsapdosta az apró csipkés bugyikat és melltartókat a mosdóba, közben
összefröcskölt mindent. A kádban sokáig áztatta magát, arra ébredt, hogy a fürdővíz teljesen
kihűlt.
Reggel összefutott húgával a konyhában, aki már útra készen, gyors bocsánatkéréssel kezdte.
Apró kezeit nyitott tenyérrel maga elé tartva, hárította a várható szidást. Az ismerős mozdulat
gyermekkorukat idézte. Bevillant az a hatalmas pofon, amit elkeseredett, sokszor átvert
kamaszként adott neki. Az összecsukló törékeny test, az eltört mosoly látványa, azóta is
kísérti. Hetekig pária volt a családban, de hozadéka is volt az ütésnek, mert Anna attól kezdve
bizonyos tisztelettel nézett rá. A pofon után jelentéktelen csínyjeiért is, ha rajtakapta, feltartott
kezekkel kért bocsánatot. A teljes megadás póza azonnal leszerelte nővérét. Anna tisztában
volt a mozdulat a hatásával, évek óta élt és visszaélt vele.
Magdát soha nem kényeztették. Mikor megszületett a húga, akkor szembesült azzal, hogy a
szülei másként is tudnak szeretni. A kicsi mindent megkapott, aminek hiányát ő csak
kamaszként fogta fel. Furcsa kettősség jellemezte húga iránti érzéseit. Egyszerre csodálta és
irigyelte szépségét, cserfességét, mindazt, ami belőle hiányzott. Zokszó nélkül, talán
önvédelemből, beállt a kényeztetők közé, és ennek fejében testvéri szolidaritást remélt. Az
elkapatott Anna nem viszonozta nővére gesztusát. Apró gonoszkodásait, trükkös hazugságait,
ártatlan arccal, őszinte szemekkel kente testvérére, akinek az elfogult szülők miatt, esélye sem
volt, igazát bizonyítani.
Az a bizonyos pofon volt kapcsolatuk fordulópontja. Anna azóta abban a meggyőződésben
élt, hogy nővére lelkifurdalása kimeríthetetlen. Nem sejtette, hogy a sokszor alkalmazott
bocsánatkérő mozdulat, lassan korrodálni kezdett.
A zárásig félóra volt hátra. Az üzletben csak hárman voltak, két asszony, akik közösen
válogattak, karjukat lehúzta a rengeteg felpróbálásra váró ruha. Magda nem foglalkozott
velük, tudta, rövidesen elmennek vásárlás nélkül, és a ruhatornyot, neki kell lebontani, és

helyrerakni. A harmadik vásárló egy magas, fiatal férfi volt. Az öltönyök körül bóklászott már
egy ideje, minden eredmény nélkül. Odasétált hozzá, a férfi láthatóan megörült a segítségnek.
- Egy jó és olcsó öltönyt szeretnék, állásinterjúra megyek - mondta bőbeszédűen - de nem
ismerem a külföldi méreteket.
Magda végignézett rajta, olyan volt, mint egy nagyra nőtt kamasz. Emlékezett egy jó
minőségű, alig használt, szürke öltönyre, ami pont ennek a gyámoltalannak a mérete.
Türelmesen várakozott a próbafülke előtt, amíg felpróbálta. A férfi kicsit idegesen, mint
színész az első szerep után, a fülke függönyébe kapaszkodva bújt elő. Magdát váratlan
gyengédség fogta el, aggódó arcát látva. Elégedetten bólintott, választottak még egy inget és
nyakkendőt is.
Szokatlanul jókedvűen sétált haza. Húgát a fürdőszobai tükör előtt találta. Teljesen ráhajolt
csínos képmására, és az ajtónyitásra sem fordult meg. Hirtelen gyanús lett a mozdulatlan, kis
alak. Anna, homlokát a homályos tükörnek döntve, sírdogált. Nővére egy határozott
mozdulattal maga felé fordította. A látvány, sokkoló volt, majdnem annyira, mint mikor ő
ütötte meg. Húga duzzadt, véraláfutásos arca elutasító lett, mikor meglátta Magdát. Azonnal
jelezte, hogy nem kér a részvétéből, nővére lenne az utolsó, akinek panaszkodna. Csengettek.
Anna sebesen indult az ajtó felé, de Magda félretolta. Mindketten tudták miért.
Az ajtónyílásban, először egy csokor virág, majd Ádám bűnbánó arca jelent meg. Néhány
perc múlva, melyet aláfestésként Anna folyamatos sikítozása kísért, a férfi már a lépcső alján
hevert, testére utolsó ütésként a csokor zuhant. Magda, széles hátát a csukott ajtónak döntve,
türelmesen hessegette, hegyes, piros körmeivel támadó húgát, mint egy a szobába tévedt,
dühös darazsat.
- Irigy vagy, irigy - csípték szavai - mindig is irigy voltál. –
Magda szája megrándult, hirtelen, nyers mozdulattal feltépte az ajtót.
- Menj utána, ha ez kell neked! - Anna odaugrott, de a lépcsőház már üres volt.
Egyik este megint sötétben indult haza. Nem volt gyáva, bízott kemény, nőietlen ökleiben, de
húgának többször elhangzó fenyegető mondata, hogy Ádám megvereti, ott motoszkált az
agyában. Ádámot többet nem látta, de a gyakran elhangzó mondat azt sejtette, hogy
kapcsolatuk nem szűnt meg. Az ősziesre fordult idő, a városra hasaló koszos ég, a kihalt
utcák, mintha a beváltandó fenyegetés nyomasztó díszletei lettek volna. Napok óta úgy érezte,
követi valaki, de ha hátrafordult, nem látott senkit. Ez az alattomos megfélemlítés egyre
jobban dühítette. A következő saroknál megbújt egy vastag, hurka formájú hirdetőoszlop
mögött. Nem kellett sokat várnia, a titokzatos valaki, már a közelben szaporázta. Magda
vaskos testét meghazudtoló fürgeséggel ragadta meg grabancát, és a legendás erejű pofont
útjára engedte. A szerencsétlen csak azért nem rogyott össze, mert a másik kezével tartotta.
Egy arra haladó autó fénycsóvája megvilágította az ismeretlen arcát. Magda döbbenten
ismerte fel a férfit, aki pár hete öltönyt vásárolt a boltban.
A férfinek idő kellett ahhoz, hogy a megálljon a saját lábán, pedig az elképedt lány már két
kézzel támogatta. Végre sikerült talpon maradnia, de még sokáig imbolygott, mint az eltalált
kuglibábú. Magda előkapta zsebkendőjét, és óvatosan törölgetni kezdte vérző orrát, felrepedt
száját, villanásnyi emlékeire hagyatkozva a visszatért sötétség miatt.
- Miért követ? - kérdezte ingerülten, de sokkal gyengédebben, mint a helyzet indokolta.
- Nem mertem megszólítani, féltem, hogy elzavar. - nyögte.
- Miért nem jött egyenesen a boltba? – értetlenkedett.
- Nem vásárolni akartam, csak beszélgetni. - hebegte.
Mire Péter arcáról eltűntek a szerencsétlen félreértés nyomai, Magda már mindent tudott róla.
Egy vidéki kisvárosból jött Pestre, az üzem, ahol informatikusként dolgozott megszűnt, állás

nélkül maradt. Anyja nyugdíjas nővéréhez költözött albérletbe. Magányos volt. Róza nénivel
folytatott beszélgetései két témára szorítkoztak, a rezsire és a napi betevőre. A világ egyéb
dolgai az öreg hölgyet már nem érdekelték. Mióta özvegy lett, állandó félelemben élt a
holnaptól, és egy bekövetkező betegségtől. A nénit filozófiája arra késztette, hogy továbbra is
szűkösen éljen, és félretegye a rokonától kapott pénzt.
Péternek nem volt társasága, otthon dolgozott, csak ebédelni járt el egy közeli gyorsbüfébe.
Róza néni ugyan felajánlotta, hogy főz neki, de rögtön hozzátette, nagyon egyszerűen étkezik,
kis leves délben, bögre kávé este. Péter örült, hogy az ajánlatban világos lehetőség volt a
visszautasításra.
A fiú, pár hetes pesti tartózkodása alatt az első figyelmességet, kedvességet Magdától kapta.
Mikor elnyerte az állást, biztos volt benne, hogy részben az elegáns öltönynek köszönheti.
Elhatározta, hogy megkeresi a lányt, és elújságolja a jó hírt. Sokáig halogatta, de magánya,
egyik este az üzlet elé űzte. Az ajtón kilépő lányt rosszkedvűnek, barátságtalannak látta, nem
merte megszólítani. Napokon át gyáván, titokban követte. Magda ébersége aztán helyrerázta a
dolgokat.
A megkeseredett lány számára új időszámítás kezdődött. A fiú eleinte csak kísérgette, később
a sétákat közös programok követték. Péter megismerte Budapestet, idegensége,
gyámoltalansága múlni kezdett, úgy érezte a lánynak köszönheti, hogy a hatalmas város végre
befogadta.
Anna gyanakodva figyelte nővérét, aki újabban mindig jókedvű volt, kevés időt töltött otthon,
hirtelen élni kezdte a saját életét, és kevesebbet foglalkozott az övével. Addig faggatta, míg
bevallotta, hogy barátja van, egy vidéki fiú, aki nemrég költözött Pestre. Anna kétértelmű
vihogására tiltakozott, csak barátok. Húga nevetett naivitásán, és a sok szerelmet megéltek
tapasztalatával okította. Férfi és nő között nincs barátság, előbb-utóbb eldől, hogy szerelem
lesz belőle vagy semmi.
.- Légy észnél, próbálj meg végre nő lenni, és az igazi nők jól bevált eszközeivel segíts
magadon! -
Magda csak legyintett húga női praktikáira, de az, hogy eddig nem gondolt Péterre férfiként,
saját magát is meglepte. A fiú kezdeti határozatlansága, szokatlanul udvarias modora, inkább
anyai, érzéseket ébresztett benne. Anna egyik mondata mégis elgondolkozatta.
.- Ha Péter minden szabadidejét veled tölti, akkor nincs senkije.
Húga kicsit léha, de logikus szavai elhintették benne a reményt.
Magdának csak lehangoló tapasztalatai voltak a tükrökkel, ha tehette elkerülte a velük való
szembenézést. Újabban, mikor egyedül maradt az üzletben, elnézegette magát a próbafülkék
igazmondó tükreiben, és igyekezett megfejteni, hogy mi vonzza hozzá a fiút? A váratlan
lehetőség, hogy szerelemre talál, változtatásra késztette. Turkálni kezdett a ruhák között, akár
korábban lenézett vásárlói, és lassan ráérzett az öltözködés ízére, a tetszeni vágyás örömére. A
lejtőn nincs megállás, figyelmeztette volna régi énje, mikor egy alkalommal kicsit
szégyenkezve segítséget kért húgától, mert nem boldogult a sminkkel.
Péter szerette Magda társaságát, a lány magáról alig beszélt, viszont figyelmes hallgatóság
volt. Csodálta határozottságát, egyenességét, véleményét mindig tiszteletben tartotta, soha
nem mondott ellent, pedig érezte, hogy ez néha bosszantja a lányt. Magda mellett
biztonságban érezte magát, és holmi vitákkal nem akarta gyengíteni ezt a kellemes állapotot.
Imponált okossága is, kis üzletének ügyeit remekül intézte. A lány összes jó tulajdonságát
számon tartotta, de megváltozott külsejére, nem volt szeme. Mintha fizikai valósága,
barátságukban nem játszana szerepet.

Magda hamar észrevette, hogy a fiúra teljesen hatástalan az új ruha, a smink. Az előnyös
változásokról nem vett tudomást, sem tekintettel, sem szóval. Elkedvetlenedett.
Csalódottságát otthon nehezebb volt eltitkolni, mert Anna, aki az ideológiát szolgáltatta ehhez
a hadművelethez, kíváncsi volt a részletekre. Bosszantotta nővére szűkszavúsága, okokat
keresett mögötte, ha nem talált, akkor legérzékenyebb pontját vette össztűz alá.
- Miért dugdosod előlem Pétert? Miért ne mutatod be? - cikizte nap, mint nap. Ha Magda
nem reagált a féltékenységét célzó szavakra, gonoszkodva hozzátette - Mit félted, aki neked
bejön, az nálam labdába se rúghat.
Róza nénit utolérte a megjósolt betegség, ami miatt minden egyéb háttérbe szorult. Péterrel
vállvetve csinálták végig a szörnyű heteket. A néni előre megmondta a fiúnak, hogy akkor
hagyja rá a lakást végrendeletileg, ha otthon ápolja, nem viteti kórházba. Kívánsága, hogy
saját ágyában haljon meg, méltánylandó és jogos volt.
Magda a betegápolás apropóján járt először Péter szobájában. Míg Róza néni ágyánál
virrasztott, sokat töprengett. Húga vádját, hogy dugdossa előle a fiút, titokban elismerte, de
az, hogy kapcsolatukból a testi vágy kimaradt, hirtelen felismerés volt. Sokat voltak együtt, ha
valóban akarták volna, ha sürgető lett volna a másik közelsége, intim érintése, már megtörtént
volna. Alkalom volt bőven, felváltva ápolták a nénit. Magda többször aludt Péternél,
megfelezték az éjszakákat, hogy napközben a munkájukat is el tudják látni. Igen, lett volna
alkalom, hogy egymás karjában találjanak vigaszt, mikor a beteg időnként elcsendesedett.
Sokszor feltette magának a kérdést, vajon Péter is végiggondolta kapcsolatukat, vagy neki így
volt természetes, nem akart többet barátságnál?
Mire Róza néni temetésére sor került, a gyakori szoros együttlét, ahelyett, hogy összehozta
volna őket, eltávolította.
A betegápolás fájdalmas, naturális részletei, és a lakásban ólálkodó, legszörnyűbb arcát
mutató halál, felejteni vágyást lopott közéjük. Mintha a hosszú hetek képeit és hangjait, csak
akkor lesznek képesek elfelejteni, ha távol tartják azt is, akivel átélték.
Mikor Magda felajánlotta, hogy segít a temetést intézni, Péter hozzálépett, megcsókolta az
arcát, könnyedén súrolva száját is, és megköszönte addigi segítségét, de elhárította. A lány, az
alig csóktól és a visszautasítástól megzavarodva ment haza.
Magda életében hirtelen nagy lett a csend. A fiú napokig nem jelentkezett, Anna is békén
hagyta, mert tudott a halálesetről. Péter közeledése, ami egyúttal távolodás is volt, felzaklatta.
Most érezte először, hogy tudná szeretni, talán már szereti is. Egyik nap váratlanul bejött az
üzletbe, és elhozta a gyászjelentést.
- Mindent elintéztem, már csak a koszorúk vannak hátra. - mondta kicsit hivatalosan.
Magda némi habozás után ajánlott egy virágüzletet, ahol szépen dolgoznak és szolidak az
árak.
A temetésre két hét múlva került sor. Péter rokonai közül egyedül az édesanyja volt ott. A
házból eljött pár öreg lakó, szivárgó szemekkel, valami furcsa megbékéléssel nézték a szürke
urnát, a szép virágokat, és hazafelé megbeszélték, hogy mit kellett volna másképpen csinálni.
A testvérek külön érkeztek, távol álltak egymástól, mint két idegen. A szőke Anna
feketében, törékeny szépségében, vigasz volt a gyászban. Nővére tömören, sötéten, mint maga
a gyász. A szertartás után Péter Magdához sietett, vállát átölelve Annához vezette.
- Bemutatom a gyönyörű csokrok és koszorúk készítőjét – kezdte.
- Felesleges. - zörögtek Magda szavai szárazon - Anna a húgom.

Magda a temetés után visszament az üzletbe, remélte, hogy a munka majd eltereli gondolatait
a fiúról. Péterrel a kísérlet, úgy végződött, ahogy gyanította. Mikor hazaindult, meglódult a
szíve, a fiú a szokott helyen támasztotta a ház falát. Elindultak, és szinte azonnal felvették a
régi ritmust.
- Miért nem mondtad, hogy van egy húgod? - támadt kapásból.
- Gondolom, az okát Anna sietett közölni veled.
- Ne keverjük Annát a kettőnk ügyébe! - hárított Péter.
.- Jó, akkor, hogyan is áll a kettőnk ügye?
- Nehéz veled. - sóhajtott a fiú. - Mikor megkerestelek, vágyódtam a hangod, a kedvességed
után, jó volt veled, nekem te jelented ma is Budapestet. Közel voltam ahhoz, hogy beléd
szeressek. -
Magda lehajtotta a fejét, hogy ne kelljen Péter szemébe néznie, és várta a de szócskát, ami
majd gorombán fellöki az előző édes mondatot.
– De te olyan voltál, mint egy megkezdhetetlen sütemény, kemény, aki óvatlanul
próbálkozik, beletörik a foga. Tudtam, hogy belül tele vagy édességgel, de addig nem sikerült
eljutnom, hogy érezzem is. Olyannak láttalak, mint akinek nincs szüksége senkire, egyedül
vívja meg a harcait, ha nem megy másként, hát erőből. -
Magda arca megszínesedett, Péter nyilván a pofonra gondol.
- Gyerekként kezeltél, nem vettél férfiszámba, ezért nem is tudtam férfiként viselkedni
veled. Róza néni betegsége alatt, igazi bajtársak lettünk, de a kettőnk ügye még mindig
befejezetlen volt. Aztán elküldtél a húgodhoz. Ez üzenet volt, mintha magad helyett őt
ajánlottad volna. A sok borzalom után, amit átéltünk, ott találtam magam, egy harsogóan zöld,
és színes, csupa illat kis boltban, benne egy lány -
Magdában nyüszíteni kezdett a féltékenység, most mondja ki, hogy szép és gyönyörű, de
Péter úgy folytatta:
- Aki kedves, barátságos és vidám volt. Aki többet beszélt, mint én, de jó volt hallgatni, aki
mindig éreztette, hogy szüksége van rám, aki mellett férfinek éreztem magam.
Mikor Péter elment, Magda a szakítás ellenére úgy érezte, ajándékot kapott. A fiú szavai,
hogy majdnem beléd szerettem, felemás boldogsággal töltötték el. A vonzalomról, amiről azt
hitte, hogy sosem volt az övé, kiderült, hogy a kezében tartotta, csak kishitűségében nem
tudott mit kezdeni vele. A fiú szerelmét átgurította húgának önként, mert nem hitte, hogy meg
tudja tartani. Péter egyetlen mondata, hogy majdnem beléd szerettem, megszabadította a
reménytelenségtől, attól az önsorsrontó, gyermekkorában ráégett stigmától, hogy nem
szerethető, nem kell senkinek.
Anna a közös lakásban meghúzta magát, szinte lapított árulása miatt. Az első pillanattól
kezdve tudta, kivel áll szemben, mikor Péter belépett a virágüzletbe. Jó játéknak tűnt
megszívatni nővérét és titokban tartani a rokonságot a férfi előtt. Bevetett mindent, hogy
megviselt, szomorú vásárlóját elbűvölje. Kedves volt, előzékeny és gyönyörű. Ügyesen
bevonta a virágok kiválasztásába, többször hívta mobilon az esetleges változtatások miatt.
Péter azt vette észre, hogy szinte naponta útba ejti a kis üzletet. Mire elérkezett a temetés
napja, a lány teljesen elvarázsolta. Anna megijedt mikor Magdára gondolt, de már nem
vallhatta be Péternek az igazat, mert leplezné saját magát is. Arról nem beszélve, hogy a
könnyednek indult játék a tűzzel, őt is megégette. Megígérte, hogy elmegy a temetésre.
Kínos volt mikor Péter bemutatta őket egymásnak. Ott állt álnokul, a két fiatal közé ékelődve,
tudva, hogy végleg elválasztotta őket. Megúszta a lelepleződést, mint oly sokszor, és újra
érezte a diadal édes ízét, amit nővére fölött aratott. Sokáig nem volt tisztában saját
indítékaival, hogy mi irritálja annyira csúnyácska testvérében. Felnőttként érzett rá arra, hogy

Magda szeretetét, ami sokszor agresszivitással párosult a bántások miatt, soha nem volt képes
viszonozni.
Szótlan feszültségben teltek a napok Anna elköltözéséig. Magda hallgatása egyre jobban
zavarta húgát, furcsállta, hogy ilyen könnyen belenyugszik a fiú elvesztésébe. Legszívesebben
kirobbantott volna egy szenvedélyes veszekedést, hátha elcsattan egy újabb pofon, ami
megkönnyítené távozását. Péter felháborodna, Magda pedig szert tehetne egy újabb, sírig tartó
lelkifurdalásra.
Az utolsó napon bőröndje mellett állt az ajtóban és kereste a búcsú szavait.
- Akkor én megyek - mondta végül - ne haragudj rám, ha tudtam volna… Olyan ártatlanul
nézett, mint a szentképek elképzelt angyalai.
- Nagyon jól tudtad. - szakította félbe Magda határozottan. Kiábrándultan nézte a jól ismert
arcot. Annát először látta csúnyának, annyit csodált szépsége most elázott sminknek tűnt,
kiütköztek alóla a lélek hibái, a gyűlölet, a kétszínűség foltjai.
- Nem tehetek arról, hogy Péter engem választott. - fuvolázta magára találva húga, hamis
hangon. Testvérére vetett pillantása álnokul sugárzott, mint a nap, mikor egy pusztító hurrikán
után az agyonvert földet nézi
- Pétert én küldtem hozzád – mondta csendesen.

Utoljára frissítve:2021. február 06., szombat 21:13
Zentai Eta

Zentai Eta vagyok, néhány szó magamról. Budapesten születtem 1938-ban. Mindent kicsit később csináltam, mint lehetett volna. Könyvtárosi diplomát már két gyerek mellett szereztem, és az írásba is nyugdíjasként szerettem bele. Pályázatokon indultam, verseim, novelláim, meséim különböző kiadóknál és online felületen jelentek és jelennek meg. Haikuim a Napút című folyóiratban, szintén
pályázatok keretében.
Jelenleg három irodalmi körhöz tartozom: A Faludy György Irodalmi Műhelyhez, az Irkához és a A Hetek kortárs irodalmi online folyóirathoz.

Tovább a kategóriában: « Rankine-t olvasva A rés »
A hozzászóláshoz be kell jelentkezned