Papírsárkány


És Zsan csak rajzolt, csak rajzolt. A tanító is azt mondta, csak nyugodtan töltsön ki minden üres felhőt az égen, de ő más miatt rajzolt. Zsan egy hatalmas pláza plafonján sárkányokat látott. Mindez Párizsban történt. Hosszan nézte őket lentről, fejét hátra döntötte, még a nyaka is megfájdult. Fehér, kövér sárkányok voltak ők hosszú farokkal, nagy pofában vicsorító fogakkal, mégsem voltak félelmetesek. Mintha egy fekete öltönyös férfi, egyenesen a Világ Ura mozgatta volna őket fehér kesztyűjének ujjaival. Mintha cérnaszálon lógtak volna, s légiesen forogtak körbe-körbe egymás nyomában. Mondom, a hasuk volt feltűnően kövér. Fejüket szinte verdeste a kupola csúcsa, de kijárat nem volt sehol. Máskor meg-megálltak, vánszorogtak, majd könnyedén lebegtek a kör vonalában, jámboran és nyájasan. Akárcsak egy vidámpark szüntelen forgó, szédítő körjátékában, ahol sárkányok nyomultak egymás farába, Zsan gyermekkorában. Azért valószínűleg reménykedtek, csak kijutnak majd valahogy. Ezek a felhizlalt, kipukkadni készülő, nyálcsordogálóan békés és anyányi sárkányok.
- Nem mehetnek ki, Zsan, a sárkányok vadak. Még majd felfalják az embereket - jegyezte meg a pénztáros.
Zsan tudta és érezte, hogy ez nem igaz. Ők jó sárkányok, miközben a világban annyi gonosz ember sétál, akik szabadok. Zsan vitatkozni nem akart. Innentől kezdve mindig rakott zsebébe krétát és tollat. És Zsan rajzolt. Rajzolt mindenhova, papírra, falra, aszfaltra. Mert a szó nem tudott feltörni, könnyebb volt befalazódni a rajzok vonalaiba.
- Miért ilyeneket rajzol, Zsan? - kérdezte tőle a vonaton a kalauz.
És tényleg. Zsan rajzolt sok zárt kockát és kört, csukott ajtót és ablakot, tojáshéjba zárt tojást, felvágatlan tortát, szemére vak leányt.
- Nyisd ki a rajzokat! - figyelmeztetett apa.
És Zsan szót fogadott. Felnyitotta a kocka lapját, elvágta a kör vonalát, a tojást megfosztotta héjától, a tortát felszeletelte, az ajtót és ablakot kitárta, a vak leány szemét felnyitotta. Ekkor eldobta a krétát, a toll kifogyott.
- Most már engedjétek ti is ki a fehér sárkányokat! - közölte Zsan a pláza igazgatójával.
Nemsokára egy madzag lógott le a nyitott ablak párkányáról. Zsan tudta, hogy neki szánták a madzagot. Bele is kapaszkodott, húzta a kövér sárkány felfelé, mint szárnyai húzták egyre fentebb Ikaroszt. Mielőtt lezuhantak volna, Zsan halkan a sárkányhoz szólt.
- Te sárkány! Én hittem benned, de azt nem gondoltam, hogy ártatlan papírsárkány, csupán dekoráció vagy. Miért nem mondtad? (Már elfelejtették, hogy a fehér ártatlan, a papír zizeg, és a szél kellemesen is fújhat.) Talán hamarabb szabad lehettél volna. Ám az is lehet - folytatta lassan -, hogy miután hasznod oda, összegyűrtek, felgyújtottak volna. A vakság konok és ostoba, a tévedést beismerni nem könnyű dolog. Örülök, hogy találkoztunk!
Néhány év múlva Zsan kishúga futkározott a Párizs melletti zöld határban. Kezében madzag, s a madzag másik végén egy fehér papírsárkány felfelé, az ég felé tartott. A kislány elengedte a madzagot, szemével követte a határtalan szabadságot. A kék eget felhők díszítették, Zsan bezárkózott az egyik felhőbe, az volt az otthona. És csak rajzolt, csak rajzolt. Fehér, kövér, anyányi sárkányokat, kik békésen megtöltötték a fehér foltokat. Miként a Föld, lassan körbe-körbevonultak, s mikor nyáluk csordogált, kövér esőcseppek hullottak. Sok helyen most is embersárkányok viaskodtak, míg ki nem pukkadtak. Játék a világ! És az írás? Fehér papíron fogant bezárt betű, széldal, mely felrepít és elborzaszt. Eldobható kellék, másolat, játék a szavakkal. Papírsárkány! Tudtad?

 

Utoljára frissítve:2021. február 06., szombat 19:52
Toldi Zsuzsanna

Toldi Zsuzsanna

 

Nyugdíjas általános és középiskolai tanár vagyok, főiskolai és egyetemi végzettséggel rendelkezem magyar, ének-zene szakon. Életemnek fontos állomásai: Kecskemét, Kunszállás, Csongrád. Egész életemben tanítottam, sosem éreztem azt, hogy dolgozom. Tényleg hívatás volt. Nyugdíj után újságot írtam - főként oktatási-nevelési témákban. Szépirodalmat 2002 óta alkotok. Eddig 26 könyvet írtam az epika műnemében, novellát, regényt és mesét, jónéhány könyvbemutatót tartottam. Van olvasói köröm, akik szeretik, keresik írásaimat.  Tizenhárom mesekönyvet sikerült léterehoznom. Sok pályázat díjazottjaként elismerték munkámat. Könyveimnek csak egyharmadát sikerült saját költségemen kiadnom, illetve szerény szponzori segítséget kaptam külföldről. 2016-ban a Canon-pályázat egyik díjnyertese voltam, így egyetlen támogatott könyvem lett a Miklóska mesekönyve, mely 30 mesét tartalmaz. Tizenhat évig voltam tagja a csongrádi Faludy György Irodalmi Műhelynek, a Föveny c. szépirodalmi lapban rendszeresen publikáltam. 
A Hetedik Egy, ki tudja, hol a kapocs... című pályázatán 2020-ban próza kategóriában különdíjban részesültem. A Gondola Kulturális Magazin szerkesztője vagyok, rovatom címe: Lentről a világ. Továbbá publikálok a Litera-Túra Művészeti Magazinban is. Főként novellistának, meseírónak érzem magam. 
Az NKA támogatását, könyveim kiadásának segítségét várom, próbálkozom. 
Tovább a kategóriában: « Mici Azt mondták »
A hozzászóláshoz be kell jelentkezned