Exil 2. rész

 

Párizs valamikor a 90-es években.

 

Az íróasztal fölött, a kompjuter fényében Aline és Cécile beszélgetnek.

- Ki az a Stella ?

Cécile közelebb hajol a géphez.

- És ki ez az ügyvéd ? Te ! Ez nem az én kis férjem ? 

- Dehogy ! Csak véletlen... 

Cécile kiszórja a táskáját a kanapéra, kikapja a rúzsát, csücsörít és bepirosítja az ajkait. Majd a kisujjával ledörzsöli, amit a szájára kent.

- Különben mostanában megint elég furcsán viselkedik. Marc-nak mindig voltak csajai, már megszoktam. De tudod, ők jönnek mennek, ... én meg maradok. - Visszadobál mindent a táskájába, megigazítja rövid barna haját, összepattintja t kis kézitükrét.

- Na, szia szépség, én elmegyek... - Aline utána kiált :

- Kint r esik ! Maradj ! - de az ajtó becsapódik. A kulccsomó nyöszörög ahogy himbálódzik a zárban. Aznap este Aline egy kis cetlit ragaszt a kompjuterjére :

" Stella : nevet megváltoztatni..."

 

Pedig másnap reggel mégis "Stella" keres bérlakást a neten egész Eurpában.

Meg New Yorkban is, csak úgy. Hátha...Az egész napos keresgélés után a hirdetések között, " A nagy nyertes Berlin" gondolja.

" A legolcsóbb lakbér, igazi kultrális élet, de nem ismerem, sose jártam ott, és nem is beszélek németül, akkor meg minek ? "

 

Csöng a telefon.

Aline kávéját szorongatva megy át a szalonon, hogy felvegye.

A TV ben egy öltönyös fiatal férfi éppen azt meséli a világnak, hogy szereti a bankját.

- t én nem - mondja hangosan.

- Elég különös szenvedélyed van, fene az izlésedet...- " Miért van ez is mindig bekapcsolva? "

- Allô ? 

Magyar barátnője van a vonalban, aki arról mesél, hogy Budapestre szeretne menni. Aline félfüllel figyel, de gondolatai a regényében járnak.

 

Stella a mosogatónak támaszkodva szürcsöli a teáját. Rúzsa nyomot hagy a csésze szélén.

- Tudod, én igazán soha nem szerettem ezt a lakást. A szobák északiak, a konyha meg a fürdőszoba déli. Ha kell, ha nem, mindig itt vagyok. A déli részen a fényben.

Agnès bólogat.

- Én is azt szeretem.

- Amikor kivettem, a pici idős néni, akinél a kulcs volt, azt mondta mosolyogva : Az utcait vegye ki, az sokkal jobb, ha az utcára t az ember. Mert kettő közül tudtam választani. Ha meggondolom, hogy ma mi van? Kettő közül választani ? Felejtsd el. Csodálatos öregasszony volt. ‟ Magának nincs gyereke ?" Kérdezte. Oh, ne aggódjon, nekem hat gyerekem van, mégis mindig egyedül vagyok.‟ Kis k szemei a nagymamámat juttatták eszembe. Igen, a t lakás közül ez volt a jobb. Jóval nagyobb volt, de kevésbé felújítva, a másik viszont ugyan az udvarra nézett, de gyönyörű hófehér új konyhabútorral meg ragyogó sima fehér falakkal.

Agnès az udvar felé pislog.

- Ebben, a nagyobbikban, a konyha valami szalonféle lehetett régen. Látod ? Egy kandalló trónol a fal közepén. Teljesen túlméretezett terem, g a dolgozószobát is a konyhába költöztettem, elfér. 

 

 Aline az órára pillant.

- Ne haragudj Ilona, ki kell szaladnom valamit venni, mert bezárnak.

- Ok, persze menj csak. majd később beszélünk, de gondolkodj a pesti úton, jó ?

- Aha.

- uszi !

- uszi !

Aline összekapja magát. "Még mindig olyan meleg van !" A hátul kivágott szandálját választja.

Kilép a folyosóra, a páncélajtó becsapódik mögötte azzal a jellegzetes kis zajjal, amikor a zár nyelve bekattan...

- Te jó ég, a kulcsom ! A kulcsom belül maradt a zárban..! Ez nem igaz ! Ezt a hülyét ! - "A telefonom !"

Táskája mélyén kotorász, majd előhúzza. " Mégsem vagyok teljesen idióta "

Első gondolata a...

" De nem. Abból félreéertés lehet. Inkább..."

És r nyomja is a gombokat. " Vedd r fel !"

- Yvan ?.. Hogy vagy, öcsikém ? 

- És te hogy vagy, nővérkém ?.. de mióta hívsz engem öcsikédnek ? l vagy ? Mi kéne ? 

- Figyelj Yvan, hol vagy most ? 

- Peruban 

- Peruban... Beteg vagy ? De hát akkor miért veszed fel ? t egy vagyonba fog kerülni neked !? 

- Neem... Nem fog. Van egy trükköm.

- Mi a frászt csinálsz Peruban ? 

- t a barátnőmmel vagyok itt, aki... 

- És Anne tudja ? r nem vagytok együtt ? 

- Nem. 

- Ne hülyéskedj, egy olyan aranyos csajt soha nem fogsz találni,

- Na, ezt majd megbeszéljük máskor. Miért hívtál ? 

- Mert kizártam magam. Kéne a kulcs.

- t ez most nem fog menni, keress egy szerelőt.

- Jó... t legalább hallottam a hangodat, jobb lenne gyakrabban beszélni. 

- Igen Aline, majd behozzuk. 

- Vigyázz magadra te...

 

 Aline leteszi a telefont, egyedül marad a csendben. A lambériás folyosóra a nyári nap itt-ott besüt. Fényfoltok táncolnak, a k árnyékai.

" Mindig utáltam ezt a folyosót, a fadíszítéseket." Mutatóujját végighúzza a korláton, semmi. " g szerencse, hogy ilyen szép tisztán tartják."

Leül a lakkozott falépcsőre, leveszi magassarkú szandálját és lábait kinyújtva, nyári ruháját magasra húzva, babrál a telefonjával. Kit kéne hivni ? Azt a hülye drága szemétládát nem. Soha többet.- gondolja.

" Akkor is ugyanitt kuksoltam, csak l volt. És fáztam. A mester 1 órás késéssel érkezett, szinte semmit nem csinált, és 5 perc munkáért legombolt 500 Frankot."

 

A szomszéd ajtó lassan kinyílik.

- Elnézést, g soha nem beszéltünk, de én tudok talán segíteni, ha megengedi.- Aline hátranéz, hosszú vörös haját hátraveti.

" Áh. Igen, a kis vietnámi, persze ! Ez mindent tud rólam, mert mindent hall..."

Térdig érő vékony fekete bermudában félmeztelenül, szőrtelen mellkasával, a szomszéd bújik elő.

Aline feláll, könny ruhája visszaesik a térdéig, de g mezítláb is jóval magasabb a fiúnál, aki épp csak a válláig ér.

- Köszi... Nagyon kedves magától, de hogy gondolja a dolgot ? Van valami álkulcsa ?.. Vagy, ismer egy zárast ? - csillan fel a szeme.

A fiú a karját vakarászva válaszol.

- t azt is lehetne, vagy egy röntgenfelvétel is jó lenne, de az nincs nekem. 

- Röntgen felvétel ? Az meg minek ? 

- t tudja, ha bedugjuk az ajtófélfa és az ajtó közé, és gyorsan felhúzzuk, akkor az kipattintja a r nyelvét. Ezért is jobb mindig bezárni...

- Aha. Nekem van, csak bent. Az irataim között.

- Vagy hitelkárya, ha van, r az lehet, hogy tönkremenne tőle.

- Ha én ezt tudtam volna ! r fizettem a múltkor is egy csomót...

- Igen, emlékszem. 

" Micsoda ? Ez emlékszik... Tudtam én, hogy mindent hall ! " Aline meghatódik a fiú őszinteségén és elmosolyodik.

- Akkor ?

- Hát, arra gondoltam, hogyha nyitva van az ablaka, akkor tőlem átmennék kívülről. 

- Az ablakon át ??? Dehát a másodikon vagyunk, ember !

- Nyitva van, vagy nincs az ablaka ? 

- t nyitva van, de... 

- r csináltam ilyet, ne aggódjon !- kiált vissza és eltűnik a nyitvahagyott ajtó mögött.

- De ?! Mmm... Csupafül ! Monsieur Csupafül kaszkadőr - motyogja Aline. " Azt se tudom, hogy hívják ezt a szerencsétlent.

A francba, hogy mindig van valami ! Pedig most is írnom kéne..."

 

Néhány nappal később az Avenue du Général-Leclerc - en Aline toporog a piros lámpánál. Nem úgy, a kis idős hölgy, az alsó szomszéd, aki nem várja meg a zöldet, mosolyog, és lelép a járdáról, bízva a gondviselésben. Aline ledermed. Minden kocsi, motor busz, lelassít. Még csak nem is dudálnak.

És mintha mi sem történt volna, amikor Aline mellé ér, megérinti a karját.

- Hogy van ? Megszerette a lakást ? 

- Jaj, jónapot, hogy tetszik lenni ? Igen, igen... Az utcai...

- Jó döntés ! Csakhát az ajtóra vigyázni kell... Az a fiatalember nagyon merész volt !

- ...Tetszett hallani róla ? 

- Persze. Az egész utca hallotta.

- t igen. Valaki kihívta a rendőrséget, azok meg azonnal ott termettek, főleg amikor meglátták a falon az ablak közti peremen a falba kapaszkodva oldalazni Spider Man-t. Azt hitték

öngyilkos, vagy valami őrült skizofrén.

- Segíteni akart magának.

" Meg egy kicsit sok akciófilmet látott a srác."

- Én is láttam, a rendőrök lentről kiabáltak neki, mert beakadt a nadrágja a falon valamibe. Dugó lett az utcán, tudja. Mindenki azt nézte. A rendőrkocsitól nem tudtak továbbmenni. Aztán kiügyeskedte magát egy kézzel is, hogy kiszabadítsa az anyagot, de... 

- Én meg nem tudtam semmiről. Nem hallottam semmit, mert a folyosón aggódtam a fiúért, próbáltam nem arra gondolni... A legrosszabbra. Te jó ég ! Csak azt ne ! Aztán fellélegeztem, amikor beengedett... hozzám. 

"Csorgott róla a víz. Volt egy kis probléma, de megoldódott. - mondta. Én meg azt hittem, az ajtóról beszél. "

- Mire bementem, r elment a rendőrség. Látták mi van, leteremtették a srácot lentről, de elmentek. 

 

Összehúzza k szemeit.

- Viszontlátásra. Vigyázzon magára, meg a férfiakra is. 

 

Eltipeg, kicsit Erzsébet királynős hátulról.

Csakhát ő testőr nélkül sétálgat a kocsik között. " Hat gyereke van... Döbbenet. Vékony, pici, törékeny."

Én meg teljesen el vagyok maradva az írással.

Utoljára frissítve:2016. szeptember 05., hétfő 18:10
Kertész Zoé

Írni jó.
Kár, hogy csak ülve lehet csinálni.
Vagyis nem.   
Fekve is lehet írni.
Ágyban, vagy fán függeszkedve, például gyönyörú reggelen, lombok között, ahol madarak csicseregnek körülöttünk, a levelek között bekukucskál a nap, ( ha mer, mert zavarja a monitort, ) nem nyom sem a tornacipőnk, sem a fa kérge a fenekünket, ... meg feltéve, hogy van Wifi.
Állva is lehet persze írni, - aki már próbálta tudja, - egy idő után kényszeredetten elkezdünk lépegetni, aztán beindul a "mégiscsak le kéne ülni" érzés,- szóval, az írás "üddögélős" dolog.
Nem jó, ha valaki nem tud egyhelyben maradni.
Ha szeretne filmet vágni, énekelni, tornázni, a világűrt tanulmányozni, mindezt persze egyszerre.
Ha 30 évig Párizsban manökenkedik, fotóskodik, art directorkodik, - még akkor is, ha mindezt persze egymás után,- az is visszahúzó erő.
Meg aztán, magyarul írni?
És miért ne?
Végülis Budapesten születtem.
Írni kell, mert írni jó.
(Feltéve, hogy van Wifi.)

Legfrissebbek a szerzőtől: Kertész Zoé

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned