Mici

- Apád sírján találtam. Hárman játszottak a márványlapon. Kettő elszaladt, ez meg odajött és rám nyávogott. Az anyjuk nem volt sehol. Nézd meg, hogy fiú-e vagy lány, hogy nevet adjak neki.
A férfi gyengéden, a nyakbőrénél fogva fölemelte a kismacskát. Az, miközben farkasszemet nézett vele, farkát a hátsó lábai között a hasához görbítette. Csak vissza kellett hajlítani. Lány volt.
- Akkor mostantól Mici lesz a neve.
Az özvegy még nem volt hatvan, és ötvennél is fiatalabbnak nézett ki. Fő mozgatója a határozottság volt. Fia gyakran eltűnődött: ilyen anya mellett hogyan is kerülhette el, hogy homoszexuális legyen. Talán úgy, hogy az apja, míg élt, az anyjánál is keményebb volt, ugyanakkor hajlékony, mint az acél.
Mici megbecsülte magát. Boldogan falt minden maradékot, a tepsijébe végezte a dolgát és hálás volt a legkisebb figyelmes gesztusért, simogatásért is. Már koraősszel, amikor hozzájuk került, a radiátorok valamelyikét választotta hálóhelyül, és ezen akkor sem változtatott, amikor azok felforrósodtak. Igazi igénytelen cirmos volt, soha beteg vagy ingerült, egész nap ellézengett egyedül is a lakásban. Derűsen fogadta az érkezőket, és ugyanúgy búcsúzott a távozóktól.
Kellemesebbé tette az életet. Lehetett játszani vele. Ritkán kezdeményezte, de mindig készen volt rá. A lakásban a kárpitozott bútorok öregek voltak, nem tett feltűnő kárt bennük a körömélesítés.
A nyár egy vízparti vityillóban telt. A férfi és anyja egymást váltották, csak a macska volt lent végig. Sokszor elcsavargott, máskor vendégei jöttek, idegtépő csecsemősírással vitatkoztak az ablak alatt. Lehetett dühöngeni vagy nevetni, érdekesebb volt a nyaralás.
Mici hazafelé, a Trabant kalaptartóján is jól érezte magát. Amikor nem aludt, az előzni készülő sofőrökre mosolygott.
Otthon mintha kevésbé találta volna a helyét. Gyakrabban sírt, hogy már büdös a vécéje (egy kiszolgált tepsi), homokot kéne cserélni. A radiátoron szunyókálásról is leszokott, a játékossága sem volt a régi. Felnőtt – gondolta a férfi. Akkoriban volt elég dolga, sokszor éjfél felé tért haza, nemigen törődött a macskával. Azon a hideg októberi éjszakán is merev fáradtsággal lépett ki a liftből. Furcsa nyiszogás ütötte meg a fülét. Nem törődött vele, mert csak aludni vágyott, de mégis megtorpant. A hang az emeleti kukából jött. Az iszonyattól kapkodni kezdte a levegőt. Nem akarta látni. Ha akkor tudja meg, amikor belép a lakásba, talán kezet emel anyjára. Így is keményen kellett fegyelmeznie magát. Mici a fürdőszobában egy rongyon feküdt, keservesen nyávogott.
- Hányat dobtál ki? – kérdezte az indulattó reszketve a férfi.
- Hármat, de előbb vízbe fojtottam őket mutatott az anyja a vérszálas, opálos vízzel teli zománclavórra. Kicsi korában ebben fürdették a férfit.
- Élnek. Nyávog a kuka.
Tudta, hogy az anyja átélt egy ötven napos ostromot, látott embereket meghalni, hullákat cipelt és lódögöt evett akkoriban. És ez csak egy volt korosztályának megpróbáltatásai közül. És a férfit is tárgyként kezelte, nemhogy az alsóbbrendűnek vélt állatokat.
„De hogy az anyám ilyet tegyen egy másik anyával…”
Visszament a folyosóra, már gyűjtött annyi erőt, hogy felnyissa a kuka fedelét. De már nem volt mozgás, nyiszogás, a kiscicák kihűltek.
Visszatérve a lakásba éppen meg tudta akadályozni a negyedik gyilkosságot. A kicsit pár hónap múlva egy barátnő magához vette.
Micivel télen és tavasz elején nem volt gond. Visszamerészkedett a radiátorokra, hagyta magát simogatni, törleszkedett. Közben eljött az ideje a lakás felújításának, amit már évek óta terveztek. Aznap, amikor a festő-mázoló letette az asztalra a költségvetést, Mici megbolondult. Órákig tartó rohamaiban keservesen nyávogott, sírt, morgott. A hall szőnyegén „radírozott” a fenekével, hányta-vetette magát. Az anya másnap kérdezés nélkül elvitte az állatkórházba, ahol Micit ivartalanították.
Három nap múlva vitte haza a nyomorultat. Az rögtön bemászott a kihúzott fotelágy alá, onnan újabb három napig nem lehetett kicsalogatni. Amikor végre kijött, kimért lett és távolságtartó.
Rövidesen megkezdődtek a munkálatok. Micit a férfi egy ismerősnek adta, kertes házba.
Amikor készen lettek, nem a macska volt az első gondolata. Újabb hetek múlva hívta fel az ismerőst.
- Ne haragudj, szólnom kellett volna, olyan kínos…
Micit másfél hónappal korábban elcsapta egy teherautó. A kertben temették el.
Az újjávarázsolt lakásban már nem is hiányzott annyira.

Szecsődy Péter

Szecsődy Péter

Amióta az eszemet tudom, író akartam lenni, ezért választottam a magyar-történelem szakot, amikor egyetemista korba kerültem. Hosszú, viharos pályafutásom alatt voltam többek között tudományos segédmunkatárs, szerkesztettem a Rádióban, napilapnál és egy kis kiadónál mintegy négy tucat könyvet. Írtam is jó párat, de eddig csak kettő jelent meg. Nem vagyok féltékeny szerző, aki tehetséges, a barátom, míg el nem rontjuk.

 

Tovább a kategóriában: « Egy régi Karácsony Papírsárkány »
A hozzászóláshoz be kell jelentkezned