Visszatekerve

A rabló hadonászik, visszaadja a zsákokban hozott pénzeket a banki alkalmazottnak, aki lassan megnyugszik… Filmeket szerkesztettem, vágtam a 90-es évek végén. Egy-egy jelenet visszatekerése bizony mosolyogtató mozdulatsort produkált. Arra gondoltam, hogy most életem filmjének egy-egy snittjét is visszajátszom…

Szombat van, előttem a hét. Kitörlöm betűnként a számítógépből ezt a történetet, majd behátrálok az ágyba és gondosan gyűrődésmentesre simítom estére a lepedőt. A lányommal közösen elfelejtjük a történelem tantárgy soron következő leckéjét, a kicsikkel – leírás alapján – szétszedjük a Lego várat, bedobozoljuk. Örülünk a végén, hisz karácsonyra vissza tudjuk adni az angyalkáknak. Ők nem tudják, de én igen, hogy pénz áll a házhoz! Elmés kis szerkezet itt a borotva, amivel macsós borostát lehet felrajzolni az arcomra. Lassan kopik le, ha látom, hogy eltűnik, akkor aztán újra előveszem. A csapon keresztül kiszippantjuk a kádból a vizet, láthatóan visszafelé is ugyanolyan boldogok vagyunk. És még nem is pörgettem bele igazán, hogy kinőjön a hajam, hogy visszaadjak néhány kilót, s hogy újra tele legyek ideákkal, reménnyel, lelkesedéssel.

A híradó a sporthírekkel kezdődik: összeáll a mezőny a Dakaron, Babos Tímea teniszezőnk a döntőtől a selejtezőkig jut, a Fradi sajtótájékoztató keretében küldi haza új, német edzőjét. „Schumi” újra síel, Eusebio feltámad. A rendőrök cigaretta-csempészeket kérhetnek meg arra, hogy vigyenek ki Ukrajnába egy raklapnyi bagót. A politikáról lemaradtam, nem is baj, kikapcsolom… Kabát-cipő fel. Jó hazaérkezni.

A postaládába visszateszem a csekkeket, a postás hamarosan visszaviszi a címzettnek majd. Az Alfával visszatolatok a munkahelyemre, közben termelek néhány liter üzemanyagot, amit később leadok a benzinkútnál. Jól fizetnek érte. Beérek. Ott a korábbi munkálataim nyomait tüntetem el. Végre a jelentéseket előre dátumozzuk. A munkahelyi étterem ablakából nézem, ahogy a város kéményein keresztül szippantva tisztítja a levegőt. Mintegy száz év visszatekerés után végre élhető levegő lesz.

Kezemben a képzeletbeli visszatekerő gomb és azon tűnődöm, milyen jó lenne, ha csak egy-egy részletet, szereplőt lehetne visszatekerni, a film többi része maradna. Néhány közszereplőt visszasegítenék anyja méhébe, ha már így adott a lehetőség... A képzelet a legnagyobb emberi adomány. A művészet, ennek az adománynak a préselt virágai, amelyeket kivéve az albumból életre kelnek egy virágos réten…

 

Utoljára frissítve:2016. augusztus 02., kedd 18:51
Jóna Dávid

Jóna Dávid - 68-as évjárat, média tanár, újságíró, operatőr, az Art’húr kulturális, művészeti lap alapítója, főszerkesztője, a Facebookon megkapaszkodó Art’húr Irodalmi Kávéház vezetője.

Két gyermeke van: Borka (1996) és Dani (2001). Szerkesztő munkatársa volt az Erdélyben megjelent Történelmi Magazinnak (2005-2012), főszerkesztője volt a 20 ezer példányban megjelenő Színes Riport magazinnak (2006), állandó szerzője a Szózat című lapnak (2012-). A Perbáli Hírmondó (1998-2004), majd a Mányi Hírmondó (2011-2014) önkormányzati lapok főszerkesztője. Négy verskötete és két szakkönyve jelent meg, valamint az Élet szövete című prózai munkája (2015).
Feleségével, Mosolygó Sárával a Zsámbék melletti Mányon él, Budapesten dolgozik. Bővebben a wikipedián.

Tovább a kategóriában: « Irodalom az utcasarkon Jóféle csönd »
A hozzászóláshoz be kell jelentkezned